Hírek

Bírósági ítélet, kontra rendeleti kormányzás

vgy_hatraKét éve lesz velünk a járvány hamarosan, és két éve folyik a titkolózó maszatolás arról, kormányunk és pártunk mit miért tesz, vagy nem tesz meg egyáltalán ezzel kapcsolatban. Amiről nem tudunk, az nem fáj, ha valami kiderül, az lerántja a leplet a tehetetlen aljasságról. Ilyen hosszú idő után derült ki, minden bizonnyal tudta kormányunk, olyan lélegeztetőket vásárol ipari mennyiségben, amelyekről már akkor ismert volt, hogy nem alkalmasak intenzív kezelésre, egyáltalán kórházi alkalmazásra sem. Mi több, életveszélyesek. Százhetvennyolc milliárd azonban már a Fidesznek is nagy pénz, nem holmi nokiás doboz vagy nejlonzacskó (vö: Völner), ezért már fájós derékkal is lehajol az ember. És le is hajoltak.

Mindezzel a lopáson túl még az az apró baj van, hogy ezekkel a kínai csodákkal akár az emberek életét is veszélyeztethetik, ahogyan az a magyari beszerzés előtt brit és kolumbiai tapasztalatokból és jelentésekből kiderült. Innen nézvést kész szerencse, hogy ezek a masinák javarészt raktárban rohadnak, illetve Szijjártó osztogatja nagylelkűségünk jeléül boldog boldogtalannak. De már ez a Mikulás szerep is bedugult, a zöm marad a raktárban, ami fideszi szempontból megint nem nagy baj, mert még a raktározáson is keres valamelyik haver. A lélegeztetőgép biznisz tehát teljesen ki van maxolva, mint annak idején Deutsch beléptető kapui. Ebből is látszik, a módszer nem új, csak a léptékek változnak.
 
Előbb-utóbb a napot is lelopják az égről, és nem lesz mi süsse és melengesse a kedves vezető hasát. Ma amúgy is járványnapot tartunk, aminek tükrében a mocsok mintegy felragyog, és teljes pompájában kivirágzik. Hogy a lélegeztetők nem kerültek a kórházakba, az a fentiek fényében külön öröm, de akár kerülhettek is volna, akkor sem tudnánk meg róluk semmit soha. Megtapasztaltuk ismét a jogállam orbáni működését, amikor őszentsége szarik a bírósági ítéletre, azt be nem tartja, sőt, most már odáig is eljutott, hogy azt egy rendelettel felülírja, mert ezt is megteheti. Másrészről kiderül, mire nem jó a rendeleti kormányzás: mindenre, nem csoda hát, ha egyetlenünk oly görcsösen ragaszkodik hozzá.
vgy_virustab
41.741
elhunyt
 
Közel két éve nem tudjuk, mi folyik a kórházakban, hogyan küzdenek a kórral ott, mert a sajtót – legalábbis annak nem Orbánhoz tartozó vékonyka szeletét – oda be nem engedik, vagy egyenesen kitiltják. Most mondta ki a bíróság ítélete, hogy az Emmi (Kásler birodalma) jogszerűtlenül utasította ki a sajtót a kórházakból, Kásler a koszos körmével ilyenekről nem dönthet, az a kórházigazgatók jog-, és hatásköre. Ezen a ponton luk keletkezett a tagadás és hazugság monolit falán, s bár könnyű megfélemlíteni a kórházigazgatókat, hogy azt tegyék, amit diktálnak nekik, de mindig akadhatnak partizánok. Elhajló alakok, vagy olyanok, akiknek nem rohadt el a lelke, és netán beengedik azt a nyüves sajtót a kórházba.
 
Hogy ennek beláthatatlan következményei lennének-e, nem tudható, jobb azonban a bajt megelőzni – gondolta a NER, és gondolta Orbán, így nosza, egy rendelettel felülírták, kikerülték a bíróság ítéletét azt foglalva utasításba, jól van, akkor nem Kásler dönt a renitens sajtó kitiltásáról, hanem az operatív törzs. Nyunyó néni, akinek nincsen erre jobb szövege. Megkérdeznénk ma is és újólag Varga Judit nacsasszonyt, hogy ez a módi szerepel-e a jogállamiság kézikönyvében amit nem talál, vagy mit tanult az oskolában illetve fogalmazóként, minek nevezik azt, amikor keresztbe leszarják a bíróság ítéletét, vagy rendelettel írják fölül, esetleg kerülik ki azt. Innen nézvést a tanárok még jól is jártak, mert esetükben is egy ítélettel van a baj.
 
A bíróság kimondta ugyanis, hogy a hétfői sztrájk jogszerű volt. Az Emmi (már megint Kásler cége) azonban nagyon szeretné megbüntetni a sztrájkoló tanerőket, ezért megfellebbezte a bíróság ítéletét, és most várakozik. Úgy látszik, ez az ügy kevésbé fontos, mint a kórházi titkok, ezért választotta a minisztérium ezt a döcögős utat, holott alkottathatott volna Orbánnal egy rendeletet arról is, hogy a tanárok mind bűnösek, noch dazu, mindet elevenen kell megégetni, hogy megmeneküljön a lelkük. Olybá tűnik, mintha tréfába hajlítanám a rémálmot, de ilyen szándékom nincsen nekem egyáltalán. Csak azt rögzítettem sokadszor szomorúan, hogy nem létezik olyan isteni, emberi törvény (ítélet), amit ezek magukra kötelezőnek tartanának. Azt hiszik, övék a világ.
 
 

nepszava.hu
Az Orbán-kormány lesöpörte a neki nem tetsző bírósági ítéletet, kitört a nemzetközi felháborodás / 2022.02.08.
A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) szerint az Európai Unióban példátlan a magyar vezetés kórházi tudósításokat korlátozó politikája. - Ez a rendelet újabb megdöbbentő példája a magyar kormány azon törekvésének, hogy megakadályozza a média hozzáférését a közegészségügyi információkhoz, és akadályozza a független média munkáját – állapította meg lapunknak küldött állásfoglalásában Scott Griffen, a Nemzetközi Sajtó Intézet (IPI) igazgatóhelyettese …

atv.hu / videó
Tágan értelmezett jogállami keretek? / 2022. február. 7.
Az Egyenes Beszéd vendégei Kende Péter ügyvéd és Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász.

hirklikk.hu
Falus Ferenc: A kormányzat bűnösen felelőtlen volt / 2022.02.06.
Az ég világon senki nem tudhatja, hogy lesz-e újabb variáns, a delphoi jósdát meg már régen bezárták – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Faus Ferenc, volt országos tisztifőorvos, kórházigazgató. Épp ezért elengedhetetlen, hogy az ország megfelelően felkészüljön egy esetleges újabb járványügyi kihívásra. - „A kormányzat bűnösen felelőtlen volt a felkészülés elmaradásával, a tisztiorvosi szolgálat politikai irányítás alá vételével és szétverésével.” Hiába rendelkezett az ország pandémiás tervvel, ha az abban foglalt lépéseket nem tették meg. Az elhibázott járványkezelés hatása emberéletekben mérhető, miközben a társadalmat hamis biztonságérzetben tartja a kormány kommunikációja, véli Falus. „Próbálták befolyásolni az embereket, hogy minél kevésbé érezzék azt, hogy a lezárások vagy a korlátozások miatt nekik támogatást kellen kapniuk.” …

Mától csak az operatív törzs adhat forgatási engedélyt a kórházakba - 2022.02.05. - Az erről szóló kormányrendelet két nappal azután jelent meg, hogy a Telex jogerősen pert nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen, amiért egyetlen covid-osztályra sem engedték be őket. A bíróság kimondta, erről a kórházigazgatók dönthetnek. A Társaság a Szabadságjogokért szerint a kormány nem tartja be a bírósági döntést, inkább a szabályokat változtatja meg. A kabinet úgy reagált: járvány idején nem a tudósítás a fontos. - Link: //rtl.hu/hirado/2022/02/05/forgatasi-engedely-operativ-torzs-koronavirus-egeszsegugy

444.hu
A bíróság beengedte volna a sajtót a kórházakba, de a kormány villámgyorsan elintézte, hogy maradjon a kitiltás / 2022.02.05.
Így továbbra sem lehet hitelesen bemutatni, mi történik a COVID-osztályokon. - Máris reagált a kormány a Fővárosi Törvényszék szerdai döntésére, miszerint a Kásler Miklós vezette Emberi Erőforrások Minisztériumának nincs joga arra, hogy a koronavírus-járvány idején kitiltsa a sajtót a kórházakból. Erre péntek este Orbán Viktor aláírt egy kormányrendeletet, aminek értelmében a veszélyhelyzet alatt mégis ki lehet tiltani a sajtót az egészségügyi intézményekből.

nepszava.hu
Szabad szemmel: életveszélyes lélegeztetőgépeket vett az Orbán-kormány, és előkerülnek a mocskos trükkök / 2022.02.05.
Az egyik malájziai hírportál szerint Magyarország 2020-ban úgy vásárolt 178 milliárd forintért 6258 lélegeztetőgépet Vinod Sekhar maláj üzletembertől, hogy akkor már tudván tudni lehetett, az általa eladott egyik típus nem felel meg rendeltetésének, hanem egyszerűen életveszélyes. A MalaysiaNow magyar oknyomozó újságírók tájékoztatása alapján indult el és kiderítette, hogy az obskúrus ügylet előtt egy hónappal tekintélyes brit kutatóorvosok közleményben hozták nyilvánosságra: a szóban forgó kínai Shangrila 510S nem alkalmas arra, hogy intenzív osztályon dolgozzanak vele. - A brit klinikai tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy a lélegeztetőgépnek időnként akadozik az oxigénellátása, nem egyértelmű a kezelési útmutató, azon felül ezt a típust ambulanciáknak és eleve nem kórházaknak találták ki. A brit számvevőszék nem egészen fél évvel később 60 oldalas jelentésben igazolta az aggályokat, így az egészségügyi tárca kivont a forgalomból 750 ilyen berendezést, a lefújta a már megrendelt 1250 darab megvásárlását. Az egész tétel 2,2 millió fontba került.

youtube / videó
Mit keres egy milliárdos covidteszt-cég egy szegény borsodi falu szélén?  / 2021.11.08.

 

Kapcsolódó cikkeink:

19694175_120Orbán is megmondta / Készült: 2022.02.03
Olyan országban élünk, amelyben áprilisban, az országgyűlési választással egy időben lehet népszavazni ilyen kérdésekről: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?” Továbbá: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?” Illetve még másik kettő, amelyek azt akadályozzák meg, hogy az iskolában voltaképp szó essen a szexualitásról, hagyva ezt a túlképzett szülőkre, akik majd meglepődnek, ha a tizenhárom éves lányuk egyszer csak terhesen tér haza. Bár a haza mint nemzet az ilyesminek örül.

1336439Covid-monológok / Készült: 2021.12.26
Akik alább megszólalnak lapunknak, a frontvonalból látják az immár majd' két éves birkózást a járvánnyal. Csak nevük említése nélkül beszélhettek, ugyanis az egészségügy irányítói a vírusnál is jobban félnek a nyilvánosságtól.

peterfalvi-Ne piszkáljad az adatot / Készült: 2021.12.21
Most képzeljük el, hogy szenteste, midőn Kovács kartárs otthonában pátoszokkal telten két pofára tömi a hallevest/töltött káposztát bejglivel kis családja körében, eltelve szeretettel, szól a mennyből az angyal, a csillagszórók fényes csillagokat szórnak, akkor megcsörren az ő telefonja, hogy mindezt a keresztényi boldogságot hagyja oda. Iramodjon a hivatalba be, mert a Hadházy már megint nem bír magával, és adatokat kért ki, hogy még ilyenkor is folytathassa lázító és felforgató tevékenységét, hazánk és a Fidesz, a kedves vezető és minden alattvalója indokolatlan mocskolását teljes erővel.

orbanSzerencsésebb lett volna, ha Orbán Viktor a saját nevében hálás / Készült: 2021.02.09
Orbán Viktor csacsogott az ő kínai kollégájával, az erről kiadott sajtótájékoztató igen tanulságos olvasmány. Sőt, még vicces is, amennyiben az ember képes a saját kínján röhögni. Konkrétan Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó volt, ettől annyira el volt bűvölve a mi utcai harcosunk, hogy kifejezte elismerését Hszi Csin-ping elnöknek, amiért a rendkívüli körülmények ellenére összehívta az értekezletet. Itt szeretném jelezni, online folyt a csevegés, olyan rohadtul nagy teljesítményt nem kellett azért felmutatni.