Hírek

Ecce homo

ovm1g241Doktorminiszterelnök úr tegnap elemelkedett az anyaföldtől, és két dolgot mondott a mi szívbéli gyönyörűségünkre. Először is, hogy az egyháznál a legjobb helyen van az állam pénze, másodjára pedig, hogy ő homo christianusoknak neveli a gyermekeinket a keresztény szabadság nevében. Mindkét idea ellen ellenszavazattal élek, bár tudom, sok jelentősége nincs, hiszen az ilyenektől pisál állva a decens és ostoba választóközönség, másrészt pedig régóta közkeletű, hogy doktorminiszterelnök úrral csak a baj van az ő fejében. Viszont mi abban a trutymóban élünk, amely abból szivárog.

Induljunk ki abból elsőként, hogy ha szerető és gondoskodó szülő volnék, akkor szándékaim szerint szeretném én eldönteni, ivadékom milyen irányba nevelődjék, és az irány meghatározásából kihagynám az államot. És legfőképp doktorminiszterelnök urat azzal az alapvetéssel, hogy a gyermekek nevelésébe diktatúrák szoktak belepofázni leginkább, ők óhajtják a saját szolgálatukra tenyészteni az alattvalókat. Másutt ez másképp megy, J. A.-nak is mondta az anyukája, hogy egyél, nekem nősz nagyra szentem, igaz, aztán elment a padlásra teregetni serényen.
 
Idézném is a doktorminiszterelnök urat, miszerint el a kezekkel a gyermekeinktől, amit pár napja mondott, más, uszító kontextusban, de az ilyesmik visszaszállnak az ember fejére, ha nem figyel. De nem figyel, pofázik összevissza, így azt is kénytelen vagyok megemlíteni okulásunkra, hogy az állam pénze nem az egyházak zsebében van jó helyen, hanem az enyémben. Én adtam az államnak, hogy rólam gondoskodjon, fürdessen tejben vajban, és nem adtam felhatalmazást arra, hogy bizonytalan identitású papbácsiknak passzolja tovább, mert ki tudja, mire költik azt.
 
Ebbéli intésem leginkább abból fakad, hogy az állam és az egyház már nagyon régen szétvállott egymástól, és a doktorminiszterelnök úr sem Mária Terézia, hogy bigott hívő legyen, sőt, életünket és vérünket sem ajánlottuk neki egyáltalán. Ajánlatom az volna, ha a doktorminiszterelnök urat megszállta a szentlékek, akkor vívódjanak egymással, szólongassák a másikat és igyanak egy felest, de az ilyen delíriumból az országot hagyják ki, mert ezt a létformát már a felvilágosodással odahagyta, és nincsen az ínyünkre az újbóli elsötétülés részesei lehetni.

Hiába mondja Balázs fideszdirektor, hogy oly jó, nem az. Tehát két dolgot már a helyére tettünk, mégpedig, hogy el a kezekkel a gyermekeinktől, valamint, hogy a pénzünkről is szigorú elszámolást szeretnénk. Mert nem a perselybe kerestük entestünk verítékével, sem világító keresztekre és miseborra. Sok minden másra sem, stadion etc., de most nem az a kontextus van, hanem a klerikális, illetve anti-, tegyük tisztába egyszer s mindenkorra, az adónk nem a papok hizlalására van, hanem a miénkre, s ha nem ez történik, azt számon fogjuk kérni.
 
Még továbbá, arra is kérném doktorminiszterelnök urat, hogy ne homózzon itt nekem, főleg ne ostobán és hazugan. Mert ugyanis, amikor Gyökössy Bandi bácsi szeme fennakadt, és megálmodta a homo christianus fogalmát, abban semmiféle nemzet, család, gyermek nem szerepelt, sem CSOK, sem Novák Katalin, de még az anyukám térgye kalácsa sem. Gyökössy Bandi bácsi megalkotott egy pátoszos szentképet, aminek már akkor sem sok köze volt a valósághoz, a mai Orbán Viktorhoz viszont egyáltalán semmi sem. Ábrándos ember volt Bandi bácsi nagyon.
 
A homo christianust, mint a homo sapienshez képest übermenscht az határozza meg szerinte, hogy bölcsességét Istenből meríti, igyekszik megismerni embertársait – hogy mélyebben szerethesse őket, keresi embertársait – mert őt már megtalálta Isten, nem szab határokat magában Isten kegyelmének – így növekszik határtalanná, van bátorsága annyira szeretni, hogy néha bolondnak nézik érte, sugárzik, és örömével „megfertőzi” a környezetét, Isten erejével minden bukásából felkel, és nem fél újrakezdeni, az örökkévalóságban ragadja meg a pillanatot… Ehhez képest nézzünk rá Semjén Zsoltra.
 
Gyökössy Bandi bácsi egy ábrándozó, rajongó jótét lélek, de a gondolataira országot építeni, nos, elhamarkodottnak tűnik, hacsak nem az van, hogy doktorminiszerelnök úrnak halovány fingja nincs erről a homo christianusról, csak olyan jól hangzik, vagy leírták neki. Ha annyira homózni akarunk, akkor én inkább a homo moralisra tennék azzal a toldással, hogy a gyerekemet ilyennek nevelném, amihez doktorminiszterelnök úrnak az ég egy világon semmi köze nincsen. Tehát, el a kezekkel a gyermekeinktől, és kérem vissza a pénzemet, mert nem erre adtam.
 
 

kolozsvaros.com
Most akkor kegyhely, vagy nemzeti kemping? / 2020.10.21.
Úgy tűnik, a Magyar Turisztikai Ügynökség pontosan tudja, mire is érdemes pénzt adni ezekben a vészterhes időkben. Nem, nem a budapesti turizmus fellendítésére. Azt oldja meg Karácsony Gergely a saját zsebéből, miután a kormány elvont több milliárd forintot amellett, hogy a járvány miatt kialakult helyzet okán egyébként is milliárdoktól esett el a főváros. Az MTÜ a Mátraverebély-Szentkút nemzeti kegyhely turisztikai fejlesztésére ad nem kevesebb, mint 3,4 milliárd forintot. - Kicsit azért utánanéztem a dolognak, de nem igazán találtam arra egyértelmű okot, hogy mégis miért van most szükség 3,4 milliárd forintra, pláne azután, hogy 2012-ben már kaptak 2,5 milliárd forintot …

hvg.hu
Orbán Viktor hálaadó istentiszteleten mondta el, minek kell nevelni a gyerekeket / 2020.10.17.
A miniszterelnök egy új középiskolai épület átadásán vett részt, és az egyházi intézmények állami támogatását méltatta. - Amikor az állam forrást ad egy egyházi intézmény építésére vagy fenntartására, akkor a pénzt a legjobb helyre teszi - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Budapest XXII. kerületében lévő Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium új középiskolai épületének átadása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten. Orbán Viktor - idézve Gyökössy Endre református lelkészt, író-költőt - azt is mondta: „arra kaptuk a keresztény szabadságot (...), hogy homo christianusoknak neveljük” a gyermekeket, hitükért, családjukért, nemzetükért és embertársaikért elkötelezett embereknek.

 

Kapcsolódó cikkeink:

120427726_3nDark side / Készült: 2020.10.07
Dzsejenbekov, kirgiz elnök alig egy hete a karmelitáknál smúzolt Orbánnal, mindkettőnek fülig ért a szája, hogy ötvenmillió dollárt félretettek későbbi ellopásra, de közbeszóltak a sorosista kirgizek. Dzsejenbekov elcsalta az aktuális választást, cserébe az ottani mindenféle buzik, részeges bölcsészek, színészpalánták, nyugatos írók, filozófusok és hitetlenek fellázadtak, Dzsejenbekov hatalmának pedig kampec. Pedig Orbán már légihídról álmodott a két ország közt, megtudtuk, hogy közös gyökereink vannak, pár hónap múlva pedig Kásler kiderítette volna, hogy Toldi Miklós nagyapja kirgiz volt, a főváros, Biskek pedig a magyar Bicske pontos megfelelője, ameddig közös haragunkban mindenféle kisvasutakat hosszabbítgatunk csak azért is.

dszzs2017044Bitang keresztények / Készült: 2020.10.02
Hegyi-Karabahban szinte száz százalékban örmények élnek, az örmények pedig keresztények. Azerbajzsán muzulmán, és ott lakik a baltás gyilkos. Örményország és Azerbajdzsán lövi egymást épp Hegyi-Karabah miatt, kies hazánk pedig a konfliktusban Azerbajdzsán mellett áll. 1921-ben Sztálin, mint nemzetiségi népbiztos nyomására csatolták az örmény Hegyi-Karabahot Azerbajdzsánhoz, Magyarország tehát a sztálini hagyományt követve babusgatja a muzulmánokat. Mindemellett kiderült, hogy az azeri diktatúra, amikor Orbán visszaadta nekik a hős baltást, pár millió dollárt utalt egy budapesti bankszámlára.

semjen_szar2Zsolti, a komisz / Készült: 2020.08.31
Semjén Zsolt Magyarország (nem köztársaság) miniszterelnök-helyettese. Amit itt majd előadok, ha a múzsa cserben nem hagy, ennek tükrében, ennek nagy súlyával olvasandó, hogy a végére jutván ítéletünk megfontolt, bölcs és alapos legyen, házelőnket véletlenül se érje elhamarkodottság, előítéletesség – és uram ne hagyj el – koncepciózusság vádja. Mert a balliberális seregek, aki vagyok, csak tobzódik itt az elrendelésekben, hogy eleve-e, meg lehet-e venni a lélek üdvét, vagy az az izé van, a szuperdetermináció, amit azért találtak ki eszement fizikusok, hogy a fotonok különösségét megmagyarázzák, de akkor meg úgyis teljesen mindegy.

19757773_12mDoktor Semjén / Készült: 2020.03.12
Ha a vírus miatt minden közösségi ténykedést lefújnak és megtiltanak, akkor tartsunk több misét a templomokban. – Így véli doktor Semjén miniszterelnök-helyettes, akinek a címe azt mutatja, ha a kedves vezetővel valami történnék – elvinné őtet a rézfaszú bagoly-, akkor rá lenne bízva az ország sorsa. Nem irigylem magunkat, de őt sem. Nehéz lehet két neuronnal leélni az életet, amelyek közül az egyik azt mondja, Isten, a másik pedig azt, puska, és ezzel készen is van doktor Semjén egész elcseszett élete.

Jesus_huTóta W: Haverok, buli, keresztény szabadság / Készült: 2019.10.08
Mindennapi didinket és kokainunkat add meg nekünk ma!

8929659_70cmSemjén szerint a világ / Készült: 2017.10.09
Nagyot ment Semjén Zsolt a Vasárnapi Újság című műsorban a Kossuthon, bizonyára sok tömjént szívott a misén, viszont ilyen állapotban nem kéne osztani az igét. De mégis megtette, delirálásában pedig eljutott a szabadkőművesekig meg az égő külvárosokig, ami, valljuk meg, új szint a NER tébolydájában.