Hírek

Bayer és a rohadékok

74101163-e1xNem igazán foglalkozna az ember Bayerrel, ha nem olvasna Origót, és nem olvasna Origót, ha nem lenne Bayer. Olyan igazság ez, ami előtt meg kell hajolni a téma kiválasztásakor, és főleg akkor, amikor szembesülünk a jobboldali erkölcsi és intellektuális fölénnyel, mi, rohadékok. Vasárnap délután, amikor bágyadtan süt be a koranyári nap, és az ember azt látja, takarítani kellene, mert erre hívják fel a figyelmét a fotonok és az általuk kirajzolt porok, egyebek, mégis csak arra jut (az ember, aki rohadék), hogy él még a halasztás, amit télen adott magának a takarításra, mondván, majd tavasszal, ami még nem telt le.

Nem kell időpontot módosítani, hogy majd nyáron, így az (ember) nem érzi magát rohadéknak, míg Bayer annak nem nevezi. És most, hogy elmeséltem, miért láttam neki Origót olvasni (hogy halogathassam a takarítást, azért), így elmondom a dolgot a nálam szorgalmasabbaknak, akik vagy nem odázták el a házimunkát mondvacsinált indokokkal, vagy undorodnak az Origó olvasástól, amit az ember megért, és el is fogad. És itt jövök én a beszámolómmal, hogy elmeséljem, milyen a világ arrafelé, és azt kell mondjam, különös. És most épp nem olyan írásművekkel foglalkozik (az ember), amelyek e lap – és az összes többi hasonszőrű – sajátja, hogy tutulva uszít valami vagy valaki ellen.
 
Hanem, amikor elterülve fejtik ki azokat az eszméket, amelyek miatt azt gondolják, hogy náluk van a bölcsek köve, plusz az erkölcsi fölény, ezt el ne feledjük. Lesz ez a jobboldali dzsembori itt Budapesten, a Konzervatív Politikai Akció Konferenciának (CPAC), amelynek az a feladata, mint olvashatta (az ember), hogy megmentse a Nyugatot. Ezt a nemes ideát Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője említette, s na, gondolta (az ember), ez már döfi, nézzük meg, miért gondolja a Nyugat megmentése letéteményesének a magyar jobboldalt ez a jóember. Persze válasz is van, ő, és az intézménye Orbántól pénzelve és az ő alfeléből szemlélve értelmezi a világot, és innen jut egészen érdekes dolgokra, mint erre is.
 
De ezen túl még azt is megtudjuk, hogy „A liberális mainstream éppen a háború farvizén azt igyekszik ocsmány módon elérni, hogy éket verjen a formálódó, nemzetek közötti jobboldali összemozgás küllői közé”. Ez az összemozgás ez igen, és ezen túl még az is, hogy „Nyugaton más jobboldali erők is küzdenek és érnek is el részeredményeket, de a magyar stabilitás, az, hogy idehaza a legintegratívabb, azonosulásra leginkább alkalmas politikai közösség a magyar jobboldal, párját és pártját ritkítja.” Integratívan mozognak össze a fiúk, és a slusszpoén: „Ha mi, magyarok mindezt nem meséljük a történelmileg ez esetben most nálunk szerencsétlenebb helyzetbe került barátainknak, akkor a nyugati konzervatívok még oly méltányolható erőfeszítéseik ellenére is legfeljebb csak ideiglenes sikereket tudnak hozni.
 
Illetve plánesőt: „A rendezvény fő szónoka Orbán Viktor lesz, és több régi-új kormánytag – például Varga Judit és Gulyás Gergely – is beszédet mond, ahogy reményeink szerint Kövér László házelnök is.” Szánthó még, hogy bebiztosítsa helyét a farpofák között, elalélva mondja: „Szerintem ők egyenként is „elvinnének” egy hasonló rendezvényt, idehaza és külföldön egyaránt.” – Nem véletlenül citáltam ilyen hosszan a fiatalembert, bár megérte, hanem, mert nyomát sem láttam annak, hogy az újságíró kérdezett volna valami olyasmit, hogy mégis hogyan gondolja mindezt
 
Egyáltalán olyan hangulat lengte be az egészet, mint Orbán kossuthos „interjúit” a kérlelhetetlen M1-es megmondóemberek ábrázatát, egyáltalán az újságírás, mint szakma megcsúfolását látta (az ember) itt, de tapasztalhatja a nagyérdemű is már tizenkét éve az összes fideszes sajtófelületen. És akkor most mondom el, hogy ehhez képest vagyunk, illetve a független újságírók ehhez képest rohadékok. És az is érdekes, hogyan jutott erre az aranytollú madárka (Bayer).

Nos, mint az Ötös Tagkönyv előadásából megtudjuk, „amikor a magyar kormány befagyasztotta az üzemanyagok árát, a 444 meg a többi ballibsi gazember a propagandista szekcióból hosszú cikkekben értekezett annak feleslegességéről, értelmetlenségéről és ártalmasságáról. Mikor az előző, jobboldali szlovén kormány tette ugyanezt, szintén hosszan értekeztek Orbán barátjának rossz intézkedéséről. Szlovéniában új, balos, Soros seggevége kormány van, valahogy hirtelen olyan érték semleges, sőt, kívánatos és helyes intézkedés lett az üzemanyag árának befagyasztása. Olvashatják alább, hogy változott a hangnem. Hiába, ezek tényleg mind, kivétel nélkül, megbízhatóan rohadékok és elviselhetetlenek.
 
Az a zavar támadt az erőben, hogy a 444 és a ballibsi gazemberek egy MTI hírt hoztak le. Ennyi a dolog, a másik a hangnem, mint Tagkönyv elvtárs kifogása. A Szánthó hülyeségeit azért idéztem oly bőségesen, mert az ottani újságírók voltaképpeni hallgatása a megfelelő hozzáállás, az az intellektuális fölény – pláne erkölcsi –, míg viszont, ha az ellenoldal egy MTI hírt hoz, ami nem kedves az erkölcsi fölényeknek, akkor viszont „ezek tényleg mind, kivétel nélkül, megbízhatóan rohadékok és elviselhetetlenek”.
 
Voltaképp nem is akarnék többet, csak még egy kis emléket közlök: amikor 2016-ban puccsszerűen bezárták a Népszabadságot Bayer Zsolt a következőket írta: „a Népszabadsággal a Kádár-rendszer egyik legutolsó, legaljasabb műhelye tűnik el talán örökre”. A bezárt újság olvasóit pedig rohadt, tetves komcsiknak nevezte, akiknek majd „szét kell cseszni” a fejét. – A tiédet is, én nyájasom, úgyhogy így szemléld a világot.
 
 

hirklikk.hu
Bayerné előbb titokban eladta a vérplazmát, majd amikor ezt megírták, perelt és vesztett / 2022.05.13.
Bayerné Matusovits Andrea (Bayer Zsolt felesége) titokban adott el vérplazmát a multiknak, mégpedig a világpiaci árnál olcsóbban. A Válasz Online újságírója ezt tényekkel alátámasztva megírta, mire Bayerné rágalmazás vétsége miatt feljelentette az újságírót, ám a pert jogerősen elvesztette. A bíróság megállapította, hogy a portál újságírója, Élő Anita dokumentumok alapján, a valóságnak megfelelő cikket írt, azaz Bayerné – az Országos Vérellátó főigazgatójaként – valóban titokban adta el a vérplazmát a multinacionális vállalatoknak …

 

Kapcsolódó cikkeink:

1633370797-cBékemenetoszlop / Készült: 2022.03.13
Három nap múlva békemenet, én ott leszek” – üzente a kedves vezető a híveknek mintegy biztatásként, vagy épp saját magának. Hogy az övéi közt lehet nagy mennyiségben, ahol nem kérdezősködik senki, ellenben a rajongás olyan töménységben üli meg a levegőt, hogy az csorog majd a hóna alatt, és uram bocsá’ a gatyájában is, mint jófajta izzadság, ott kígyózik csiklandón a lába között le, egészen bele a zoknijába. Az ember szereti otthon érezni magát a világban, kinek elég ehhez egy pad a tölgyek alatt, másnak nem. Mások úri lócsiszárok csak.

ovi_cirkuszA Fidesz vándorcirkusza / Készült: 2022.01.23
Fekete Péter, Orbán kegyelméből államtitkár, az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár pénteki átadóján elkezdett turkálni a motyójában, és egyszer csak egy futball labdát szedett onnan elő. Ezt a Petőfi Irodalmi Múzeumból, hozta, ahová Esterházy Péter kapcsán került, annak katalogizált eleme és darabja. S miközben a labdát mutogatta, megígérte, hogy innen is elvisz majd valamit máshová, semmi sincs tehát biztonságban tőle sehol. Hurcolássza a dolgokat az országban szanaszét.

fidereszA Fidesz mindig a liftbe szellent / Készült: 2022.01.16
Orbán tamburmajor azzal, hogy sugallata szerint a homoszexualitás átfordul mintegy pedofíliába, átlépett egy vörös vonalat az uszításban, amit egy módon lehetne megállítani, ha tiszta vizet öntenénk a pohárba. Mert mindeközben, amikor melegezik, pedofilozik és LMBTQ-zik, látjuk Szájer csupasz seggét lefelé csúszni az ereszen, és nézzük Kaleta nyálcsorgatását is, amikor tiszta keresztényi hittel gyerekek meztelen képeit nézegeti a számítógépén, és még ki tudja, mit nem tesz mindeközben. Mindeddig az az európai álláspont volt a mérvadó, hogy a nemi irányultság, vallás, és más benső dolgok az ember legmélyebb magánügyei, ahhoz a másiknak köze nincs.

1136_galerigBabgulyás a bérleményben / Készült: 2019.04.03
Bayer Zsolt érdemdús férfiú minden bizonnyal. Van neki – mint érdem – tagkönyve (ötös számú), plecsnije elalélós-lovagos, mocskos, nagy szája, meg mosdatlan, ótvaros nyelve. Mindeme érdemek miatt őt mindenképp megilleti a várban, a Várnegyedben, az Úri utcában (még a neve is, ugye) havi harminckétezerért egy bérlemény. Ha JózsiJenő lenne, tízszer ennyit fizetne, de nem fizet, mert ő ilyen érdemdús férfiú. Viszont a JózsiJenőknek ilyen bőséges érdemeik nincsenek, ők örüljenek, ha luk van a valagukon, sőt, annak is, ha és netán arra keverednek, akkor beleszagolhatnak a Várnegyed Úri utcájának levegőjébe, ilyenek. A JózsiJenőkkel csak a baj van mindig.

5tagkonyvBayeriáda: a Vatikán az új Brüsszel / Készült: 2017.07.16
Most már teljesen biztos, és kétség sincsen felőle, hogy Bayer tagkönyv beteg ember. Mégsem tudjuk tisztelni őt, mint a rézbőrűek a degeneráltakat, mert ezzel együtt kártékony is nagyon. Nem foglalkoznék vele, ha csak önmagában nyüszítene, ámde muszáj, mivelhogy egyszersmind eszencia is ő, a NER párlata mintegy.