Hírek

Ökumené

vm_fogadAhogy Mészáros Lőrinc mindenhez is ért a gázszereléstől a hídépítésig és tovább vagy pediglen egyikhez sem, akképp foglalja magában Orbán Viktor mind a széles univerzum összes kajla istenét, vagy pediglen úgyszintén egyet sem. És ez a valószínűbb. S hogy ez a két úriember most hogyan kerül együtt a tányéromra, hogy fölszeleteljem őket, annak oka az, hogy egylényegűek. Egyik sem lehet a másik nélkül, legalábbis egyelőre, s voltaképp mindegy is, melyik követi el az aktuális ganajságot, az úgymond a családban marad. Mészáros Lőrinc kapott ötvenmilliárd kölcsönt, hogy megvehesse a Titászt, és kapott is ennyi rengeteg pénzt.

Hogy kinek vette, és ki adta neki a mesebeli összeget, és hogy miért íratja Mészáros nevére Orbán a teljes magyar hazát, az nehezen érthető erkölcsi, de maffiaszempontból azonban mindenképp. Ugyanígy maffiailag értelmezhető, hogy a keresztény törvényhozók összejövetelére a nem is kormánygép úgy szedte össze Orbán családját Európa különböző pontjairól, mint valami bérkocsi, és az is a legszebb, hogy míg Mészáros kapott ötvenmilliárdot a közösből voltaképp, a haverja pedig a közösből fizette a nagy római kirándulást. Mert hiába mondja azt a hivatala, hogy saját bukszából állta a dzsemborit, de mint tudjuk, ennyi pénze neki nincs.
 
Szar van a propellerben, az keni-vágja szanaszét a matériát, és senki föl sem szisszen. Mint ahogyan azon sem, hogy Orbán egy valaggal ül a Türk Tanácsban és a katolikus törvényhozók között is, holott a két grémium között az ellentét ontológiai és engesztelhetetlen, ahogyan az is nehezen képzelhető, hogy Mészáros egyáltalán tudja, miket vesz össze Orbán a nevében, és azt is az ökumené jegyében. Mindent visz, amihez hozzáfér, hogy semmi sem marad, a javunkat már rég elvitte, mert annyira akarta. Mindent összevetve ez a két alak és létezésük a NER esszenciája, az elvek nélküli lopás metafizikája, hacsak nem a lopás maga az elv. De az ilyen nem komilfó.
 
Nem tudom, érezzük-e a szerves egységet, ahogyan így egymásból bimbózik ki Mészáros és Orbán, hogy míg az egyik a képtelenségek sorával tartja fent az érdeklődést szellemi síkon – buzik és kereszténység meg a többi –, a másik az előbbi okozta éji sötétben vesz el mindent, hogy folyik a nyála a szerzésben, de rossebeket. Mészáros, bár okosabb mint Zuckerberg, mégis csak a „legyetek bátorak” nívóján áll, mint jobboldali szellemi, morális és kulturális fölény. Az ember pedig nem is tudja olykor, melyikről írjon örökítve meg az utókornak és a tárgyalások bizonyítékául, mígnem kijegecesedik benne, teljesen mindegy, mert minden ugyanaz.
 
A NER, képviselje akár Mészáros, Orbán vagy akármelyik gauleiter, a romlottságról szól. Mert visszatérve a keresztény törvényhozókra, ahol Orbán családostul virított, mégis ott mutatkozott meg, hogy univerzális, mint már fentebb sóhajtoztam. Ha kell, muzulmán, ha kell, katolikus, s ha úgy kívánja a sors, Kálvinista, ilyképp egyik sem, csak a szerzés megszállottja, amelyben előretolt csapatai Mészáros és összes cégei. Az ökumené egyetemessége új szintre emelkedik, más minőségbe bukik át, midőn nem a szellemi, hanem az anyagi egységet mutatja, hogy minden is az övé, vagy csak szeretné, hogy az legyen, de azért törekszik a kiteljesedésre.
 
Mindez pedig Buddhában testvéreim, bizonyíték arra, hogy a tollforgató miért nem egyfolytában a Pegasusról, a Fudanról és más hasonló léptékű gonoszságról értekezik, mert ha arról ír, hogy Orbán megint hazudott, amikor a római útról és a kikapcsolt helyzetjelzőjű nem is kormánygépről hadováltatta a csinovnyikjait, az ugyanaz. Minden ugyanaz az ótvar, csak más alakban. Ez a NER ökumenéje, hogy a bűnt, az erkölcstelenséget és aljasságot lehető legszélesebben, a maga teljességében foglalja magában. Így, ha csak annyit mondok, bakfitty, már maga az kész vádirat, mert a csontjainkban érezzük a gonoszt, akinek, ha szólít az idő, nem fogunk majd tudni ellenállni.
 
 

Horvátországban is lefotózták Orbán Viktort - 2021.09.01. - Horvátországban fényképezte le Orbán Viktort a HVG egyik olvasója. A miniszterelnök öt nappal római programja előtt érkezhetett Vis szigetére. A kormány továbbra sem árulja el, hogy azzal a honvédségi repülővel utazott-e oda, amely útban Rómába megállt Horvátországban. A honvédelmi bizottság DK-s alelnöke szerint magánprogramra használhatták a honvédségi Falcont, és erkölcsileg aggályos, ha Orbán Viktor katona fia is a honvédségi géppel jutott el az olasz fővárosba. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/horvatorszagban-is-lefotoztak-orban-viktort-honvedsegi-repulo

444.hu
Róma előtt Horvátországban volt vakáción az Orbán család / 2021.09.01.
A hvg.hu egyik olvasója fotózta le Orbánt és apját - Családi vakáción lehetett az Orbán család Horvátországban, mielőtt Rómába utazott, írja a hvg.hu egy fotó alapján, amit egy olvasójuk küldött. Augusztus 26-án küldött a 444-nek egy olvasó egy képet, amin Orbán Viktor, a felesége és a fia egy étteremben vacsoráznak Rómában, ahova Orbán eredetileg munkaügyben utazott, hogy részt vegyen a katolikus törvényhozók éves találkozóján …

youtube.com / videó
Római vakáció közpénzen - Miket beszél?! #23

Novák Katalin elismerte, hogy a honvédségi Falcon repülővel utazott Rómába a múlt héten - 2021.08.31. - Elismerte Novák Katalin családügyi miniszter, hogy a honvédségi Falcon repülővel utazott Rómába a múlt héten. A minisztert Híradónak ma arról is megkérdezte, hogy Orbán Viktorért és családjáért szálltak-e le Horvátországban. Erre Novák Katalin nem válaszolt, ahogy a kormány sem. A honvédségi futárgépnek vásárolt luxusrepülő a római úton oda- és visszafelé is leszállt Horvátországban. A Brac-i repülőtérnél pedig azt a kisbuszt is levideózták, amellyel Orbán Viktor rendszeresen közlekedik. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/novak-katalin-elismerte-hogy-a-honvedsegi-falcon-repulovel-utazott-romaba-a-mult-heten