Hírek

Minden másképpen van

vm_naturMindeddig úgy tudtuk, illetve Bözsi nénnye és Feri bátyám úgy tudta az M1-Kossuth–megyei lap szentháromságból, hogy Brüsszel azért fenyeget a „nekünk minden körülmények közt járó” pénzek megvonásával, mert nem engedjük be a migránsokat szent hazánkba, az LMBTQ aktivistákat pedig az ovijainkba. Bözsi nénnye (Feri bátyám) abban a meggyőződésben és tudatban majszolja és szopogatja ma is a rögzített árú csirkeszárnyvéget, hogy mindeme borzalmaktól Orbán védi meg őtet csakis. Sőt, hogy Brüsszel az ország összes pénzét elszedi és nem adja vissza a buzik miatt.

Viszont a kedves vezető kezében karddal a vár fokán harcolta és harcolja ma is ki a szárnyvég, illetve farhát árát a gázéval együtt. Ha Brüsszelen – ami egy Gyurcsánnyal – múlna, mindenki megfagyna és éhen dögölne szent hazánkban, ami bokréta Isten kalapján. Semmi sincs egészen úgy, vagyis minden másképpen van, mert – amit viszont két otthonkás oder gumicsizmás hősünk nem tud, mert nem kötnek az orrára – kiderült egy Brüsszelnek küldött kormányzati levélből. Kormányunk (így maga Orbán és ő legfőképp) igenis tisztában van a valósággal.
 
Azzal ugyanis, hogy a permanens lopások és a diktatúra lopakodó kiépítése miatt akar pénzstopot alkalmazni Brüsszel a NER-rel szemben, és még Varga Judit sem kiált boszorkányüldözést. Sőt, az értelmező szótárban sem keresgéli a jogállam fogalmát kitartóan. Itt tehát kicsinyég megbicsaklik a történtet, de mi nem megy félre itt minálunk, na, ugye. Sőt, szándékosan vannak félremenetve a dolgok, amit köznapian úgy nevezhetnénk, hogy Bözsi nénnyének és Feri bátyámnak hazudva van, mégpedig piszkosan mocskosul és nagyon.
 
Sőt olyannyira, hogy van, amit meg sem tudhat egyáltalán. Esetleg a kisonoka, ha 2050-ig lesz türelme kivárni bizonyos információkat, illetve, ha érdekli valami is egyáltalán a távoli, bizonytalan jövőben. Ha Orbán marad, ilyen igények nem keletkeznek, és Orbán maradni szándékozik. Sőt, szinte biztos a maradásban, ahogyan efelől Putyint is megnyugtatta, miszerint: „Hogy őszinte legyek, nem tervezem a távozást…az az érzésem, hogy még hosszú évekig együttműködhetünk.” – Ezt kiabálta Vlagyimirnak a bazi nagy asztal túlfelére. Megdöbbentő és elborzasztó ez az önbizalom.
 
Ha azonban így lesz, akkor értelmet nyer a Pegazus-vizsgálat titkosítása az emlegetett 2050-ig. Ha nem, akkor ez is csak egy szög a NER koporsójába. Sok van már benne, és mindet titkolni szeretnék, sokszor odáig menve, hogy már saját maguknak sem hisznek, önmaguknak is igyekeznek más valóságot hazudni, akárha mondjuk Semjén volna egyenesen Bözsi nénnye. Készíttettek egy felmérést az antiszemitizmus állásáról Neriában, és kiderült, hogy a helyzet lehangoló. Sőt, egészen elkeserítően kiábrándító, hogy antiszemitizmusra nem csak igény van, hanem él és virul is.

Amire ez a reakció született: „nem tisztázott, hogy a Tett és Védelem Alapítvány milyen megfontolásból rendelt meg egy…egyértelműen tendenciózus közvélemény-kutatást, de lévén, hogy az általam amúgy tisztelt Kovács András a CEU professzora, így nem is várhattunk objektív eredményeket.” A Tett és védelem alapítvány ötszázmilliós kormányzati pénzből működik, de már az ő eredményeiknek sem lehet hinni ezek szerint. Utalnék arra, régebben volt ennek egyszerűbb elintézési módja is, amikor a rossz hír hozóját egészen egyszerűen kivégezték.
 
Viszont mindent is titkolni akarnak a diadalmi jelentéseken kívül. Például azt a tanulmányt is, amelyik arra jutott, hogy a járvány második hullámának kezelését mocskosul elcseszték, és egészen másképp is alakulhattak volna a tragédiába torkolló dolgok, ha ez nincs így. Viszont mégis így van, a tanulmány tehát nem jelenhetett meg. A dilemma annyi csupán ennek kapcsán is, meddig lehet elmenni büntetlenül a tagadásban, mire vezet az, ha a csillagokat is letagadják az égről, és ez a járvány esetén jól megfogható: negyvenezer halott.
 
Ugyanakkor és mindennek ellenpontjaként pedig a társasházak közös képviselőit kötelezik a lakók „rezsicsökkentéssel összefüggő tájékoztatására”, és komoly szankciókkal, például a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatos vegzálásával fenyegetik azokat, akik ezt elmulasztják. Ehhez még nagyon sok mindent hozzá lehetne tenni, de mindannyian úgy járunk jobban, ha ezt most nem teszem meg. A nyájas olvasó nem dedós, akinek mindent a szájába kell rágni, csak Orbán képzeli így, mint ahogyan azt is, hogy még marad a trónusán.
 
Amikor elibém került Putyinhoz címzett jövendölése a tavasszal várható fejleményekről (márminthogy marad), Dante bácsi ugrott be: „Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,/ csupán örökkel; s én örökkön állok./ Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.” – Mint azt mindannyian tudjuk, ez a Pokol kapujának felirata, és már helyben is vagyunk miheztartásilag. De tényleg, ehhez képest és ezek után az az egy kérdés marad, meddig lehet ezt büntetlenül, sőt, rajongást okozva és kiváltva művelni. Ez az, amit senki nem tud. Bözsi nénnye sem, Feri bátyám meg pláne nem.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

8093080_1eemVagyon. Nyilatkozat? Röhej! / Készült: 2022.02.01
Ha valaki organizmus másfél milliót keres havonta, ámde egy év alatt félre tesz mégis húszat, ott valami nem stimmel. Megjelentek az idei képviselői vagyonnyilatkozatok épp azon a napon, amikor az OLAF is közzé tette, csalás volt a kilencmilliárdos CT beszerzés, az uniós pénzt ezért visszakérni javasolják. Ezt majd a magyar adófizető finanszírozza, míg az ellopott összegek brifkókban pihennek következmények nélkül, mert a magyar rendőrség és ügyészség ebben az ügyben sem jutott semmire. Ezek nem látnak és nem hallanak, nem olvasnak és legfőképp nem csinálnak semmit sem.

3f80fc59df6Orbán fényezőműhelye / Készült: 2021.08.07
Voltaképp a kedves vezető vett magának egy kis adásidőt a Fox Newson, ahol ez a Trump seggéből kilógó Carlson Tucker hallgatta a delírjeit elégedetten mosolyogva. Valamikor ez egy szakma volt, mondta drága Monika az alapigazat végignézve a sajtó állapotán idehaza, s ha lehet, én kiegészíteném azzal, a lesújtó megállapítás akkor is igaz, ha valaki dollármilliókat keres a cirkuszával. Mészáros Lőrinc is milliárdos, mégsem üzletember, csak egy bábu. Ha a semmiért rengeteg pénzt adnak, az még nem siker, csak szerencse, ami viszont forgandó.

ovm_dnsOrbán harcai / Készült: 2020.01.19
Ellenséget kellett keresni a Kedves Vezetőnek, mert nem volt nyugodása. Voltak neki korábban ellenségei számosan, és amikor végzett valamelyikkel, egy darabig el volt magában. Legyőzte az oligarchákat például. Nem mindet, csak azokat, akik nem neki gyűjtögették a pénzt. Aztán elintézte a bankokat, háborúzott a filozófusokkal. A kockás inges tanárokkal, a fekete ruhás nővérekkel. Mindegyik csatát megnyerte a Kedves Vezető, legalábbis, ezt hazudták neki az udvari hírlapírók. Nem akarták bosszantani fölöslegességekkel.

plebEbbe a tükörbe néz bele naponta az ájulás szintjéig mérgezett, az erkölcsi immunrendszerét tekintve porig zúzott magyar társadalom / Készült: 2018.12.02
I’m not coming from the elite, I’m coming from a small village. Ismerős a dallam? Hát persze, alig pár napos, talán még nem esett zuhant ki nyomtalanul a nagylyukú szűrőhöz hasonlatos nemzeti kollektív memóriából. Hogyan is tudnánk feledni a drága plebejus, magát utcai harcosnak képzelő miniszterelnök úr álszerénykedő, egyben lesújtó önjellemzését, amellyel Chuck Norris amerikai akciófilmhős és karete-világbajnok budapesti látogatásából igyekezett pár percnyi rivaldafényt kisajtolni önmaga számára. Hogyan tudnánk feledni, hogy ő sosem volt, sosem lesz vagyonos ember?