Hírek

Csúcs ez a demográfia

csucsvikiMikor mi: vagy neonáci csődület, vagy most épp demográfiai csúcs van minálunk. Majdnem ugyanolyan résztvevőkkel, de ez nem is érdekes igazán. Sokadik csúcs ez már a népesedésről, aminek az az íve, hogy nem feltétlenül emiatt és azóta, de folyamatosan csökken Magyarországon a születések száma. Összefoglalva tehát, lópikulát se ér ez a csúcs, mert nem beszélni kellene róla, hanem csinálni. Vagy inkább, mert maga Novák Katalin nacsasszony, aki a megnyitó beszédet mondta, fogalmazott úgy, hogy a „családok a szabadságharcukat vívják” – amire majd visszatérünk -, illik hát ide a szlogen a boldogabb időkből: Love, not War!

Ilyet azonban Novák Katalin nem tud. Mert ahogyan a születések száma folyamatosan csökken, akképp kapaszkodott felfelé a nacsasszony az uborkafán, hogy most, a megnyitó beszédével elérjen önmaga ormaira. Kétségek nélkül jelenthető ki, hogy én már sok ökörséget hallottam egyre hosszabb életem során, de ez, amiket most Novák összedelirált, a dobogón vagy épp annak legfelső fokán van. De nem is azért tartja Orbán, hogy okos legyen vagy éppen szép, hanem a bábszínház kiöblösítése, amikor a direktívákat adja elő a maga nyelvén, amit igazán nem kellene. Meg a hatvannégy fog se, de ez már esztétikum.
 
Érzékeny vagyok dolgokra, így éppen arra is, amikor Novák nacsasszony a legváratlanabb helyeken és időkben hozakodik elő a három gyerekével és a szuper férjével, valamint azzal, mióta házas. Előadta már mindezt Afrikában is, ott is kiakadtak tőle, engemet azonban azért zavar, mert hiába tartja a köz ügyének mindezt, mert nem az. Nem kell az orrunk alá dörgölni, az ilyesmi nem érdem és nem teljesítmény, állapot, ami valami miatt bekövetkezett, emiatt nem fogjuk szeretni őt, mint ahogyan megvetésünk is más miatt sújtja. Nem tetszik, hogy zsinórmétéknek hiszi magát, mint ahogyan az sem, ha a pártja is.
 
Előszeretettel akarják megmondani, hogyan éljenek az alattvalók, mi a jó és mi a rossz, s momentán olybá tűnik, hogy akinek nincsen három gyereke, az nem méltó hozzájuk, sem önmagához. Ez a szabadságharc, amit a magyar családok vívnak, ez érdekes azonban, mert nem tudható, ki ellen kell nekik vívniuk, miért és hogyan. Ha ugyanis a kormány annyira családbarát, mint amennyire nem az, akkor nem világos, ki ellen kell hadba vonulnia a magyar családoknak, ha nem épp a kormány ellen, mert más ellenség nem sejlik föl a képzelt csatamezőn. Hacsak nem a Gyurcsány megint.
 
Amire történik is lájtos utalás, ugyanis mindannyiunk Katikája előadta, hogy amikor az ő három, saját bejáratú gyermeke született (zárójelben: a szoci kormányok idejében) családellenes időket éltek. Mindezt ezzel támasztotta alá: „nőttek a családok anyagi terhei, megszűnt az alig megszokott biztonságérzet, egyre kevesebben vállaltak gyermeket”. Ekkor ugrik be, hogy itt voltaképp a Fidesz kormányzásról beszél, mint ahogyan a tizenkét pontja – mert az is lett neki – majd mindegyikében is, amiket sorol, hogy kellenének, mert ezek szerint tizenhárom év kormányzás után sincsenek. Akkor most majd ettől a csúcstól lesznek.
 
Ha azonban ez a tizenkét pont szóba került, kiemelünk közülük egyet, mégpedig a másodikat, aminél többet igazából nem is kellett volna sorolnia. Ez pedig így hangzik: „Aki kislánynak született, nőhessen fel lányként, aki kisfiúnak, fiúként.” Arra szeretném megkérni a nagyérdeműt, hogy fogja meg a söröm, amíg kifújom magam azon merengve, mi a baja ennek a nőnek, mit szívott a párttagságin kívül, hogy nekilátott itt megint képletesen fóliázni és bugyogókban matatni. Illetve arra nézvést kérnék csak egy rohadt példát, miszerint bármely kisfiúnak meg lett volna tiltva, hogy nagyfiú lehessen belőle.
 
Itt érkezünk el ahhoz a sajnálatos ponthoz, hogy Novák nacsasszony demográfia ürügyén is uszít, viszont oda is eljutunk, ami a vég maga, hogy mindezért erős tapsot kapott a megjelentektől. Persze mondott még sok más baromságot is, amivel a kézverdesést kiérdemelte, s ha most megint azt kapnám a képembe, kit érdekel, miket beszél ez a luvnya, amikor vannak sokkal nagyobb bajok is, arra kell felhívnom a lanyhuló figyelmet, minden mindennel összefügg, olyan ez a fideszizmus, ez a jóféle fasizmus, mint egy nagy, elcseszett kirakós, hogy miden darabja arra van, hogy a végén összeálljon a lényeg: egy halom szar.
 
 

atv.hu / videó
Orbán Viktor szerint a gyerekekért vívott csata nem a zsebben, hanem a szívben dől el / 2023. szeptember. 15.
Az Egyenes Beszéd vendége Herczog Mária, szociológus.

nepszava.us
Orbán újabb hazugsága: „a liberálisoknak nincsenek gyerekei és nem szeretik a családot” / 2023.09.15.
A családszerető liberálisokat legfeljebb az különbözteti meg az ugyancsak családszerető keresztényfasisztáktól, hogy a nőket emberszámba veszik, nem tekintik őket a macsó férfi szolgájának, szülő tehenének, hanem elismerik a jogaikat és az igényüket arra, hogy kibontakoztassák a tehetségüket, érvényesüljenek az életben, és az életüket ne a férjük árnyékában és szolgálatában kelljen élniük. Ne úgy éljenek, hogy legfeljebb egy karitatív szervezete önkéntesei lehetnek, s beszédes módon "Konyhaablakból" címmel írják meg egyetlen könyvüket, pedig képzett és okos emberek …

klubradio.hu
Melegh Attila: Magyarországon a születések abszolút száma nem nőtt jelentősen / 2023.09.14.
Magyarországon hosszú ideig a mindössze középiskolai végzettséggel rendelkező társadalmi csoportokban volt legalacsonyabb termékenységet, míg a legfelső és a legalsó társadalmi csoportoknál egy kicsit magasabb volt a termékenység – mondta dr. Melegh Attila demográfus. A szociológus az Esti gyors című műsorban arról is beszélt, hogy a termékenységi mutatók vizsgálatánál figyelembe kell venni mind a migrációt, mind a társadalmi változás kontextusát is. …

 

Kapcsolódó cikkeink:

domovarA lányok nem is tudnak dekázni / Készült: 2022.08.26
Ábrándos pillanataimban olykor elképzelem, mi a dolga az ÁSZ-nak papíron, és olyanok jutnak eszembe, hogy a köz pénzügyeit ellenőrzni nagy szigorral. Például azt, mennyiért tartott előadást Orbán Texasban (vö.: mit fizettünk érte), illetve, mennyit kóstált szintén nekünk, hogy nem is kormánygéppel ment nyaralni. Ilyenekből kötetnyit lehetne felsorolni már nem is az ÁSZ, hanem egyenesen Polt ügyész figyelmébe ajánlva, de nem olyan országban élünk, hogy ez megtörténhetne. Az előbb ábrándokat emlegettem, olyan azonban a legvadabb, hagymázas álmaimban sem fordult meg, hogy az ÁSZ tanulmányokkal is foglalkozik.

ov22_novakNovák K. apokalipszise / Készült: 2021.09.27
Novák miniszter erődemonstrációnak érezte az általuk gründolt demográfiai csúcsot, ilyképp az lehet, hogy az augusztus 20-i giccsparádé pedig nemzeti nagylelkünk előbuggyanása volt a csikóbőrös kulacsból. Ízlések, értékek és eszmék különbözően vannak jelen az egyes organizmusokban, Novák miniszterben ekképp. Ez a világ lenyomata benne. Mint volt szíves kifejteni, a demográfiai csúcs – ami tényleg nem tudjuk mi célt szolgált az ünnepi kosztümök megmutatásán túl -, azért volt erődemonstráció, mert azon a szomszédos nagyhatalmak képviselőin kívül megjelent maga Mike Pence, Trump alelnöke is, akivel nem kellene annyira dicsekedni.

orbanviktor0Szülünk vazze? Szüljünk vazze! / Készült: 2021.09.25
A kedves vezető nőképe egészen elképesztő, akárhogyan is csűri, csak az a vége, hogy vagy anyai vagy feleségi minőségben neki vacsorát főznek a konyhában. Nincs menekvés és menedék, aki nő, az a konyhán végzi, mint Vargáné, aki egyfolytában káposztát főz, és mindig a kontya alá üt az a rohadt gőz. Mindezekkel a a tegnapi Kossuth-béli matinén örvendeztetett meg minket a kedves vezető, midőn szimbolikusan a nők kezére bukott azt összenyálazni, pedig ők azt nem is akarták igazán.

T1iktkqturbdOrbán és a gyerekek / Készült: 2021.02.06
Miniszterügynök elvtárs vagy hadakozik a magyar nyelvvel – és miért ne azzal, ugye –, vagy pediglen olyan hatalmasra növekedett sötétségében, hogy nem tekinti embernek alattvalót, amit ugyan nagyon régóta sejtettünk, de már egyre inkább tudunk is. Tegnap péntek volt, az a nap tehát, amikor heti monológjai elhangzanak az éter bitorolt hullámain. Száll a kappanhang elektronyos jellé alakítva, majd pediglen visszaváltozik, materializálódik úgymond Büdös Józsi táskarádiójában, hogy megtöltse annak fejét mindama bölcsességgel, ami a kedves vezetőből fakad. Mégpedig teljesen.

vm_v_fociA fiúknak fütyijük van / Készült: 2020.11.11
A kocsmák bezárnak, a kutyák viszont pisálhatnak este nyolc után is. Sőt, Orbán Viktor megtekintette a Kínából érkezett koronavírus-gyógyszereket, tehát nincs mitől félnünk. Minden megtekintődött, a világ összes nyüves kartondoboza, a rezsim kartondobozokkal mutogatja buzgalmát, ezekben vannak a lélegeztetőgépek, nemzeti konzultációk, kisnyulak. Ha a magyari ember meglát egy kartondobozt, akkor pavlovilag elárad benne a mérhetetlen nyugalom, érzi, hogy törődnek vele, mi több, olykor azt is, hogy azokból a dobozokból a nemzet szeretete árad feléje.

ovm1g241Orbán, romák, keccsölés / Készült: 2020.01.12
Orbán miniszterügynök nácul, nem tud magyarul, uszít, hazudik, lop, visszaél a hivatalával, meg különben is rosszul öltözik, nem tud késsel-villával enni, és még focistának is ócska. Alkalmas az ilyen miniszterügynöknek? Egyáltalán nem, és mégis itt csücsül a nyakunkon másodjára és már újra tizedik éve, ki érti ezt? Miután látványosan és fogadalomból nem néztem, nem hallgattam, nem olvastam, amit csütörtökön előadott az újságírókkal kapcsolatban, a hullámai mégis elérik az embert, mert nincsen fából mégsem, és van olyan szelete a mesének, amivel foglalkozni kell, mert annyira gyalázatos.

orban-demog5Orbán demográfiai harca fasiszta program / Készült: 2019.09.07
Azt csak a környezetében élők tudják megmondani, hogy Orbán tudatosan vagy ösztönösen követi a fasiszta állam egyes lépéseit, de a végeredmény szempontjából ennek nincs jelentősége. Orbán fasiszta állama elérkezett Mussolini fasiszta államának egyik legfontosabb programjához, a születések számának emeléséhez. “Egy nemzet politikai, morális és gazdasági erejének legalapvetőbb és leglényegesebb eleme a demográfiai erejében rejlik,” jelentette ki Mussolini 1927. június 26-án egy beszédében. Orbán a III. Demográfiai Csúcson (már az elnevezés is fasiszta) Mussolini bukott programját hirdette meg.

fidesz-szav1Birkák és bárányok / Készült: 2019.05.04
Az egyik Orbán-hívő, a másik áldozati.

ov_csucsuA kormány drámai gyorsasággal hülyíti el a magyarokat / Készült: 2018.08.31
A kormány drámai gyorsasággal hülyíti el a magyarokat, miközben a 21. században nyitott, szolidáris, a világot megértő, ahhoz alkalmazkodó társadalomra van szükség – mondja lapunknak Inotai András közgazdászprofesszor, az MTA Világgazdasági Intézetének volt igazgatója. Szerinte már nemcsak szellemi, de bizonyos értelemben fizikai népirtás is folyik, hiszen egyre többeket üldöz el külföldre a rendszer. A gazdaságban és a társadalomban meglévő feszültségeket egyelőre elrejti, hogy látszólag pörög a magyar gazdaság, de mivel a növekedés főleg külső forrásokra támaszkodik, nem pedig javuló és fenntartható versenyképességre, valamint erősödő társadalmi kohézióra, ezért bármikor megroppanhat.