Hírek

Varga Judit megvéd minket Európától

fideszeu-lmbtqVarga Judit lemond(at)ása után terveket szövöget Európa meghódításáról. Mielőtt a reménytelen vállalkozásról elmélkednénk, emeljük ki azt a mondatát az önbizalomtól duzzadó nacsasszonynak, elsődleges küldetése az lesz, hogy „Magyarországot megvédje Európától”. Ez mindent elmond a szellemiségéről, illetve mutatja nekünk azt is, miért volt olyan miniszter, amilyen, de ez már a múlt, előttünk viszont a fényes jövő. Varga Judit úgy tervezi távol tartani kies hazánkat a nyugati romlástól, hogy le szeretné igázni azt, konzervatív-keresztény fordulatot végrehajtani benne, azaz hittérítőnek indul. Misszionáriusnak.

Csak nehogy megegyék a benszülöttek früstökre sóval, borssal és ecetes tormával, bár bizonyára elég szálkás lehet a húsa. Varga Judit úgy indul az öreg földrész leigázására, hogy úgy véli, annak lakói is olyan hülyék, mint a Fidesz belföldi szavazói, mert, mint kifejtette, „faék egyszerűségű jelszavakkal kell operálni”. Tehát az Unióba is el akarja vinni a goebbelsi módszereket, amelyek hazai pályán olyannyira hatásosnak bizonyultak és bizonyulnak. „Nem leköszönök, hanem beköszönök”, határozta meg harcba indulását, holott még van egy éve egyrészt, másrészt pedig honnan olyan biztos abban, hogy megválasztják.
 
Ez a metódus erősen hajaz Novák Katalinra, aki, amikor – mint emlékezhetünk – megtudta, hogy Orbán kijelölte őt töltőtollnak, máris nekilátott készülődni a feladatra, felfrissítette a ruhatárát, és abbahagyta az ablakpucolást. Már nála is és akkor is, most pedig Vargánál különösen látszik, hogy ezekben nincsen szemernyi kétség sem, Orbán katonái ők, akik rezzenéstelenül teszik, amit parancsba kapnak. De mi a helyzet akkor, ha a vezénylő tábornok megtébolyodik, és olyanokat delirál, ami bizonyos szint fölött, és a civilizált világban vállalhatatlan, például Európában. Látjuk, hogy attól kell védeni a magyart.
 
Legalábbis ezt véli küldetésének Varga, akiről lekerült immár az a teher, hogy a jogállam fogalmával kelljen bíbelődnie, s mint jelszavaiból kitetszik, azt érzi küldetésének, hogy máshol is lebontsa azt, vagy, ha ehhez kevés – mert rohadtul az -, akkor tovább kavarja a szart, addig, míg pofán nem vágják, vagy pediglen az országot ki az Unióból. Mert vállalhatatlan, illetve veszélyes, ahogyan fasizálni szeretné az egész kontinenst, de csak egyetlen okból, hogy Orbán zavartalanul tovább lophasson. E cél szolgálatába van állítva az egész ország, Varga pedig azért indul majd csatába, hogy Európa is ezt tegye.
 
Pénz kell, semmi egyéb. Most, hogy Orbán csődbe vitte hajdan szebb napokat látott hazánkat, a kommunikáció is lecsupaszodott, vádaskodással és másokat lopással gyanúsítva csak a lóvé utáni nyüszítés hallatszik. A konzervatív-keresztény fordulat is azért óhajtódik, mert a Fidesz reményei szerint egy ilyen kurzus jóváhagyólag bólintana arra, amit Magyarországgal művelnek. Elnézné a fasiszta diktatúrát, az ország le-, és Európa kirablását, de ezek – legalábbis a mai viszonyok szerint – az álom, legalábbis az orbáni álom kategóriájába tartoznak, és soha nem valósulnak meg. Marad tehát a hatalom megőrzésének bevált gyakorlata.
 
Csak épp durvábban, mint eddig. Ha náciba forduló fasisztának neveztem már régebben – és okkal – vezérünket, manapság újólag bizonyítja, hogy igazam volt. Mert túl a régebben hangoztatott élettéren és tiszta fajúságon, ma már a migránsok bevagonírozásáról, gettók kialakításáról beszél, legutóbb pedig azt is bizonyította, hogy a menekülőket nem igazán tekinti embernek, amikor előadta, hogy „én láttam hordákat átvonulni Magyarországon”. Így nem sokáig fogják már tűrni Európában, de Varga álma, hogy ezt a ganyét megvédi Európától, még sikerülhet, tehát csak utalnék arra halkan, milyen az a jövő, ami voltaképp már a jelen.
 
Ahogyan fogy a levegője, azonmód lesz agresszívabb minden totalitárius rendszer. S ha most azt mondanák, a NER még nem az, azt kellene felelnem, dehogynem. Minden jellemzője megvan, csak a fekete autó nem jön, hogy elvigyen a lágerbe, de látva hazánk állagának alakulását, ha meg leszünk védve Európától akár úgy is, hogy kilépünk belőle, semmi sem elképzelhetetlen. Gondoltam, szólok, hogy ne legyen meglepetés. Az a gond, a volt igazságügyi miniszterünk annyira sötét, hogy azt sem fogja fel, miket beszél. Illetve, ha tán mégis, akkor nagyobb a baj, mint amekkorának tűnik. Tehát rohadt nagy.
 
 

Varga Judit felháborodott azon, hogy az RTL Klub megkérdezte a Pegasus-ügyről, avagy: Fuss Jucus, fuss!

 

Kapcsolódó cikkeink:

fityesz_vmasikBenceminiszter / Készült: 2023.06.29
Lemondott hát a Varga Judit. Olyan fölsőhajtás volt ez tegnap, mintha a mese végén győzött volna a jó, a gonosz pedig elnyerte volna méltó büntetését, de ilyesmiről szó sincs. Senki nem nyert, büntetés pedig egyáltalán nem lesz, csak ilyen jól fizető parkolópálya, hátrébb húzás a sakktáblán, korai nyugdíjazás. Varga Judit elfogadta Orbán benyújtott lemondatási szándékát, az a mór ő, aki a kötelesség elvégzése után mehet, még csak mérleget sem vonhatunk a működésről, mert nem Varga Judit ügyködött, hanem Orbán egy kicsit karakteresebb alakban.