Hírek

Németh Szilárd rezsidenciája

RezsipacalKaptunk egy képet a rezsibiztostól a Facebookon, ahol rend szerint elibénk tárja élete folyását. Ezek a képek, illetve az általuk bemutatott élethelyzetek Németh Szilárd, a Fidesz egyik vezető arca horizontját jelölik ki bográcstól a villanypóznás balettozásig, fegyverrel pózolástól a csülkön csellózásig. A Fidesz minéműségét is mutatja alelnökének értékrendje, amelyben a zsírtól tocsogás hangsúlyos helyen szerepel, amivel – egészen őszintén – képtelenek vagyunk akármit is kezdeni. Szájunk tátva marad, mint azon embereknek rend szerint, akik nem tudnak viszonyulni az elébük tárt tartalomhoz, esetleg azt mondják rövid-élesen: aztakurva.

Németh Szilárd ilyen. Aztán olyan is, hogy a főnökének akarva megfelelni, ha az irodát szenteltet, akkor ő is villámgyorsan. Németh Szilárd életeleme a lojalitás és a szervilizmus. Voltaképp ebből áll, egyébje sincs neki, és az ilyen ember szánni való lenne, ha nem volna felettébb kártékony. Ő viszont az. Nem nekünk, akik már a kezdetektől kellő távolságból, lenéző szánakozással és egyben hányingerrel szemléljük, amit ki tudja milyen meggyőződésből vagy érdekből összedelirál, s amit mindenféle szégyenérzet nélkül tesz közzé. Az ő áldozatai a Fidesz szerencsétlen hívői, azok az emberek, akik életükben mindent mástól remélnek.

vgy_foz

Ők azért szavaznak a Fideszre, hogy az megmondja nekik, hogyan kell élniük, mit kell gondolniuk életről és halálról. A Németh Szilárd-félék bűne, hogy jól felépített rendszerükben hazugságokkal tartják életben az enélkül életképteleneket, ami bűnről ez a legújabb kép beszél nekünk, amelyen azt mutatja meg, hogy Rezsidenciát nyitott, és erre valóban nem lehet más reakciónk a tátott szájú aztakurvánál. Főleg akkor, ha elolvassuk a hozzá csapott szöveget: „Megnyitottam Csepelen a Rezsicsökkentési Központot, a Rezsidenciát, ahol saját magam segítek a lakosoknak kiszámolni a gázfogyasztásukat! Életem a szolgálat!
 
Ugyehogy csudálatos? Nem igazán. Képünk szocreál stílben készült, ahhoz a sorozathoz tartozik, amelyben nemzeti konzultációt töltött ki a rezsibiztos hasonlóan értő és odahajoló közönség előtt. Látjuk, ahogyan a Fidesz hőse komoly, aggodalmas, de egyben atyai pózban hajol a papír fölé, körötte pedig a lakosság, a szavazó aggodalmasan nézi, mire jut Orbán kinyújtott karja, aki számolja nekik a gázfogyasztást. Ezt állítólag egyébként óra méri, számolni rajta legfeljebb azt kell, mennyit kér érte a rezsibiztos kormánya. Jóindulatunk viszont most is megmutatkozik, amikor elhisszük, a kép többi szereplője nem tud osztani és szorozni.
 
Ez viszont baj, mint ahogyan az is, hogy ehhez azt is oda bírta írni: élete a szolgálat, amit talán nem igazán kellett volna. Egyáltalán, semmit sem kellett volna, pláne a nyelvi leleménynek szánt rezsidencia szót megalkotni vagy megalkottatni a stábbal, mert ennek rossz utóíze van, olyan, mint a velős pacalnak. Szegény Csepeliek. Illetve ők nem is annyira, hiszen már választások sora tanúskodik arról, ők nem kérnek Németh Szilárdból egyáltalán, ennek ellenére mindig ott eszi őt a fene. Birkózóközpontot meg rezsidenciát nyit, és a kép szerint mindig talál magának statisztát, aki hajlandó hülyét csinálni magából.
 
Még szebb azonban, ha amit ezen a képen látunk, az őszinte csodálatból és tanácstalanságból fakad, és netán igaz is, amit hazudni akar, hogy ugyanis Németh Szilárd a csepeliek gázfogyasztását segít kiszámolni. Mert akkor nem rezsidenciát, hanem iskolát kellett volna nyitnia. Állítólag van tanítói diplomája, amit így hasznosíthatna, de ennyi az egész, és elnézést kérünk a többi tanítótól, hogy, ha csak egy percre is, de egy polcra helyeztük őket a rezsibiztossal, aki, ha valamikor esetleg tudott is valamit, de Orbán mára mindent kislagozott belőle magasnyomásúval, ami, mint tudjuk, bír ütni nagyon.
 
Mindezek mellett itt állunk tanácstalanul. Azért mégpedig, mert nem tudjuk, a nyájas olvasó találkozott-e volna ezzel a képpel és ezzel a hírrel csak úgy, és azt sem, örül-e annak, ha megmutatjuk mégis, milyen borzalmak (mert ez az) történnek körülötte. És mégis az a vélekedés, hogy meg kell tennünk, mert és ugyanis magyarázat arra, amit április harmadika óta még mindig nem bírunk megérteni, hogy ugyanis miért és hogyan nyerhetett a Fidesz újra, ráadásul ennyire. Nos, ez az okoknak csak egy vékonyka szelete, mert Németh Szilárd volt annyira meggondolatlan, hogy megmutatta, miként találnak ezek szerelmesen egymásra.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

rszil11Handabanda és dilivonat / Készült: 2022.06.19
Nem tudjuk, mi kívánna nagyobb méltóságot és tartást, melyik poszt és feladat, a hon védelme, oder a rezsié, melyikhez kellene több kognitív készség. Ám Németh Szilárdnak teljesen mindegy. Mindkettőt ugyanazzal az elsöprő lendülettel, hogy úgy ne mondjuk, a butaság bátorságával abszolválja, lett légyen védelmezésének tárgya a komplett haza vagy egy kanna benzin. Két dolog van, amit még nem tudunk: hogy marhapofa főzése közben miért és hogyan lehet eljuttatni közleményeket az MTI-hez, illetve, hogy a híriroda miért közöl ilyesmiket. Régebben ez ugye egy szakma volt (Monika), ma azonban valami egészen más.

1351316xSárga csekk / Készült: 2022.06.13
Hogy tudjuk: „Magyarországon a rezsicsökkentés minden rezsifizető magánszemélynek törvényesen biztosított jogon jár, azt senki nem sértheti meg büntetlenül”. Ez Németh Szilárd rezsibiztos axiómája, amire mostanában a nyomorult életét felfűzi. A tételmondatból nem tűnik ki, mire számíthat az, aki megsérti a rezsicsökkentés jogát, de feltételezzük, hogy apukával példát akarnak statuálni, aki apuka esetünkben és momentán Karácsony Gergely főpolgármester volna. Hogy miért, az nehezen érthető, de az a zsugorított módú agyi működés lehet az alapja, amely a fideszisták sajátja, és amivel mindenhonnan és bármikor képesek eljutni Gyurcsányig, Sorosig, esetünkben pedig Karácsonyig.

168769532_2nNémeth Szilárd, a félisten / Készült: 2022.06.10
Tegnap esősiten szarrá áztatta a bűnös Budapestet, leállt a közlekedés és utcák szakadtak be a víz súlya alatt, ami biztosan büntetés azért, ahogyan viselkedtek április harmadikán a helyiek. Ez a vízözön kezdete, illetve még Jerikó sorsa is kinéz, ha valaki rendbe nem teszi a dolgokat, utat nem mutat, jelöli ki a sövényt jelzőkarókat gátakat. Németh Szilárd örvendezett nagyon, hogy a birkózóakadémiája fölé, mellé és hozzá is megérkezett a brutális eső. Hogy miért, azt nem tudni, de videót abszolvált róla, miszerint „Medárd után egy nappal megjött az égi áldás ide a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiára is. Woohoo!

Varosikurir9Egy cserép virág / Készült: 2022.06.08
Az egyik budapesti iskolának az egyik budapesti tankerület (nem az egyes fontos, hanem az általános) egy darab cserepes virágot küldött pedagógusnapra, így fejezve ki megbecsülését a nemzet napszámosai felé. A hírek szerint az iskolában hetven napszámos tanít, így mindegyikük kapott egy hetvened cserepes virágot jutalmul, igaz, hogy orchideát, ami nem olcsó. A napszámosok ha a megbecsülést nem is, legalább a törődést érezhetik, különben is, ezt se nagyon érdemlik meg. Tudvalévő, hogy a tanárokkal mindig csak a baj van, egyfolytában pénzért nyüszögnek, sztrájkkal fenyegetőznek, hogy a szelíd, csontokkal legózó onkológus nem is bírt velük, a kedves vezető ezért kénytelen volt egy rendőrt ültetni a nyakukra.

rsz_vgySötét lesz / Készült: 2022.06.07
Hömbölög a rezsidémon. Kormányunk rendeletileg (tehát O. V.) megszabta az eljövendő irányt, miszerint a rezsicsökkentés áldásait ezentúl kizárólag a lakosság élvezheti, nehogy találkozzon kicsit is a valósággal. A lakosság (választópolgár, Mária néni, azaz a bávatagok) hatósági áras farháttal, ilyesféle benzinnel, gázzal miegyébbel szembesül Orbán nevét áldva a jótéteményekért, miközben nem érti, hogy minden mást miért nem tud megvenni. Miért ér szart sem mégis a nyugdíj, amiből oly jó volt duplát kapni az év elején. A lakosság (az olajtól iszamos kezű jómunkásember, a lesajnált csinovnyik) nyüszít a gondjaitól, és keresi azt, akit emiatt szidni és hibáztatni lehet. Vagy gyűlölni. Kitekerni a nyakát. Ők pedig a multik és Brüsszel, akik a háború haszonélvezői Németh Szilárd rezsibiztos szerint.