Hírek

Deutsch visszavon

73897589-1-8Azt hittem, arra ébredek reggel, hogy Tompikát kihajították a Néppártból. Vagy nem hajították, csak a sarokba térdepeltették, esetleg azt mondták neki, ez volt az utolsó, vagy akármi. De nem szólnak a hajnali hírek semmiről. Nem mintha volna valami jelentősége is, hogy Deutsch röpül vagy nem, vele együtt távozik a Fidesz vagy sem, ezek csak olyan gesztusok, ránk nézvést igazi folyományok nélkül. A Néppárt már rég leszerepelt, odahagyta az elveit valamelyik sarkon vagy valamely kuplerájban. Néhányan közülük lázadoznak, de mindig kevesen vannak ahhoz, hogy győzzön a tisztesség. Így van ez mindenütt, általában a gonosz erősebb, többen van, hangosabb és mindig neki több a pénze.

Deutschnak és a róla kialakított képnek teljesen mindegy, röpült vagy maradt, twitterezni mindenhonnan lehet, az ő tevékenysége pedig hosszú ideje ebben merül ki. Olykor beleböfög az éterbe valamit. Ilyen volt az is, ami miatt most röptetni akarják, mint valami rossz lufit. Gestapózott, okádott, ami joggal nem tetszett a decens néppártiaknak, úgyhogy Tompika most, hogy tépkedik a laput a talpa alá, vinnyogva visszavonul. Megint bocsánatot kért, és visszavonta a ganyét. Ez a visszavonósdi nehezen értelmezhető gesztus. Ha valaki leír valamit, azt erősen megfontolja, az nem hirtelen felindulásból elkövetett szóbeli kurvaanyázás, annyapicsázás, ami kicsúszik, hanem kiérlelt gondolat. A manus lényege mintegy.
 
No most, ha ezek után azt mondja, mindezt visszavonom, az csakis taktikai meghátrálás, attól még a lázak megmaradnak az agyában. Ahogyan erre példa ez a mi Demeter Szilárdunk is, aki szintén visszavont, de azóta is azt hangoztatja, hogy ennek ellenére mindenki bekaphatja. Leírt szavakról nem lehet azt mondani, nem is úgy gondoltam, mivel a papírra (képernyőre) vetett hang, szó, mondat, mint a gondolat kifejező formái azt mutatják, hogy de, éppen úgy és éppen azt gondolta. Különben nem tudta volna leírni. A visszavonósdi tehát csak alávaló nyüszítés, időnyerés, erőgyűjtés. Mert a fideszisták jellemtelenségükből fakadóan úgy viselkednek, mint a tahóbunkó férj. Ő pedig, miután az asszony elhagyta, mert verte rendszeresen, visszakönyörgi magát.
 
Mézédesen búgja, hogy soha többé, ezen túl a tenyerén hordozza a tubicáját, s amint ajtón belülre kerül, máris csattan el az első pofon újra. Ugyanis ilyen az élet, és ilyen a Fidesz is. Mert mindaközben – és ezt ne feledjük –, hogy Deutsch bocsánatért esdekel, Orbán változatlan hangerővel szidja a sorosista EU-t, Szijjártó pedig előre menekülvén szélsőjobbos cimborákat látogat. Innen nézvést Deutsch nem tesz egyebet, mint a saját seggét menti, ám ahogyan ezt teszi, az valami egészen lehangoló. Mint a hasát mutató kutya, aki rájött, hogy túl messzire ment, és nyalogatja a gazdi kezét. Önmagát feladni és saját magát szembe köpni egyébként egy fideszistának sem nagy erkölcsi tehertétel, mert ideáik nincsenek, csak érdekeik.
 
Deutsch életútja is ezek közül a legértéktelenebb. Ő – ahogyan Orbán a Kossuth téri beszédből – a prágai letartóztatásból eredő kétes morális tartását erodálja, bár onnan is a gyűlölt kommunisták menekítették ki. Deutsch azért került a Fidesz első vonalába az elején, hogy a hosszú hajával és fülbevalójával megdobogtassa a fiatal női választók szívét, és dobogtatta is. Ebbéli érdemei alapján lehetett miniszter az első felvonásban, de csak akkor, amikor végre sikerült megszereznie a diplomát. Harmincon túl. A beléptető kapuk eltüntetésén kívül más érdeme nem látszik, még szegény Für Lajos is megkérte, hogy ne éljen vissza a nevével, amit lánya – második feleség – révén bitorolt egy darabig. Azóta twitterezik, most pedig nyüszít.
 
Deutsch az az első generációs fideszes, aki életében nem csinált az ég egy világon semmi hasznosat, de azt legalább alaposan. Most pedig itt áll öregecskén és szétesve, attól fenyegetve, hogy kissé messzebb kerül a húsos fazéktól. És nyalogatja a kezeket. Ennél nagyobb megaláztatás nem kell, ennél még az is jobb, ha kivágják, mert akkor olybá tűnne, volt egy gondolatkísérlet ami mellett úgy ahogy kiállt. De még erre sem képes. És itt, benne látjuk azt, ami majd következik, ha a galeri elveszíti a hatalmat. Nem ők voltak, nem úgy gondolták, parancsra tették. Ez mind lesz. De addig is emlékezzünk a mostani Deutschra, aki nem áll messze attól, hogy a saját anyját is megtagadja. Nyüszít a drága, és ezt jó hallgatni.
 
 

privatbankar.hu
Dagad a botrány a Néppártban – újabb részletek a Deutsch-ügyről / 2020.12.18.
Egyre nagyobb hullámokat vet a konzervatív pártcsaládban a Deutsch-ügy: számos képviselő szigorúbb ítéletet szeretett volna, egy finn képviselő pedig kilépéssel fenyeget, ha nem döntenek a magyar politikus kizárásáról. Német sajtóhírek szerint Deutsch Tamást a CDU és a CSU, na meg Orbán Viktor mentette meg. - A Spiegel információi szerint a három órás vita végén a képviselők egy része nem tudta pontosan, hogy miről szavaz. A végül elfogadott határozat mellett ugyanis készült egy másik, annál szigorúbb indítvány is, amit Othmar Karas osztrák képviselő és további mintegy 40 kollégája terjesztett elő. Ebben a többi közt az szerepelt, hogy "Deutsch Tamásnak nyilvánosan bocsánatot kell kérnie, amiért a nemzetiszocializmushoz és a kommunizmushoz hasonlította a jogállamisági mechanizmust, jövő februárig pedig újból szavazni kell a magyar képviselő kizárását célzó beadványról."

www.atv.hu / videó
Hiába a bocsánatkérés, jogfosztottá vált Deutsch Tamás / 2020.12.17.
Az Egyenes Beszéd vendége Deutsch Tamás EP-képviselő, Fidesz.

hvg.hu
Deutsch a jogfosztás után: Én szeretem a Néppártot / 2020.12.16.
A képviselő a Facebookon reagált. - Deutsch Tamás a Facebook-bejegyzése szerint tudomásul vette a döntést. Azt írta,
én szeretem az Európai Néppártot.
Hozzátette, hogy ő "az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) Európai Parlamenti képviselőcsoportjának tagja és az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) Európai Parlamenti képviselőcsoportja magyar nemzeti delegációjának vezetője."

444.hu
Az Európai Néppárt elvette Deutsch Tamás felszólalási jogát, és visszahívták minden pozíciójából / 2020.12.16.
Ahogy a Fidesz EP-képviselője szokta mondani: „Ennyi!”

nepszava.hu
Nem zárják ki, de felfüggeszthetik Deutsch Tamás tagságát az EPP-frakcióban / 2020.12.16.
Kemény hangú állásfoglalást készülnek elfogadni a néppárti EP-képviselők, amely kvázi ultimátumot ad a fideszeseknek. - Deutsch Tamást ma este nem zárják ki az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójából, csak valószínűleg felfüggesztik a tagságát. Ez azt jelenti, hogy megfosztják minden olyan funkciójától és lehetőségétől, amely azért jár neki, mert a pártcsoporthoz tartozik. A döntés következményeként az EPP nevében nem kaphat felszólalási időt a plenáris üléseken, nem készíthet jelentéseket és nem viselhet tisztségeket. Emiatt valószínűleg le kell mondania alelnöki posztjáról az EP költségvetési ellenőrző bizottságában. A Néppárthoz közeli forrásaink szerint a frakció vezetése azért nem javasol szavazást Deutsch kizárásáról az este 6 órakor kezdődő ülésen, mert a határozathoz nem lenne meg a szükséges többség. A német CDU/CSU delegáció, amely a politikai csoport legnagyobb létszámú küldöttsége, egyelőre nem kívánja kenyértörésre vinni a dolgot a Fidesszel, inkább megvárná vele a pártcsalád döntését

nepszava.hu
Fokozódik a helyzet a néppárti frakcióban – Deutsch Tamás újból bocsánatot kért / 2020.12.15.
"Hibáztam, és ezért elnézést kérek" – írja a fideszes EP-képviselő, aki reméli, hogy még együtt dolgozhat képviselőtársaival egy jobb Európai Unióért. - Nehéz helyzetben érezheti magát Deutsch Tamás, mert kedd délután bocsánatkérő levelet küldött az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának. A fideszes EP-képviselő a párttársainak címzett e-mailben, amelyet lapunk is látott, leszögezi: "Szeretnék ismételten bocsánatot kérni Manfredtől és minden kollégától. Nem volt szándékomban senkit megsérteni – sem személyesen a frakcióvezetőnket, sem a frakciónk bármely tagját, sem általában véve a politikai családunkat. Hibáztam, és ezért elnézést kérek. Egyúttal visszavonom a szerencsétlen összehasonlítást." Levelében Deutsch a reményét fejezi ki, hogy a feszültség csillapodni fog, és a néppártiak együtt dolgozhatnak egy jobb Európai Unió érdekében. A válság idején különösen nagy szükség van az egységre – fogalmaz.

 

Kapcsolódó cikkeink:

remhir-1Pofájuk, az van / Készült: 2020.12.14
Most az a képzet (Vorstellung) telepedett meg miniszterügynök elvtárs léha tudatában, hogy miután nem vágták ki a klubból, mint macskát szarni, immár ő ül annak közepében, és hajlítja a teret meg az időt. Biztonságban érezvén magát pénzügyileg és a ganyéban egyaránt, Sorost felszólította, hogy takarodjon Európából, és azért ez már döfi, emberek. Ez már a pata kivillanása a reverenda alól, illetve a csótány sötétben bujkáló öntudata. Mert ezek szerint miniszterügynök elvtárs egy napon arra ébredett, hogy bogárrá változott. (Mi pediglen majd egyszer almát hajítunk a páncéljába.)

tompi2Még egy mohikán / Készült: 2020.12.03
Deutsch Tamás kizárását kezdeményezi az Európai Néppártból harminc képviselőtársa, mert besokalltak a tőle. Szó szerint: „Döbbenettel és növekvő türelmetlenséggel figyelik a Fidesz EP-képviselőinek radikalizálódását és verbális támadásait”. A kizárás kezdeményezői szerint a frakció minden egyes tagját sérti, hogy a jogállam tiszteletben tartásához való ragaszkodásukat a nácizmushoz, illetve a kommunizmushoz hasonlítják. Sokkolónak és szégyenteljesnek nevezik Deutsch nyilatkozatait, így december 9-én szavazhatnának arról, hogy a magyar csődört kipenderítik az EPP-ből.