Hírek

Pintér razziát tart a háziorvosoknál

1349126Ha az ember orvos, és egy rendőr a főnöke, akkor ne számítson sok jóra. Úgy tűnik, mint ahogyan regnálásának elején, a mából nézvést szinte a Holocénban, ahogyan Pintér belügyminiszter két hét alatt rendet rakott az egész nyüves országban, most is tán ennyi időt szán arra, hogy a háziorvosokat móresre tanítsa úgy, hogy nem tudható, mi a baj velük. Igaz, hogy bár a kórházakba már ki lehet rendelni a hadsereget morcosan ott lenni, arra azonban nincsen kapacitás, hogy minden háziorvosi rendelő ajtajába egy géppisztolyost állítsanak miheztartás végett. A háziorvosok veszélyes fajta, elvannak ott a kis rendelőikben kikerülve a központi törődés örömeit, amit viszont most megkapnak.

Átfogó ellenőrzést küld a nyakukra a főrendőr, ami során firtatni fogják egyebek mellett a háziorvosi rendelők működtetéséhez szükséges szerződéseket, engedélyeket. Az ellátóhelyek felszereltségét, az ott dolgozók szakmai végzettségéről szóló igazolásokat, valamint egészségügyi alkalmassági vizsgálataikról igazoló dokumentumokat, továbbá a kötelező védőoltásaikat. De még ez sem elég, azt is megnézik, a veszélyes hulladékokat milyen szerződés alapján szállítják el és hogyan, belekukkantanak az orvosi táskájukba, hogy abban rendben van-e minden, vizslatják, hogy megfelelő helyre szögezték-e ki a dohányzást tiltó táblát, az EKG gépek felülvizsgálatának jegyzőkönyveit, ilyenek.
 
Az orvosok nem emlékeznek hasonlóra, a mi szavunkkal az életben nem tapasztaltak még ilyet, most majd fognak. Az egész hacacáré, hercehurca vagy megfélemlítés azért történik állítólag, mert bejelentés érkezett, komoly, géppel írt feljelentés, hogy egyes praxisokban nincsen EKG készülék. Erre, ha igaz is, nem igazán így kellene reagálni, mert amit most Pintér elrendelt, az elgondolkoztatja a nem bávatag magyart, vajh mi ez, és beugranak neki az éppen hetven éve, Moszkvában elkezdődött orvosperek. S ha még most minálunk nem is visznek el a Gulágra (vö.: Recsk) vagy kivégzőosztag elé egy fehérköpenyest sem, a légkör, ami megteremtődik, Sztálinéra hajaz (vö.: Rákosi) – illetve akkor Orbán.
 
Mint megtudtuk, a járási népegészségügyi központokban dolgozók mindegyikének, mindegy mi a szakterületük, részt kell venniük az orvosok egrecíroztatásában. Pintér előírta, hogy heti húsz praxist kell ellenőrizniük, ami ugyan így is elég sokáig el fog tartani, de legalább hosszan lesz görcsben a háziorvosok gyomra. Illetve lesz idejük kiszögezni a dohányzást tiltó táblát, mire a kommandó elér hozzájuk. Arról nincs információ, hogy bejelentéssel érkezik-e az ellenőrzés, vagy álruhában csapnak le, de ez csak részletkérdés, maga az átfogó vizsgálat ténye mutatja meg a rendszer lényegét. Hogy senki ne higgye azt, elbújhat előle, mert az már régen igaz, nem csak azt akarják tudni, mit csinálnak az alattvalók, hanem sokkal többet.
 
Azt például, hogy ki mit gondol róluk, ki mit beszél. A NER-ben a gondolkozásnak, illetve a gondolatnélküliségnek egylényegűnek kell lenni, és Pintér feladata rendőrként most éppen az, hogy a jelek szerint nem csak az iskolákban kell legyalulni a kisdedek agyát, de sem a kórházakban, sem a háziorvosoknál nem tűrhető a kilengés, a NER hovatovább tábori szürkébe öltözik, és ilyen ancúgban nézi a neki rendelt tűzijátékot ha akarja, ha nem. Amit Pintér most a háziorvosok praxisával művel, azt más kontextusban razziának nevezik, és innentől fogva bízhatunk abban – ironikusan értelmezve -, hogy bárkire, bárhol, bárkit ráküldhetnek, s innen nincsenek nagyon messze a verőlegények sem, akik sípszóra cselekszenek. Ha most az a vád érne, hogy túlzásokba esem, tiltakozni vagyok kénytelen.
 
Mert és ugyanis itt és most nem arról van szó, hogy néhány háziorvost bűnösnek találnak avagy sem, hanem sokkal inkább arról, hogy a rendőrállamhoz közelítve, annak szelemében megpróbálnak bűnösöket kreálni, mert itt tulajdonképpen erről van szó. Mert, ha egy feljelentés arról érkezett, hogy iksz rendelőben nincsen EKG készülék, akkor azzal az esettel foglalkozom, és nem söprök végig az egész országon annak az összes rendelőjét felforgatva. Ennek kollektív bűnös képzés és kreálás szaga van, a végén akár ki lehet kiáltani a háziorvosokat a haza ellenségének, akik a rendelőikben elképesztő üzelmeket folytatnak. Nem élénk a fantáziám, csak látom az út végét.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

hoka1Kígyónak lábsó / Készült: 2022.04.23
Erős az izgalom rohadtul nagyon, aludni se igen tudnak a népek igazából, hogy ki megy, ki marad, milyen minisztériumok lesznek és mekkora személyzettel, meg egyáltalán hogyan és miképp. Meg leginkább mivégre, de erről majd később. És az a legnagyobb reszketős dilemma, ki mehet majd az erkélyre csoportosan vagy egyesével ücsörögve. Az erkélyen levés minálunk a bensőség egy kitüntetett foka, alátekintés a városra, amelyik nem adta meg magát. Az erkély voltaképp egy kis NER-sziget a liberalizmus tengerében, az ellenálló Budapest közepén. Más világ, más eszmények.

hoka1.jpgNincs másik autó / Készült: 2021.03.14
Nyolc évvel ezelőtt, március 14-én egyszer csak lehűlt az idő, betört mintegy a sarkvidék az egymás talpára lépni készülő országba, amelyiknek kokárda volt a feje helyén, és elkezdett hulldogálni a hó. Majd rákapcsolt, baromi hideg lett, fújt a szél piszkosul, balesetek voltak, hóban rekedések idusra, totális volt a káosz, aminek nem volt gazdája. Ha belegondolunk, nyolc évvel ezelőtt is volt egyfajta oltakozás, csak nem az utcán álltak az emberek, hanem az autók az utakon, és már akkor is kiderült, hogy az állam nem működik. Semjén Kézdivásárhelyen lovagolt a pörge kalapjában, Orbán Brüsszelben sorosozott, Pintér pedig, nos, Pintér sms-t küldözgetett, miszerint „Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe! Belügyminisztérium”.