Hírek

Szijjártó nagyívű pályája

7vwuro3mjauzNem volt annyira régen, amikor Szijjártó külügyminiszterünket szaralaknak nevezték, mert Lavrovval tárgyalt a kérés ellenére, hogy ne tárgyaljon vele. Viszont emiatt ő nem háborodott fel, nem kérte ki magának toporzékolva, ahogyan az a futsalon edződött habitusából fakad, hanem büszkén kiállt a porondra, és aláhúzta, szaralak vagyok. Ezzel ő, belegondolva lelkének alakulásába, holmi népmesei hőssé vált a saját szemében, aki kiáll az elesettekért – akik mi volnánk -, és férfiasan vállalja a jelzőt. Így válik tényezővé szerinte, de ezzel a meglátásával egyedül marad, nézegetheti a tükörben a bajnokot és a foncsorokat.

Nem kérte senki arra közülünk, hogy kiálljon érettünk, s főleg így. Minden szenvedés, és szaralakká válás a gáz és olaj miatt történik ugyanis állítólag, de ahogyan ma állnak a dolgok, mi húzzuk a rövidebbet a Lavrov (vö.: Putyin) ügyletek miatt. A gáz sokkal drágább, mint indokolt volna, kiharcoltuk a szankciómentességet a vezetékes olajra, a nyugat átállt a tankerekre, ők elvannak, nekünk a vezetéken nem jön, zárnak be a kutak, illetve, ha nem, olyan is akad, ahol csak egy litert adnak a magyar proletárnak, ami még egy lábbal hajtós műanyag dömperhez sem elég. Nem kellene annyira büszkének lenni.
 
A szaralak dolog viszont stimmel. Ha ennyit bírt elérni azzal a fickóval, aki amúgy kitüntette őt, tehát országos cimborák, az nem egy eredmény, arra büszkének nem nagyon kellene lenni, mert nekünk – akik miatt Szijjártónak szenvednie kell – sem jobb, az országnak sem. Neki meg pláne, de vannak mazochista alakok az Univerzumban, nem kell ezen meglepődni egyáltalán. Egyébként Lavrovval másképpen is lehet tárgyalni – vagy éppen nem -, ahogyan a lengyelek tették, akik nem engedték be az országukba az oroszt, és mit ád Isten, emiatt a lengyeleket nem is nevezte senki szaralaknak. Csak az oroszok hőbörögtek.
 
De az meg kit érdekel már. Így történnek a dolgok a gáz és olaj területén, szívjuk a csöcsöt rendületlenül, de erre lett kitalálva a szankciók hibáztatása, mint a Fidesz és Orbán egyetlen menekülési útvonala. Ezzel is úgy vannak azonban, mint minden mással egyébként, hogy itthon mindenki beszopja a meséjüket, akik viszont nem a plakátjaikon és az M1-en szocializálódnak, mint például az Unió külügyminiszterei, azok azt mondják a bagázsnak, hogy menjenek a francba, illetve szó szerint, hogy ne hazudjanak, ami a diplomáciában így per tu a képbe vágva a kollégának már unikum. Pedig ez is megtörtént.
 
És megint úgy, hogy Szijjártó számolt be róla, mint valami győzelemről, tehát valami baj lehet a manus antennáival, vagy egy másik csillagrendszerben lakik. Onnan érkezett közénk, ezért nem érti ezt a kajla világot. No most, sok dolog van, amit az alább következő sztoriban Szijjártónak nem kellett volna mondani vagy csinálni, de Lavrovnál már láttuk, hogyan megy ez, nem ismer gátakat a manus, és mindig úgy jár. Országjárást tart a Fidesz a szankciók ellen hergelve a bávatagokat, és Szijjártó egy ilyenen adomázott. Például ezt se kellett volna, mert, ha megszavazom a szankciót, akkor nem járom az országot, hogy nem is.
 
Adomázás közben azt mesélte ez a szerencsétlen, hogy egy ponton – hogy melyiken az érdektelen – az uniós tárgyaláson, idézzük a zsenit: „Néhány nyugat-európai kolléga és az Európai Unió főképviselője egy emberként kezdte mondani, hogy ne hazudjak…” Nem értjük a célt. Mi volt a terv, hogy ezt magára annyira büszkén előadta, holott persze utóbb a bávatagoknak elmesélte persze, hogy azok hazudnak sokan és nem ő egyedül. Nem is ez az érdekes, mert ezeknél mindig ez a vége, hanem miért kellett ezt előadni, amit nem kellett volna, hiszen ez sem egyéb, megint mondták neki, hogy szaralak.
 
Más formában ugyan, de a képibe, és ilyen magyar diplomatával nem nagyon esik meg, vele viszont nagyon is. Értjük, hogy a hazai húgymelegben, az egydimenziós Orbán-szekta tagok között ez elmegy, sőt, még férfiasan büszke is rá az ember, csak egyszer ki kell menni abba a kurva világba. Ott meg hideg van és józanság. Ha egy külügyminiszternek így, szó szerint a képébe mondják, ne hazudj, az a külügyminiszteri pálya véget ért. Egyszer, s mindenkorra. Igaz, Szijjártónak el sem kezdődött, mert amit eddig is művelt, annak ehhez a szakmához az ég egy világon semmi köze nincs. Viszont megint nekünk ég a pofánk.
 
 

klubradio.hu
"Szijjártó alapítványi munkájáról csak egy-két fotó tanúskodik" / 2022.11.23.
A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat azért hozta létre a kormány, hogy állami vagyont ajándékozhasson ezeknek – véli Erdélyi Katalin. Az Átlátszó munkatársa kitért arra is, hogy az alapítványi kézbe került vagyon felhasználásába az állam sem szólhat bele, így biztosított a fideszes politikusok folyamatos díjazása kormányváltás esetén is. Nagyon is elképzelhetőnek tartja, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter különösebb munkavégzés nélkül kap fizetést a győri Széchenyi István Egyetemért Alapítványtól …

hvg.hu
Szijjártó Oroszországból brüsszelezte a német exportügynökséget / 2022.11.21.
Szijjártó Péter Oroszországból brüsszelezett egyet annak apropóján, hogy a német exportügynökség még nem hagyta jóvá az új paksi blokkok irányítástechnikájának kivitelét. Úgy fogalmazott a külügyminiszter, hogy vannak országok és hatóságok Európában, amelyek még brüsszelebbek akarnak lenni Brüsszelnél. - Szijjártó egyébként a 12. Nemzetközi Atomexpóról jelentkezett be Szocsiból. A közleményében a paksi bővítés fontosságáról beszélt, azt mondta, hogy a terv és a cél továbbra is az, hogy 2030-ra legyünk kész a két új blokkal, ennek akadályát gyakorlatilag csak külső tényezők jelenthetik.

444.hu
Внимание, внимание: Szijjártó Péter Oroszországból üzent a budapesti amerikai nagykövetnek / 2022.11.21.
Az ATV interjút készített Szijjártó Péterrel az oroszországi Szocsiban. Megkérdezték, mi a külügyminiszter véleménye arról, hogy David Pressman, az új budapesti amerikai nagykövet azt mondta: „Aggodalommal tölt el, amikor látom, hogy Moszkvából repülnek rakéták a kijevi játszóterekre – és látom, hogy Magyarország külügyminisztere Moszkvába repül, hogy Facebook Live konferenciákat tartson a Gazprom központjából.” - Szijjártó Péter az orosz Atomexpora utazott, ami szerinte „a nukleáris ipar egyik legfontosabb találkozója”. A programban ugyan nem találni más EU-s ország képviselőit, a magyar Atomenergia Hivatal alelnöke viszont kedden ad elő. Ezen kívül a TASZSZ jelentése szerint Oroszország megállapodások köt majd Belarusszal, Burundival, Zimbabwével, Kirgizisztánnal, Mianmarral, Nicaraguával és Üzbegisztánnal.

 

Kapcsolódó cikkeink:

7vwuro3mjauzLeírták, hogy Szijjártó szaralak / Készült: 2022.10.11
Szijjártó Péter valami különös anyagból van gyúrva, ahogyan a régi komcsik dicsekedtek ezzel, hogy ők másfajták. Ők is különös anyagból gyúrattak, mint élcsapat, a végét pedig már ismerjük. Ez a mostani élcsapatosunk nekünk hangos szájjal dicsekedett a minap, hogy „persze, leírta mindenki, hogy micsoda szar alak vagyok, hogy a Lavrovval találkoztam New Yorkban”. Mi ugyan így szó szerint nem írtuk le, de a „mindenki” ténymegállapításával egyet kell értsünk helyeslőleg. Tényleg szaralak vagy Petya.

tarajos113Szijjártó rendet rak / Készült: 2022.08.01
David Pressman lesz az USA leendő magyarországi nagykövete. A jótét lélek még csak be sem tette a lábát a kipcsakok földjére, még talán csak a fogkeféjét csomagolja a nagy útra – vagy azt sem -, Szijjártó már elküldte őt az anyukájába, és erre nagy hangon büszke is. A mi külügyminiszterünk a diplomáciának egy egészen új iskoláját teremtette meg, a NER-ből kivirágzottat, amelynek alapelve a „leordítom a fejed” és elzavarlak a nuniba. Ezt a metódust a világ egyetlen más pontján nem ismerik, és majd száz év múlva a hungarian shout lesz a neve, a magyar üvöltős, és nem lesznek rá büszkék a kisonokáink. Feltéve, ha lesz még magyar a Föld nevű bolygón azidőtájt.

3e128105-6bfSzijjártó állapotban van, és beszélni magyar / Készült: 2022.02.19
Külügyminiszterünk jól láthatóan állapotba került attól a kijelentéstől, miszerint ő a hazánkba akkreditált nagyköveteket „finoman megfenyegette” volna, mert ez nem méltó a hátrafelé nyilazós habitushoz. Ezzel szemben, mint állapotban léve elmesélte, keményen elmondta nekik. Idézzük: „Én nem finoman megfenyegettem őket, hanem elég keményen elmondtam, hogy mi várható. Tehát kikérem magamnak, hogy bárkit, bárkivel finoman beszéltem volna ebben a kérdésben.” – Ismerjük magunkat is, ha épp állapotban vagyunk, amit viszont az ilyen Szijjártó-félék beszédje vált ki az emberből.

6m4d2roxvymA Szijjártó vándorcirkusza / Készült: 2021.08.12
Harminchárom lélegeztetőgépet vitt piros masnival átkötve Mongóliába Szijjártó külügyminiszter, s ezt úgy logisztikázták össze, hogy három repülőre legyen szükség. Ez a kötelék egy megszálló deszantos egységet is szállíthatott volna magával, ámde nem vitt. Mit cipelt akkor a három röpcsi? Tehetnők fel az értelmetlen kérdést, de nem tesszük, mert tudjuk, hogy harminchárom lélegeztetőt és a Szijjártót rejtette a gépek gyomra. Elsőként, hogy azért el ne feledjük, rögzítsük a jegyzőkönyv számára, hogy az adófizetők pénzén vásárolt, mellékszálként – ami tán a fővonal is lehet majd az ítélet meghozatalakor – tizenhatezer lélegeztetőből gazdagodott meg pár kiválasztott.