Hírek

Rétvári államtitkár olyan, mint a viccbéli Móricka: mindenről AZ jut az eszébe

jetvajiNem arról a négybetűs szóról van szó, ami Mórickának eszébe jut, Rétvári Bencének az ellenzék – kormányzati megnevezéssel a baloldal – rögzült be. Legalábbis ez derül ki az államtitkár Vadai Ágnesnek adott válaszából. A képviselőnő egy igen egyszerűnek tűnő kérdéssel arra szeretett volna választ kapni, hogy ki a felelős a pandémia idején beszerzett 17 ezer darab lélegeztetőgép értékesítési kudarcáért.

A kérdés arra vonatkozott, ki a felelős a 17 ezer darab lélegeztetőkészülék értékesítési kudarcáért? Előzménye, hogy a Transparency International két évi pereskedés után jutott hozzá ahhoz az információhoz, miszerint a Covid-járvány alatt megvásárolt lélegeztetőgépek közül egyetlen darabot sem sikerült értékesíteni. Ráadásul, nem is tervezik, hogy eladják azokat, hogy a sokmilliárdos, többnyire fölösleges kiadás legalább egy töredéke megtérüljön.
 
Ez volt tehát a kérdés, ami sem első, sem sokadik olvasásra nem látszik túlságosan bonyolultnak. Sőt, annyira egyszerű, hogy még egy államtitkár is képes lehet rá normálisan válaszolni. Például úgy, hogy megnevezi a felelőst, aki miatt több milliárd forintos kár érte a magyar embereket. Vagy azt mondja – ami egyébként nyilván nem volna igaz –, hogy nincs felelős, tekintsék az egészet vis maiornak.
 
Rétvári Bence államtitkár ennél furmányosabb megoldást választott, amikor egy igen sajátos hangvételű levélben válaszolt Vadai Ágnes kérdésére. „A kormány mindent megtesz az állampolgárok egészségnek megóvásáért, éppen ezért a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök beszerzésére kiemelt figyelmet fordított. Nem volt kétséges, hogy ha a magyar emberek élete és egészsége a tét, akkor minden követ megmozgatunk, minden forrást előteremtünk. A baloldal politikai stratégiája ezzel szemben az volt, hogy a járvány elhúzódjon, több legyen a beteg, ezért mindent elkövettek azért, hogy az eredményes védekezést akadályozzák. Önök a járvány alatt kevesellték a lélegeztetőgépek számát, a járvány után sokallták.” 
 
Nem az volt a kérdés, hogy a kormány megtesz-e mindent az állampolgárok egészségnek megóvásáért. (Egyébként nem tesz meg mindent – a szerk.) Mint ahogy az sem felel meg a valóságnak, hogy a baloldal azt szerette volna, hogy elhúzódjon a járvány, és minél többen betegedjenek meg. Aki ilyet mond, annak adott esetben bíróság előtt is bizonyítania kellene mondandója valóságtartalmát, Rétvári államtitkár pedig nyilván nem volna képes erre. 
 
Az is hazugság, hogy az államtitkár szerint „Önök a járvány alatt kevesellték a lélegeztetőgépek számát, a járvány után sokallták.” Az ellenzék ugyanis már a járvány idején is sokallta a beszerzett lélegeztetőgépek számát, mert józan ésszel is tudni lehetett, hogy a megvásárolt darabszámnál szerencsére jóval kevesebb – viszont a célnak megfelelően működő – lélegeztetőgépre lesz szükség.
 
Az ellenzék azonban leginkább a berendezések beszerzésének körülményeit nehezményezte. Már az is furcsa volt, amikor Orbán Viktor nagy büszkén bejelentette, hogy fürkészeket és portyázókat küldött minden égtáj felé lélegeztetőgépekért, a miénkénél szerencsésebb országokban ugyanis nem fürkészeket és portyázókat, hanem szakembereket bíznak meg a berendezések beszerzésével. Nem beszélve arról, hogy az említett portyázók és fürkészek a lélegeztetőgépekre szánt 300 milliárd forintból 178 milliárd forintot egy Vinod Sekhar nevű maláj szélhámos GR Technologies nevű cégén keresztül költöttek el. (A maláj úr annyira jól járt az üzlettel, hogy a jutalékból azonmód vásárolt is magának egy luxusjachtot és egy repülőgépet.)
 
Ez a Vinod Sekhar nevű illető azzal szolgált rá a maláj szélhámos elnevezésre, hogy perben áll az ismert filmszínésszel, Bruce Willissel, mert lenyúlta Willis kétmillió dolláros befektetésének mintegy felét. Ez a csúnya folt azonban nem tántorította el az igen körültekintő, a magyar érdekeket minden másnál előbbre tartó magyar külügyet, hogy üzletet kössön a nem teljesen makulátlan előéletű személlyel. 
 
Vinod Sekhar egyébként a magyar kormányt nem verte át, a vállalt határidőre és az előre kialkudott – a világpiaci árnál jóval magasabb – áron leszállította a lélegeztetőgépeket. Arról már nem ő tehet, hogy ezen gépek nagy többségére szerencsére nem volt szükség, és azóta raktárakban őrzik őket.
 
Az ügyletnek tehát Orbán Viktor kormánya szerint nincs felelőse, amit onnan is lehet tudni, hogy Polt Péter ügyészségének eszébe sem jutott nyomozni az ügyben. Rétvári államtitkár válaszából azonban sejteni lehet, hogy kik állnak a magyar adófizetőket megkárosító ügylet mögött: Soros, Brüsszel, Gyurcsány, a háborús szankciók, vagy, mint most kiderült, a dollárbaloldal.
 
 

atv.hu / videó
Egy darabot sem adtak el a Covid-járvány miatt vásárolt lélegeztetőgépekből / 2023. szeptember. 4.
Az Egyenes Beszéd vendége Ligeti Miklós, a Trancparency International Magyarország jogi igazgatója.

 

Kapcsolódó cikkeink:

d_sos2021107Lopnak és lopakodnak / Készült: 2023.01.31
Bizonyos Eged István, Pétervására polgármestere megfenyegette Hadházy Ákost, miszerint: „Biztos legyél benne, hogy találkozunk még. A család az mindenhol tabu, csak nálad nem. Könyörögni fogsz.” Ebben benne van a NER maga, mondhatni, az esszenciája ez neki kilátástalan bunkóságában, moráljában és mindenkit eltaposásában. De a mutyit se feledjük. Eged István nagyot akart fenyegetni, de nincsen neki saját bejáratú TEK-je, NAV-ja és más, ellenzékieket nyektető készsége, sőt, Eged István még csak nem is Kövér pedellus, akinek tevőleges hatalma van Hadházy fölött, úgyhogy polgármester elvtárs a maga szintjén és színvonalán működik, ha megzavarják a lopásban.

vgy_hatraBírósági ítélet, kontra rendeleti kormányzás / Készült: 2022.02.06
Két éve lesz velünk a járvány hamarosan, és két éve folyik a titkolózó maszatolás arról, kormányunk és pártunk mit miért tesz, vagy nem tesz meg egyáltalán ezzel kapcsolatban. Amiről nem tudunk, az nem fáj, ha valami kiderül, az lerántja a leplet a tehetetlen aljasságról. Ilyen hosszú idő után derült ki, minden bizonnyal tudta kormányunk, olyan lélegeztetőket vásárol ipari mennyiségben, amelyekről már akkor ismert volt, hogy nem alkalmasak intenzív kezelésre, egyáltalán kórházi alkalmazásra sem. Mi több, életveszélyesek. Százhetvennyolc milliárd azonban már a Fidesznek is nagy pénz, nem holmi nokiás doboz vagy nejlonzacskó (vö: Völner), ezért már fájós derékkal is lehajol az ember. És le is hajoltak.

matyos_fidesznyikSzámmisztika / Készült: 2021.03.21
Most képzeljük el, midőn Tállai elvtárs tépelődik az ő lelkében, hogyan fejezze ki hűségét a Párthoz és “Ő”hozzá. Hogyan is bizonyíthatná, hogy együtt dobban a szíve, vagy nem tudom, minek kell történni még, amikor szervilis csinovnyikká válik az ember. Nincsen nekem ehhez moslékom. De lennie kell ennek egy lejtmenetes lélektanának, amikor szétmállik a manus személyisége, és föloldódik az arctalan, ámde degenerált tömegben. Mondjunk valami örömteli nagyot a talpasjobbágyoknak – gondolja ez a Tállai, midőn változik át arctalan, ámde degenerált tömeggé –, abból baj nem lehet. Dehogynem, mindenből lehet baj, csak amikor a szervilis csinovnyik az élet napos oldalán feredőzik, hajlamos mindezt feledni, de majd emlékeztetjük rá.

Actual_vm2xBeléptető-lélegeztető / Készült: 2020.05.13
Portyáztak az Orbán-hordák hátrafelé nyilazva és lóhússal a nyereg alatt, s mindeközben beszereztek használhatatlan, szar lélegeztetőket. Mert, mint tegnap lehetett olvasni a sajtóban, több fővárosi és vidéki kórházba küldtek olyan gépeket, amelyek a koronavírusos betegek kezelésére egyáltalán nem alkalmasak. Ami gépet a légihíd hozott folyamatos dobpergés közepette, az stabil állapotú, fertőzéses betegségben nem szenvedő emberek légzésének könnyítésére szolgál. A hasonlóság annyi, hogy a nafta ezen is egy orrot és szájat fedő műanyag maszkon keresztül áramlik a páciensbe, de még ez is mindegy, mert a gépeken kínai nyelvű a menü, így, aki nem tud mandarinul, cseszheti.

71208Lélegeztetőgépenként ötmillió forint eltűnik / Készült: 2020.04.23
Totális káosz jellemzi a – rendelkezésre álló, az országba már beérkezett, s a majd beérkező – lélegeztetőgépek számáról és költségéről nyilvánosságra hozott információkat. Orbán Viktor április 10-én azt mondta, hogy „lélegeztetőkészülékből körülbelül 2000 van, ezt kell felfuttatni 8000-re” – ám három nappal korábban, Szijjártó Péter arról beszélt, hogy 14 490 lélegeztetőgépet rendeltek. A különbözettel megegyező, több mint hétezer gép pedig – a többi nyilatkozat alapján biztosan állítható – nincs az országban. Csak nem véletlen a homály? A gyanút erősíti, hogy a rendelkezésre álló kevés információból kiindulva, az látszik, hogy akár 4-6 milliós túlszámlázás sem kizárt gépenként.