Hírek

Csúcsdísz

katika_faElöntötte a mi bensőnket a felhőtelen öröm és pláne boldogság, amikor olvashattuk Novák Elnökasszony Katika hozzánk intézett kérését, felhívását mintegy, hogy küldenénk neki díszeket az ő nemzeti karácsonyfájára. Bomlott cimbalom lett a mi lelkünk a megtiszteltetéstől, hogy kis pufók angyalkákat, felfútt gömböket vagy mézeskalács szívecskéket juttathatunk el Elnökasszony Katika fájára, ami így a nemzet karácsonyfája lesz. Ott lógnak majd rajta felkötve a nincstelenek, akikről Elnökasszony Katika nemrégiben írta alá a törvényt a sírások és zokogások ellenére, hogy őtőle ott fordulnak fel, ahol csak akarnak. Ebben a fénytörésben pedig különösen szép a mostani nyálas és pátoszos kérelem mifelénk.

Mi pedig, ahelyett, hogy küldenénk hegyes, szúrós csúcsdíszeket azzal az intelemmel Elnökasszony Katika számára, hogy dugja fel a pátoszos seggébe, azt is javasolhatnánk neki, hogy vegye elő a malomkeréknyi fideszes fülbevalóját. Azt, ami a magas hivatalig röpítette, és aggassa azt a fára, hogy ne feledje, honnan jött. Hát, nem közülünk, amit erősít egy korábbi szólama is, amelyben azért adott hálát Orbán Viktornak, hogy nem nyomorult fizetségért kell neki panelporolinak (tanárnak, irodistának) lennie, hanem immár futkorászhat és kajakozhat a világ összes szegletében kedvére, mint valami lökött nyúl vagy mérgezett egér, és ilyen felhívásokkal bombázza az embereket. Mintha nem lenne elég bajunk.
 
Pedig van. Itt mindenkinek annyi baja van, még az annyi bajnak is annyi baja van, hogy alig is lehet elviselni az életet. Nem kell még tetézni Elnökasszony Katikákkal és az összes többivel, akik mind nekiláttak adventi gyertyákat gyújtogatni látványosan. Orbán egyenesen advent-hadjáratot folytat, és elkezdett buzogni a csapokból a hamis szeretet meg a csendes éj. A hazugság minden formájában fájdalmas, ebben viszont egyenesen elviselhetetlen, egy pláza lett az életünk, ahol a hangszóróból egyfolytában bömböl az idegesítő karácsonyi zene, hogy az ember legszívesebben fölkötné magát a nyálas cukormáztól. Viszont valami degenerált magyarevolúció miatt ezt szeretjük, sőt, díszeket is küldünk.
 
Mármint Elnökasszony Katika számára, aki majd bizonyára enkezével aggatja fel azokat a fájára, amit nem tudjuk, ki szerzett be. A karácsonyi fenyő megvétele férfimunka, hogy hazatérve legyen miért lecseszni a nyomorult családfőt (lukas, formátlan, kicsi, nagy, ormótlan és máris hullik), így nem tudjuk, hogy Elnökasszony Katika ura szerezte-e be esetünkben vagy valamelyik inas a mahomet, majd’ háromszázmillióból felújított házból zongoraszobával és borhűtővel. Innen is kitetszik, hogy Elnökasszony Katika háza nem a nemzet háza, minekünk is csak egyszer nyílt meg, beléphetett oda a bámuló panelproli, hogy itt fog lakni a mi Katikánk, ide küldjük majd neki a karácsonyi díszeket a fájára.
 
Felteszem, ha majd feldíszítődik Katika fája, az a nemzet karácsonyfája lesz, annak soha nem volt egységét szimbolizálva, és körbeüli a lélekben tizenötmillió magyar. Illetve, aki éhezik, csak elhever csodálva a bőséget, amit Isten nemzetünknek adott. Nem mindenkinek és nem egyformán, de kitetszik, hogy bír minket ez az Isten, nincs még egy nép, amely a nevében ennyit hazudott volna, ilyen ez a mi kapcsolatunk. Egyébként Novák Elnökasszony Katika karácsonyi elfolyásából már csak az van hátra, hogy ő is díszek mögül kukucskálva fotózkodjon, mint a főnöke pár évvel ezelőtt. Már azon a képen is látható és érezhető volt a benne meglévő mérhetetlen romlottság, ami, ha lehet, azóta csak fokozódott.
 
Visszatérve azonban a díszekere, amelyeket küldenünk kellene a nemzet karácsonyfájára, álságossága mellett veszélyesnek is érzem nemzetbiztonságilag. Tele van az ország immár mindenre elszánt tanárokkal és diákokkal, csődbe ment vendéglősökkel és boltosokkal, egyre több az ember, akinek már nem nagyon van mit vesztenie, és velük szoktak lenni a forradalmi bajok. Akármiket is küldözgethetnek Elnökasszony Katika fájára a kutyaszartól a véres lófejig, és micsoda munka lesz majd megtisztítani ezeket a testőrségnek, inasoknak, szobalányoknak és lakájoknak, hogy Elnökasszony Katika majd fotózkodhasson a fája előtt, milyen szép is az, és mi tettük azzá. Az összes többi pedig le lesz tagadva, így lesz teljes a színjáték.
 
 

atlatszo.hu
Közel nettó 200 millió forintért vesz autókat és buszt a Köztársasági Elnöki Hivatal / 2022.12.01.
Nemcsak az elnöki rezidenciára, de gépjárművekre is sokat költ a Köztársasági Elnöki Hivatal. A közbeszerzési eljárások dokumentációi szerint elektromos és benzines autók, illetve egy busz is érkezik hamarosan Novák Katalin hivatalához. A beszállító minden esetben a Porsche Hungaria. - Pár napja írta meg az RTL, hogy felújították a Budapest XII. kerületében található, állami tulajdonban lévő köztársasági elnöki rezidenciát: a munkákra összesen 278 millió forintot költhettek. A lap által megismert szerződés szerint mozi, zeneszoba és sminkszoba is lett Novák Katalin köztársasági elnök rezidenciáján, de több helyen cserélték a burkolatot, és rendbe tették az állami tulajdonban lévő épület egyéb részeit is - …

444.hu
Novák Katalin aláírta és kihirdette a szociális törvény módosítását / 2022.12.01.
Szerda este megjelent a Magyar Közlönyben a „Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról” címet viselő salátatörvény, amely szerint az állam részben kivonul a szociális ellátásból. - Akárcsak korábbi fideszes elődei (nemzet töltőtolla, nemzet vakondoka) majd mindig: nem talált rajta fogást (a szerk.) …

hvg.hu
280 milliót költöttek Novák Katalin rezidenciájára, zene- és sminkszobát, sőt kutyakennelt is kapott / 2022.11.29.
Felújították a köztársasági elnöki rezidenciát Novák Katalin részére, a munkálatokra hétszer annyit költöttek mint legutóbb, Áder János beköltözése előtt. Az épületben lesz mozi-, zene- és sminkszoba is …

 

Kapcsolódó cikkeink:

novak_parancsnokNovák csapatai harcban állnak / Készült: 2022.11.23
Ritkán van nemzeti hazánk földjén Novák Katalin, amióta álomfő lett. Hol evezget a Nagy Tavakon, hol kocog Brazíliában vagy zarándokol a sivatagban. Az az ember érzése, hogy Novák álomfő még csitri lánykorában készített egy bakancslistát, s amint Orbán kijelölte őt az épp ügyeletes aláírógéppé, ezzel a listával a kézben röpköd a nagyvilágban, és sorra pipálja ki a hajdani óhajokat, mint ami megvan. Nem mindenkinek adatik meg, hogy az összes vágya valóra váljon, de nincs is mindannyiunk jóban Orbánnal. Kinek mit dobott a gép vagy a lelkiismerete. Nem vagyunk egyformák.

nk_vigyoriNovák Katalin óhajtozik / Készült: 2022.10.27
Novák Katalin Győrben tárgyalt a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével, ahogyan erről a Facebook-oldala beszámolt. A Nemzeti Pedagógus Kar az a gyülekezet, amelyet azért hoztak létre, hogy legyen, aki a Fidesznek vigyorog. Számos szakmában vannak ilyen nemzeti jelzővel ellátott, mesterségesen létrehozott képződmények (színészek, újságírók, talán már nemzeti mozdonyvezetők is vannak), amelyeknek az a feladata, hogy az adott szakmát megosszák, a valódi érdekképviseletet szétverjék, és azokban bólogató Jánosok üljenek. Velük szoktak szóba állni (ha egyáltalán), az úgynevezett társadalmi egyeztetés címszó alatt.

novak-katkaNovák, Balog, Kossuth, kisnyúl / Készült: 2022.04.16
Nem szeretném, ha olybá tűnne, hogy pikkelek Novák Katalinra – pedig de, mert bűnei számosak, hatalmasak és feledhetetlenek –, és foglalkozna vele a fene, ha nem tolnák az ember képibe a magasztos maszlagot, a celofánba csomagolt és masnival átkötött pátoszt. Interjút adott a Kossuth rádióban leendő köztársasági elnökünk, kérdezője pedig Balog püspök volt, Orbán régebbi minisztere, amiből kitetszik, ezek semmit nem bíznak a véletlenre. Újságíró már annyira sem kell, mint Orbán rendszeres felszopója – bár ő szakmabélinek nehezen nevezhető, de legalább a nevét adja a színházhoz –, megoldják okosba’, maguk között a dolgokat.

baltas_nNovák keresztanyu / Készült: 2021.03.02
Eddig csak elborzadva röhögött az ember, hogy Novák Katalin – aki papírzsepivel is tud ablakot pucolni – mennyire otthon van a bugyogók, boxerek, spermiumok és petesejtek, nászéjszakák meg válások világában. Erről a területről szokott diadalmi jelentéseket közzé tenni, emlékszünk, ahogyan csattogtak a budapesti hidakon a családok évének zászlajai. Tudjuk, hány milliárd maradt a családok zsebében, mennyi csokos autót vásároltak, egy nagy, szocreál mosolygás a magyar család. Anyu főz, apu meccset néz, a kisdedek a napon vannak, vasárnap misére mennek, hét közben lövészklubba, jó éjszakát gyerekek, búcsúzik a Füles mára.