Hírek

Három majom

3majomMost, hogy buknak ki az ügyek, ha kevéske is, de mégis, a fideszisták kezdenek átmenni hülyébe. Itt van nekünk mindjárt ez a jámbor tekintetű, pufók óvodás ábrázatú Gulyás miniszter, aki semmit nem tudott a Völner ügyről, holott már nyomoztak benne és ellene. Szó szerint addig nem hallott róla, míg Polt főügyész „átirata” meg nem érkezett, ami megadta az engedélyt a tudásra. Polt főügyésznek lehettek és lehetnek álmatlan éjszakái mostanság, hogy jönnek elő dolgok, amelyeket már ő is képtelen elkenni, így el kellett döntenie az első dominót, meglátjuk. Majd meglátjuk, mit hoz ki a sorminta.

Viszont Völner azért kormánytag lett volna, állítólag azzal a rátestált joggal, hogy engedélyezze az ellenzékiek megfigyelését, legalábbis Varga Judit szerint, aki a főnöke a mesében. Nagy valószínűséggel, bár erről a röneszánsz hölgyemény – hegedű, pöttyös labda – ő sem tudott semmit az „átirat” érkeztéig, s ha még így is lenne, legalább megszólalhatna, illetve megszólalhatott volna arról, hogy sajnálja, miszerint kígyót melengetett az általa felügyelt minisztérium kebelén. Vagy őszintébb előfordulásban veszi a divatos kis kalapját, és visszamegy fogalmazónak, amely közegből vétetett.
 
Ilyesmiről azonban szó nincsen egyáltalán, Varga miniszter az egészről hallgat, mint a szétterült tehénlepény a fűben, sőt, előveszi újra a lejárt szavatosságú Répássyt, aki nem is olyan rég óbégatta tele a sajtót arról, hogy elfogyott számára a munka. De Varga ezek szerint újra talált neki. Ezentúl ő engedélyezi a lehallgatásokat talán, vagy rajta keresztül futnak a kenőpénzek, majd kiderül. De Répássy esete, aki duzzogva távozott, és most újra hadra fogták, arra utal, fogynak a megbízható káderek, akik gondolkodás nélkül hajtanak végre bármit, és alkalmasint nem tudnak semmit.
 
A leglátványosabb, már kabaréba, oder a kisegítő oskola második osztályába való „nemtudás” a Szijjártóé, aki a szar elkenésében odáig ment, vállalta annak az ódiumát, hogy tök hülyének mutatkozzon. Vagy, ha valóban úgy van, ahogyan előadta, akkor valóban az is. A lebukott Völner a Pegazussal történő lehallgatásokat engedélyezte, a kémszoftvert viszont az izraeli NSO cég gyártja. Szíjjártó pedig azt adta elő, hogy arról volt meggyőződve, amikor nso-t emlegetnek, akkor a Nemzeti Sport online változatára gondolnak, az nso.hu-ra, ami, ha így van, Szijjártónak is mennie kellene.
 
De nem megy, mint ahogyan Varga nacsasszony sem, pedig mindenki várja, és nem azért, mert kitelt a becsülete, mert olyan neki soha nem is volt, hanem, mert jobb helyeken ez így van szokásban. Ha az államtitkárom bűnöző, akkor, ha ő börtönbe megy, én is fogom a csinos kis kalapomat és távozok a magas hivatalból. Viszont tudjuk, hogy kies hazánkban ilyen demokratikus, jogállami normák nincsenek érvényben, itt az távozik, akinek a kedves vezető elküldi a selyemzsinórt. Varga ideje ezek szerint még nem jött el, valószínűleg azért, mert a legbelső körhöz tartozik.

Hamar elérte ezt a szintet, de dolgozik is érte erősen. Azonban a kedves vezető helyzete, tudása vagy nem tudása is érdekes a fennálló helyzetben. Pár hete még együtt iddogált Völnerrel, amikor Feri bátyámnak beígérték közösen a novemberi nyolcvanat, és azt is sejtjük, Orbán tisztában volt már akkor Völner ügyleteivel, mert nagy valószínűséggel mindenről beszámolnak neki. Egyszerűen olyan a párt, a kormány és a seggnyalók működési hierarchiája, de akkor még azt hihette, hogy Polt haverja majd most is sikál. De az élet, vagy olykor egy tökös ügyész vagy bíró túlnő a fején.
 
Viszont Orbán sem hajlandó tudni semmit az egészről, a pénteki kossuthos szózatában egy árva szó nem esett arról, hogy kormányának egyik tagja lebukott. Még az is lehet, ez egyáltalán nem is különleges, hiszen bármelyik lebukhatna attól függően, hol és milyen mélységben vakarjuk meg a trágyahalmot. A Gulyás-Varga-Szijjártó hármas úgy viselkedik, mint a nem lát, nem hall, nem beszél három bölcs majmok, a bölcs jelző nélkül, mert reájuk nagy valószínűséggel az Omerta törvénye vonatkozik. Erről tudjuk, hogy a maffia hallgatási regulája kivégzés terhe mellett.
 
Egyik sem jobb a másiknál, ha egy országot kormányzó párt működésének alapjairól van szó, de könnyebb lesz megértenünk annak ismeretében, ha tudjuk, a Fidesz nem kormányoz, hanem elural és lerabol. Olykor – mint most Völneré – akadnak balesetek, és, mint kitetszik, úgy vélik, ha nem beszélnek róla, az ügy nincs is. És mégis van, valamint még mennyi sok, a szájukig ér már a sár, s ha ez így megy tovább, el is lepi őket. Ez nem jóslat, hanem a rend maga a karma, vagy, ha úgy tetszik a jin-jang törvényszerűségei miatt. De említhetnénk a sánta kutyát is. Mindegy, egyszer végük lesz.
 
 

hirklikk.hu
Botrány az igazságügyben – Justicia fintorog / 2021.12.11.
„Ma még nem lehet felelősséggel eldönteni, sikerül-e Karácsony Gergelynek és kompániájának a nagy terve Budapest totális lerohasztására. Ráutaló magatartásuk nyilvánvalóvá teszi, hogy ez a céljuk. Lehetne kozmetikázni a valóságot, hogy a főpolgármester csak bénázik, de semmi értelme, szándékos korrupció zajlik ugyanis a fővárosi vezetésben.” (Magyar Nemzet – Megyeri Dávid – Nagy városrombolási terv) - Ütemtelenül és rossz irányba mozdult Megyeri bértollnok. Akkor kezdett el a fővárosi vezetés körüli korrupcióról értekezni, amikor az Igazságügyi Minisztériumban „áll a bál”, amikor már nem csak arról van szó, hogy az államtitkárnak (Völner Pálnak) mennie kell, hanem felmerülhet a „pótkülügyminiszter” – az állandóan Brüsszelben grasszáló – Varga Judit menesztése is …

 

Kapcsolódó cikkeink:

orban-bacsiFeri bátyám / Készült: 2021.10.15
Újabb kis színessel gazdagodott az Orbán-összes, és hozta a megszokott nívót, amit annak idején a helló röfivel belőtt. Különféle színterei vannak a szavazatszerzési előadásnak, egyik közülük a vidéki, bukolikus, tiszta paraszti felvonás pálinkával, préshurkával röfivel és kocsmával, plusz a negédeskedés a nép egyszerű gyermekével a nép egyszerű gyermekeként, akinek azonban hatalmában áll elintézni, hogy Feri bácsinak jó legyen – „Ott loholok a pénzügyminiszter nyakán” –, tehát egy személyben küzd Feri bácsiért, röfis néniért és mindahányunkért, mert nem feledi, honnan jött. Avas szagú parasztudvarról, viszont a kedves papa párttitkár volt, ezért az igazi népi, falusi nyelvet Orbán nem tanulhatta, csak azt hiszi, hogy az ilyen.