Feri bátyám nyomorúsága
- Részletek
-
Készült: 2023. május 01. hétfő, 11:03
-
Találatok: 1477
Kovács Ferenc üveges szemekkel ült a kocsmában, nézte a légyszaros ablakot, és melenkolikusan gondolt vissza arra az időre, amikor még Feri bátyám volt. Nem volt olyan rég, bő másfél esztendeje, amikor ugyanitt ücsörgött egy októberi napon Vele, s amikor Ő mondta egyenesen neki azokat a szavakat, amitől akkor sztárrá lett, s ami után azonban lassan a falu práiája is. Úgy emlékezett a bársonyos kappanhangra, mintha ma hallotta volna, a fülében csengett még, s éppen azért, mert milliószor nézte, hallgatta újra az egészet.
Azt mondta neki akkor Ő, hogy „Van egy nyugdíjprémium, amit fognak kapni, Feri bátyám. Novemberben egy nyolcvanast, és a következő évben pedig február közepén szerintem meg fog kapni egyhavit. Még azért küzdenem kell kicsit, mert ne kétheti legyen, hanem egyhavi, de rajta vagyunk a szeren. Ott loholok a pénzügyminiszter nyakán.” Kovács Ferenc pedig megkapta a nyolcvanat, és olyan szép volt a világ, mintha az Isten csak rá tekintett volna minduntalan, és a nap is csak az ő egén szórta volna áldásait.
Mert mindenki megkapta akkor a nyolcvanat, az összes cimbora az ivóban, és Kovács Ferencre úgy néztek akkor, mint a jó hír hozójára, aki kapcsolatban van Vele, aki gondoskodik mindahányukról szerető és jóságos apaként, hogy teljen levesre meg kenyérre, és fröccsre, hogy csinálhassanak ricsajt. Mert jött a nyolcvan meg aztán az egyhavi, mert ezek szerint Ő jól loholt a pénzügyminiszter nyakán, úgy éltek ők akkor itt a kocsmában, mint akik sose halnak meg, gyöngyözött a pára a förccsöspohár oldalán, szép volt a világ.
Nem is volt kérdés aztán ezután, kire szavaznak, amikor szavazni kellett, mint jó katonák, igaz a kultúr’ máskor nyitva nem volt, de azon a vasárnapon igen, és plébános uruk is olyan szépen mondta mind a többieknek is, hogy kire kell a voks, ugye tudják, különben visszajön a patás, akinek a nevét se mondjuk ki inkább, aki nem adott nyolcvanat, viszont a migráncsok barátja, és kilöveti az emberek szemét, sőt, a nemzetére tör. Rend szerint le is zajlott minden, volt egy kis krumpli is ajándokul előtte, s bár a falut fölverte a gaz, de kicsire nem adunk.
Amikor aztán eljött az április, és győzött megint Ő, de nagyon, elfogyott a nyolcvan is, meg a plusz nem fél, hanem egyhavi, a falu fölött megjelent a borulat. Először bezárt a bolt, aztán a posta, a busz ritkábban járt, minden elkezdett drágulni, de nagyon, s bár tudták, hogy mindezt az okozza, akinek a nevét se lehet kimondani, az elhibázott szankciók meg az ukránok, de egyre kevésbé volt ez vigasz, igaz, a remény még megmaradt. Jenő volt a jani az ivóban, akinek a londoni fia befizetett ilyen telefonra, aminek képe is van, és azon nézték a világot.
Minden napra üzent nekik valamit Ő, szépet okosat és bíztatót, látták Őt harcba indulni majd győztesen térni meg, de június táján, amikor a pénzecske emléke is kezdett halványulni, és úgy kellett kicentizni a fröccsre valót, hogy csináljanak ricsajt, egyre többször emlékeztek meg úgy az elveszett Paradicsomról, hogy újra meg újra megnézték a jelenetet, ahol Ő a Kovács Ferencnek Feri bátyámként beígéri a nyolcvanat meg az egyhavit, ha sikerül neki azzal a pénzügyminiszterrel kiegyezni a népéért. És egyre többször néztek furán Kovács Ferencre.
Az ezt követő télen már fáztak is egy kicsit, és unták a farhátat is, amit az asszonyok eléjük adtak, a fröccs se volt olyan finom, meg egyre kevesebb lett, és ekkor kezdték a legyek is összeszarni az ablakokat, mint akik ugyanúgy kiábrándultak a világból, mint az emberek. Ők pedig nézték a Jenő csodatelefonját a napi üzenetekkel, aztán újra a Feri bátyámos jelenetet kifulladásig, de, míg régebben megéljenezték Kovács Ferencet, mint akinek köze lett volna a nyolcvanhoz meg az egyhavihoz, ma már egyre furábban pislogtak rá.
S míg a Feri bátyám névnek, amit Tőle kapott akárha keresztség, volt valami jó zamata a kocsmában, így másfél év múltán keserűség vegyült bele. Mintha Kovács Ferenc tettestárs lett volna abban, hogy megállt az idő a faluban, sőt, visszafelé haladt, mintha ő is tehetett volna arról, hogy a diadalmi jelentéseket senki nem érezte a bőrén, sőt, egészen mást érzett, mert tudjuk, milyen az, amikor elfogy a fröccs, mert az asszony nem ad rá vagy keveset, ettől olyan nyúlósan szomorú lesz a világ, hogy alig is lehet elviselni a nyomását.
Tudni lehetett, hogy egyszer baj lesz, de, hogy mekkora és milyen, azt nem igazán. Csak benne volt a levegőben a történés szaga és vibrálása. Vasárnap aztán, amikor a pápa miséje után Ő újra üzent a Jenő telefonján, és azt üzente, hogy „Imádkozzunk magyar hazánkért, hogy a feltámadott Megváltó öröme adjon nekünk megújulást és jövőbe vetett reménységet!”, s ahogyan a Jenő ezt felolvasta a most már minden mindegy lemondó indulatával nézett mindenki Kovács Ferencre vészjóslóan Feri bátyámnak nevezve őt.
A kocsma minden keserűsége benne volt abban, ahogyan Kovács Ferencet térdre kényszerítették, mondták neki, hogy Ő üzeni, bazd meg, a cimborád, Feri bátyám, azaz, térdre imához. Így Kovács Ferenc letérdelt az ivó mocskos kövére, és ordították neki, hogy imádkozzon, de nem tudott, ilyesmit ő nem ismert, soha nem is érdekelte, s ahogyan könnyező szemein át nézte a többieket, akik vicsorogtak, a zsíros fülével hallgatta az indulatokat, azon gondolkozott, mi történik, miért történik és ki az oka. De még ekkor sem jött rá.
Kapcsolódó cikkeink:
Feri bátyám lapot kap / Készült: 2023.02.20
Mint az ismeretes, Orbán doktorminiszter nagy általánosságban falusi kocsmákban szokott iddogálni, ott szóba elegyedni nyugdíjas korú választóorganizmusokkal, hogy személyesen közölhesse velük az örömhírt. Az evangéliumot, miheztartás végett, ha már és ugye. Azonban más ez az attitűd, mint a Kásler által épp csontilag legózott Mátyás királyunknak, aki a legendáriumok szerint álruhában vegyült el a pórnépek között, hogy azok véleményét igazából megtudja. Nem, Orbán doktorminiszterünk nem ilyen, őt nem ebből a fából faragták. Ő teljes, igazi valójában megy kocsmázni, akárha boldogult úrfikorában.
Feribátyám világ / Készült: 2022.03.04
„Magyarország segít mindennel, szállás és ellátás van, munka pedig lesz.” – ezt mondta a mi kedves vezetőnk (szül: Orbán Viktor, 1963. május 31., an: Sípos Erzsébet) aktuális helikopterezése után tegnap a határon a menekülő emberek kapcsán, mert velük azért (gyermekeikkel ellentétben) nem találkozott. Napi rutin lett a háború kitörése óta a határra helikopterezés, és onnan szélfútta (rotorkergette) hajjal bejelentkezni a talpasoknak azt üzenve, hogy Viktorvezér megvédi őket, hacsak Márki-Zay és tettestársai nem sodorják háborúba az országot – mert már itt tart a propaganda –, és ezért kell a talpasoknak (vö: helló röfi és Feri bátyám) Orbánra és tettestársaira szavazni, ha szólít a haza. Itt tartunk.
Feri bátyám / Készült: 2021.10.15
Újabb kis színessel gazdagodott az Orbán-összes, és hozta a megszokott nívót, amit annak idején a helló röfivel belőtt. Különféle színterei vannak a szavazatszerzési előadásnak, egyik közülük a vidéki, bukolikus, tiszta paraszti felvonás pálinkával, préshurkával röfivel és kocsmával, plusz a negédeskedés a nép egyszerű gyermekével a nép egyszerű gyermekeként, akinek azonban hatalmában áll elintézni, hogy Feri bácsinak jó legyen – „Ott loholok a pénzügyminiszter nyakán” –, tehát egy személyben küzd Feri bácsiért, röfis néniért és mindahányunkért, mert nem feledi, honnan jött. Avas szagú parasztudvarról, viszont a kedves papa párttitkár volt, ezért az igazi népi, falusi nyelvet Orbán nem tanulhatta, csak azt hiszi, hogy az ilyen.
