Hírek

Deutsch, és az ukránok pénze

tdajcs1Tessenek figyelni az új szófordulatra, amit maga Orbán Viktor vezetett be a Fidesz szótárába, s most nézzük, miként terjed el szerte a NER-ben. Csinovnyikok, sajtó, szolgalelkűek majd nem győzik használni, Deutsch Tamás pedig már meg is tette az első bizonytalan lépést az ügyben. „Az nem járja” – ez a varázs-szókapcsolat, majd utána bele kell szőni a pénzt és az ukránokat, és ezzel a panellal lehet építeni aztán a gondolattalan hőbörgést. „Az nem járja” – vakogta Orbán pár napja valahol a Balkánon -, hogy az Unió minden pénzt az ukránoknak ad, így az ő felforgató tevékenységére kevesebb jut a cimboráinak.

Ebbe a vonalba bekapcsolódott aztán Szijjártó is, szerinte sem „járja”, hogy szintén a Balkánra kevesebb jut, pedig ott is lehet egy háborús góc – így a futsalos -, s mint azt látjuk, mindent meg is tesznek, hogy kialakuljon, és ehhez óbégatnak uniós pénzekért. Ezek azonban csak a bevezető futamok voltak, annak a szimfóniának az első taktusai, amelyek majd ezután csapnak át fortéba – csak figyeljenek -, amikor is a pénztelen NER abba köt bele, azt kéri számon, másnak miért jut, amikor neki nem. Csak azt hagyják ki a képletből, az, hogy nem az ország, hanem a Fidesz kenyéren és vízen van tartva, arról csak saját maga tehet.
 
Sokat méláztunk már ezen, nem is kevernénk most bele sem Varga nacsasszonyt, sem az értelmezhetetlen Navracsicsot, mert szinte – illetve alapállapotként immár – evidencia, hogy a Fidesz nem kap pénzt, amíg tróger, fasiszta maffiaként működik, innen nézvést tehát soha. Valahogyan azonban meg kell magyarázni, miért hal éhen a fél ország, s ahogyan a háborús infláció, a szankciós infláció és más ilyen cuki kurvaságok már nem igazán működnek, mert most már mindenütt jó, csak itt rossz. Valamit villantani kell, bűnöst kreálni, ha a szeplőtelen Fidesz ideáját fent akarják tartani, és ebben a buzgalomban lépett egy szintet ez a Deutsch.
 
A mimagyarok pénzét kapják meg az ukránok, ezt találta mondani ez a Deutsch, egészen pontosan „az nem járja” – és ezután a delirálás, hogy az Unió gyurcsányista módszerekkel a tagállamok fejlesztési pénzeit küldözgeti Ukrajnába. Mindebben azonban az a szép, mi több, a legszebb, hogy egyetlen tagállam – akinek a farkával most klopfolná a csalánt Tomi úr (ennyi) – sem állt elő ilyen panasszal, mi több váddal, hogy azért nem kapja meg a „neki járó” pénzt, mert az ukránok nyakló nélkül ellődözik. Ez kizárólag Deutschnak fáj, illetve mint láttuk, Szijjártónak és Orbánnak, és mindjárt jön majd az összes többi is.
 
Várjuk az „az nem járja” kezdetű mondatokat mind az összes KESMA orgánumban (mintegy ötszáz), köztévében és néprádióban, hogy Mária néni is tudja a sparhelt mellett, Zelenszkij ellopja az ő pénzét, s emiatt lesz kénytelen ő éhen pusztulni. Ócska játék ez, amivel Deutsch és a Fidesz a saját nyomorát fedi el, illetve azt játssza, ami nagyon megy neki, olyasmivel vádol meg másokat, amit ő követ el, ettől azonban a valóság nem lesz szebb. Ez pedig az, hogy a fasiszta tolvajok nem vallják be, hogy ők fasiszta tolvajok, és azt óbégatják, azért nincs pénz, mert az ukránoknak küldik. Ez kettős uszítás.
 
Az Unió és Ukrajna ellen, de, ha belegondolunk, nem igazán nóvum ez a putyinista tempó, csak most épp a pénzt keverték bele a narratívába. Számonkérik az Unió utalásait, amit ők is megszavaztak, de az egész óbégatásból csak egy dolog derül ki: „az nem járja”, hogy Ukrajna kap pénzt, ők pedig nem. Ha vidám szemüvegen keresztül nézzük, s nem akarjuk képen okádni Tomikát, azt tudnánk neki elmesélni, az ukránok nagy valószínűséggel nem lombkoronasétányra és egyméteres kilátóra költik, amit kapnak. Azt már meg sem említenénk, mert minek, hogy az ő seggét is védik a barbároktól, mert lehet, neki azok a liblingjei.
 
Átvéve ezt a mesés szófordulatot azonban, mi is megjegyezhetnénk, az nem járja, hogyha világosan megmondja nekünk az Unió, milyen feltételekkel kaphatjuk meg a pénzt, de azokat mi nem teljesítjük, akkor nekilátunk visítozni, hogy azért nem jut, mert az ukránok kapják meg. Tompikának is jutna, ha megérdemelné, de sajnos nem méltó rá, ahogyan a Fidesz, és nekik köszönhetően az ország. A történet ilyen egyszerű, nincsenek háttérhatalmak és összeesküvések, világos feltételek vannak. Ezeknek kellene megfelelni, és nem koldulva telenyüszíteni a fél világot, mert ez nem egy utcai harcos tempó. Agresszív koldusra hasonlító inkább, és itt helyben is vagyunk.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

varosikuririEurópa nem méltó Orbánra / Készült: 2022.11.10
Hallottunk már érdekes dolgokat a fideszistáktól eddig is a világról és benne magukról – hadaik élén Orbán Viktor bölcs vezérük -, de a helyzet fokozódik. Ha azt mondom, Deutsch EP képviselő lakossági fórumozott, és adta elő bölcsességeit a szavait szürcsölő talpasoknak, akkor önök meg azt mondják nekem, hülye az, minek vele foglalkozni. És voltaképp ebben igazuk is van. No de, mondom én erre makacsul és hajthatatlanul, csak figyelni kell rá, mert az a szomorú állapot van, hogy igazából Deutsch sem klasszisokkal hülyébb, mint az összes többi, mert mind ugyanazt mondja. Ha tehát megnézzük, miket beszél össze ő, máris tudjuk, mivel van tele a rajongók feje. Úgyhogy ez egy laboratórium.

tdajcs1Deutsch is elkxrta / Készült: 2021.11.06
Bemutatják Brüsszelben az Elkúrtuk című filmalkotást, amit a magyar sajtó meglehetős eufemizmussal nemzetközi premiernek nevez. Abból a szempontból a megállapítás mindenképpen igaz, hogy nem kies hazánkban vetítik a nagy művet. Ám, ha ott lennénk, ahogyan nem tudunk, de – és ezt hangsúlyosan mondjuk – nem is akarnánk, látnánk, hogy kik ülnek a moziban bent, és e szempontból a premier nem igazán lesz nemzetközi, ha azon maximum a bűnös városban dolgozó, oda akkreditált fideszista magyarok vesznek részt. Vetíthetnék ez alapján akármely magyar ugari moziban is, ahová a tanulókat kötelezően, igazolatlan hiányzás terhe mellett viszik busszal a nagy bámulásra.

csocsos_gyutDeutsch és a gyerek elkészítése / Készült: 2021.08.01
Ezekben a napokban a benzinszagú Louis Hamilton nemzetünk közellensége, és mind az összes nagyjaink harcba is szálltak ellene. Úgymint Bayer Tagkönyv, Varga Igazságügyis, Budai Gyula – aki egyszerűen csak Budai Gyula –, Németh Szilárd két lecsó között, és maga Deutsch Tomi is. A mérvadó hangadók úgy nagyjából annyit mondtak el, hogy Hamilton barom, nem olvasta a Magyar Közlönyt, és tud magyarul, nem tud, na ugye. A kiváltó ok a nemzet megvédésére az volt, hogy a benzinszagúnak nem tetszett, miszerint ezek homofóbok, és nem értették, mi köze hozzá. Szegje le a fejét és nyomja a gázt, örüljön, hogy nálunk körözhet. Tömören: kuss legyen.

73897589-1-8Deutsch visszavon / Készült: 2020.12.16
Azt hittem, arra ébredek reggel, hogy Tompikát kihajították a Néppártból. Vagy nem hajították, csak a sarokba térdepeltették, esetleg azt mondták neki, ez volt az utolsó, vagy akármi. De nem szólnak a hajnali hírek semmiről. Nem mintha volna valami jelentősége is, hogy Deutsch röpül vagy nem, vele együtt távozik a Fidesz vagy sem, ezek csak olyan gesztusok, ránk nézvést igazi folyományok nélkül. A Néppárt már rég leszerepelt, odahagyta az elveit valamelyik sarkon vagy valamely kuplerájban. Néhányan közülük lázadoznak, de mindig kevesen vannak ahhoz, hogy győzzön a tisztesség. Így van ez mindenütt, általában a gonosz erősebb, többen van, hangosabb és mindig neki több a pénze.