Hírek

A magányos sörös

27f7b7ded4aEgy életet leélni kampány üzemmódban megterhelő foglalatosság. Netán az ember bele is gárgyul, mint a kedves vezető, ez a mi egyetlenünk. Amikor pénteken a teraszon való sörözést megalkotta, mint a vírus legyőzésének szimbólumát, nem gondolta volna az ember, hogy ebből is akció lesz, mint mindenből mostanában, illetve harminc éve már. Ennek a vírusos csatározásnak, mint kampányelemnek megvan a maga törzsfejlődése. Mint emlékezhetünk, a kezdetekben kórházakba rohangált ez a szerencsétlen földönkívülinek öltözve, a reptéren fogadta a cuccokat, hőmérőztetett és hajnalban tanácskozott az operatívokkal. Új fázis lett aztán az ojtás számlálása, ami még most is tart.

Kis túlzással óránként kapjuk a jelentést a nagy ojtási hadjáratról, és most, hogy a kapuban a diadal, kellett valami, amivel a bávatagoknak demonstrálni lehet a győzelmet, ami csak az övé, s ami érettünk van csakis. Ez jutott eszébe, a sörözés a rigófüttyben. Az az idea, ha az ember leülhet, beülhet valahová, más vágy sincs, mint a sör azonnal. Nem süti, kávé vagy kóla, sör. Sőt és pláne hol vannak a fröccsösök, a napfényben kannás bort szlopálók, illetve végül az a halmaz, amelyik nem akar vagy nem bír a teraszon sörözni, mert üres a brifkója a vírus miatt, és épp a kedves vezetőt okolhatóan, aki az út szélén hagyta őtet. Mindebből is kitetszik, menyire szegényes a lelke, ha van neki egyáltalán.
 
Én kérek elnézést, hogy amikor pénteken megszületett a szlogen, miszerint „Rám is vár egy korsó sör a teraszomon”, mint szabadságunk fokmérője, akkor én a karmelitákra gondoltam, mert és de szerintem ő is. Csak aztán a Habony művek szombatra kitalálta, hogy milyen jó volna főnök, imázsilag és kampányilag volna jó főnök, ha valamely vendéglátóipari egységben szlopálnád a sört főnk, mint a nép akármely egyszerű gyermeke. Közéjük vegyülve és mutatva azt, belőlük nőttél min fatörzsből gyönge ága, gondjaid és örömeid épp olyanok, mint akármely panelprolinak vagy putrilakónak. Diktátorok szoktak ilyen kampányelemet használni, mindegyikéből süt a hazugság, Orbánéból is.
 
Mindegy. E célból született meg a műalkotás tegnap, amelyen a kedves vezető egy pohár – vagy pikoló – sört emel köszöntésre valami ismeretlen entitás felé. A kép alapján nem tudható, kinek, minek hadonászik, különben is csak a hájas tarkója látszik, és az egész olyan különös. Nem vagyok egy igazságügyi fotószakértő, de a vonalak alapján, az élességek, homályosságok furaságából olybá tűnik, montázs lesz ez, fotoshop, de ha mégis tévednék, és ez a kép az igazi valóság egy pillanatát mutatja nekünk, az még a hamisításnál is nagyobb nyomor. Ez a kép, ahol az ország legismertebb arca ül egy kocsma teraszán, és még csak véletlenül rá sem néz senki, ez maga a pokol.
 
A diktátor magányossága, ha úgy tetszik, aki testőröktől körbe véve él a saját hermetikus burkában immáron mindentől és mindenkitől távol. Tényleg nem tudható, ezen a képen kinek emelgeti a sörét, kit köszönt, vagy kinek mondja, hogy egészségünkre, komám, mert ilyen kontextus a képen föl nem tűnik. A képen az látszik, hogy egy idióta ül egyedül egy asztalnál, senki le sem szarja magunk közt szólván, ő pedig magában hadonászik a sörével. Ez a kép így vagy úgy, de szánalmas, és azért nem sajnálatra méltó, mert az pozitív emóciót hordoz, és azt nem érdemel. Csupán egy rászólást, hogy mit művelsz már megint te szerencsétlen.
 
Így jár az, akinek szólni nem mernek, hogy főnök, ez így nem lesz jó, mert az ilyennek beláthatatlan következményei lennének. Cseppet sem érdekelné az embert Orbán és az összes csinovnyikjának meg seggnyalójának a nyomora, ha az alkalmatlanságuk csupán ilyen képekben nyilvánulna meg. De az országot is így vezeti a vezér, képzelt cimborákra üríti a sörét, képzelt ellenségeket teper le, s csak egy, ami valóságos, a pénz a zsebiben. A mi pénzünk. Ezzel a képpel itt áll egyébként pőrén előttünk őméltósága. Ha ebbe a képbe belegondolnának a rajongó hívek, kapásból megcsömörlenének tőle, de ilyen elő nem fordulhat kognitív hiátusok miatt. Ott sörözik a Viktor, mert megmondta, hogy sörözni fogunk. Ilyen egyszerű a világ.
 
 

hirklikk.hu
A miniszterelnök sört iszik a teraszán / 2021.04.24.
„Rám is vár egy korsó sör a teraszomon”, mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök azt kívánta ezzel jelezni, hogy már látjuk a fényt az alagút végén, befutóban vagyunk, a birkózószőnyegre levitt, térdre kényszerített vírus kegyelemért könyörög. Nyitnak a teraszok, nyílik az ország, s végre ő is megihat egy sört a teraszán. - Miközben Orbán sört iszik a teraszán és magyar oltási csodáról beszél, elfelejti megemlíteni azt a 26 ezer honfitársunkat, akik – nem kis részben a kormány hibájából – már nem isznak sem sört, sem semmi mást. Ezek az emberek meghaltak ugyanis, lakosságarányosan többen, mint bármelyik másik országban. Ők, akik már nem isznak sört, nem szavaznak sem a Fideszre, sem az ellenzékre. Nem lesznek munkavállalók, sem munkanélküliek, nem lelkesednek, de még csak nem is undorodnak, ha azt hallják a miniszterelnöktől, hogy egyetlen magyar sincs egyedül …

nepszava.hu
"A jelenlegi átoltottsági szinttel felelőtlenség volt a nyitás, ebből negyedik hullám lesz” / 2021.04.24.
Már a teraszok megnyitásának első napján teltházas foglalásokról számoltak be a lapunk által szombaton felkeresett budai vendéglátóhelyek. - kiderült, hogy egy budapesti kórház poszt-covid részlegén dolgozik orvosként. Emiatt teljesen más szemmel nézte a nyüzsgést, szinte katasztrófaturistaként tekintett a szombati nyitásra. – Remélem sokan betartják majd a szabályokat, de attól tartok, néhány hét múlva megint rengeteg munkánk lesz, ami most sem kevés – mondta. Szerinte a jelenlegi átoltottsági szinttel felelőtlenség volt a nyitás, „ebből negyedik hullám lesz”. Bár ő és párja az első között kapták meg az oltást és ezért kisebb kockázattal látogathatnak helyeket, az orvos szerint néhány egyén felelőtlenségének komoly társadalmi hatása lehet.

 

Kapcsolódó cikkeink:

vm_krigEgy korsó világos / Készült: 2021.04.24
Tegnap jutottunk oda, hogy immár huszonhatezernél is több honfitársunk halt bele a járványba, ami egy kisváros. Az én megyém tizede, illetve majdnem egy fél stadion, hogy Orbán is jobban értse. Ezeket az adatokat a kedves vezető minden bizonnyal tudta, amikor befáradt a stúdióba a heti aktuális ánusztisztításra, viszont nem vett róla tudomást. Még csak ez sem lett volna baj tőle, hiszen megszokhattuk, hogy egészen más valóságban él, mint amit mi érzékelünk, nagy valószínűséggel a nap másképpen süt rá, és a csillagok is másképpen ragyognak, mikor este lesz. Mindezektől függetlenül, és attól is, hogy őméltósága fölöttébb elégedett a duci ujjain számolgatott ojtási milliókkal, van, aki az országban gyászol épp.

6lsoawfYFSC6CG6usIrány a meccs! / Készült: 2021.04.23
Bilbao elesett. Nem voltak elég tökösek ezek a baszkok, nem kardozták le úgy mind a vírusokat, mint a kedves vezető, és annyi tökük sincs, hogy ennek ellenére garantálták volna, hogy lesznek nézők a stadionjukban. Üres nézőtérrel óhajtottak Eb meccset rendezni, az UEFA viszont ezt nem hagyhatta, és azt mondta ezeknek a baszkoknak, lópikulát kaptok ti, nem Eb meccset. Elvették a rendezési jogukat három héttel a nagy láblabda esemény kezdete előtt, és viszik oda, ahol garantálják a nézőket, ha keveset is. Nem igazán értjük az UEFA hülyéit ezzel a nézőt követeléssel, amikor a Föld a vírustól hörög, és az UEFA hülyéi az okai annak is, hogy mi itt naponta ötvenszer halljuk a fene nagy oltakozási sikereket.