Hírek

Sportnemzet krónikus állapotban

Vgy_szaszMondanám, hogy 2024 vízválasztó lesz a magyar sport jövőjét illetően, de nem lesz az. Vagy legalábbis nem úgy, ahogy azt várnánk.

2010 januárjában a kormányzásra készülő Orbán Viktor kijelentette, hogy kiemelt ágazatként kezeli majd a sportot. Fogadalmát úgy betartotta, mint talán egyetlen más ígéretét sem egész életében. Azóta ezermilliárdokat fordított néhány olimpiai arany megszerzésére, többségében üresen tátongó stadionok felhúzására, s mindezek leple alatt a magyar nemzeti érzület erősítésére. A magam részéről a keblem sokkal jobban feszülne a büszkeségtől, ha nem kellene tanároknak a diákjaikkal iskolákat élőfallal körbeállniuk, mintegy segélykiáltást hallatva, hogy mindjárt éhen döglenek, vagy nem kellene végignézni, amint összeroskadó kórházak maguk alá temetnek műtétre váró ezreket, de hát legyen az én bajom, hogy semminek sem tudok örülni. nepszava

lolocsut

Pedig tudok. Várom a magyar labdarúgó-válogatott szereplését az Európa-bajnokságon, ahol Marco Rossi szövetségi- és Szoboszlai Dominik csapatkapitány vezérletével még a továbbjutás is benne van a pakliban, hiába kerültünk egy csoportba a házigazda németekkel (meg a skótokkal és svájciakkal). Amit nem várok, az a „Na, ugye!”, meg a rengeteg agyament baromság, ami rendre elhangzik a sportágban. Nemrégiben speciel a felcsúti gázszerelő, tudják, aki bár nem matematikus, de okosabb Zuckerbernél, találta azt mondani, hogy „a Puskás a világ legjobb akadémiáinak egyike”. Amit nyilván abból számolt ki, hogy az utánpótlás címszóval gründolt egyesület NB I-es csapatában 15 „bevándorló” szerepel. Nehéz elképzelni afféle szcenáriót az Eb-n, ami nyomán valamely labdába alig rúgó kisvárdai délszlávnak ötmillió alá csökkenne a fizetése...
 
Következményi szempontból Párizs izgalmasabb lesz. Noha Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke nem zárta ki, hogy akár 10 aranyat is hazahoznak honfitársaink a játékokról, neki az optimizmus hivatali kötelessége. Vannak előrejelzések, melyek szerint csak két aranyunk lesz. Na, az viszont ütne! Hazavágná a nemzeti büszkeséget, mert a magyarok teli hassal a tévé előtt tespedve, sörrel a kezükben el nem viselik a második helyezést. Elvégre ez egy sportnemzet. Előbb eluralkodna a letargia, majd fölerősödnének a kritikai hangok, hogy minek erre milliárdokat költeni? Pedig ez a kérdés független az aranyérmek számától. Csak ez esetben fogást lehetne találni a pénzherdáláson, jöhetne az „ellen na, ugye”.
 
Mi tagadás, a gigászi sporttámogatások híján is negyedik olimpiai elsőségéért lépne pástra Szilágyi Áron, eséllyel ugrana medencébe a férfi vízilabda-válogatott meg Kós Hubert, valószínűleg akkor is annak küszöbén állna a női kosárválogatott, hogy 1980 után ott legyen az olimpián. És ugyanúgy az egyik legelhízottabb, legtöbbet alkoholizáló és dohányzó ország lennénk Európában, s továbbra is versenyben lennénk az elsőségért a daganatos és érrendszeri megbetegedések okozta halálesetek számában. Akárhogy is alakul 2024 eredményesség szempontjából, ebben a versenyben kellene leginkább sikereket elérnünk.
 
De tartok tőle: minden marad a régiben.
 
 

youtube / videó
Bödőcs: Nincs idő gólörömre (a teljes önálló est)  / 2022.12.23.

szabadeuropa.hu
Visszatekintő 2023: A nálunk sokkal gazdagabb országoknál is nagyvonalúbban rendezünk sporteseményeket / 2024.01.02.
Drágábban rendezheti meg Magyarország az atlétikai világbajnokságot, mint Nagy-Britannia vagy az Egyesült Államok, miközben lemondtunk a Nemzetközi Atlétikai Szövetség sok milliárdos támogatásáról, amit még az oregoni szervezők is igénybe vettek - tudta meg a Szabad Európa. Az sem egyértelmű, ki felel a költségekért …

 

Kapcsolódó cikkeink:

csbarbarBartus László: Orbán Tutti, a 6:3, és a mini-Dubaj / Készült: 2023.12.25
Interjúdömpinggel köszöntötte a kedves vezető az ő szerető és hálás népét, amelynek egy része próbál úgy élni, mintha a kedves vezető nem is létezne, más része létezni sem tud nélküle. Az ő karácsonyukat aranyozza be a kedves vezető azzal, hogy megmutatja magát, az Embert, s gondoskodik róla, hogy alattvalói gondolatai rövid időre se kalandozzanak el.

7w8ocvqs46ssxNézőtér / Készült: 2020.10.20
Változnak az idők. Amikor annak idején, azt hiszem, éppen az MTK pályáján a kedves közönség elkezdte skandálni az „indul a vonat” rigmust hosszan és kórusban, utalva ezzel a csapat izraelita kötődésére és Auschwitz gyönyörűségeire egyben, semmi nem történt. Sőt, amikor Dávid Ibolya akkori igazságügyist megkérdezték erről a parlamentben, hogy mondana valamit, erre született az elhíresült válasz, miszerint nem ért a focihoz. Látjuk tehát, hogy a kedves vezető boldog karácsonyt-ozása nem volt előzmények nélkül való, más szemszögből pedig, hogy Varga igazságügyisnek is voltak anyukái, csak nem annyira hisztis formában.

Lori_tojasHarmincezer tojás / Készült: 2020.10.15
A Felcsúti Utánpótlás-neveléséért Alapítvány három hónap alatt harmincezer tojást vásárolt, ami nehezen értelmezhető, hacsak nem csibekeltető üzemel a főnök budija mellett, vagy valamelyik NER lovagnak nincs tojótelepe, és a tojásokat alkotmányos kötelesség volt megvenni. Mert harmincezer tojást három hónap alatt, tehát havi tízezret nem bír fölzabálni az a pár tucat gyerek, aki ép világsztárrá nevelődik a messze földön híres akadémián. Vettek mást is három hónap alatt, ami kiderül abból a dokumentumból, amit a DK könyörgött ki, mert a bíróság kötelezte a kiadását, csak épp mégis vonakodtak megmutatni. Szóval van abban egymillióért harcsa vagy több tíz tonna Fornetti, mégis a harmincezer tojás érdekel leginkább, mert ez olyan mesebeli, és volt nekem nagyon régen egy Ili nénim.

magyar-valo5Nem a stadionok fociznak, nem is rabszolgák / Készült: 2019.09.11
Orbán kisajátította a magyar futballt, mint mindent az életben. Ezt kivételesen nemcsak praktikus okokból, hanem személyes mánia folytán is. A futballsikereket politikai sikerekké szerette volna alakítani, de nagy emberré akart válni a labdarúgás világában is. Felhasználta ehhez Puskás nevét, karrierjét, sikereit, a legaljasabb módon meghamisítva az örökségét és ellopva Puskást Kispesttől. S felhasználta ehhez az adófizetők százmilliárdjait is, lerohasztva ezzel a magyar egészségügyet, évente több tízezer magyar ember felesleges halálát okozva. De a sikerek elmaradtak.

727486_elsokA fociakadémia nem lignitbánya / Készült: 2019.07.17
Alig pár nap alatt lett pár ezer tagja a “Virágos rétet akarunk, nem futballakadémiát” elnevezésű Facebook csoportnak, amelynek az a célja, hogy megakadályozza Mészáros Lőrincet abban, hogy Szombathely határában futballakadémiát építsen. Az alakulás pillanatában már dübörögtek a traktorok meg más, hasonló készségek, így maga az aktus történeti szempontból in medias res abszolválódott, ezzel lehetőséget adva arra, hogy úgy mászkáljunk elbeszélésünkben térben és időben előre, vissza, fölfelé meg átlósan, mintha magunk volnánk Proust teájának gőzei, vagy Jose Arcadio Buendia a sufniban az aranycsinálás titkait keresve.