Hírek

A könnygázbeszállító

vgy_dekkoloMost, hogy a rendőrség ipari méretekben fogyasztja a könnygázt a diákok ellen, nem árt föltölteni a készleteket. Mert hogyan is nézne ki, ha Pintér serege ott állana a gyerekekkel szemben kényszerítő készségek nélkül, nem tudnák a védteleneket biztos távolból képen sprickolni, hogy taknyuk-nyáluk összefolyjon. Még egyenlő erők küzdelme alakulhatna ki, és ennek a kimenetele bizonytalan volna. Orbán doktorminiszter urunk, valamint mind az összes segédei védtelenek maradnának, és egyszer a büdös életben szembe kellene nézniük a néppel magával, amelynek nagy része legalább annyira rühelli őket, mint Babitsnál Jónás a prófétaságot. Szóval csak lenne a baj.

Közbeszerzést írtak ki tehát. Milliárdnyi pénz van rá, úgyhogy a rend éber őrei szerettek volna beszerezni könnygázt, bilincset, sokkolót és jófajta gumibotot. Viszont nem sikerült a dolog, eredménytelen lett a tender úgymond, mert állítólag könnygázt és bilincset senki nem akart szállítani a fakabátoknak, az elektronyos sokkolóra csak érvénytelen ajánlat érkezett, a felkínált gumibotokat pedig túl olcsónak találta a tender kiírója. Ilyen is csak a NER-ben fordulhat elő, hogy valami csupáncsak azért nem kell, mert kevés pénzért kínálják. Ebből a szemszögből józan ésszel nem ismerhető a beszerző logikája, de valami lopással lehet összefüggésben a dolog. Viszont most nem ebből a szemszögből vizsgáljuk a jelenségeket.
 
Nem materiális, hanem szellemi, ha nem épp túlvilági megközelítésből, ha már azt is megtudtuk egy tegnapi hírből, hogy a magyarok legnagyobb része templomba ugyan egyáltalán nem jár, mégis hisz. De leginkább középkori módon, az ördögben, szellemekben és egyéb fenyegető elemekben, mint a jobbágyok Spengler gótikájának korában, innen nézvést tehát érthető az Orbán iránti rajongás is. Ez is megér majd egy dolgozatot, de most a bilincsekkel és könnygázakkal vagyunk elfoglalva, hogy vajon miért nem akad olyan, aki nagyon jó pénzt szimatolva a rezsim beszállítója akart volna lenni. Hogy milyen titokzatos hatalom tartja vissza a nyerészkedésre mindig kapható magyart.
 
Ezen a ponton pedig Marquez atyánkhoz fordulunk, akinél az élet legtöbb dolgára találhatni példát és formát csudálatos kivitelezésben és nyelvi gazdagságban. Azt meséli a szívünknek oly nagyon kedves Gabriel a Száz év magány egy pontján, hogy amikor a konzervatívok ki akarták végezni Aureliano Buendia ezredest, ezt azért nem tudták megtenni, mert nem akadt ember a kivégzőosztagba. Éspedig azért, mert elterjedt a katonák körében, hogy aki ebben részt vesz, mindenképpen meg fog halni. Vagy valamiféle földöntúli hatalom, vagy a népharag által, de szükségszerűen vége lesz. És azt mondjuk, bárcsak mi is itt tartanánk, miszerint az Orbán rezsim kiszolgálói attól félnek, hogy a kollaborálás a vesztüket okozza.
 
Sajnálatos azonban, hogy erről bizonyára nincsen szó, ezt csak úgy álmodjuk a képzeletünkkel és Marquez atyánk útmutatásai által, mert be kell látnunk, az élet mégsem irodalom, de bárcsak az volna. Akkor a kedvünk szerint alakíthatnánk a történéseket.  Viszont ez egyáltalán nincs így sajnálatosan, világunk ilyen kiábrándító szürkeség a rónaságon, ahol vannak azért apróbb örömök, mint ez is, hogy nincs könnygáz, amit a rendőrség be tudna szerezni, de kétségbe esniük akkor sem kell, ha a következő tender is eredménytelen volna. Mert ez itt egy olyan hely, ahol azok is rendelkeznek a raktárukban mindenféle kényszerítő eszközökkel, akiknek egyáltalán nem kellene, mint például Kövér elvtárs palotaőrsége.
 
Nekik van dögivel. A TEK-nek is biztosan, csak a készenlétisek fogynak ki belőle, most, hogy literszám fújják a gyerekekre, ám most, hogy számba vettük a lehetséges lelőhelyeket, arra kell rádöbbennünk, kies hazánk valóban kezd rendőrállam lenni. Itt lassan minden fejesnek lesz egy kis külön serege, amelynek az a feladata, hogy megvédje őt a tömegektől, ahogyan meséltünk tegnap a ketrecbeli létről, mint fideszes létformáról. És ez, bármennyire is szomorú, mégiscsak bizakodásra ad okot, hogy azért be vannak szarva ezek, tehát nekik sem annyira jó, mint amennyire nekünk viszont rossz. És akkor lesz üdvözítő, ha kifogynak a spréjükből, bár Mészáros még gyorsan építhet egy könnygázgyárat, akkor viszont lesz majd dögivel.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

ovi_ezkeKetreccel védett személyek / Készült: 2023.05.11
Kiderült, amit sejtettünk. Sőt, tudtunk, hogy a Karmelitában semmilyen építkezés nincs egyáltalán, viszont ennek ellenére éppen ezért jogosan húzták fel oda a kordont. A kerítést, amely a hűvös, cinikus és beszari hatalmat a világ rajtuk kívül eső részétől elválasztja. A nyughatatlan Hadházy képviselő csikart ki választ a Budavári Önkormányzattól – mert nem bír magával az az ember egy kicsit sem -, akik azt írták érdeklődésére, hogy „A Színház utcában a forgalomtechnikai lezárás biztonsági okból történt, védett személyek biztonsága érdekében, ezt a Készenléti Rendőrség jogszabályi felhatalmazás alapján megteheti”.

tuntetes_csutiÉpítési terület és tüntike / Készült: 2023.05.09
Megkérdezték tegnap a parlamentben Orbán Viktort, szerinte rendben van-e, hogy a rendőrei gyerekeket vernek és fújnak képen paprikasprével. Nem tudjuk, mire gondolt a kérdező, mire számított jámbor érdeklődésével, hogy a nagy vezér netán azt feleli, nem nincsen rendben, és bűnbánatot gyakorolva esetleg elmond egy rózsafűzért, ha már. Mintha nem ismerné Orbánt, és nem hallotta volna annak idején a boldogkarácsonyt cinikus válaszát, mert és ugyanis doktorminiszter urunk már csak szereti szemközt köpni az ellenzéki képviselőket, így egyként a választókat, tehát a népét is. Ugyanakkor – csak ezt nem tudja -, saját magát is.

tunt17-e1681A karmelitai csata / Készült: 2023.04.26
Hétfőn csata volt a Karmelitánál. Ennek során ellenzéki képviselők, tanárok és diákok szerették volna lebontani a kordont, hogy közelebb férkőzzenek Orbánhoz, és úgy általában az emberek elől elzárkózó rendszerhez. Néhányukat bilincsben vitték el, többségüket arcon fújták paprikasprével, s erről az egészről a rendőrség tegnap már ki is adta a maga közleményét, hogy jogszerű volt, amit csináltak, és csak az agresszív tüntetőket állították meg ekképp. Amúgy – és ezt nem árt előre hangsúlyozni – a rendőrség saját maga idézi elő, hogy az elkeseredett embereknek kordont kelljen bontani, mivel ők rakták oda a ketrecet, ráadásul jogszerűtlenül.

vgy_sasolKordonon innen, kordonon túl / Készült: 2023.04.06
A rend éber őrei tegnap sikeresen megvédték a kordont a Karmelitánál, s amit az ellenzék nehéz küzdelemmel, Hadházy Ákos pedig ennen vérével lebontott, egyből újjáépítették, délutánra tehát a kerítés újra állt. Ez egy fordított Kőmíves Kelemen történet. Amit a lázadók lebontanak délre, azt a várvédők fölépítik estére, és nem látszik a balladai megoldás, hogy a mese egyszer véget érjen. Harmadjára futottak neki a kordonbontásnak a harcosok, és harmadjára vallottak kudarcot a maguk módján – a mindig visszaépülő kordonnal -, de nem adják fel, mint mondják. A küzdelem tehát folytatódik, hogy fokozódik-e, az majd kiderül.