Hírek

Éberség, elvtársak, éberség

vgy_eberetHarc folyik az infláció ellen Neriában, mert a kedves vezető kijelölte a vonalat és a célt. Egyszámjegyű legyen az a rohadt infláció nem több és nem kevesebb, s mindebben az a kiváltképp érdekes, hogy a harc – mivel mi mindent másképp csinálunk – nem a közgazdaság eszközeivel folyik, hanem csupán hasra ütve. Csak úgy porzik. Aztán meglátjuk, mi lesz, ha elül a felhő. Végül is, lehetne rosszabb is. Hiszen a kedves vezető eljárhatott volna a fehérorosz Lukasenka módján, aki leegyszerűsítette az eljárást, és betiltotta az inflációt rendeletileg. Hogy mire ment vele, arról azóta nincsenek hírek, pedig járt nála maga Szijjártó elvtárs is.

Ő ezért büszkén zsebelte be másodjára is a szaralak minősítést, de ettől még nem lesz olcsóbb a Tescóban a zsömle, úgyhogy másképp kellett odahatni az árakra. Az élen ebben Nagy elvtárs, a parasztminiszter haladt, aki nem is olyan rég a boltosokat tette meg felelőssé az Európa bajnok magyar pénzromlásért. Elmélete szerint ők a bűnösök, generálják a hiányt, így hajtva fel az árakat mégpedig akként, hogy nem teszik ki a polcra az árut, a magyar proletár pedig ott tombol a térköveken, hogy drága is a cucc, de még nem is lehet kapni. Ilyenkor lehet emlegetni az elhibázott szankciókat, esetleg szőrmentén a Sorost.
 
Ettől azonban olcsóbb nem lesz semmi. A második fázisban – mert ez az első -, amit egyszerűen nevezhetünk szimpla vonyításnak is, ugyanis a haszna csak annyi, a NER az ő dolgozó népért való hősies küzdelmében elkezdte ellenőrizni a boltokat hatóságilag. Vizsgálta, hogyan hajtják fel az árakat az ördögi és imperialista multik, akik a mélymagyar Mária néni zsírján szeretnének dagadtra hízni. Ám a Fidesz, mint a NER élcsapata innentől fogva résen volt, hogy szarrá büntessen minden boltost és boltot, akik veszélyeztetik a kedves vezető kitűzött célját, ami az egyszámjegyű infláció, hogy el ne feledjük. De más se kerülje el a figyelmünket.

vgy_inflacio

Így például az se, hogy még ekkor sem történt érdemi lépés a közgazdaság eszközeivel a brutális drágaság leverésére, mert az uniós pénzek híján nagyon jól jött és jön az üres kincstárnak a beléje ömlő tengernyi ÁFA. Hiába könyörgött mindenki, hogy ahogyan más vidékein a világnak számos példa van arra, az alapvető élelmi cikkek esetében ezek eltörölhetők, és mégsem hal bele senki, ilyen minálunk a hatalom jellege miatt elő nem fordulhat. Ez a hatalom pedig fideszhatalom, és olyan, hogy szarik az emberek fejére, a velük való törődést csak bábozza, mit a kisdedeknek a vasárnap délelőtti matinét.
 
Ez az előadás pedig tegnap érkezett új felvonásához, ami az, hogy árfigyelésre kéri fel a lakosságot az egyszer már emlegetett Nagy elvtársminiszter. Az árfigyelés lesz a drágaság kalmopirinje most az ideák szerint. Ez abból állana, hogy a guvadt szemű állampolgár járna boltról-boltra, kis noteszébe éberen jegyezgetné az ott tapasztalt árakat, majd pedig jelentené a hatalom e célra létrehozott központjának, és az árak ijedtükben ettől olyan zuhanásba kezdenek majd az idea szerint, hogy átszakítják azt a nyüves padlót. Nem először vagyunk fölkérve házmesternek, hiszen, mint emlékezhetünk a családokat is lesni kell.
 
Aztán jelenteni azt is, ha valaki illetlenül nyilatkozik az apa férfi, az anya nő fideszista családmodellről arra gondolva, hogy züllött és beteg társadalmunkban a besúgásnak nagy hagyománya, következésképp bimbózó gyakorlata is van. És ebben nagy valószínűséggel a maffiának jó a szimata. Mondhatnánk, nem olyan nagy ügy a boltokról jelenteni, mennyi ott a zsömle, de azt nem hagyhatjuk szó nélkül egyáltalán, milyen jellemző is ez, milyen transzparens töketlenség az infláció elleni érdemi munkálkodás helyett besúgásra kérni a talpasokat, akiknek ettől jobb nem lesz. Csak kiélhetik az ösztöneiket.
 
S ha most az a vád érne, hogy minek lovagolok én, nyargalászok mintegy ilyen semmi apróságokon, akkor arra kell rámutatnom göcsörtös ujjaimmal, hogy az ilyesmitől megy teljesen szarrá az amúgy sem fényes életünk. Még továbbá azért is horkanok gyakorta ezeken, mert mutatják a hatalom töketlenségét, hogy kormányozni ugyan nem, de hergelni és följelentésre buzdítani nagyon is tudnak, ezzel sem tagadva meg a magyarság nemzeti vonásait. Mert nem újdonságot találtak ki. Ez megy a Kárpátok alatt száz vagy ezer éve, semmit nem tanulunk, és jobbak sem leszünk. Ezért fogunk végül elbukni. (Megdögleni, ha úgy tetszik.)
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

rasi_cropPréselt malacarc kiskosztümben / Készült: 2023.03.20
A „Kiskunsági préselt malacarc” nevű étel nyert a felcsúti főzőversenyen, amelyen Németh Szilárd elmélkedett tegnap megénekelten az annyira mély magyarságról, hogy még Németh László is megnyalná tőle a vékony ajkait. Csak felidézésképpen a főzőversenyre is kiható filozófia a „magyarokmagyarmagyarországot” akarnak, s mint látjuk, ez már magyar a köbön, olyan szorzat, aminek vége soha nincsen, így végül a saját farkába harap. Nos, ehhez képest, ha Kovács I. István szalagmunkás elolvassa, mivel akarják ezek a turbómagyarok etetni „préselt malacarc” néven, akkor nagy valószínűséggel érthető ordításban tört volna ki.

vargpintVarga Judit házmesterképzője / Készült: 2023.03.05
Mielőtt elandalodnánk itt a tavaszi fuvallatoktól és a lányok lekerülő nagykabátjától, Varga Judit nacsasszony gondoskodik arról, hogy még véletlenül se érezzük jól magunkat a bőrünkben. Illetve egészen rosszul legyünk a reánk törő hányingertől. Más részről viszont nem tagadható az sem, hogy rengeteg honfitársunk előtt nyílik meg a lehetőség arra, a benne szunnyadó ösztönöket kiélje. Feljelentgesse a szomszédját. A gyerek a szüleit, a szülő a gyereket, a férfit az utcából, illetve vég nélkül sorolhatnánk a viszonylatokat, ki kit súghat be, ahogyan az generációk óta nemzetünk ösztöneiben (génjeiben) van. Annak idején a nácik sem bírták a tempónkat, mert nem volt elég vagonjuk a szállításra.

orbistan1Nagy Márton és a boltosok / Készült: 2023.01.27
Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója nem is olyan régen egészen egyszerűen idiótának nevezte Nagy Márton miniszter urunkat, mégpedig egyetlen interjúban ötször is. Ebből látszik, hogy nem csak úgy kicsúszott a száján a lehangoló jelző, hanem ennek a derék írnek ez mély meggyőződése, amit a rá, illetve a cégére kivetett extraprofitadó generált. Pedig ő még nem is ismerhette miniszter urunk gyarapodó életművét, ahogyan adja elő a már nem is unortodox, hanem valóban degeneráltnak mondható gazdasági elképzeléseit, vagy nevezzük ezeket inkább jóindulatúan látomásoknak. Másfelől delirálásnak, bár nem tudjuk, ő éppen szereti-e az alapvető élelmiszert, amit a gazdája olyannyira.

feribatyalavjuA butaság bátorsága / Készült: 2023.01.28
Eddig nem tudta az ember, hogy létezik keresztényi hazánkban Fiatal Családosok Klubja, de most már igen. Ők voltak azok – illetve a nevükben bizonyos Király Nóra, aki úrfikorában fideszes alpolgármester volt, de most már rengeteg gyerekes anyuka –, akik megköszönték a kormánynak, s így egyszemélyben a jótevőjüknek hitt Orbán Viktornak magának, hogy emelkedik a babakötvények kamata. Hálatelt szívű közleményt juttattak el az MTI-nek, hogy gondolva lett rájuk megint, és mielőtt erről – és sok minden másról – nekilátunk elmélkedni, ezt az MTI-t is jól véssük az eszünkbe, mert szerepet kap mai történetünkben (is).

vm_kes_ubiTúrós tészta és más kegytárgyak / Készült: 2023.01.14
A Facebook kósza népe elsiratta a túrós tésztát. Ez véletlenül sem homár, mint amit miniszteres Orbán urunk eszegetett Rómában, ha már arra járt. Érdekes a dolog azért is, mert utóbb kiderült, a Facebook kajla közössége – úgy is mint adófizető – csöngette ki a homárt, a first ladynek meg a polipot, illetve mindenféle más tengeri szörnyeket. Most pedig a közösségi oldalon sírzokog, hogy ebben a büdös életben ő már túrós tésztát enni nem fog. Pedig fájna rá a foga nagyon. Képi fölsorolást kaptunk a túrós tészta kellékeiről a monitorunkon, hogy kell hozzá túró, tejföl, tészta meg szalonna, mert ilyen fölvágós a gusztusunk nekünk.

7vwuro3mjauzSzijjártó nagyívű pályája / Készült: 2022.11.21
Nem volt annyira régen, amikor Szijjártó külügyminiszterünket szaralaknak nevezték, mert Lavrovval tárgyalt a kérés ellenére, hogy ne tárgyaljon vele. Viszont emiatt ő nem háborodott fel, nem kérte ki magának toporzékolva, ahogyan az a futsalon edződött habitusából fakad, hanem büszkén kiállt a porondra, és aláhúzta, szaralak vagyok. Ezzel ő, belegondolva lelkének alakulásába, holmi népmesei hőssé vált a saját szemében, aki kiáll az elesettekért – akik mi volnánk -, és férfiasan vállalja a jelzőt. Így válik tényezővé szerinte, de ezzel a meglátásával egyedül marad, nézegetheti a tükörben a bajnokot és a foncsorokat.

szf_intezOrbán leutcaiharcolja az inflációt / Készült: 2022.10.15
A nyár végén pár hétig nem tudtuk, miért hiányzik nekünk (bár üveges tótként) Orbán péntek reggelenkénti szeánsza a Kossuthon, de tegnap megint ráéreztünk az ízére, és jöttek is a megszokott gyönyörök. Nem ragoznánk túlságosan, nem fecséreljük az időt kappanhangok megmutatásával, felszopó mikrofonállvány méltatásával, hanem in medias res csapunk a lecsóba, mert egyből a kedves vezetőt idézzük, hogy mit sikerült neki megint delirálni: „Tisztelettel megkértem a jegybankelnököt, és utasítottam a pénzügyminisztert, hogy a következő év végére az inflációt felezzék meg.