Hírek

Függetlenség

1429894A magyar statisztikai rendszer, ezen belül a Központi Statisztikai Hivatal megbízható, köztiszteletben álló intézménynek számít – olvasható az Eurostat jelentésében, amelyet nemrég hozott nyilvánosságra az uniós hatóság. Az Eurostat időnként véleményezi minden tagállam statisztikai rendszerének fejlődését, szakmai felkészültségét; ezt történt még év elején a KSH-val is. Az idén tavasszal lefolytatott felülvizsgálat szerint nincsenek komolyabb gondok a magyar statisztikai rendszerrel, de azért közel két tucat javaslatot tesznek, amely növelné az intézmények függetlenségét, az adatok megbízhatóságát. Biztos, ami biztos.

A jelentést még áprilisban lezárta az Eurostat, azóta viszont történt jó pár aggodalomra okot adó esemény a KSH háza táján. Osztályvezetők, főosztályvezetők, szakemberek mentek,  majd mások jöttek ezekre a posztokra.  Olyanok, akik nem feltétlenül elismert statisztikusok. Új vezetőt kapott az inflációt és GDP-t számító részleg, de a KSH kommunikációs gyakorlata is megváltozott: nepszava minden a kormány számára kevésbé szimpatikus adatot úgy publikáltak, hogy a közleményben rögtön kiemeltek valami olyan pozitív mellékszálat, amit a propagandasajtó már győzelemként tálalhatott. Közben vita folyik arról, jól számította-e az elmúlt évben a KSH az energiaárak változását, ezzel együtt az inflációt - ezt külön is vizsgálja az Eurostat. Mások a GDP-adatok számítása táján találtak furcsaságokat.

Tonyo_stat

Tények alapján nem állítható, hogy a KSH elvesztette volna a szakmai függetlenségét, de egyre több adatfelhasználó, újságíró, politikus, elemző tette szóvá az elmúlt hónapokban azokat az eseményeket, amelyek arra utalnak, mintha ez történne. És ez már önmagában is veszélyes. Ha piac is elkezd kételkedni az adatok hitelességében, az gazdasági katasztrófával járhat.
 
Sajnos láttunk már sok mindent az elmúlt 13 év alatt. Ott ahol elvesztette a függetlenségét az igazságszolgáltatás, a közmédia, az Alkotmánybíróság, a számvevőszék, az energiahivatal, ott miért pont a KSH lenne független?
 
 

rezeda.blogin.hu
Gyermek / 2023.12.28.
A „közmédia” Montágh Testülete hosszas fejtörés után kihirdette az év szavát, ami a „gyermek”. Negyedszer történt meg a karácsonyi csoda, amikor a grémium valami különös ihlettől vezérelve kijelöli azt az egy szót, amely a leginkább visszatükrözi annak az évnek az eseményeit. Hosszasan tekintünk vissza erre az újólag elátkozott évre, de nem leljük benne sehol sem azt az eget és földet rengető eseményt, amely a gyermek szóval kapcsolatba hozható volna. Ilyképp az indokot a „csak” szócskában találjuk meg annak bőven buzgó tartalmával …

nepszava.hu
Független KSH-elnököt akar a Eurostat, leválasztaná az intézményt az Orbán-kormányról / 2023.12.27.
A Eurostat által megfogalmazott 22 ajánlás egyike szerint javítani kell a KSH-elnök kinevezési eljárásának átláthatóságán. A 22 ajánlás egyike szerint javítani kell a KSH-elnök kinevezési eljárásának átláthatóságán. Csak az egyik lehetőség, ha az álláshelyet meghirdetik.

rtl.hu
Mellár Tamás szerint a KSH „kreatívan használta az inflációszámítási módszertant”, valójában nagyobb a pénzromlás mértéke / 2023.12.06.
Rossz módszerrel számolja az infláció mértékét a Központi Statisztikai Hivatal, legutóbb ezért mehetett tíz százalék alá a mutató – állítja Mellár Tamás ellenzéki politikus, a KSH korábbi elnöke egy napokban megjelent cikkében. A szerinte helyes számítás alapján még októberben is 10 százalék felett volt az infláció Magyarországon. A statisztikai hivatal szerdán azt közölte, hogy az adataik helytállóak, és az európai sztenderdeknek megfelelően dolgoznak a számokkal.

 

Kapcsolódó cikkeink:

tonyo_sta6A statisztika annyit ér, amennyire megbíznak benne, a KSH pedig bizalomvesztésben van / Készült: 2023.12.07
Nem szabad félrevezetni az embereket!” – húzta alá Mellár Tamás azzal kapcsolatban, hogy a Központi Statisztikai Hivatal minden valószínűség szerint befolyásolta az inflációs adatot. Így a papíron kimutatott javulást nem a gazdasági eredményekben következett változás eredményezte. A Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnökétől, országgyűlési képviselőtől megtudtuk, hogy a nagy cégek ma már saját profi statisztikai csapattal dolgoznak, s az alapszámokból kiszámolják, hogy mi is a valós helyzet. A KSH iránti bizalom szintjét ez is mutatja. „Szerintem egyébként kormányzati szinteken is ez a gyakorlat, hiszen a valóságot azért nekik is tudniuk kell – más persze a nép számára propagandacélból használt adat és más az, amivel a kormánynak is dolgoznia kell” – tette hozzá.

hajimeA lesből támadó infláció / Készült: 2023.09.24
Lehengerlő intellekutális élmény – az esztétikairól inkább most ne ejtsünk szót -, amikor Orbán gazdaságának első számú irányítói egymás után előadnak, összevissza beszélnek, vagy netán teli pofával szidják egymást. A három muskétás, Varga M., Matolcsy és Nagy M. külön-külön sem piskóta, együtt pedig valami elképesztő halmazt alkotnak. Akkor leginkább, amikor összeadva mondandójukat az derül ki fehéren meg feketén, fingjuk sincs, mit csesztek el.

78uwuuuuwmOrbán Vejnemöjnen inflációs énekmondásai / Készült: 2023.09.05
Amióta kipcsakok lettünk, teljesen elfeledtük a halszagú rokonokat. Sőt, leginkább le is tagadnánk őket. Ezen túl ma már – a felmérések szerint – olvasni sem nagyon tudnak a magyari kisdedek. Ha pedig a betűket ismerik is, meg nem értik az azokból formált szöveget, így kerülnek a megfelelően bamba állapotba, amelyben hatni tud a trombitaszó meg az ágyúdörej. A harci dumák. Amikor még nem voltunk kipcsakok, akkor sem sokat foglalkoztunk a finn népi eposszal, a Kalevalával, de azért benne volt a tantervben.