Hírek

Orbán a magyar kisebbséget használja Ukrajna ellen, az oroszoknak kémkednek a NATO-ban

szijjarto-nrSzámos alkalommal tűnik úgy, hogy Magyarország kormánya csak azért ellenkezik bizonyos kérdésekben a többségi nyugati akarattal (visszaélve minen alkalommal a vétójoggal vagy az egyhangú szavazás követelményével), hogy világpolitikai tényezővé tegye magát, jelentéktelenségét ellensúlyozza, nem létező erejét demonstrálja. Ezek a lehetőségei kizárólag abból a liberális demokratikus felfogásból fakadnak, hogy egyes szervezetekben csak egyhangú döntéseket lehet hozni, ami lehetővé teszi, hogy egyedül akadályozzanak meg mindenki számára egyértelmű döntéseket.

E magatartás mögött időnként az áll, hogy valamilyen illiberális, kultúrharcos, mondjuk ki: antidemokratikus és fasiszta ideológiát csempésszenek be a legitim politikai életbe, mert erre hivatkozva nem szavaznak meg bizonyos döntéseket. A legtöbb esetben olyan testületekben és szervezetekben történik ez, ahol ezzel az ideológiával és felfogással tag sem lehetne Magyarország, de nem rúgják ki Orbán-bandáját, ami nagy hiba, hanem az egyhangú szavazás követelményét és a vétójogot próbálják eltörölni. Nem az ellenvélemény, hanem az elfogadhatatlan ideológia miatt kéne kirúgni őket.
 
Vannak azonban olyan esetek, amikor Magyarország nevében Orbán és emberei a Nyugattal szembenálló ellenség: terrorizmust támogató vagy terrorista államok, diktatúrák érdekében vétóznak. Ennek tipikus esete az Orországgal szembeni szankciók és a nyugati fellépés, valamint Ukrajna támogatásának akadályozása. Egyértelmű, hogy Orbán nem a nyugati szövetségesei, hanem az orosz tömeggyilkos diktatúra oldalán áll, Putyin ötödik hadosztályaként (vagy trójai falovaként) árulást követ el, és az ellenség érdekei szerint cselekszik. Régen ezért már felakasztották volna.
 
Ennek egyik legdurvább megnyilvánulása, amikor az ukrán hadseregről és az ukrán lakosságról tárgyaló NATO külügyminiszterek tanácskozásán nem vehet részt az ukrán külügyminiszter, mert Orbán csahos kutyája, Szijjártó Péter Magyarország nevében megvétózza azt. Emberek tízezreinek vagy százezreinek életéről van szó, mert az oroszok a tél előtt szétbombáznak mindent azért, hogy az ukránok megfagyjanak, s egy ilyen tárgyaláson nem vehet részt Ukrajna, mert Szijjártó a kárpátaljai magyar kisebbség jogaira hivatkozva megakadályozza azt.
 
Miközben a kétkulacsos Orbán másik vérebe, Novák Kijevben hazudozik éppen Ukrajna támogatásáról, Szijjártó nemcsak ukránok százezreinek életét veszélyezteti, hanem a kárpátaljai magyar kisebbség jogait is hazavágja. Mert abban biztos lehet ez a sötét putyinista fasiszta bűnszervezet, hogy Ukrajna az életben nem fog semmiféle jogokat adni a magyar kisebbségnek. Zsarolással és erőszakkal nem mennek semmire, hanem az ellenkezőjét érik el. Nem mintha ez az Orbán-bandát érdekelné, mert ha őket a magyar kisebbség jogai érdekelnék, akkor fordítva kellene eljárniuk.
 
Most lehetne megszerezni a bizalmat Ukrajnában, a nehéz helyzetben Ukrajna őszinte és önzetlen támogatásával, aminek eredménye lehetne az, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség jogairól is lehetne tárgyalni, megtalálni a megfelelő megoldást. Másképp tekintene Ukrajna a magyar kisebbségre is, ha Magyarország baráti módon viszonyulna hozzájuk, és valóban segítené az országot. Most lehetne megszerezni a bizalmi tőkét, ami megalapozhatná a kárpátaljai magyarok jó sorsát. Csak hogy Orbán nem ezt akarja, ő Kárpátalját akarja, és az orosz uralmat akarja Ukrajnában.
 
A magyar kisebbséget Ukrajnában is eszköznek, rosszabb esetben fegyvernek tekintik és használják, ahogy a szomszédos országokban mindenhol. Orbán a szomszédos országok belügyeibe való beavatkozásra, beépülésre, befolyásolásra és zsarolásra használja a határon túli magyarokat. A célja ugyanaz, és ugyanazt is teszi, mint Putyin: bábkormányokat akar létrehozni a szomszédoknál, amelyeket ő irányít. Behatol a szomszéd országok belügyeibe, kormányaiba, gazdaságába, fel akarja vásárolni a földjeiket, lenyúlni a cégeiket, általa kiszemelt fasisztákat ültetni a nyakukra.
 
A kárpátaljai magyarokat ürügyként használja fel az oroszok támogatására Ukrajnával szemben. A kisebbségi nyelvhasználat kérdése Ukrajnában nem az emberi jogokról, hanem az ország szuverenitásának megvédéséről szól. A kisebbségi nyelvhasználat korlátozására azért volt szükség, hogy Putyin ne találjon elégséges indokot arra, hogy elfoglalja az orosz kisebbség által lakott megyéket. A háború bizonyítja, hogy ez a félelem nem volt alaptalan. Ezért esett korlátozás alá a magyar kisebbség nyelvhasználata is, de lassan hasonló megfontolások állhatnak a háttérben.
 
Magyarország ugyanis az egyetlen szomszédos ország, amely nem deklarálta, hogy nincsenek területi követelései Ukrajnával szemben. Ezért a magyar kisebbség nacionalista hergelése és uszítása mögött, a nyelvhasználat követelése mögött ugyanaz a szándék is meghúzódhat, mint az orosz kisebbség esetében. Orbán legalábbis ugyanazt csinálja, mint Putyin. Csak azt nem értjük, hogy miért nem támadja meg Orbán is Ukrajnát ugyanúgy, mint Putyin. Hiszen ugyanaz akarja. Azt az egy szempontot leszámítva, hogy az ő hadserege még az oroszokénál is gyengébb.
 
Szijjártó hamissága abból derül ki, hogy Facebook bejegyzésében azt írta: Magyarország nem emlegeti fel a kárpátaljai magyarok jogaival kapcsolatos kérdéseket. “Évekkel ezelőtt világossá tettük, hogy mindaddig, amíg Ukrajna nem adja vissza a kárpátaljai magyarok jogait, addig nem járulunk hozzá ezen testület összehívásához. A háború kitörése óta ezt a kérdést mi nem vettük elő, most sincs szándékunk erre. Reméljük, minél előbb béke lesz, és akkor majd ezt a kérdést is újra meg lehet vitatni.
 
Azt írta, hogy ezt a kérdést nem veszik elő, csak a háború után. De nem így van, mert a háború kellős közepén elővették, és erre hivatkozva nem engedik az ukrán külügyminisztert egy olyan NATO tanácskozásra, ami róluk szól. Amit azért hívtak össze, hogy életeket mentsenek. Szijjártónak fontosabb a magyar nyelvhasználat a háború közepén, mint az emberek élete. Tegyük hozzá, az ukrán emberek élete. Nem számít, ha meghalnak tízezrek, ha a kisebbségi magyar nyelvhasználat nincs megoldva. Szijjártó úgy tesz, mintha nem tudna fontossági sorrendet felállítani.
 
De csak úgy tesz, mert valójában nem erről van szó. A valóság ennél is gyalázatosabb. A magyar nyelvhasználat csak ürügy, az igazi indíték az orosz érdekek védelme, és annak megakdályozása, hogy a NATO segíteni tudja Ukrajnát és megmentse az ukrán embereket. A Lavrov külügyminiszter által kitüntetett, orosz plecsnivel a mellén büszkélkedő Szijjártó a magyarok ügyét is csak arra használja fel, hogy egy tömeggyilkos terrorállamot segítsen a népirtásban.
 
Ez a tragédia, hogy a Nyugat (az Európai Unió és a NATO) nem ismeri fel, hogy Orbán egy áruló, ellenség, Magyarország nem a Nyugat, hanem Oroszország szövetségese. Magyarországot ki kell rúgni ezekből a szervezetekből. Nevetséges, hogy az orosz ügynök Szijjártó távol tarthatja az ukrán külügyminisztert a NATO róluk szóló tanácskozásáról. Miközben fordítva kellene lenni, akinek semmi helye a NATO tanácskozásán, az Szijjártó. Szijjártót kellett volna kizárni, és az ukrán külügyminisztert beengedni.
 
Szijjártó helyett akár Lavrov is ülhetett volna a tanácskozáson, az ugyanazt jelentette volna. Valamiért az sem zavart senkit, amikor orosz kémek feltörték és folyamatosan használták a Szijjártó által vezetett külügyminisztérium informatikai rendszereit. Egy jogállamban két lábbal rúgták volna ki Szijjártót, parlamenti vizsgálat indul, a felelősöket felkutatják. Az oroszok már nem a spájzban, hanem minisztériumokban vannak. De senkit nem zavar, mert maga a miniszter is az ő emberük, sőt a miniszterelnök is.
 
Az ukrán külügyminiszter Putyin és az oroszok utasítására nem vehetett részt a NATO tanácskozásán, az utasítást Szijjártó hajtotta végre, és gyomorforgató módon a magyar kisebbségi jogokra hivatkozva. Két legyet ütve egycsapásra, a magyar lakosságot is az ukránok ellen uszítva. A NATO kémelhárítása nem működik. Orosz kémek vannak a NATO-ban, és magyarul beszélnek.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

7vwuro3mjauzSzijjártó nagyívű pályája / Készült: 2022.11.21
Nem volt annyira régen, amikor Szijjártó külügyminiszterünket szaralaknak nevezték, mert Lavrovval tárgyalt a kérés ellenére, hogy ne tárgyaljon vele. Viszont emiatt ő nem háborodott fel, nem kérte ki magának toporzékolva, ahogyan az a futsalon edződött habitusából fakad, hanem büszkén kiállt a porondra, és aláhúzta, szaralak vagyok. Ezzel ő, belegondolva lelkének alakulásába, holmi népmesei hőssé vált a saját szemében, aki kiáll az elesettekért – akik mi volnánk -, és férfiasan vállalja a jelzőt. Így válik tényezővé szerinte, de ezzel a meglátásával egyedül marad, nézegetheti a tükörben a bajnokot és a foncsorokat.

7vwuro3mjauzLeírták, hogy Szijjártó szaralak / Készült: 2022.10.11
Szijjártó Péter valami különös anyagból van gyúrva, ahogyan a régi komcsik dicsekedtek ezzel, hogy ők másfajták. Ők is különös anyagból gyúrattak, mint élcsapat, a végét pedig már ismerjük. Ez a mostani élcsapatosunk nekünk hangos szájjal dicsekedett a minap, hogy „persze, leírta mindenki, hogy micsoda szar alak vagyok, hogy a Lavrovval találkoztam New Yorkban”. Mi ugyan így szó szerint nem írtuk le, de a „mindenki” ténymegállapításával egyet kell értsünk helyeslőleg. Tényleg szaralak vagy Petya.

tarajos113Szijjártó rendet rak / Készült: 2022.08.01
David Pressman lesz az USA leendő magyarországi nagykövete. A jótét lélek még csak be sem tette a lábát a kipcsakok földjére, még talán csak a fogkeféjét csomagolja a nagy útra – vagy azt sem -, Szijjártó már elküldte őt az anyukájába, és erre nagy hangon büszke is. A mi külügyminiszterünk a diplomáciának egy egészen új iskoláját teremtette meg, a NER-ből kivirágzottat, amelynek alapelve a „leordítom a fejed” és elzavarlak a nuniba. Ezt a metódust a világ egyetlen más pontján nem ismerik, és majd száz év múlva a hungarian shout lesz a neve, a magyar üvöltős, és nem lesznek rá büszkék a kisonokáink. Feltéve, ha lesz még magyar a Föld nevű bolygón azidőtájt.

3e128105-6bfSzijjártó állapotban van, és beszélni magyar / Készült: 2022.02.19
Külügyminiszterünk jól láthatóan állapotba került attól a kijelentéstől, miszerint ő a hazánkba akkreditált nagyköveteket „finoman megfenyegette” volna, mert ez nem méltó a hátrafelé nyilazós habitushoz. Ezzel szemben, mint állapotban léve elmesélte, keményen elmondta nekik. Idézzük: „Én nem finoman megfenyegettem őket, hanem elég keményen elmondtam, hogy mi várható. Tehát kikérem magamnak, hogy bárkit, bárkivel finoman beszéltem volna ebben a kérdésben.” – Ismerjük magunkat is, ha épp állapotban vagyunk, amit viszont az ilyen Szijjártó-félék beszédje vált ki az emberből.