Hírek

Kétezerhétszáz milliárd forint

2bratyoVajon merre pihenhet, mely egzotikus kikötőben Mészáros L. jachtja, amely a nyáron kis időre annyira izgalomban tartotta a közvéleményt. Illetve ennek azt a részét, amely még fogékony a lopásra. Nos viszont, kérdésünk költői volt, ahogyan a lírai nevű jószág (Rose D’or) bármerre is kotyog, mint elhagyott csolnak, itt, az őszön már szinte senkit nem érdekel. Minden csoda három napig tart, hogy ezzel a jachttal huszonhét milliárdnyi közpénz ellopása vált megfoghatóvá úgy, hogy annak szimbóluma lett, már ez is feledésbe merült.

Lehet, hogy belefáradtunk, ahogyan napra-nap olvashatni a NER új és még újabb vagyonátcsoportosításairól, közbeszerzéseiről, MVM támogatásairól etc., etc., ahogyan az orrunk előtt lopják el a komplett országot. Magam régóta tervezem, hogy a sok mocsokból, amit a Fidesz rendszer szünet nélkül, mint valami szállítószalag kitermel, egy nap mással nem foglalkozom, csak huszonnégy óra híreiből azokat rakom egy kisebb csokorba, amelyek a lopásokról szólnak, bár belátom, ez nem olyan szenzációs, mint ha azt írom: Orbán elmebeteg.
 
Az eltelt néhány napban azt láthattuk, ahogyan a mi kedves vezetőnk Kínában Putyinnal találkozván, mintegy egy kupacba rakva az ország ideológiai és anyagi kiárusítását, s egyben szembe menve EU-val és NATO-val csinál hülyét magából és hoz szégyent a komplett országra, s az emberben fölvetődött a gyermeki s filozófiai miért. És tegnap jött el, hogy ennek okát meglássuk, ha nem is teljes mélységében, de azért elég alaposan ahhoz, hogy kinyíljon a bicska a zsebünkben, ahogyan voltaképp tehetetlenül nézzük a maffia tomboló működését.
 
Mészáros L. most épp azzal került be a hírekbe, hogy övé lett a közmédia reklámfelületeinek felügyelete, értékesítése, ami amúgy elég nagy falat, de Mészárosnak csupán csilingelő, vagy J. A. nyomán kuncogó krajcárok ezek. Mégis szinte szimbolikus, hogy tényleg nincsen megállás, a gázszerelő – mögötte vagy épp benne Orbánnal – mindent felfal, s ha eleddig azt hihettük volna, hogy eljön az az idő, amikor ő – illetve a helyette gondolkodó valaki – kimondja, most már köszönöm szépen, elég, nagy hiba volt ilyet tételezni. Ez az idő a jelek szerint nem jő el.
 
Ilyen kishalas hír volt az elmúlt huszonnégy órából az is, hogy tavaly több mint hárommilliárd forintot fizettek ki a vagyonkezelő alapítványok embereinek, kurátoroknak, felügyelőbízottsági tagoknak, mert mindig is tudtuk, hogy ezek ilyen Fidesz pénztárak, ahová az út szélén nem hagyott elv-, vagy haszontársak járulhatnak némi aprópénzért. Ez is okot adhat a fölháborodásra, de nagy valószínűség szerint már senkinek nem üti át az ingerküszöbét, s nem rohan miatta a kamrába kaszát egyenesíteni, hogy induljon a Karmelitába.
 
A következő tételhez kicsit visszamegyünk az időben leporolva a nyugdíjpénztárak ellopásának aktusát, amikor háromezer milliárdot vett el a Fidesz a magyaroktól, ők pedig erről azóta is hallgatnak. Még csak azt a kérdést sem teszik fel, hová vitte Orbán Viktor a kis megtakarított pénzüket, hogy épp magát a kedves vezetőt idézzük a szlogenné vált fordulattal: „Hol van a pénz?” – de ez sem hangzik vagy hangzott el. Igaz, régen volt, de mondok érdekeset, az azóta eltelt időben úgy nagyjából ennyi került bizonyíthatóan az oligarchák számlájára.
 
Ha nem is azt utalták oda, csak sakkoztak picinyt vele. Most is mutatok egy számot, hasonképp hatalmasat azzal a biztos tudattal, ez sem rengeti meg a földet, csak ez is tegnap látott napvilágot, indokolva azt, Orbánnak miért kell degeneráltként viselkedni, kiárusítani az országot (kötvények, kínai gyárak, bankok és vasutak, meg az orosz cuccok), hogy EU pénz híján, amit eddig osztogatott, lehessen etetni tovább őket, mert a folyamatos táplálás nélkül összeomlana a lopásra kitalált rendszer, mert rengeteg az éhes száj. És vannak köztük egészen nagyok is.
 
Egy nappal ezelőtt az is kiderült, csaknem 2700 (kétezerhétszáz) milliárd forintot ért az a vagyon, amit magyarországi magántőkealapokban helyeztek el tulajdonosai 2022. december 31-én. Ez a 2022-es 68 ezer milliárd forintos hazai GDP négy százaléka, ami 41 tulajdonosnál koncentrálódik. Ezek közül a legnagyobbak: Mészáros Lőrinc: 716 milliárd forint; Jellinek Dániel: 589 milliárd forint, Száraz István: 323 milliárd forint, Tiborcz István: 207 milliárd forint. Ezek a magántőkealapok egyébként arra vannak, hogy a tulajdonosokat elrejtsék.
 
Nem sikerült, és nem is ez a teljes vagyon. Viszont csak két nevet emelek ki két kérdéssel. Mészáros Lőrinc, s hozzá az kapcsolódik, ki volt ő és mennyije volt, mielőtt Orbánnal egymásra találtak. Ugyanígy Tiborczra is abból a szempontból kell odafigyelnünk, milyen állagú volt, mielőtt a nemzet veje lett. Nincsen több kérdés, és ezen tessenek gondolkozni azzal, hogy mindezek mellett mondjuk csak a MÁV-ra meg a pedagógusok bérére figyelmeznek, és az ellenpontokat tudatosítják. Köszönöm, ha levonják a következtetést.
 
 

rtl.hu
„Nem az a baj, hogy Orbán Győző gazdag, hanem hogy a követ szállító kamionok közpénzes megbízásokat teljesítenek” – emléktúrát szervezett Hatvanpusztára Hadházy Ákos / 2023. október 21.
A miniszterelnök apjának hatvanpusztai birtokához szervezett buszos kirándulást Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő szerint az Orbán-rendszer egyik legfontosabb szimbóluma az ott felépült luxusingatlan, amit majorságnak mondanak, de exkluzív kastélynak látszik. Orbán Viktor az elmúlt években ritkán beszélt Hatvanpusztáról, amikor mégis, akkor azt mondta, hogy neki semmi köze hozzá.

rtl.hu
Napelempark és kordonok: friss felvételek Orbán Viktor apjának hatvanpusztai birtokáról / 2023. október 21.
Hatvanpusztán található Habsburg József főherceg egykori majorsága. A birtok már 2016-ban is az Orbán családé volt, 2011-ben vásárolta meg a miniszterelnök apjának ingatlanos cége. Mutatjuk, hogy néz ki a terület – már amit a kordonok és a kerítések mellett az utcáról látni –, ahova szombaton Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szervezett kirándulást.

rtl.hu
„Gyakorlatilag mindenki NER-es, akinek ilyen magántőkealapja van” – a hatalmas vagyon kétharmada négy ember közelében koncentrálódhat / 2023. október 21.
Négy ember közelében összpontosulhat a magyar magántőkealapokban kezelt hatalmas vagyon kétharmada. Erre jutott a G7 gazdasági napilap, amikor megpróbálták összeírni, kik állhatnak a 2800 milliárd forintot kezelő alapok mögött. A legnagyobb vagyont Mészáros Lőrinchez kötötték, de Tiborcz Istvánnak is jóval nagyobb lehet a vagyona, mint ahogy azt eddig becsülték. Hogy kik a tényleges tulajdonosok, az csak akkor derülhet ki, ha ők maguk elárulják.

hirklikk.hu
Gyorsan híznak a NER-közeli magántőkealapok / 2023.10.20.
A gazdasági szakportál szerint az alapokban tartott vagyon összege a mérlegeik szerint 2022. december 31-én 2387 milliárd forintot tett ki abban a 92 alapban, ahol a beszámoló fellelhető volt. 48 alap esetében nem tartották be a beszámolási elvárásokat, ezekben becslésük szerint legalább 277 milliárd lehetett. Ebből jött ki, hogy összesen 2664 milliárd forint lehet a magántőkealapok vagyona – 70 százalékkal magasabb, mint amit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lát – írja a G7 cikkét szemléző 24.hu.

 

Kapcsolódó cikkeink:

viki_csucsuMagyar Álomvasutak / Készült: 2023.10.06
A Fidesz kínai cimborái nekiláttak prüszkölni, mert most kezdenek rájönni, hiába gyártják le az akkumulátoraikat a magyar ugaron – már ha egyáltalán -, nem lesz min és mivel elszállítani, mert a közlekedés, de kiváltképp a vasút romokban van. A legszebb az egészben, hogy a kínaiak a magyar kormánynál panaszkodtak a MÁV-ra, mintha nem Lázár miniszter egyszemélyben irányítaná már a magyar vasutat, ami ettől olyan is lett. Most azonban nem arról mesélnénk, hogy milyen vonat indul el, melyik nem és hány nem ér célba. A késések már nem is játszanak, mert ami késik az legalább működik, csak épp Európába nem jut el.

nemzeti_nyirettyuNincsen pénz lóvéra / Készült: 2023.07.10
Panaszkodnak a magyar gazdák, hogy nem jutnak hozzá az uniós pénzekhez, anélkül pedig nem megy nekik, vagy nehezen. Nincs ebben semmi meglepő, gondolhatnánk a jelenlegi helyzetben, amikor kormányunk mindent meg is tesz, hogy ne érkezzenek meg azok az uniós pénzek, mert nem tudják, mi a jogállam, és nem bírnak leszokni a lopásról. Az immár másfél éves történet mára ott tart, hogy Ukrajna kapja meg a magyarok pénzét, s mint emlékezhetünk, maga Orbán Viktor indult azzal Brüsszelbe, hogy megkérdezi, hol a pénz.

vgy_lovettaHol a pénz, Orbán? / Készült: 2023.06.30
Doktorminiszter urunk európai hadjáratra indult újólag. Brüsszelbe ment uniós csúcsra felelősöket keresni, akik szerinte csődbe juttatták a közösséget, amelynek a pénzére oly nagyon fáj a foga. Tán ezért hasonlott meg, hiszen a nagy utazás előtt mintegy a híveket hergelendő az egyik közösségi oldalon a következőkben határozta meg úti feladatul magának, amit tisztázni szeretne, mint valami egyszemélyes bíróság, vagy nyomozó hatóság inkább: „Mindössze két évvel a hétéves költségvetés után Brüsszel kifogy a pénzből, Hogyan történt ez? Mi történt a költségvetéssel? Hol van a pénz?

annyit_erAz út közepét fölveri a gyom / Készült: 2023.04.05
Lázár János, amikor még filozopter volt, felállította a Fidesz alaptételét az életre vonatkozóan, egyszersmind kijelölve azt a mezsgyét is, amelynek mentén érdemes leélni (szerinte). Hiába egy kereszténységet hazudó csürhe tagja Lázár J., eszméiben kőkemény materialista, mikor is ezt az értelmet és egyedül üdvözítő igazságot az anyagi javakban határozta meg, mint emlékezhetünk: „Akinek nincs semmije, az annyit is ér”. Innen fakad az, hogy a pártja mindent meg is tesz, hogy jelesnek vélt tagjai, rajongói, s akiket fontosnak gondol a központi bizottság, efféle anyagi javakban hiányt ne szenvedjenek, s itt kapcsolódik működésükhöz a második tétel magának Orbánnak tulajdonítva: „Senkit nem hagyunk az út szélén”.