Hírek

A gáz titokzatos ára

Europai-bizgA tatabányai fideszesek erejükkel (többség) élve és visszaélve megtiltották az önkormányzatnak, hogy a polgármesteri hivatal munkájával, az elfogadott rendeletekkel, a város működtetésével, városi rendezvényekkel, intézményi információkkal kapcsolatban hírt adjon a város. Nem adhat ki hírlevelet, újságot, nem adhat fel fizetett hirdetést semmilyen módon, nem közvetítheti a helyi tévé a közgyűlést. Ez a jövő évi költségvetés elfogadásáig, tehát márciusig lenne vagy lesz így, és a tatabányai fideszesek most biztosan nagyon elégedettek. Lehetnek is.

Ugyanekkor ugyanis azt is megtudtuk, hogy Észak-Koreában tizenegy napra betiltották a nevetést az előző kedves vezető, Kim Dzsongil halálának tizedik fordulója miatt, a lakosok csak ünnepélyes komolysággal az arcukon járhatnak az utcákon, tilos alkoholt fogyasztani, szórakozni és nevetni. Az emberek még születésnapokat sem ünnepelhetnek, és saját halottjaikat sem gyászolhatják meg, ha pont ekkor halnak meg. Azt hisszük, Észak-Korea messze van, de jámbor tévedésben leledzünk, minálunk ugyanis suttogós advent van, amire lehet hivatkozni.
 
Nem is olyan régen, amikor a mi kedves vezetőnk elfogadtatta a „rabszolgatörvényt” amely a munkavállalót kiszolgáltatta a munkaadónak, szerveződött némi tüntetés emiatt, amit a keresztényi Fidesz hörögve fogadott. Szerinte a megalázottak és megszomorítottak nem tisztelik a kereszténységet, sőt, egyenest támadják azzal, hogy advent szent idején óbégatnak, mert eladják őket rabszolgának. Ha például tatabányai mintára nem tudták volna meg, hogy született ilyen törvény, senki nem ment volna a megszentelt napokon tüntetni, hanem bávatagon várta volna a csendes éjt.
 
Amiről nem tudunk, az nem fáj, ha a lakosság ostoba és tudatlan, akkor elégedett. Erre bazíroz a mi jótevőnk, amikor szintén tegnap – mennyi minden bír történni egy rövid napon – felcsatolta hadi kellékeit, és ellovagolt Brüsszelbe harcolni a rezsiért. Mit gondolhat most magában szegény Németh Szilárd, hogy elveszik az ő identitása, amely a múltban már névben is testet öltött, Rezsiszilárdnak nevezte őt a puszták népe, mint aki annak őre az egész nyüves országban, hogy Bözsi nénnye elégedett lehessen a langyos szobában, dicsérve az urat, akinek köszönheti, hogy nem fagy le a bütyke.

Bezzeg a baloldal, amely nemzetére tör. Mert Bözsi nénnye emlékszik még arra az időre, amikor Lendvai Ildikó lassan mondta, nem lesz gázáremelés, aztán megforgatta a kést a jámbor keresztény szívekben. Bezzeg, mióta a Fidesz és a kedves vezető gondoskodik az árakról, az élet csodaszép, duruzsol a konvektor ingyenbe szinte, pedig lófaszt mama (by: Gyurcsány). Bözsi nénnye ugyanis nem tudja, mert nem tudhatja tatabányai mintára, hogy miközben a sárga csekken nagy bötűkkel virít az összeg, hogy egyetlenünk mennyit spórolt meg neki, mindez csak átverés.
 
Mert hősünk és sorsosai, a bávatag magyarok nem szereztek tudomást arról, hogy sokkal kevesebbet is fizethettek volna, mert a gáz titokzatos ára sokkal alacsonyabb volt tíz éven át, mint a rezsicsökkentettt díj, és így éltek boldog tudatlanságban, illetve abban a tévképzetben, hogy Orbánnak köszönhetik a nyomorult életüket. Szintén idetehetnénk a gyurcsányi igazságot a mamáról és a ló illetlen szervéről, de nem kell annyira sulykolni a dolgokat. Azt viszont igen, hogy így mennek a dolgok, ha a piacot és annak irányító erejét önhatalmúlag kiiktatjuk.
 
És akkor, amikor nekünk már hazugságra nem megfelelően működik, mint most, hogy nem lehet olcsóságot hazudni, akkor Brüsszel formájában szidjuk annak céda anyukáját, és Bözsi nénnyének azt hazudjuk, indulunk lekardozni Brüsszelt, mint Orbán okádta tele tegnap ezzel a közösségi teret és mind az összes, sok száz médiumát. A hazug embert utolérte a sánta kutya, hogy kifordítsuk a népi bölcsességet egy szürreális képben, ami olyan, mint az ország maga. Szétfolyik, mint Dali ideje, van, ahol nevetni nem lehet, másutt az igazságot tudni, seckojedno.
 
Mindemellett, és ebbe azért gondoljunk bele, mekkora és milyen szomorú szegénységi bizonyítvány már egy országra nézve, ha évtizedekig a rezsi miatt kell aggódni, mint olyan összeg miatt, amit, ha kifizet a választópolgár, akkor éhen fog dögleni, mint ahogyan azon is gondolkozik, hogy gyógyszert vegyen vagy tyúklábat, mert a kettőre együtt nem futja. Így megy előre Magyarország nem hátra, és mindennek tükrében várjuk lélekszakadva a híreket, mit intézett Orbán Bözsi néninek. Vagy mit hazudik majd róla. Érdekes lesz olvashatni a pártsajtóban.
 
 

varosikurir.hu
Tilos a lakosság tájékoztatása Tatabányán? - Rendelettel vont meg minden forrást a közgyűlés a város lakosainak tájékoztatásától / 2021.12.16.
Végül is ez is egy megoldás, ha azt akarja az ember, hogy a köz, akitől a fizetését kapja és akit legjobb tudása szerint kellene képviseljen, ne szóljon bele és ne is tudjon róla, hogy a megválasztott képviselője mit mond, tesz és mennyiért az érdekében, vagy pont fordítva: ellene. Tatabányán Magyarné Kocsis Andrea (Fidesz-KDNP) javaslatára minden kötelezettséget fel kell mondania a városnak év végéig, ami a lakosság tájékoztatását szolgálja: honlap, közösségi média, online megjelenés, újság tartozik ide, valamint a közgyűlés közvetítése is. Ezzel elzárták minden információs csatornát a lakosságtól – tudatta a város közösségi oldala …

444.hu
Észak-Koreában tilos nevetni / 2021.12.16.
Kim Dzsongil halálának 10. évfordulója miatt 11 napra betiltották a nevetést és a szórakozást. - A mostani gyászidőszak alatt az észak-koreai lakosok csak ünnepélyes komolysággal az arcukon járhatnak az utcákon, tilos alkoholt fogyasztani, szórakozni és nevetni. Az emberek még születésnapokat sem ünnepelhetnek, és a saját halottjaikat sem gyászolhatják meg.

youtube.com / videó
A Rezsitábornok úr a nappaliban tart sajtótájékoztatót

 

Kapcsolódó cikkeink:

247268286_1nOrbán Viktor alavju / Készült: 2021.12.12
Ha van miből adni, az ember szívesen ad.” – üzente tegnap a nyugdíjasoknak maga Orbán Viktor, ami már majdnem olyan, mint amikor Feri bátyámnak ígérte be novemberben a nyolcvanast. Igaz, azt személyesen, és pállott sörszagú ivóban, valamint Völnerrel az oldalán, aki viszont azóta elesett a csatában. Illetve nem egészen, nem vitték el pórázon, mintha szoci volna, és nem csináltak belőle nemzetféltő zokogást, szintén, mintha szoci volna a megtévedett, de ez ma mellékszál. Feri bátyám az érdekes, illetve Feri bátyám, mint általános alany (people, we) viszonya, nexusa mintegy a diktátorhoz, legalábbis annak olvasatában és előadásában.

orban-bacsiFeri bátyám / Készült: 2021.10.15
Újabb kis színessel gazdagodott az Orbán-összes, és hozta a megszokott nívót, amit annak idején a helló röfivel belőtt. Különféle színterei vannak a szavazatszerzési előadásnak, egyik közülük a vidéki, bukolikus, tiszta paraszti felvonás pálinkával, préshurkával röfivel és kocsmával, plusz a negédeskedés a nép egyszerű gyermekével a nép egyszerű gyermekeként, akinek azonban hatalmában áll elintézni, hogy Feri bácsinak jó legyen – „Ott loholok a pénzügyminiszter nyakán” –, tehát egy személyben küzd Feri bácsiért, röfis néniért és mindahányunkért, mert nem feledi, honnan jött. Avas szagú parasztudvarról, viszont a kedves papa párttitkár volt, ezért az igazi népi, falusi nyelvet Orbán nem tanulhatta, csak azt hiszi, hogy az ilyen.

vgy_keccsolMaffiakampány / Készült: 2021.10.10
Nem tudom, emlékszünk-e még az általam régebben oly sokszor és olyan nagy szeretettel megénekelt Józsi szomszédra, akit elriasztásul szoktam a nagyközönség elé tárni, miszerint mivé lesz az ember, ha nem használja az eszét. Feltéve, ha van neki. Nos, ő jutott eszembe tegnap, mert már nem vagyunk szomszédok, és az ember ellágyulva gondol olykor az együtt eltöltött csudálatos időkre, ha nem is voltak felhőtlenek. De a múlt mindig gyönyörű, a jelen kiábrándító, a jövő pediglen félelmetes. Józsi szomszédot Orbán juttatta eszembe, illetve az ő rendszere, de a kettő egy és ugyanaz, a gonosz birodalma és a romlás maga.

gettyimages9Ez nem más, mint egy feltupírozott választási Erzsébet-utalvány / Készült: 2020.04.06
„Azt hittem, hogy csak 2021 őszétől lengetnek be célzott, jól hangzó, adott esetben helyén is való választási ígéreteket. Tévedtem” – ez volt Barát Gábor nyugdíjszakértő első reakciója Orbán Viktor mai – a járvány miatti gazdasági válságkezelés részeként (!) bejelentett – intézkedésre, miszerint 2021-től egyenlő részletre elosztva, négy év alatt kiosztanak egy 13. havi nyugdíjnak megfelelő összeget. „Ez megdöbbentő cinizmusról tanúskodik, szakmai alapon értékelhetetlen ” – szögezte le portálunknak az Országos Nyugdíj-főigazgatóság korábbi főigazgatója. Szerinte két-három héten belül valamit ki kell még találni a nyugdíjasoknak, mert egy részük májusra anyagilag teljesen ki fog vérezni. „Egyébként pedig mi van a nyugdíjszerű ellátásban részesülőkkel?” – vetett fel egy további kérdést.