Hírek

Bayeriáda: a Vatikán az új Brüsszel

5tagkonyvMost már teljesen biztos, és kétség sincsen felőle, hogy Bayer tagkönyv beteg ember. Mégsem tudjuk tisztelni őt, mint a rézbőrűek a degeneráltakat, mert ezzel együtt kártékony is nagyon. Nem foglalkoznék vele, ha csak önmagában nyüszítene, ámde muszáj, mivelhogy egyszersmind eszencia is ő, a NER párlata mintegy.

Ez az organizmus ezúttal azzal szórakoztatta a nagyérdeműt a miskolci helyi érdekű televízióban, hogy a pápa a migránsokról szóló megnyilvánulásával beállt a jelenlegi EU-s vezetők sorába, akik szembe mennek az uniós állampolgárok érzéseivel, szándékaival, akaratával, és egy semmibe menő politikát akarnak ráerőltetni Európa lakosságára.

Ferenc, mint uniós vezető, ez delikát idea, ami állítás önmagában még szórakoztató is lenne, ha nem hangzottak volna el a továbbiak: az argentin születésű Ferenc migráns hátterű pápa, akinek az égvilágon semmilyen európai kötődése sincsen. És innentől nyitjuk ki a zárt osztály ajtaját.

A tagkönyv szerint az sem véletlen, hogy amikor a leginkább szükség lenne egy európai pápára, dél-amerikai pap került a katolikus egyház élére, és éppen most sikerült idehozni egy európai értékektől idegen pápát.

Szerinte – most betűhíven – a pápa “hiába ismételgeti kretén brüsszeli politikusok kretén mondatait kretén módon”, ettől „migráns marad, mert Argentínában szinte mindenki az”.

A korona ezen a deliráláson, hogy az Orbán által kitüntetett szavakkal foglalkozó képződmény szerint a pápa ne képzelje azt, hogy amit ő mond, az isteni kinyilatkoztatás, csak egy hülye, ostoba politikai vélemény, és ekképpen is kell hozzá viszonyulni.

Ezen kívül először „argentin libsi”-nek, később pedig „derék liberális, gender-ben hívő marhá”-nak titulálta az egyházfőt.

Most, hogy ismertettem a tényállást, gondolkozzunk el rajta, foglaljuk össze tagkönyv elvtárs Ferencről való elmélkedésének velejét. Ezek szerint a pápa: migráns, libsi, marha, kretén, és ebbéli minőségében EU-s vezető. Íme hát, bayeri előadásban, a felszólítás a csatára, kiket kell utálni, ha majd véget ér a vizes cirkusz, amely most ápol és eltakar.

Hozzáteszem, mindehhez a magyar katolikus egyháznak, a magyar püspöki karnak semmi hozzáfűzni valója nincsen, mert el vannak foglalva azzal, hogy Orbán Viktor lelki üdvéért imádkozzanak. Legalább arról felvilágosíthatnák a drágalátos tagkönyvet, hogy még a pápa-állításról sincsen lövése, továbbá, hogy Péter mindenkori utódja nem Európát dirigálja, hanem a Föld nevű bolygó összes csuhását és minden hívőjét, de ez mindegy is.

Ez az egész szórakoztató is lehetne, mégsem az. Úgy tűnik ugyanis, hogy Bayer és közönsége ilyen egymás hülyeségét erősítő szimbiózisban él, és ezek így közösen elkezdtek szélsebesen pörögni. S míg a tagkönyv olyan ökörségeket beszél, mint amit volt szerencsétlenségem bemutatni, az ő hívei pedig ilyen megnyilvánulásokat eregetnek a kibertérbe:

„Na jó, őszentsége leszophat, úgy tetszik, szépen befeküdt a liberálisok alá szexuális célból. Vén latin genya.”

huppa

Íme, hölgyeim és uraim, Magyarország, 2017-ben, és nem tudom, tetszenek-e érezni, hogy nem lesz ennek jó vége. Egy Fidesz-es mufti szerint már előkészítették a vizes szar után induló gyűlölet-félórát. Azt nem árulta el, ki vagy mi lesz a célpont, de, ha ez így megy tovább, még megérjük, hogy Ferenc fog mosolyogni a plakátokon, és őt kell majd megállítani. Az lesz ám csak a ramazuri.

(Zárójelben végül: ehhez az egész mocsokhoz a KDNP nevű mókus őrsnek sincs egy szava sem. Hallgat Semjén, hallgat Harrach, kussol Rétvári. Több ájtatos manó momentán nem jut az eszembe.)

Rezeda

Cikk: http://huppa.hu/bayeriada-a-vatikan-az-uj-brusszel/

karvalyokfoldje.blog.hu
A múltunk a jövőnk? / 2017.07.16.
Vajon történhet-e bármi olyan a Fidesz és holdudvarának kommunikációjában, amit Orbán Viktor és legfőbb vazallusai nem hagynak jóvá? Kizárt. Ha pedig kizárt, akkor jobb, ha odafigyelünk Bayer Zsolt szavaira még akkor is, ha szívünk szerint a „bolond lyukból bolond szél fúj” hozzáállást tanúsítanánk.…

mno.hu
DK: Bayer Zsolt leleplezte a Fideszt / 2017.07.16.
„Ismét lelepleződött a Fidesz” – írja közleményében a Demokratikus Koalíció (DK), miután az államilag kitüntetett Bayer Zsolt a miskolci televízió Helyzetkép című műsorában arról beszélt, hogy ki kell lépni az unióból. Azt írták, „Orbán haverja, az 5-ös számú fideszes párttagkönyv birtokosa túl azon, hogy egy tévéműsorban minősíthetetlen hangnemben gyalázta Ferenc pápát, egy hírértékű mondatot is öklendezett”.

www.youtube.com / / videó
Helyzetkép 2017.07.12.  / Közzététel: 2017. júl. 12. - A Miskolc Televízió politikai műsora

24.hu
Bayer lemarházta Ferenc pápát, a magyar katolikus egyház hallgat / 2017.07.15.
Semmi reakció arra, hogy Bayer Zsolt a héten súlyos minősítésekkel gyalogolt bele a katolikus egyház vezetőjébe. - Soros György után lassan a migránsok iránti emberséges bánásmódot hirdető Ferenc pápa is odakerül a Magyarország körül kavargó világméretű összeesküvés főszereplői közé. A kormánypárti médiafogyasztók számára hirdetett külpolitikai doktrina szerint a katolikus egyház feje maga is egy liberális migráns, ezért ennek megfelelően kell kezelni a politikát érintő kijelentéseit.