Hírek

Jujj, jön az EBESZ

faba_szorultMost képzeljük el, hogy az EBESZ megfigyelője hóna alatt egy zacskó krumplival győzködi Mária nénit, hogy szavazzon Gyurcsányra. Mindeközben megfenyegeti, a kisonoka is tegyen ekképp, mert ugrik a közmunka és a kedvezményes tűzifa, majd felajánlja, hogy Mária néni urát, a részeges Pista bácsit elfuvarozza a kocsmába, fizet neki pár fröccsöt, csak előtte ugorjanak be Gyurcsányra szavazni. Még azt is megmutatja, hová kell tenni azt a nyüves ikszet. Busszal hordja az erdélyi (kárpátaljai etc.) falvakból a népeket, akiket előtte bejelentett százasával egy magyar disznóólba. Folytathatnám de minek, mert EBESZ megfigyelő ilyet nem tesz, ám a Fidesz igen.

Nos, ehhez képest mondta azt Varga Judit igazságügyis, hogy “egy szabad, tiszta és demokratikus választásnak lehetnek majd a szemtanúi, viszont ez csak akkor valósulhat meg teljes mértékben, ha missziójuk során nem próbálnak beavatkozni a magyar választásokba”. Varga Judit, nehazuggy, mondhatnánk mindezek után, de neki beszélhetnénk, mert ő nem ezen a földön jár, hanem Orbán alfelében leledzik, és a langyos – valamint egyéb jellemzőjű – helyről szemléli a kajla világot. Innen sajátos a látásmód, más a fénytörése a dolgoknak, ezért érdekes az, mit lát innen Varga „szabadnak”, „tisztának” és „demokratikusnak”.
 
A magyar választások generikusan nem „szabadok”, „tiszták” és „demokratikusak”, mióta Orbán megváltoztatta a választási körzeteket, megszállta az összes médiát, mióta közpénzen önti az országra a Fidesz-propagandát, a külföldön dolgozó magyarokat nem engedi levélben szavazni, a kiszolgáltatott embereket egzisztenciálisan fenyegeti, iskoláiban, színházaiban, templomaiban úgyszintén ontja a hazugságait, politikai ellenfeleit undorító módon gyalázza, családjaikat vegzálja, rájuk küldi a NAV-ot és a rendőrséget. Nem sorolom, pedig sorolhatnám, s ha mindezeket igaznak találod én nyájasom, akkor rá kell jöjjél, hogy egy diktatúrában élsz.
 
Szomorú ez, viszont igaz. Az pedig, hogy az EBESZ beleavatkozna a magyar választásokba, szemenszedett hazugság, profán okokból kifolyólag. Minden megfigyelőnek alá kell írnia a magatartási kódexet, amikor megkapja az akkreditációját. Ez előírja, hogy függetlenül és pártatlanul kell tevékenykedniük, szerepük a megfigyelésre és a jelentéstételre korlátozódik. Nem jogosultak rá, hogy bárkit utasítsanak, segítsenek vagy bármilyen módon beavatkozzanak a választási folyamatba. A kódex betartása kötelező, megsértése az akkreditáció azonnali visszavonásához vezet. Ez kristálytiszta szabályzat, Varga tehát hazudik vagy csupán riogat.
 
Egyébként is megfigyelhető, hogy a választások közeledtével a Fidesz szerint mindenki be akar avatkozni az ő kisded játékaikba. Az Unió, az USA, Soros, a Facebook, víziójukban mindenki az ő bukásukat óhajtja és erre szövetkezett, egy világ van ellenük. Annyi van ebben, hogy voltaképp igen, az egész demokrácián szocializálódott világ ténylegesen a vereségüket óhajtja, de gyakorlati lehetőségeik a „beavatkozásra” minimálisak, és nem is terveznek ilyet. Az EBESZ is csak nézhet ki a fejéből, majd megírja, hogy véleménye szerint a FIDESZ elcsalta a választásokat, de következménye nem lesz semmi annak sem, maximum a kollégisták lehajtott fejjel közlekedhetnek.
 
Ilyet azonban ők nem szoktak. Élénken előttünk van a négy évvel ezelőtti kép ugyanis, amikor gyanús események és hosszú órák bizonytalansága után egyszer csak arra riadtunk, hogy Orbán és Semjén félrészegen óbégatva a színpadon ünneplik a kétharmadot. Akkor sem hívott be testvéri tankokat igazságot tenni, és most sem fog, míg ellenben fideszes vereség esetén nem zárható ki ennek a lehetősége, mert az a kérdés, ki meddig hajlandó elmenni egy bukás után. Orbánról tudjuk, hogy a falig, illetve azon is túl. Innen nézvést egészen röhejes Varga Judit aggodalma, hogy az EBESZ miatt nem lesz a választás „szabad”, „tiszta” és „demokratikus”.
 
Varga is nagyon jól tudja ezt, és éppen ezért arra kell jutnunk, mostani – és az összes többi – kijelentése nem egyéb, mint a valóság elkendőzése, magyarán manipulatív hazugság a birkák számára. Az lenne majd a szép sztori, ha az elhülyített tömegek elkezdenének EBESZ megfigyelőket kergetni, mint akik le akarják taszítani trónjáról Orbán királyukat, akinek pedig életüket és vérüket is. Alakul a történet, ami akár bohózatba is torkollhat, vagy valami egészen másba. Viszont így visszanézve Vargára, nem történt semmi voltaképp. Egy hazugsággal több vagy kevesebb most már igazán nem számít. Mert nem az EBESZ dönt, hanem te, én nyájasom, mint szavazópolgár.
 
 

444.hu
Orbán Viktor kampányszlogennel dúsított NAV-os levelet küldött a szülőknek, miszerint: Gyurcsány! / 2022.02.08.
A levél feladója a boríték szerint Magyarország kormánya és a NAV, belül azonban már Orbán Viktor a feladó. - „A Gyurcsány-korszakban jelentősen megnyirbálták a családtámogatásokat”, nekik pedig „meggyőződésük”, hogy „nehéz időkben nem az emberektől kell a pénzt elvenni”,illetve mert:„Magyarország előre megy, nem hátra!”

atv.hu / videó
Akár 300 megfigyelőt is küldhet a magyar választásra az EBESZ / 2022. február. 7.
Az ATV Start vendége Harangozó Tamás országgyűlési képviselő, MSZP.

A kormány népszavazási kérdései megelőzik az egyéb tudnivalókat a választási értesítőben - 2022.02.07. - A napokban postázott választási értesítők elejére kerültek a kormány úgynevezett gyermekvédelmi népszavazásának kérdései. Vagyis megelőzi az országgyűlési választásra vonatkozó egyéb tudnivalókat. A Nemzeti Választási Iroda úgy reagált: jogszabály írja elő a sorrendet, ők ezt követték. A sorrend egy Igazságügyi Minisztériumi rendelet mellékletében szerepel. - Link: //rtl.hu/hirado/2022/02/07/a-kormany-nepszavazasi-kerdesei-megelozik-az-egyeb-tudnivalokat-a-valasztasi-ertesitoben

 

Kapcsolódó cikkeink:

istenem_vmVarga Judit küzdelmei / Készült: 2022.02.05
Tudjuk, mert emlékszünk rá, hogy amikor Orbán pezsgővel a kézben szerelmetes pillantásokkal kinevezte Varga Juditot igazságügyi miniszterré, akkor azzal küldte a csatatérre, küzdjön érte a veszedelmes Brüsszelben. Tartsa a frontot mintegy, hogy ő szabadabban garázdálkodhasson a hátországban. Piszlicsáré jogállami és más liberális huncutságokkal dolga ne legyen, lehessen disznót ölni és fasisztákkal randevúzni zavartalan. Varga Judit – pezsgővel a kézben, még szerelmesebb pillantásokkal – fölfogta megbízása lényegét, igazságüggyel alig is foglalkozik, ellenben küzd Brüsszellel, mint malac a jégen.

30414871_100Súlyos problémákat és visszaéléseket neveztek meg az EBESZ választási megfigyelői / Készült: 2018.04.09
A kormány és Fidesz kampánya nemcsak anyagi, hanem tartalmi értelemben is összefolyt, ami szemben áll Magyarország EBESZ-vállalásaival. És ez csak egy a választási megfigyelők megállapításaiból.