Hírek

Zűrzavar és borzalom

vjucus1Kályhánk ma az a megható fotó, amelyen Varga Judit dekázgat egy labdával azt sugallva a bávatag fideszistáknak, nemcsak okos és szép, de ügyes is. Ha akarna, futballista is lehetne, vonósnégyes tagja vagy vadakat terelő juhász. Mindenki fideszista bávatag a földön fetrengett a gyönyöröktől, hogy – akkor még – friss minisztere a futballban is otthonos. Ezt meg kellett mutatnia mindenképp, hiszen a gazdája előtte jelentette ki, hogy a futballt – magyarán láblabda – a művészet kategóriájába sorolja, illetve kultúraalkotó tényezőként határozta meg, ami így egyben maga az élet.

Ez a kedves vezető ontológiája (úgy is, mint lételmélet), ebből virágzik ki minden a disznósajttól a pálinkáig. Mindebből következően futballozni (dekázni, lásd Varga J.) a fideszfilozófia fundamentuma, nem véletlenül akarták megtiltani az ellenzéknek a meccsre járást. Futballozni, meccsre járni, szotyolázni és kurva anyázni vagy huhogni a színesbőrűeknek az együvé tartozás és az akolmeleg maga. Aki futballozik, még nem a maffiacsalád tagja, de a fentiekből fakadóan ez a belépő egy szelete. És itt futballozáson a VIP páholyok tagságára is gondolunk.

vajf

Azokban mindenki meg szokott fordulni, aki már kapott vagy kapni fog közpénzt, a VIP páholy voltaképp a pénzosztó hely. Mindebből fakad, hogy a láblabdázás, vagy a körötte való sündörgés Neriában maga az élet. Levegő a tengerek mélyin, pohár víz a sivatagban és falat kenyér az éhenhalás szélén. Futball nélkül nincsen Fidesz, aki futballt nem ismer vagy nem szeret, magyari ember nem is lehet. Nos, ehhez képest hallgatott bele Hrutka János – volt válogatott fodbalista – a NER legújabb, friss és ropogós, felcsúti székhelyű sportrádiójába, és elmesélte élményeit.
 
Köszönjük az érettünk végzett munkát, hogy az öklendezést megspórolta nekünk. Másutt is akad ilyesmire serkentő eszme, elég csak a KESMA és a közrádió oder televízió teljesítményére gondolni. Hrutka János sorsa azonban azt példázza nekünk, hogy a NER-ben a futball sem véd meg mindentől, ugyanis őt annak idején a Spíler TV-től azért rúgták ki, mert kiállt a melegek elfogadására buzdító Gulácsi Péter mellett. Hrutka tehát meghasonlott futballista abban az értelemben, hogy gondolkozik, és lám, ennyi elég a kegyek elvesztéséhez, holott fürödhetne ő is tejben is és vajban is.
 
Erről a felcsúti sportrádióról már elmeséltük, hogy Orbán egyik legnagyobb pincsije, a Nemzeti Sport főszerkesztője – és még sok minden más – kapta ajándékul erre az évre, s mint Hrutka tapasztalataiból kiderült, nem fél használni. Azaz, ocsmány propagandaadó ez is, egy újabb a sorban, de tegye fel a kezét, aki valami mást várt. Az lenne a delikát, ha nem lenne az, de ilyen baleset a Fidesz kezébe került médiumokkal meg nem eshet a kék plakátoktól a Facebookig bezárólag.
 
De nem is ez. Hanem a gőzök. Mert és ugyanis az tényleg nem nóvum és nem váratlan, hogy ezen a rádión – is – hírek fedőnéven a Fidesz dicsőítése és az ellenzék mocskolása zajlik. De híreket sem lehet egyfolytában mondani, más tartalmak is szükségesek, és abban sincsen köszönet a beszámolók szerint, és ugyan, miért is volna. Ez az egész dolgozat nem született volna meg, ha Hrutka János nem számol be arról, hogy az egyik néven nem nevezett műsorvezetőnek „legnagyobb félelme, hogy a kislánya lemegy a barátnőivel focizni, mert ez mennyire testidegen már.”
 
Itt ugrott be Varga dekázása, és a kérdés, hogy kinek a teste és mitől idegen. Ebben az egy mondatban benne van a Fidesz homofóbiája, a nemátalakító műtéttel riogatás, a női princípiumról konyhai robotként való gondolkodás, az egész suttyó, ótvar gondolatvilág és ideahalmaz. Túllépve Vargán, mert kit érdekel, hogy akkor ebben a kontextusban hová is helyezhető ő, a futballozó kislányra visszatérve, innen már karnyújtásnyira van a burka és annak folyományai, és újra látjuk, nem alaptalan az, amikor olykor-olykor elhangzik a fidesztálib besorolás.
 
Mint kitetszik, a bajok nem kicsik, és tényleg ontológiaiak, amikor egy műsorvezetőből az előírt propagandától függetlenül, mint lényének leglényege buzog föl a feudalizmus. Eco „Új középkor” című esszéjében a modern társadalmakban például az egyetemi kampuszokat hasonlította a valahai kolostorokhoz, ahol a világtól teljesen elzárva és a valóságtól függetlenül burjánoznak az eszmék. Mint ebből a sztoriból is kitetszik, a Fidesz is ilyen homogén és belterjes alakulat már, amelyben a közkatona legalább annyira hülye, mint a vezénylő tábornok.
 
Lassan be kell látnunk, ez az egész, amit Fidesznek, NER-nek, vagy akárminek neveznek, egy gennyes fekély az ország testén, szaga van, és mindent megrohaszt maga körül. Viszonyulnunk és iszonyodnunk ekképp kel hozzá és tőle, nem elég fintorogni, hanem ki kell metélni tövestől. Ez úgy hangzott, mint valami csatadal a partizánok torkából, holott csak egy gondolat következetes végigvitele volt. És az a legmegrázóbb, s egyben legfelemelőbb az egészben, hogy akárhonnan is indulunk el, bármilyen Fidesz tételtől, mindig, ide fogunk jutni.
 
 

Átlagosan bruttó 720 ezer forintot keresnek havonta Varga Judit stábjának tagjai - 2022.01.19. - Nyolcfős kommunikációs stábja van Varga Judit igazságügyi miniszternek. A 444.hu adatkérésre a tárca elárulta: a miniszter körüli stáb átlagosan fejenként bruttó 720 ezer forintot keres havonta. Hogy ezért a pénzért pontosan mit csinálnak, azt nem árulták el. A Párbeszéd szerint Varga Judit egy modellügynökséget üzemeltet magának a minisztériumon belül, miközben a Völner-ügy vagy a Pegasus-ügy érdemi kérdései elől folyamatosan menekül. - Link: //rtl.hu/hirado/2022/01/19/varga-judit-stab-brutto-720-ezer-forint

 

Kapcsolódó cikkeink:

fidereszA Fidesz mindig a liftbe szellent / Készült: 2022.01.16
Orbán tamburmajor azzal, hogy sugallata szerint a homoszexualitás átfordul mintegy pedofíliába, átlépett egy vörös vonalat az uszításban, amit egy módon lehetne megállítani, ha tiszta vizet öntenénk a pohárba. Mert mindeközben, amikor melegezik, pedofilozik és LMBTQ-zik, látjuk Szájer csupasz seggét lefelé csúszni az ereszen, és nézzük Kaleta nyálcsorgatását is, amikor tiszta keresztényi hittel gyerekek meztelen képeit nézegeti a számítógépén, és még ki tudja, mit nem tesz mindeközben. Mindeddig az az európai álláspont volt a mérvadó, hogy a nemi irányultság, vallás, és más benső dolgok az ember legmélyebb magánügyei, ahhoz a másiknak köze nincs.

D_KOS20211114101Fényes szellők / Készült: 2021.11.15
Sem terv, sem késztetési ösztökélés okán nem akartam én egyáltalán arról a tegnapi Fidesz-szeánszról értekezni, amit kongresszusnak neveztek a bávatagok számára, mert minek. De hát van nekünk egy Varga Juditunk. Amikor őt lehetett olvasni a fölszólalók sorában, akkor úgymond bekkattant valami, közlési kényszer generálódott mintegy a bensőmben, hogy szólani kell. Ha nem is krónikásként, lineárisan, tudósítást srejboló slapaj módján, hanem elmesélni az érzelmeimet, amit generálnak ezek, már csak egészségügyi szempontból, megelőzendő az agyvérzést és aztán a gyomorfekélyt, amikor vért okádik az ember. Volt már ilyen.

Big_00160815Nekik ne mondja senki / Készült: 2021.07.02
Varga Judit beosztása szerint igazságügyminiszter. Hogy valójában mi is ő, az nehezen meghatározható, mint ahogyan az is nehezen eldönthető, Semjén Zsolt a miniszterelnök-helyettesi titulusa alatt, mögött, rejtekében micsoda is, az szintúgy nagy feladat a Brehmnek. Hogy ők a NER ága-boga, belőle nőttek, mint fatörzsből gyönge ága, oder ők a zömök törzs, ki tudja már ebben a kuplerájban. A dolgok összekavarodtak a hangzavarban, ami kibogozható a tébolydából, az nem egyéb, mint az, ezek magukra zárták a középkor ajtaját. Ez egyéni szociális problémának volna mondható, ha magukkal együtt az egész országot is nem akarnák sötétbe burkolni. De ezt akarják.

merkel_holoCivilizációs törés / Készült: 2021.05.09
Angela Merkel tegnap kiadott egy közleményt, mivelhogy május 8-a volt. Hetvenhat évvel ezelőtt ezen a napon ért véget Európában a háború, ami egyet jelentett a nácik, ha nem is a nácizmus legyőzésével, és a német nép azóta is néz szembe önmagával, mit is tett. Ebben a viszonylatban az én, mi, ők sajátságosan keveredik, a kollektív bűnösség és felelősség az egyénével, egy azóta is kibogozhatatlan gombolyag vagy halmaz, mert mindenki egy fogaskerék, ha a legkisebb is. Ez elől menekvés nincsen, ha a lelkiismeret szikrája él az emberben. Mára lassan viszont történelemmé szelídülve annyi maradt, hogy ilyen napokon emlékezve hívjuk fel a figyelmet a megismételhetetlenségre, ami bármikor előfordulhat.

ovm_fociMegint egy csatár / Készült: 2019.07.12
A sors különös kegye miniszterügynök elvtársat hallgathatni napra-nap, ahogyan folyik a csapból, terül, árad a mézízű igazság szotyolaharsogással elegyest, midőn a labdák kivirulnak, az éjszakák végtelenek, a nemzet pediglen egyesül a végső diadalban, mikor is ajkait elhagyja az egyetlen igazság, hogy na, ugye, és mindennek nyírott fű szaga van. A babgulyásnak is. Érdekes ez, hogy a kedves vezető miféle metaforákban éli az életét, labdák, kürtök, csataterek meg harcmezők. Ilyen kordonos a holdvilágos feje neki, és az ember leborul az istenek előtt, hogy egy sártekét tapodhat vele, s pláne épp ugyanabban az időben.

varga_judit0Uniós csaták az albérletből / Készült: 2019.07.05
Tegnap meghallgatták a leendő, már majdnem igazságügyi miniszter Varga Juditot, hogyan képzeli az életet meg a halált, mit gondol erkölcsről és igazságról, egyáltalán, mi a jó francot akar csinálni, mint Orbán százhuszonharmadik csicskása, és nem kellett csalódnunk a nacsasszonyban. Ő már most ilyen NER által legyártott robot, beprogramozták és nyílegyenesen, lélek nélkül működik azzal a szépséghibával, hogy nem rakták bele a robotika első törvényét, miszerint: “A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.