Hírek

Zacher etikája

1524223350-mAz elkövetkező napokban, hetekben figyelnünk kell az orbánsajtót, hogy miféle mocskok jelennek meg majd Zacher Gáborról, aki a Szabad Európa rádiójában nem átallott olyan kijelentést tenni, hogy Orbán „Számoljon el azzal a lassan huszonkétezer halottal, aki Magyarországon belehalt ebbe a járványba.” Ez egy hete volt tán, azóta a halottaink száma közelíti a huszonötezret, így az a drámai helyzetjelentés, amit Zacher a kórházakról adott, igaz lehet. Így vagyok kénytelen leírni, beletenni a feltételes módot, ugyanis a kórházakról, az ottani helyzetről, halottakról, egyáltalán semmiről semmit nem lehet tudni, lévén a baloldali médiafölény oda be nem teheti a lábát.

Mint kitetszik, halottaink egyre többen, az orbánsajtó győzelmi jelentései viszont folyamatosak. Zacher interjúja a Szabad Európában megrendítő hallgatni való volt egyébként. Egy orvos őszinte vallomása arról, hogyan győzi le őt, a munkáját a kór, hogy nem tudja, amikor a lélegeztetés miatt elaltatja a betegét, fölébred-e, illetve arról, hogy akadt olyan helyzet is, amikor nem jutott elég lélegeztetőgép. És ami a legfőbb bűne volt Zachernak, kijelentette, ilyen helyzetben nem kellett volna Orbánnak azt ígérgetnie, hogy mindenkit meggyógyít. Szóval nem diadalmi jelentés volt ez a beszélgetés, és az ilyenekkel csak a baj van. Nem passzolnak a megszabott irányhoz.
 
Hogy Zacherről most majd kiderül az orbánsajtóban, az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője, ő maga pedig Gyurcsány kitartottja, sorosista sátánfattya, abban biztos vagyok, mert a kilövési engedély megérkezett egyenesen a minisztériumból. Egy bizonyos Kollár Lajos professzor – aki állítólag Kásler szakmai tanácsadó testületének tagja – a szaktárca e-mail címéről küldött üzenetet hatvanhárom orvosi szakmai tagozat vezetőjéhez, hogy ítéljék meg, etikailag helyes-e, amit Zacher a rádióban mondott. Mielőtt elméláznánk ezen a kvázi vizsgáló bizottságon, csodálkozzunk el, hogy Káslernek szakmai tanácsadó testülete van.
 
Elég hülye tanácsokat adhatnak neki, ha Kásler ténykedésébe belegondolunk a Tízparancsolattól kezdve odáig, hogy most meg leállította az emlőrákszűrést, mint annyira nem életbe vágó dolgot. Ilyen egy lelkiismeretes onkológus, de ez külön dolgozat témája volna. Most Kollár tanácsadó ténykedésébe merüljünk bele, aki fölszólította mintegy a kollégáit, hogy kollektíven ítéljék el Zachert, amire hivatkozva aztán majd lehet abajgatni, bizottság elé idézni, megróni, kamarából kizárni, vagy akármi, hogy megtanulja, nem nyilatkozgatunk nyakra-főre. Az igazat meg pláne nem, mert az zavarja a központi bizottság győzelmi álláspontját.
 
Hogy az ország azért – bár nagy az erre irányuló munka – nem süllyedt el teljesen a ganyéba, az mutatja, a szakmai tagozatok vezetői elhárították, hogy etikailag minősítsék igazmondó kollégájukat, s így részt vegyenek a meghurcolásában. Viszont, hogy ez meg fog történni, abban szinte teljesen biztosak lehetünk, lévén, a rezsim takargatva bűneit nem engedheti meg, hogy a közvélemény bármilyen hiteles információhoz jusson az elcseszett járványkezelésükről, Zacher bűne így hatalmas. Maga Orbán mondta még korábban, hogy ha nem az ő sajtója tudósít a kórházakból az kamu lesz, és most meg is lett a baj orbáni nézőpontból.
 
Ami viszont delikát, még a felettébb szervilisnek mutatkozó Kollár tanácsadó sem a beszélgetés igazságtartalmát, hanem annak etikus voltát forszírozza, hogy valami fogást találjon az elhajló Zacheren. „…Fogadom, hogy orvosi tudásomat az egészség megőrzésére és a betegek javára fordítom. A betegek gyógykezelésében meggyőződésem és tudásom szerint csak azt alkalmazom és tanácsolom, ami a javukra válik és óvni fogom őket az egészségre káros és ártalmas hatásoktól… A beteggel, illetve ha a beteg érdeke úgy kívánja, hozzátartozóival, időben és kíméletesen közlöm betegségének természetét és a gyógykezelés módjait…
 
Ez itt részlet az orvosi eskü szövegéből, aminek Zacher úgy felelt meg, hogy olykor elmondta, nem biztos, hogy a lélegeztetettek fel is fognak ébredni. Ez nem passzol a „mindenkit meggyógyítunk” orbáni hőbörgéshez, s lám, Kollár tanácsadó ténykedésével nem a szakmáját, hanem egy politikus seggét óhajtja védeni. És most tessenek eldönteni, ki követ el ebben az esetben nagyobb etikai vétséget, és kit fognak aztán kinyírni végül. Hogy Zacher-félékre milyen égető szükség volna a tisztánlátásért, más események is mutatják. Tapasztaljuk, hogy ma kizárólag a frenetikus oltakozási sikerekről hallani, a halottainkról pedig szó sem esik.
 
Erről pedig a K-Monitor mesél. Ők azt mondják el a kiábrándító valóságról, hogy „Sajnos újra azt látjuk, hogy a tisztifőorvos tudatosan akadályozza az információáramlást… most újabb másfél hónapot kér Müller Cecília hivatala, hogy átküldje számunkra a nála lévő adatbázist a települési szintű COVID-halálozásokról.” Arról is írnak, hogy a február végén beküldött kérdésükre csak május végi választ fognak kapni, az akkorra már elavult adatokkal. „Itt tart a magyar COVID-tájékoztatás – és örülhetünk, ha a kérdésünkért nem kapunk vegzálást a hatalomtól” – összegzik. És ezen a ponton tessenek elmerengeni erkölcsről és erkölcstelenségről.
 
 

444.hu
Egyelőre nem adja le a Szabad Európa a Zacher Gáborral készült interjú második részét / 2021.04.17.
Az interjú első része után Káslet Miklós tanácsadója kérte a kormány által gründolt orvosi szervezetet, hogy "értékelje" Zacher nyilatkozatait a kormány válságkezeléséről és a kórházi állapotokról. - A Szabad Európa a múlt héten podcast interjút készített Zacher Gábor toxikológussal, amelyet két részben tervezett leadni a portál. Az első rész megjelenése után kiverte a kormánynál a biztosítékot, Kollár Lajos, Kásler Miklós tanácsadó testületének elnöke az Egészségügyi Szakmai Kollégium tagozatvezetőit kérte, hogy ítéljék el Zacher nyilatkozatát. A második adásnak ma kellett volna megjelennie, de a Szabad Európa azt közölte, Zacherrel együtt úgy döntöttek, hogy egyelőre hagyják pihenni az anyagot. A Honvédkórház sürgősségi centrumának volt főorvosa, jelenleg a hatvani kórház munkatársa többek közt közt arról beszélt a Szabad Európának, hogy már nem is számolja, naponta hány embert rak lélegeztetőgépre. Elmondása szerint amikor megkérdezik a betegek, meggyógyulnak-e, nem tesz felelőtlen ígéreteket.