Hírek

Hunniában valami készül

kocsis_elbxNéhány hete élete fő művének nevezte – amire emlékezni és büszkének lenni lehet – Kocsis Máté, az alanyi költő (mint rémlik a napokból) a pedofil, más néven homofób, harmadik leütésként aljadék törvényt. Egyrészt szíve joga ez a szerencsétlennek, másrészt pedig Szájernek is az volt az Alaptörvény. Aztán meg fölsértette a kezét a belga ereszcsatorna, mert az ottani bádogosok nem számoltak azzal, hogy magyar fideszesek használják menekülésre, és nem sorjázták le rendesen az élit. Semmi sem tökéletes. A jelek szerint a homofób törvény sem az, így ez a Kocsis lelkesen bejelentette, hogy még toldozni meg foldozni akarja, bíbelődne vele még a választások előtt kicsit.

Ugyanakkor Gulyás Gergely pedig ugyanezt tagadta. Igaz, abban a kontextusban, változtatnak-e rajta azért, mert a kultúrnépeknek böki a szemét, és emiatt kies hazánkat morális sivatagnak tartják, és még pénzt sem adnak neki. Ez nem biztos, csak valószínű, mindenesetre a kollégisták előre menekülvén kedden bespejzoltak ezerháromszáz milliárdot, amit az uniós pénzzel szemben vissza kell fizetni, igaz, lehet, már nem nekik. Addig viszont ellopják, így ez az egész hitelfelvétel tiszta haszon. Kint, a sarkon ezt úgy mondják, más farkával verik a csalánt, de ehhez nekik óriási tehetségük van, lévén, felelősséget soha, semmiért nem vállalnak.
 
Hogy visszatérjünk Kocsishoz, elég Szájer eresztől bántott kezére néznünk, de még ez sem döbbenti rá, hogy az élete és a mások életét szabályozni óhajtó laptopra hányt műalkotása nem harmonizál egymással. Mi több, szöges ellentétben áll egyik a másikával. Szájer és a pátoszos, műmájer, istenes, hazás, anyás meg apás alaptörvény maga antagónia, igaz, a fiúknak kukijuk van, a lányoknak puncijuk kitétel később került bele, amikor végleg megőrültek. Az alaptörvény alapérdeme viszont a menekülő emberé, de azt is orrba-szájba módosítgatják különféle érdekek mentén, s most, hogy Kocsis szerint a homofób törvényre is ez vár, fölsejlik valami még nagyobb ganyéság.
 
Csak még nem tudjuk, mi az. A kocsmák, kommentek és az aluljárók népe konteókat gyárt a szándékokról, amelyek vezérlik Kocsis képiben a kollégistákat, s ezek közül a legfajsúlyosabb a terelés. Nagy igazság van népünk megalázott és megszomorított fiainak gondolataiban, miszerint ha igaz az, hogy újra a homofób törvénnyel akarják cukkolni a kultúrnépeket, annak oka és indoka más nem lehet, csakis a terelés valami méretesebb ótvarságról, úgymint tolvajlás vagy a választások elcsalása, s valljuk meg, az ilyen félelmeknek van is alapja. S mivel a lopás permanens, így azt aljassággal álcázni már fölösleges, marad a választások sorsa fölötti aggódás.
 
Ilyen lesz mindjárt Putyin országában is, és az onnan érkező hírek módszertant és sorvezetőt adhatnak Orbánnak és galerijának, hogyan lehet úgy kiherélni az ellenzéket, hogy még mindig úgy tűnjék, választások zajlanak az országban, ami viszont csak színház. Másképpen árnyképek a falon. Egyébiránt, ha el tetszenek olvasni Anna Politkovszkaja csudásan iszonyú könyvét, az Orosz naplót, föl fogják benne fedezni, hogyan másolta és másolja Orbán a putyini diktatúrát. Lidérces az egyezés, úgyhogy ajánlatom szakirodalmi szintű, mint ahogyan az is isteni jel, hogy Politkovszkaját Putyin meggyilkoltatta, holott ezt is tagadja, mint sok más hozzá fűzhető halált.
 
Nem ezért hoztam föl példaként azonban a tragikus emlékű Anna művét, hogy dicsekedjek azzal, ami nincs, hanem ez olybá vehető, mint mutatóujjam intő felemelése, és még csak azt sem mondom, hogy vigyázó szemetek Moszkvára vessétek. Holott nem ártana. Mert mint az orosz választásokról olvashatni, még csak nem is az az érdekes, miként kerülnek börtönbe és diliházba az ellenzékiek és rokonságuk is, hanem, hogy a járványra hivatkozva hogyan tagadják meg az EBESZ (a választások tisztaságát ellenőrizni hivatott szervezet) munkáját, és, hogy szintén a járványra hivatkozva még mi minden aljasságot vetnek be. És nálunk is elnyúlik ez a vészhelyzet, ugye.
 
No most, és végül Kocsis és az ő buziügyi nyüzsgése nagyon jó takaró mindezekhez, és, ha a kocsmák népe és a többi látó a flaszteron ilyet tételez, akkor nem lehet azt mondani nekik, hogy delirálnak, mert azt inkább Orbán és a pincsijei szoktak. Tehát, ha Kocsis hülyeségeket beszél, az lehet az ő saját bejáratú erkölcsi nyomora, de erősen tételezhető, a mocskos, hátsó szándék. Viszont nem akartam én ezt a szép őszi napot elrontani a rinyálásommal, csak, mint utaltam rá, intőn felemeltem a mutatóujjamat de oly kitartóan immár, hogy ebbe az állapotba rántotta a görcs. S ha már Putyin és az oroszok: будь готов, всегда готов. Ha emlékszünk még. Ha nem, az sem baj, egy kis szótárazást megér.
 
 

Új elemekkel bővülhet a gyermekvédelminek nevezett törvénycsomag - 2021.09.16. - A brüsszeli kritikák ellenére sem változtat a gyermekvédelminek nevezett törvénycsomagon a Fidesz. Erről a párt parlamenti frakciójának tegnapi, kihelyezett ülésén döntöttek. Ősszel újabb elemekkel egészíthetik ki a törvénycsomagot. A Fidesz frakcióvezetője szerint ősszel a választási kampányuk központi témája Gyurcsány Ferenc lesz. A DK erre úgy reagált: ez jó hír, mert azt jelzi: a Fidesz fél. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/uj-elemekkel-bovulhet-a-gyermekvedelminek-nevezett-torvenycsomag

 

Kapcsolódó cikkeink:

240803729_1nKocsis Máté összes versei / Készült: 2021.08.29
Ötödikesek lehettünk talán, amikor Takács Laci egy hétig idvezült, idióta mosollyal az arcán mondogatta a kis versikét, miszerint „utolsó óra, utolsó nap, nem fog az óra, nem fog az agy, aki eztet megszegi, Szájmon Templár leüti”. Hogy maga szerezte-e a rímeket vagy készen találta valahol, az soha nem derült ki, de mire véget ért a tanév, mindenkinek elege lett Takács Laci bárgyú képéből, és legszívesebben leütöttük volna, mint az általa emlegetett Szájmon Templár, akit a fekete-fehér Kékes típusú televízión lehetett látni odahaza, mint a világ rettenthetetlen hősét.

kocsisetKocsis Máté és a megvetés / Készült: 2021.03.19
Tegnap megtudtuk, hogy Gyurcsány az új Báthory Erzsébet. Ám ő nem is szűzleányok, hanem egyenest nemzetünk vérében feredőzik, míg azonban a kedves vezető arra intett olcsó, Operett-púderes ábrázattal, hogy „a pártpolitikának nem szabad elsőbbséget adni a nemzet ügyei elé”. E kettő között éljük a nyomorult életünket, míg meg nem halunk a kínai lélegeztetőn szürcsögve. Nem tudom, kiérezzük-e a kedves vezető mondatából, szintaxisából és szókészletéből a reformkor ízét – „a nemzet ügyei elé” –, ezt maga Széchenyi sem mondhatta volna szebben, amikor egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalakítására.

kocsis-mateeTiltsuk be az ovit / Készült: 2021.08.10
Kocsis Máté szerint a magyar óvodákban a „hat éves kislányokkal elmondatják, hogy leszbikusnak lenni jó dolog” – ezt számos felvétel igazolja, tette még hozzá. Ilyet mutatni azonban nem tudott, forrást meg nem jelölt, és innentől fogva hazugságként is értékelhetem az állítást, ami nem lenne nagy újdonság, ha Kocsisról és a hasonszőrűekről van szó. Mindezt a homofób pedofiltörvény létjogosultságának igazolásául osztotta meg velünk és a bávatag nagyközönséggel azzal a különbséggel, hogy kies hazánk nem minden tagja él a kételkedés jogával, egyszerűbben fogalmazva mindent elhisznek, amit a fideszisták az arcukba tolnak.

7HdDAm5AZT1HPrX2sNyáladzás / Készült: 2021.08.06
Határozat született arról, hogy tegnaptól minden kormányzati középületen jól látható és méltó helyen ki kell függeszteni a Nemzeti hitvallást, mert örülnünk kell az Alaptörvény tíz éves születésnapjának. Innentől fogva ez már kabaré, és tessenek is akként értelmezni, igaz a groteszk hangján, ami stíl attól nyeri az erejét, hogy az ember nem tudja, sírjon vagy röhögjön tőle. Egyként fojtogatja és birizgálja a torkát mindkét inger, esetünkben pedig ezek küzdelmétől elhányja magát. Nem tudható ugyanis, mitől kellene boldognak lennünk az Alaptörvény korosodásától, ami szöveg nem konszenzuson, nem közös értékek alapján született, ilyképp nem egyéb, mint a fideszmaffia működési elveinek gyűjteménye, mint azt sorsának alakulása mutatja is.

kocsis-mate6A kérdezés joga / Készült: 2021.07.05
Mint azt Kocsis Mátétól megtudtuk, ezúttal Soros György fia hergeli a világot kies hazánk ellen. Ez az a szint, amikor belefáradunk abba, hogy Kocsis Mátét lehülyézzük, aztán még meg is sértődne, így az ember elábrándozik azon, van-e értelme egyáltalán akárminek is. Józan szavakra, érvelésre és tényekre, amikor jól kivehetően eláradt az aljas gonoszság ostobasággal elegyest, és ebben hancúroznak a polgártársak, hogy csak úgy fröcsög. Sprickolnak a hülyeséggel, alámerülnek a habjaiban, összefoglalva tehát az a méla, hogy Arany Jani tanítása szerint félreálljunk, letöröljük, vagy pöröljünk, míg el nem fehérül a száj is.