Hírek

Megint egy csatár

ovm_fociA sors különös kegye miniszterügynök elvtársat hallgathatni napra-nap, ahogyan folyik a csapból, terül, árad a mézízű igazság szotyolaharsogással elegyest, midőn a labdák kivirulnak, az éjszakák végtelenek, a nemzet pediglen egyesül a végső diadalban, mikor is ajkait elhagyja az egyetlen igazság, hogy na, ugye, és mindennek nyírott fű szaga van. A babgulyásnak is. Érdekes ez, hogy a kedves vezető miféle metaforákban éli az életét, labdák, kürtök, csataterek meg harcmezők. Ilyen kordonos a holdvilágos feje neki, és az ember leborul az istenek előtt, hogy egy sártekét tapodhat vele, s pláne épp ugyanabban az időben.

Most is, hogy gründolt maga alá egy új minisztert, ezt a Varga Juditot igazságügyileg, üdvözölte is őtet a nemes feladatban és illőn, hogy aszondja: “Új csatárt igazoltunk”, amitől az ember fölteszi magának a kérdést, tudja-e miniszterügynök elvtárs, van-e fogalma neki, hol van épp, mely szegletén a világnak, miféle ótvaros zugában, mert ez nem bizonyos. A fejében van csakis és mindig is, abból a katyvaszból nyilatkozik kifelé, csoda-e, ha a valóság, mint olyan eltűnik, elillan és párolog, s a kedves vezető delírje árnykép csak a falon, kivetülés, ábrándos sóhaj csupán. Csak hát, országot vezetni így nehézkes, sőt, lehetetlen, mert olyan lesz, mint amilyen nekünk van itt, kicsi is, sárga is, mégsem a miénk.

 
A friss miniszternek nagy érdemei vannak kizárólagosan, pöpecül dekázik a bőrrel, más érdeme nincsen neki semmi sem, de ez épp elég a magas hivatalhoz. Mert őtet a kedves vezető az Unió elleni csatákra szerződtette jó pénzekért, plusz koszt, kvártély, hogy mondhassa neki, előre, üsd, vágd, nem apád, és a csatár megy is majd, mint a tank, akárha Böde Dani. Mert skrupulusa nincsen neki semmi sem, ahogyan a meghallgatásán is kitetszett, épp annyira pökhendi és gátak nélküli, hogy illeszkedjék a csapatba, gépezetbe, mint olajos csavar, csak épp most Varga miniszter elvtársasszony engemet hidegen hagy teljesen, nem oszt már és nem szoroz, a baj teljes nélküle is, mondhatni, nyakig ülünk a ganyéban.
 
A másik miniszter futsalozik, ez dekázik, olyan is mind a kettő, a futsalos a világot lerohanná böhöm tankokkal, ha lenne neki. De az nincsen, helyette fúziós pacallevest rottyantó államtitkára van, görög-latin kultúrája, meg csótány az erkélyen, aki magyar nótát énekel. Ilyen a csapat, és mind-mind pengelábú csatár, mert ugyan miniszerügynök elvtárs óriási futballista, mint a havas hegyek akkora, és edző is síppal a szájban, ustorral a kézben, de annyit nem tanult értő emberektől, hogy a csapat alapja, az origója neki, mint minden táján a világnak, hogy végy egy jó kapust, és még Dalnoki bácsi is azt mondta, hogy tizenegy Vépivel végigverném a világot. Aki Vépi kőkemény bekk volt valaha, de már nem az.
 
Ilyenek máma már nincsenek. Miniszterügynök elvtárs megy előre a csatáraival a végtelen felé, bele az ismeretlenbe, mögöttük rónaság, legyalult föld, füstölgő ország, ugar és muhar. Egyetlenünk, a kedves vezető egy Moldova-féle H. Kovács, a hazugság bajnoka, a ferencvárosi koktél maga, meg a verhetetlen tizenegy futballozó majmai a gyászos véggel. “Új csatárt igazoltunk”, örvendezik a gyomra fölött, amitől az embert ábrándok öntik el, mikor lesz, hogy szakembert igazol, nem katonát, és rájön az ember, hogy már sohase. Egy stadionnyi csatatér az élet, és már annyira unalmas a harsonaszóval meg győzelmi mámorokkal, hogy az emberben vágyak támadnak, csak egyszer kapjunk ki, és akkor véget ér ez a rohadt éjszaka.
 
S akkor az ember kalapemelve mondja a tavaszi szélnek, merre járt kisnaccsád, hogy ezer éve nem láttam?
 
 

kolozsvaros.com
Csatárok és labdaszedők / 2019.07.12.
Meg kell mondanom, sőt, töredelmesen be kell vallanom, ennyire tökéletes fotót rég nem láttam. Főszereplőstül, képaláírásostul, mindenestül. Ez maga a kíméletlen tökéletesség. - Nézzék meg jól ezt a két profilból ábrázolt emberi orcát! Benne van az egész ország és annak az országnak a tragédiája. Szinte ordítva mesélnek ezek a fejek, bár ha sokáig nézi őket az ember, erőteljesen elfárad. Nyilván az egész hatás elmaradna, ha nem írták volna alá azt, amit (Új csatárt igazoltunk). De Kaminsky Funny Fanni odaírta. Nagyot is üt. A futballbuzeráns (nem sértegetni akarom, csak rögzítem, hogy hosszú évek kemény munkájával vívta ki magának ezt az elismerést) miniszterelnöknek – aki már évek óta nem foglalkozik nőügyekkel – az újonnan kinevezett nőnemű igazságügyi miniszterről most kivételesen nem a szabadságharc, a dzsungelharc, az utcai harc vagy a ketrecharc jutott eszébe, hanem a másik rögeszméje. A futball. Az ember, akinek elvileg egy országot kéne vezetnie – ám a hatalomba való görcsös és immár igencsak kényszerűség szülte kapaszkodás, a pusztítás és rendrakás címen előadott kétharmados megfélemlítés minden idejét elveszi -, már megint futballozik.

 

Kapcsolódó cikkeink:

ovi_keresztOrbán, az infantilis keresztes lovag / Készült: 2019.07.11
Orbán Viktor Mihály kezd szakadt tudatú regényhőssé válni. Hol móriczi, semmirekellő dzsentri, hol pedig Ivanhoe Scott-tól és gyerekkorunk tévéjéből. Búsképű lovagnak nem nevezhető, ő érzékenyebb lélek, és meg is sértődne, ha egy ilyen trágyafejűt hasonlítanánk hozzá, mert szétesne a szélmalmok koherens világa. Megfigyelhetjük, hogy a vizsgált alany (OVM) egyre többször él a léha mulatozás és danászás valóságot feledtető eszközével. Ilyképp úri murit tart a lelkem, más értelemben a római végnapok hedonista lerohadása is jellemző rá, de nézzük, miből élünk.

ovi_mav.jpgSzele Tamás: A felcsúti sínbicikli / Készült: 2019.07.11
Kérem itt van ez az izé, ez az olvasottság. Két dolgot nem tudunk megmondani az arab közmondás szerint: azt, hogy mi van abban, amit eszünk és Allah igazi nevét. A harmadik pedig az, hogy mitől olvasott valami. Ilyenkor nyáron semmitől, mondjuk, és nem azért, mert a művelt olvasó közönség mind egy szálig üdülne kies, széljárta tengerparti fövenyeken, hanem mert nincs igazából hír.

varga_judit0Uniós csaták az albérletből / Készült: 2019.07.05
Tegnap meghallgatták a leendő, már majdnem igazságügyi miniszter Varga Juditot, hogyan képzeli az életet meg a halált, mit gondol erkölcsről és igazságról, egyáltalán, mi a jó francot akar csinálni, mint Orbán százhuszonharmadik csicskása, és nem kellett csalódnunk a nacsasszonyban. Ő már most ilyen NER által legyártott robot, beprogramozták és nyílegyenesen, lélek nélkül működik azzal a szépséghibával, hogy nem rakták bele a robotika első törvényét, miszerint: “A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.

schwisisMoslék / Készült: 2019.06.29
Régebben, amikor volt még újságírás meg újság, és voltak történetek is, nem csak ilyen csatazaj, trombita hangja meg ágyúdörej, arra intették és oktatták az újságot író embert az öregek, hogyha egy mesét – ami máma sztori – elkezdett, akkor azt vigye is végig a megnyugtató vagy felkavaró lezárásig. Tisztelje meg az olvasót és magát is azzal, hogy nem hagy levegőben egy sorsot, egy drámát vagy örömöt sem, mert mindennek van vége, vagy lesz egyszer. Sőt, már az iskolában is úgy oktatták a kis hugyosokat, hogy a fogalmazás szerkezete a klasszikus bevezetés, tárgyalás befejezés, kivéve, ha az idő nem lineáris, de ilyenekkel Kiss Pista 5. b. osztályos tanuló nem foglalkozott. És ma sem törődik vele, illetve nem tudható, a mai Kiss Pisták mivel törődnek egyáltalán.

varga_979_70Az igazság, meg az ügy / Készült: 2019.06.27
Varga Juditot, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárát jelöli igazságügyi miniszternek Orbán Viktor Mihály. Az örömhírt Havasi Bertalan (valamilyen Fidesz efendi) osztotta meg a nagyvilággal. Mondtam is magamban, jól van, nagymama, akkor már baj nem érhet minket, ő pedig vigyorgott a felhők fölött. Viszont ezt az igazságos ügyet sem sikerült hazugság nélkül megosztani, mert Havasi efendi azt is mondta, az előző igazságosat, bizonyos Trócsányi nevűt a magyar választók példátlan, egybehangzó akarata röpítette Brüsszelig, ahol is esélyes egy biztosi tisztségre.