Hírek

A definiált kupleráj

tbandisoVarga Judit elment messzire elmesélni, hogy a NER a létező világok legjobbika. Hogy ehhez miért kell Amerikáig utazni, az megfoghatatlan, de kik vagyunk mi, hogy kétségbe vonjuk a röpködés hasznát és hasznosságát. Porbafingó kis senkik vagyunk, ideológiailag totál képzetlenek, akik azt sem tudjuk, mi a rosseb az a Duma bojkottja. Varga Judit ellentmondást nem tűrően jelentette ki a szélsőjobbos jenkik előtt, hogy „Magyarország a jogállamiság elvei alapján kormányzott demokratikus jogállam”, és ez a baja vele a liberálisoknak. Hogy a liberálisoknak mi fáj, azt nagy valószínűséggel ők jobban tudják.

Vélhetően az leginkább, hogy a NER illiberális. És nem a puszta tagadás a baj, hanem az, hogy kijelentődött, az ilyen államban helyük nekik nincsen, ebből pedig az fakad, hogy ez a hely akkor ezek szerint nem lehet demokratikus. Ezen a ponton bicsaklik meg először Varga Judit agya, és mégsem ez, ami miatt az ember foglalkozik vele, mert amúgy most már ez sem érdemelne egy szót sem. Ezek beszélnek össze-vissza, és az az ember érzete, a mondat elején sem tudják, mi lesz annak a vége, s hogy értelem szorul-e belé, az ebből fakadólag teljességgel esetleges. Puffan, ahogy esik, a bávatagoknak úgyis mindegy.
 
Varga mondandója azért érdekes azonban innen, mert megmutatja az a nihilt, ahol ezek kormányzatilag ülnek, maguk mellé emelve ezt a szerencsétlen országot, amely így a semmiben ringatózva atomjaira hullik. Nem kellenek ennek bizonyításához különleges különleges kognitív dolgok, szikrázó és csodálatos elme, hanem a panelproli józan esze, amit őseitől örökölt. Két Varga Judit állítást rakunk most egymás mellé nem is oly messze egymástól az időben: “A jogállam fogalma nem definiálható”, illetve: “A jogállamiság elvei alapján kormányzunk.” Emlékszünk az elsőre a boszorkányüldözésiből.
 
A második a friss, amerikai. Ha és azonban e kettő állításból levonjuk a következtetést, abból arra jutunk, hogy mivel a jogállamiság nem definiálható, viszont ennek elvei alapján kormányoznak, akkor egészen profánul a NER-ben Orbán vezetésével definiálhatatlan elvek alapján kormányoznak, és máris kiderült a titok, miért van itt olyan rohadt nagy kupleráj. Illetve ez több annál, ez a lebegés akárha Mohamed koporsója, de leginkább Lukács György zenedefiníciója illik ide, mikor is a filozófus azt mondta a muzsikáról, hogy az a meghatározatlan tárgyiasság, amit most nem fordítanék le.
 
Ha belegondolunk, úgyis megértjük, mint ahogyan azt is, nem ártana mindezzel szembesíteni Orbán miniszterét, hogy döntse már el mit tud és mit nem, illetve, ha nem tud semmit, akkor az alapján hogyan kormányoz. De tudjuk, hogy így, tehát sehogyan, ezért akkor ezen a ponton meg kellene határozni, mit csináltak ezek tizenkét évig, és mit művelnek most, a tizenharmadikban a permanens vészhelyzeti rendeleti kormányzással, ami mellesleg minden demokrácia fundamentuma. Most tréfálkoztam, mielőtt az a vélemény és szándék alakulna ki, hogy ez is hülye, menjen az anyjába ez is, vagy máshová.
 
Még nem. Előtte elvégzem azt a vizsgálatot, hogy akkor ezek szerint ködszurkálást művelve mégis mi az anyám valaga, másképpen radai rosseb történt itt velünk kormányzás címszó alatt. Erős érzelmek, indulatok és pátoszok nélkül, pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, arra kell jutni itt a kupiban, hogy az eltelt több mint egy évtized egyetlen be nem vallott, de minden eszközzel végrehajtott célja és törekvése, szándéka, alfája és omegája Orbán hatalomban tartása volt. Ez manifesztálódik mindenben, a Fideszre szabott törvénykezésben, hogy fenntartsa és működtesse azt a radikális bűnszervezetet, amely az országon ül.
 
Mennyivel egyszerűbb így, amikor látjuk a célt, és akkor mindjárt megértjük az eszközöket is. Így azt is, Varga miért hord össze-hetet havat, azt is, hogy ezért – mint ahogyan semmiért sem – miért nincs számonkérve, illetve ez a magyarázat arra is, a Völner-ügy miatt miért lehet még egyáltalán miniszter. Nincs itt se jog, se állam, a demokráciának már a heges maradványai se látszanak. És mégis az a legérdekesebb, hogy mindeközben Varga ilyeneket bír kijelenteni, amit: „Magyarország a jogállamiság elvei alapján kormányzott demokratikus jogállam” – a nap pedig vidáman süt. Ez a bizonyság arra, hogy nincs isten.
 
 

nepszava.hu
Varga Judit: Magyarország a jogállamiság elvei alapján kormányzott demokratikus állam / 2022.10.25.
Mi van??? - A magyar kormányzati politika bizonyította, hogy a konzervatív politika működőképes, ezt támasztotta alá a negyedik kétharmados többséget jelentő választási győzelem ebben az évben – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter Washingtonban, a Heritage Foundation székhelyén hétfőn tartott előadása során. - Az amerikai hallgatóság előtt kifejtette, hogy „Magyarország azért jelent problémát a »liberális fősodor« számára, mert bizonyította, hogy három eszme – a szuverenitás védelme, a konzervatív értékek összehangolt képviselete, valamint a jogállamiság elvei alapján kormányzott demokratikus állam – összeegyeztethető egymással …

hirklikk.hu
Heti egyenleg: átszövi az államigazgatást a korrupció / 2022.10.30.
Olyan rendszerben élünk, ahol a kormányzati ellenőrzési hivatal gyakorlatilag egy üres udvar, ahol alig látni embert, és az ország arra rendezkedik be, hogy az állam kontójára létrehozott intézmények - az ellenőrzési hivatal, az ügyészség, a számvevőszék, amelyeknek az lenne a legfontosabb dolguk, hogy ellenőrizzék a közpénz útját, tehát a kormányt - mindent csináljanak csak az államot ne kontrollálják. Ez eredményezi azt, hogy egy államtitkár, kormányzati pozícióban, az állami hivatala előtt átvesz 3 millió forint korrupciós pénzt – hangzott el Klikk Tv Heti egyenleg második felében. Bánó András Kuncze Gábor korábbi belügyminiszterrel és Somogyi Zoltán szociológus, politológussal beszélgetett …

 

Kapcsolódó cikkeink:

vjucus221Varga Judit és a konszenzus kultúrája / Készült: 2022.09.21
Nem volt annyira rég, éppen pár napja, amikor Pintér Sándor elemi erejű tiltakozást kiváltva adta ki a rendeletét (sk) arról, hogy a magyar nők csak a magzati szívhang meghallgatása után végeztethetnek abortuszt. A volt rendőrnek a képébe mázolták, hogy erről a rendeletről, amit ő sk kiadott, senkivel nem egyeztetett, mire ő – vagy a hivatala – váltig állította, hogy de igen, de igen, és végső kétségbeesésükben előhozakodtak valami bábaképző szövetséggel vagy egyesülettel, hogy velük például. Amiről aztán kiderült, hogy nincsen is. Kamu volt ez az egész egyeztetősdi, másképpen fogalmazva méretes hazugság.

jucus_soA NER üzen: hazudj! / Készült: 2022.08.09
Elképesztően baromi nagy győzelmet aratott Varga Judit (megvédés), akkora hatalmasat, hogy a hivatalos szervek még közzé sem tették, hogy elkaszálták a Ryanairt, ő a Facebookon már csűrdöngölt. Csattogtatta a rámás csizmáját erősen, meg csujjogatott. Háromszáz milliós büntetést varrtak a nagypofájú légitársaság nyakába, mert és ugyanis Varga Judit személyesen vette kézbe az ügyet, hogy úgy ne mondjuk, saját kezűleg rendelte meg az ítéletet jó előre, még a kivizsgálás előtt, komoly géppel írt levélben. Mint tudjuk, a Ryanair azért húzta ki a gyufát, mert tovább hárította a rá kirótt extraprofitadót a nyájas utazóközönségre. De még nem is ez, hiszen mindenki így jár el, akinek Orbán ilyet akasztott a nyakába.

istenem_vmVarga Judit küzdelmei / Készült: 2022.02.05
Tudjuk, mert emlékszünk rá, hogy amikor Orbán pezsgővel a kézben szerelmetes pillantásokkal kinevezte Varga Juditot igazságügyi miniszterré, akkor azzal küldte a csatatérre, küzdjön érte a veszedelmes Brüsszelben. Tartsa a frontot mintegy, hogy ő szabadabban garázdálkodhasson a hátországban. Piszlicsáré jogállami és más liberális huncutságokkal dolga ne legyen, lehessen disznót ölni és fasisztákkal randevúzni zavartalan. Varga Judit – pezsgővel a kézben, még szerelmesebb pillantásokkal – fölfogta megbízása lényegét, igazságüggyel alig is foglalkozik, ellenben küzd Brüsszellel, mint malac a jégen.

vjucus1Zűrzavar és borzalom / Készült: 2022.01.19
Kályhánk ma az a megható fotó, amelyen Varga Judit dekázgat egy labdával azt sugallva a bávatag fideszistáknak, nemcsak okos és szép, de ügyes is. Ha akarna, futballista is lehetne, vonósnégyes tagja vagy vadakat terelő juhász. Mindenki fideszista bávatag a földön fetrengett a gyönyöröktől, hogy – akkor még – friss minisztere a futballban is otthonos. Ezt meg kellett mutatnia mindenképp, hiszen a gazdája előtte jelentette ki, hogy a futballt – magyarán láblabda – a művészet kategóriájába sorolja, illetve kultúraalkotó tényezőként határozta meg, ami így egyben maga az élet.

varga_979_70Varga Judit harcban áll / Készült: 2019.07.26
Dobrev Klára azt mondta tegnap az ATV-ben, hogy a nagyságos Néppárt tagjai azzal lobbiznak Trócsányi László biztosi kinevezése mellett, hogy ő nem is Fidesz-tag. Mért ne hinnénk Dobrevnek, ilyet nem talál ki az ember, pláne, ha már Járóka megválasztása után is azzal védekeztek némely rászavazók, hogy nem tudták, a nacsasszony Orbán kompániájához tartozik.