Hírek

Kinek vagyon, annak nagyon

rogan_uj_ba0Megjött az ez évi gumicsont-szállítmány, lehet rágcsálni bolodogan, lehet szörnyülködni, és lehet jó nagyokat röhögni. Politikusaink vagyonbevallanak.

Mecsoda baromság, az arra kötelezettek bevallják azt, amit a nevükre vettek.
Ez éppen olyan, mint a balkézről gyártott gyerek apjának eljárása: ha a nevére vette, akkor köze van hozzá, ha nem vette a nevére, akkor nincs is szegény.
Ebben az országban, ahol a csalás nemzeti sport és tulajdonképpen bocsánatos bűnnek számít, ezen az egész eljáráson csak vigyorogni lehet, és aki ezen bukik meg, az magáénak mondhatja az Európa Legnagyobb Barma címet a tölgyfalombbal és a kardokkal.
 
Persze azért érdekességek vannak, mint például Rogán Tonya vagyonnyilatkozatba csomagolt hymen-híre, mely szerint igaz szerelemre lobbant, majd keresztény nemzeti potentáthoz méltó módon perfektuálta a szituációt - feleségül vette a titokzatos, ám vélhetőleg csodaszép Barbarát, aki őt - valószínűleg -  egyenes jelleméért, száz próbát kiállt nyelvéért és égő hazafiúi lelkületéért szereti.
A házasság kilátásai kedvezőek, hiszen a daliás Tonya több magyar állampolgárt csinált, mint a második ukrán front hajdan, és mindegyik után beszedte a sápot, ami ebben a kétségkívül szerelmi  házasságban azért macerás lesz.
Azt se lehet tudni, hogy az új asszonyka gyárilag szép, vagy őt is alá kellett vetni egy totális átépítésnek, mint elődjét, továbbá, míg nem publikus az új asszonyka képe, csak törhetjük a fejünket, hogy ő is a tőkés réce domesztikált változata, vagy sem, továbbá, hogy a a kedves papa a tőkés, vagy Tónink maga az eredeti tőkefelhalmozás Barbi  családjában.
Kérdés az is, hogy nyeli-e a nokedlit, és tud-e vajh bablevest főzni majdan, remélhetőleg sitten ülő házastársának...
 
A vagyonnyilatkozati eljárás a modern kabaré műfajának jellegzetes terméke, már csak abban reménykedhetünk, hogy stand up kabaré helyett egy idő után átminősíthetjük sit down kabarévá.
Persze sok jóra ne számítsunk egy remélhető kormányváltás után sem, a bátor 199 ember közül igen kevesen érdekeltek a kristálytiszta átláthatóság megteremtésében, és ne legyenek illúzióink a sajátjainkról sem.
Akinek mégis lenne, annak jusson eszébe Puch László és fakadjon sírva.
Szóval, kellemes bogarászást a bevallott Trabantok és Zsigulik között, a földönfutó miniszterelnök országában, ahol már csak felettébb brutális módszerekkel lehetne visszaszerezni a rablott holmit.
De azért ne keseredjünk el, a normális társadalom nem hétfőről-keddre jön létre, brit tudósok számításai szerint az angol pázsithoz is kell kétszáz év, addig meg csak locsolgatni és nyírni kell.
De, hogy ezeket - politikai értelemben - ki kell nyírni, afelől senkinek se legyen kétsége.
Viszont ehhez a jogcímet nem a vagyonbevallásokban fogjuk megtalálni.
Sok sikert hozzá...
 
 

hvg.hu
Sajátos érveléssel cáfolja Rogán a felesége és családja földvásárlását / 2021.02.12.
Tíz napnyi hallgatás után az ügylet még nyitott voltára hivatkozva próbálja hitelteleníteni a felsége és családja földvásárlásáról szóló cikkeket a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője. Rogán Antal és Obrusánszki Barbara szülei a múlt idejű igealakokat támadva egyúttal azt is sugallják, mintha elálltak volna a földvásárlástól, ez azonban információink szerint nincs így: az adásvételi dokumentáció már a kormányhivatalnál várja az elbírálást. - Megítélésünk szerint azonban, ha egy vásárlásról konkrét adásvételi szerződés születik – ahogy azt a kötelező közzététel miatt nyilvánosságra került dokumentum szerint az 1022 hektárnyi földről Obrusánszki Barbara, szülei és üzlettársai meg- és aláírták - , akkor egyértelmű, vagyis leírható, hogy nem pusztán egy szándékról, vagy tervről, hanem vásárlásról van szó. Ha pedig az ügylet végigmegy, akkor a tulajdonszerzés időpontja is a szerződés aláírásának időpontja lesz, nem pedig a procedúra lezárásának a dátuma, amikor megkapja a kormányhivatali pecsétet …

hvg.hu
"Nincs rá magyarázat, hogy miből” – Még mindig felbolydultan találgat Dédestapolcsány Rogán feleségének földszerzéséről / 2021.02.09.
Sem korábbi vagyoni helyzetük, sem addigi életvitelük nem igazán magyarázza a dédestapolcsányiak szerint azt a hirtelen jött gyarapodást, amelyen Rogán Antal új feleségének családja ment át az elmúlt egy évben. A miniszter friss gazda felesége, illetve apósa és anyósa több mint ezer hektáron gazdálkodhat hamarosan a település környékén. Ezek azok az ismerőseiktől megvett földek, amelyek ugyan több éve eladók voltak már, de valamiért csak egy hónappal azelőtt mozdultak rá, hogy a propagandaminiszter a család része lett. A földek akkor is nagyon jól hozhatnak, ha nem is művelik őket, néhány éven belül pedig még több pénzt lehet kivenni belőlük. - Az Obrusánszkiék közelebbi ismerőseitől kiinduló helyi pletykákból azt a legtöbben már tavaly nyár óta tudták, hogy a lány együtt van Rogán Antallal. Arról azonban, hogy hozzá is ment, még a magát a családfő barátjának mondó férfi is csak pár napja értesült, az pedig, hogy nagybirtokosok lettek, végképp mindenkit meglepett. Eddigi tudomásuk szerint egyedül a lány néhány éve elhunyt nagyapja foglalkozott olyasmivel, amire rá lehet fogni, hogy köze van a mezőgazdasághoz: virágot nevelt és árult, illetve „gombázott” …

telex.hu
Gulyás szerint Rogánné családjának gazdagodásánál nincs semmi látnivaló / 2021.02.05.
Magyarországon nagyon szigorú vagyonnyilatkozati kötelezettségük van a politikusoknak, és az a hozzátartozóiknak is kötelező. Ha pedig bárhol, bármilyen gyanú felmerül, vagyonnyilatkozati eljárás kezdeményezhető, de Rogán Antalék ügyében erre semmilyen okot nem lát a kormány, mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arra, hogy a DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán Antal új feleségének családi gazdagodása miatt. - Egy nyilvános adatvételi szerződés szerint ugyanis Borsodban vásároltak 1022 hektáros területet. Az egyik vevő neve a hét eleje óta ismert, ő Rogán Antal új felesége, akivel pár héttel azután házasodott össze a kabinetminiszter, hogy a nő és családja nyélbe ütötték életük üzletét. 83 millió forintot fizetnek saját zsebből, a maradék 1,5 milliárdot a Budapest Bank hiteléből állják. Innentől kezdve már csak a jó időjárásban és a mezőgazdasági támogatásokban kell bízniuk Obrusánszkiéknak, hogy ne legyen gond a törlesztésnél …

hvg.hu
Uniós milliárdokat elnyerő cégben lett tulajdonos Rogán Antal új apósa / 2021.02.04.
A mezőgazdasági szaktanácsadó cég 2019-ben nyert 2,23 milliárdot, tavaly 750 ezerért vásárolta meg a negyedrészét az új após, majd érkezett egy 315 milliós kölcsön egy ismerős állami banktól. - Bevásárolta magát egy tanácsadó cégbe tavaly Rogán Antalnak, a miniszterelnök kabinetfőnökének új apósa. A lépés azért érdekes, mert mint az Átlátszó kiderítette, a kérdéses cég előzőleg 2,232 milliárd forint vissza nem térítendő uniós eredetű állami forrást kapott mezőgazdasági szaktanácsadásra. A lap szerint a Ductus Szaktanácsadó és Oktató Kft., 2019 októberében nyerte el a támogatást. A pályázaton 14,1 milliárdot osztottak szét 17 cég között, és a legnagyobb falat jutott a Ductusnak. Rogán új apósa pedig 750 ezer forintot fizetett azért, hogy negyed részben tulajdonos legyen a cégben tavaly augusztusban. A vállalkozás az új tulajdonos érkezése után sem maradt az állam felől érkező pénzek nélkül …

ezalenyeg.hu
Fotó: Húszmilliós órát viselt Rogán Barbara / 2021.02.04.
Úgy látszik, Rogán új felesége legalább annyia szereti a szépet, mint Cecília. -Varga-Damm Andrea független országgyűlési képviselő közben érdekes kezdeményezéssel állt elő. A képviselő közösségi oldalán egy felhívást tett közzé, ebben azt írja: "a képen látható asszonyka 1,58 milliárd Ft kölcsönt kapott a Budapest Banktól a híradások szerint (ez egy átlagos magyar embernek 3950 havi (329 évi) fizetése), kérdezzük már meg a bankot, hogy mi milyen feltételekkel tudnánk mindannyian ennyi kölcsönt kapni. A Budapest Banknak van facebook oldala, ahol üzenetet lehet küldeni, s ott meg lehet érdeklődni. Én már megtettem, megkaptam a választ, de azt csak akkor hozom nyilvánosságra, ha már látom, nektek mit válaszoltak. Azért is van meglehetősen erős jogunk arra, hogy ezt megkérdezzük, mert a Budapest Bank a magyar emberek közös tulajdonában van, és mi, magyar emberek, elég sok pénzt fizettünk érte az amerikaiaknak."

444.hu
Rogán új feleségének családi köre nem állt meg az 1,6 milliárdos földszerzésnél, hozzácsaptak még 149 hektárt az esküvő előtt / 2021.02.03.
Előkerült még két szerződés. A vételár 95 százalékát ezeknél is az állami bank hiteléből fedezték. - ... folyatatták a birtok bővítését. A hivatalos közzétételi oldalon még két olyan szerződésre bukkantunk, amik szerint Rogán apósáék pár héttel a decemberi esküvő előtt még két másik eladótól is vettek 149 hektárnyi földet Rogán Barbara szülőföldjén több mint 182 millió forintért. A vételár 95 százalékát ezekben az esetekben is a Budapest Banktól kapott kölcsöntől fedezték.

atlatszo.hu
Állami bank finanszírozza Rogán Antal új neje és családja több mint ezer hektáros földvásárlását / 2021.02.02.
Többszáz hektárnyi móringot villanthat Obrusánszki Barbara. A miniszterelnöki kabinetfőnök új neje és annak szülei két további társukkal még az esküvő előtt, novemberben szerződtek 1022 hektár földbirtok adásvételéről. A vételár oroszlánrészét a kormányzati irányítás alatt álló Budapest Bank 1,58 milliárdos hitele fedezi. A pénzintézet ősszel 315 millió forint kölcsönt biztosított az Obrusánszki apuka friss céges érdekeltségének is. - Az üzlet pikantériája, hogy a vevők alig 83 millió forintot tudtak összeszedni a vételárhoz. A maradék összeget, azaz közel 1,6 milliárd forintot a Budapest Bank Zrt. finanszírozza a 2020 novemberére datált adásvételi szerződés szerint. A Budapest Bank emellett egy másik, tavaly októberi szerződés szerint további, összesen 315 millió forintos összegű kölcsönt biztosított az Obrusánszki Zsolt érdekeltségébe tartozó Ductus Kft.-nek. A kérdéses időszakban a Budapest Bank kormányzati irányítás alatt állt …

 

Kapcsolódó cikkeink:

Rogi_vakitIgeidők / Készült: 2021.02.13
Rogán Antalnak, legfrissebb nejének, és az őket babusgató NER sajtónak az igeidőkkel van baja, illetve azok közül is csak eggyel, a múlttal. Hogy a mesebeli földvásárlás nem történt meg, ezt ragozzák, elfeledve hozzá tenni, ezzel az aktust magát nem tagadják, mivel az még jelenleg is zajlik. A földvásárlás a magyar nyelvben új igeidőt vezet be, ez pedig az elhúzódó vagy folyamatos múlt, illetve a mindjárt jelen. Mert és ugyanis az van, hogy a szerződést a felek aláírták, csak addig nem lép életbe, míg a hatóságok a jóváhagyás hosszadalmas műveletét el nem végzik. A bank is lesben áll, s amint élessé válik a dolog, máris utalja az egymilliárdot.

12835652_51mMi az a Rogán Antal? / Készült: 2020.10.08
Tegnap a magyar Goebbels, tehát a szakonyfalui macsó, azaz Rogán Antal, amikor kérdezte őt a Telex újságírója, s illőn bemutatkozott, hogy honnan érkezett, Rogán azzal tagadta meg a választ, hogy „Nem tudom mi az”. – mármint a Telex. Mi sem tudjuk, mi az a Rogán Antal, és efölött fogunk mélázni akképp, hogy lehervadjanak a csillagok a levegőégről. A Wikipédia nagyon helyesen írja le nekünk, ahogyan az ifjú Rogán a szentgotthárdi Vörösmarty Gimnázium KISZ titkárából minden skrupulus nélkül átvedlett a Fidelitasba, amivel nem azt igazoljuk, hogy lám, Rogán kommunista volt, hanem, hogy elvei nincsenek, gondolatai sem, inkább ilyen fény felé toluló organizmus ő, mondjuk napraforgó.

Rogi_vakitRogán nyolcszáz milliója és Trianon / Készült: 2020.02.02
Orbán a buggyos gatyájában most Portugáliában nyüzsög, készíti elő a terepet az elkövetkező időszak lopásaihoz. Másképpen nem értelmezhető az a kijelentése, hogy olyan költségvetésre van szüksége az Uniónak, amely a tagállamok számára a lehető legnagyobb rugalmasságot biztosítja. Ez képes beszéde annak az óhajnak, hogy ide a lóvét és kuss, pedig csak Rogánt kellene megmutatni az Unióban, hogy elborzadjanak, mert meglátják, hová kerül a sváb traktorista adója. Például Rogán zsebébe.

afa080c1c373Orbán a templom egere / Készült: 2020.02.01
Itt volt az ideje megint a magyar közélet legálságosabb aktusának, amikor a közszereplők bevallják, mennyit loptak egy év alatt, illetve trükkösen takargatni kívánják az egészet. Vagyonnyilatkozatnak nevezik ezt a szemfényvesztést, aminek az ég egy világon semmi értelme nincs, de le lehet mérni rajta, ki hol tart a valóság elferdítésében. Nem ettől lesz becsületes valaki, viszont legalább meg kellene próbálni annak látszani, de az sem járható út, hogy a csillagokat is letagadjuk az égről, mert senki nem fog hinni nekünk.

roganbanki-4Hemzsegtek a szabálytalanságok Rogánék letelepedési kötvényprogramjában, büntetőügy lehet / Készült: 2018.02.03
Több esetben is szabálytalan volt a letelepedési kötvényüzletben részt vevő vállalkozások engedélyezési eljárása, amely – azonkívül, hogy bűncselekmény gyanúját veti fel – komoly nemzetbiztonsági kockázatot is jelent Magyarország számára, derült ki a birtokunkba jutott dokumentumokból. Az Orbán-kormány közel 20 ezer külföldinek adott ezen a programon keresztül 2013 és 2017 között letelepedési és tartózkodási engedélyt, vagyis nem mindegy, hogy mi alapján választották ki azt a nyolc céget, amellyel a külföldi ügyfelek szerződtek, és amelyek lejegyezték a magyar állampapírokat.

habEz már akkor is teljesen világos volt, amikor Rogán és Habony egy átmulatott éjszaka után kitalálta / Készült: 2016.10.25
Nap híre, vagy nem, alakul a molekula a letelepedési kötvények mögüli sunyi kihátrálás ügyében. Ez majdnem olyan vicces, mint az, hogy Kövér László ma megint eltemette a magyar nemzetet a parlamentben (aki még él, tegye fel a kezét).

Még mindig nem ismerjük a Rogán-vagyon eredetét / Készült: 2014.04.30
Emlékeznek még, amikor a választások előtti héten Rogán Antal többször is kijelentette, hogy a választások után vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez maga ellen, tisztázandó, hogy miből lett elég pénze több tízmillió forintnyi ingatlan megvásárlására, ha világ életében csak a politikában dolgozott?

Rogán-vagyon: kérdések, ismerősök, elfeledett négyzetméterek / Készült: 2014.04.01
Az ellenzék nem érti, miből futja luxuséletre a fideszes politikusnak, és vagyonosodási eljárást kezdeményeztek ellene.