Hírek

Putyin eltelten mosolyog

7spxxxvijz4Édes volt, ahogyan Orbán meghívatta magát Svájcba, hogy ott új szintet lépjen az őrülete, amely abban manifesztálódott, hogy szerte Európában üldözik a konzervatív gondolkodást. És a kereszténységet is, hogy el ne feledjük, csak ez most épp nem említődött. Túl azon, hogy Orbánnak és eszméinek ma már (de lehet, hogy sohasem) az ég egy világon semmi köze nincsen a konzervativizmushoz, el kell fogadnunk, illetve és jobban mondva be kell látnunk, hogy a fasiszták manapság így nevezik magukat. Sőt, akkor is, amikor már kezdenek megnáculni. Ez egy ilyen eufemisztikus és ostoba világ.

Ezen az alapvetésen kívül nem is a világnézetek meghatározása az igazán fontos, hanem a fenyegetettség hangsúlyozása, ami védekezést kíván. De harcot minimum. Magyarországra a konzervativizmus üldözése úgy szivárog be az elmélet szerint, hogy a magyar ellenzéket, civileket, illetve most már azt is, aki csak úgy a bajusza alatt morog, külföldről pénzelik, s ha ezt nem is, de onnan irányítják és utasítgatják Orbán hatalmának (a szent konzervativizmusnak) megdöntésére, aki így megtámadva magát védekezni kényszerül. Erre szolgál a szuverenitásvédelmi törvény, illetve az ilyen névvel felállítani óhajtott hivatal is.
 
Amikor ezt az egészet kitalálták, még konkrétan a rajtuk kívül álló sajtó és az ellenzéki pártok megfélemlítése és kordában tartása volt a terv, most viszont már, amilyen formában megszavazni óhajtják, jóval szélesebb körű, kis túlzással már egy Facebook-kommentet is vizsgálhatnak, hogy az mennyire születhetett külföldi befolyásolásból. Ez esetben már arról sincs szó, hogy a vizsgált bejegyzésért kapott-e pénzt a delikvens, elég annyi is, ha a szellemiségében fölfedezik az idegen (nem „konzervatív” és nem „keresztény”) eszméket, és máris indulhat az eljárás, a végén esetleg börtön.
 
Három év, hogy el ne feledjük. És miközben ezeket írjuk, látjuk ám, ahogyan Putyin eltelten mosolyog, milyen hasznos példát mutatott kis tanítványának, akit úgy hívnak, hogy Orbán Viktor. Mindemellett ez már egyáltalán nem tréfadolog, mert például külföldi befolyásolásnak minősül az EU támogatása is, annak ellenére, hogy az ország formailag még benne van, de innen is látszik, lényegileg már egyáltalán nem, s ha ezt a törvény így és ebben a formában elfogadják, akkor nagy valószínűséggel újabb eljárást indítanak kies hazánk ellen. De ezzel eddig is kitörölhettük az arschunkat, Orbán pedig vigyorgott.

vgy_suv

Nem mennénk végig tételesen, ki és miért érezheti magát fenyegetve a törvény által, mert voltaképp bárki, bárhol és bármikor, elég csak belengetni ezt a külföldi befolyásolást (s mint mondtuk, még csak pénzbéli támogatás sem szükséges hozzá), és máris indítják a vizsgálatot. Az ellenzék és mindenféle jogvédők már így, frissiben elmondták, hogy ez a törvény ebben a formában nemhogy az uniós jognak, de a magyar alkotmánynak (alaptörvény) sem felel meg, de az ilyesmi nem nagyon szokta zavarni a mi kis magyar fasisztáinkat, mint az ismeretes. De ha már azt az alaptörvény említettük, van itt még valami.
 
Nem jó hír azoknak, aki nem szeretik a diktatúrákat, de úgy tűnik, haladunk afelé, hogy a magyar honvédség mint olyan, Orbán magánhadserege legyen. Mert és ugyanis nem csak amiatt akarják módosítani a gránit szilárdságút megint, hogy a seregben egy tollvonással eltöröljék a szakszervezetet, hanem azért is, hogy a hadügyminiszter rendeletekkel azt tegyen vele, amit csak akar. Tehát maga Orbán, ha a kormányzati viszonyokat nézzük, és így állhat elő a NER-ben az a röhejes, ámde a maga módján félelmetes helyzet, hogy Orbán egy személyben lesz Putyin és Prigozsin is, legalábbis, ha jobban belegondolunk.
 
De ez csak a fecsegő felszín, játék úgymond a nevekkel, mert a lényeg a rendszer, amely egyre vadabb, és ekképp egyre inkább tombol vagy tombolni szeretne. Most már a saját maga által gyártott plakátokat is cenzúrázza – hogy az elmúlt napok témájához, a nemzeti konzultációhoz visszatérjünk -, amely plakáton a Soros-gyerek keze félreérthetően mutat az eredeti példányokon, ezért elkezdték átragasztani azokat immár a félresikerült kéz nélkül.  Nem lennénk a plakát készítőjének helyében, mert például máris ráfogható, hogy idegen befolyás alatt tervezte a nagy művet, ezért elküldték érte a nagy, fekete autót. Itt tartunk.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

vgykonzi23Szegény, naiv Európai Bizottság / Készült: 2023.11.21
Már megemlékeztünk a nemzeti konzultációs téboly újólagos kitöréséről, ami ezúttal nagy valószínűséggel minden eddigit felülmúl. Bekerül a postaládába, folyik a médiából, és az utcán is megjelent a szokásos kék óriásplakátok formájában. Arról is szóltunk, Deutsch Tamás volt annyira hülye, hogy külön is felhívta az EP képviselőinek figyelmét a magyar bolondokházára, nem mintha ők maguktól ne értesülhettek volna róla, mint bizonyára tudomásukra is jutott ez az elképesztő zűrzavar, amit ez a csürhe generál.

vgy_futyulSzégyelljük magunkat / Készült: 2023.11.18
Tegnap kitört a nemzeti konzultációs láz, legalábbis kormányzó erőinken. Teljes erővel lobog a téboly, hogy a lakosság is ilyen lelkes-e vagy elszánt abban, hogy ne hallja meg Ursula von der Leyen füttyét (a kis Sorosról nem is beszélve), az majd a végelszámolásnál kiderül. De minden külön értesítés helyett már tudom közölni a lezsírozott eredményt, miszerint a mimagyarok megtagadják a táncolást, amit ez a boszorkány akárha mint valami Hacki Tamás vezényelne nekik az ő ajkaival. Mert megint a füttyöknél és a táncoknál tartunk.