Hírek

Manyika néni és az archeogenetika

12736110_50mManyika néni reggelente leértékelt száraz zsömlét visz a boltból, hogy híg cikóriába áztatva nyammogja el éhenhalás ellen. Ezen túl a füle lekonyul, sajog a bütyke és tegnap temette el az urát, aki a Covidba halt bele, és még csak vele sem lehetett az utolsó percekben, mert kihajították a kórházból. Mindezek ellenére bizakodva tekint a jövőbe – ha meg nem fagy –, mert mint szomszédjának a fülem hallatára előadta, nagy érdeklődéssel követi az új archeogenetikai-történeti kutatásokat. – Nem én hülyültem meg, hanem Kásler sámán, akinek ilyen delíriumai vannak.

Most, hogy Mátyás király csontkirakójába buzult bele, megkérdezték tőle, mi az anyám valagával foglalkozik amúgy a járvány kellős közepén, amire jött a válasz, miszerint: „Éppen a kultúra és a tudomány az a terület, amely segíthet átvészelni az embereknek ezt a nehéz időszakot”, és bízik abban, hogy „sokan érdeklődéssel fogják követni az új archeogenetikai-történeti kutatásokat”. Káslerrel már régóta bajok vannak, engem pedig irritál, hogy a vészek közepette közpénzből űzi a hobbiját, mondhatnám úgy is, legózzon a csontokkal saját zsebre és haveri körben.
 
De még annyira ostoba is volt ez a szerencsétlen, kérdésre hosszan elsorolta egy napját, hogy mivel telt neki, s íme: megnézte a fa koporsó felnyitását, a csodálatosan szép pálos rendi gótikus templomot, tájékoztatták a feltárásokról, közös kulturális programokat beszélt meg a varasdi püspökkel és a horvát kulturális minisztérium képviselőivel, valamint részt vett a maradványok visszatemetésén és megáldásán. Ezek után már ne csodálkozzunk, ha a tízparancsolat gyógyító erejében hisz, és azt is tegyük hozzá, tegnap jött el az a nap, amikor átlépte a tizenkétezret a magyar vírus-halottak száma.
 
Csendben és miden nagyobb ünneplés nélkül. Mert ahogyan a kedves vezető szeptemberben mondta, mindenkit meggyógyít, mégpedig személyesen, de elhagyta őtet az Isten, és a ráolvasás már nem segít. Na, majd az archeogenetikai-történeti kutatások és a maradványok megáldása. S míg pár napja azon méláztam, hogy Orbán közelségétől az organizmusok erkölcsüket veszítik, Kásler példája azt mutatja, hogy az eszüket is, mert ez az ember valaha onkológus volt, s állítólag jó. De ma? Önmagának puszta, léha roncsa. Egy koszos körmű vajákos, hívő fanatikus, botcsinálta régész, etc.
 
Nem egészen világos, hogy a kedves vezető miért tartja meg őt a magas hivatalban, bár azért sejthető. Marionettnek a bábszínházába, csak így kormányozni nem lehet. Kásler egy hóbortos vénember, aki a közpénz nélkül koszos atlétában a konyhai stokin adná elő a lázárjait a szomszédjának fröccsözés közben, így viszont, a NER-ben tőle és az elméleteitől hangos a sajtó. Így, ilyen kontextusban visszatérve Manyika nénihez, ezt a hatalmat éppen ezért (is) egyáltalán nem érdekli él-e, hal-e, tud-e venni száraz zsömlét, mert ez a hatalom a saját elvarázsolt világában él.
 
Mind az összes muftija rakosgatja a saját odvas, dohos csontjait. Ilyen a kereszténység vezérlő eszmévé emelése, bár hit nélkül, ilyen, hogy feudálisak a családról, férfiról, nőről gőzölgő gondolataik, ugyanilyenek a hős, honvédő hazafiakról szőtt álmaik, egyáltalán, a NER – aljassága mellett – már annyira avas szagú, mint Orbán kölökkori felcsúti udvara, ahol szocializálódott a kommunista papa pofonjai mellett. Ami történik az országgal, voltaképp törvényszerű, bár nem szükséges és feltételek nélkül mindenképp bekövetkező. De mi hagytuk, hogy így legyen.
 
Mindannyian Manyika nénik vagyunk. Ki inkább, ki kevésbé. Valamennyiünk felelőssége megakadályozni az új középkor eljövetelét, de ezek túlságosan nagy szavak ilyen szeles téli reggelen. Tegye fel a kezét közülünk az, akit jelenlegi nyomorúságában az archeogenetikai-történeti kutatások vigasztalnak, s ha nem akad egy sem, mondhatjuk közös erővel, na, ugye, a többit pedig csak hozzá kell gondolni. Én például egészen cifrákat tudok, de a gyerekszobám meggátol abban, hogy le is írjam. Bár ki tudja, az ordítás ugyanis és állítólag hozzá segít, hogy az ember ne kapjon gyomorfekélyt meg infarktust.
 
 

444.hu
Kásler szerint Mátyás király csontjainak összerakása segíthet átvészelni a járványt / 2021.01.25.
Az egészségügyért is felelős miniszter szerint most sokat segíthet a kultúra és a tudomány, így Hunyadi Mátyás kihantolása. - Mátyás király csontjainak összerakásáról beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki az egészségügyért is felelős. Az egyik kérdésre, ami valójában nem is kérdés, hanem inkább egy felvetés volt, miszerint „az egyik lap szerint inkább a járvány kezelésére kellene több időt fordítania, nem a Hunyadiak csontjainak felkutatására”, Kásler hosszan válaszolt és elmondta, mi is az ő feladata, illetve hogy múlt héten csütörtökön mennyi mindent csinált. Például „megnézte a fa koporsó felnyitását, a csodálatosan szép pálos rendi gótikus templomot, tájékoztatták a feltárásokról, közös kulturális programokat beszélt meg a varasdi püspökkel és a horvát kulturális minisztérium képviselőivel, valamint részt vett a maradványok visszatemetésén és megáldásán."