Hírek

A V21 ajánlása a Nemzeti Minimum Program megalkotására

158496334950Magyarország tíz éve távolodik a jogállam és a szabad piacgazdaság európai normáitól. A helyzet megváltoztatása csak kormányváltással lehetséges. A Fideszt a következő választásokon együttesen induló és az  ország jövőjét formáló  kormányzati politikáról közös vízióval rendelkező ellenzék győzheti le. 

Orbán Viktor  az  átírt  választási törvény  segítségével tartósította a  kétharmados parlamenti többségét, lépésenként építette le a jogállamot és váltotta fel vezérelvű kormányzással. Rendszere − nevével ellentétben – nem a nemzeti együttműködést erősíti, hanem kettészakította az országot. Csak a kormánypárti választókat tekinti „nemzetinek”, az ellenzékieket „nemzetietlennek” bélyegzi; ezt nem fogadhatjuk el. Ez a kormány számos szociális vívmányt számolt fel eddig, és a koronavírus-járvány elleni védekezés leple alatt is tovább növeli a hatalmát. Kivérezteti az önkormányzatokat és szűkmarkúan bánik a munkájukat elvesztő százezrekkel, miközben soha nem látott arányban tereli a közpénzeket a jól ismert üzleti körökhöz.  
 
A V21 csoport 2019 tavaszán látleletet készített az ország állapotáról és az állam működéséről „Csend és kiáltás” címmel. Az őszi önkormányzati választások megmutatták, hogy sokan akarnak változást Magyarországon. Az  eredmény  megmutatta,  hogy   igazi  fordulathoz   az  ellenzéki   pártok együttműködése szükséges. A választók azonban joggal  elvárják,  hogy  az  ellenzéki pártok kinyilvánítsák a mai állampárti viszonyok felszámolása iránti elkötelezettségüket, és felmutassák a mostani rezsim utáni Magyarország társadalmi-politikai kereteire vonatkozó közös elgondolásukat. Úgy látjuk, hogy nélkülözhetetlen a többséget meggyőző közös jövőkép!  
 
Az ellenzéki pártok, mozgalmak, civil csoportok felelőssége és feladata, hogy a 2022. évi országgyűlési választásokra megfogalmazzák a tisztességes és minden állampolgár számára esélyt teremtő állam megvalósításának céljait, és közös jelöltjeik képviseljék ezeket. A V21 csoport arra vállalkozott, hogy tagjainak kormányzati tapasztalata és szakmai tudása alapján javaslatot tesz a közös alapra, amelyre építkezni lehet. A Nemzeti Minimum Program meghirdetésével kívánunk hozzájárulni a nemzet közös jövőképének kialakításához, majd pedig az új felfogású és tiszta erkölcsű kormányzáshoz. Valljuk, hogy rendszerváltás kell! Egyidejűleg kell elküldeni a NER-t és meghaladni a 2010 előtti társadalmi-politikai viszonyokat. Csak így lehet megakadályozni, hogy a jövőben bármely politikai csoport a hatalmat megszerezve felszámolja a jogállami kereteket és kettészakítsa nemzetünket. 
 
A rendszert váltó Országgyűlés társadalmi részvétellel dolgozzon ki egy új Alkotmányt, amit a nemzet népszavazással fogadjon el. Ajánljuk, hogy az új  Alkotmány garantálja Magyarország minden állampolgára számára: 
                       •     az egyenlő esélyeket és a méltányos megélhetést, 
                       •     a tisztességes piacgazdaságot és az erős munkavállalói érdekvédelmet, 
                       •     a jogbiztonságot és a szólásszabadságot, 
                       •     nemzeti és európai létünk külpolitikai kereteit.  
E fő célokat a következő 21 pont részletezi. 
                                                        

Egyenlő esélyeket, méltányos megélhetést! 

      1.   A közfinanszírozott  egészségügyi ellátás legyen mindenki számára elérhető!  
            A   koronavírus   járvány   kapkodó   intézkedései   is  rámutattak    az  egészségügyi  irányítás 
            elégtelenségére.  A rendszer  súlyos pénzhiánnyal  küzd, az ellátás  az elmúlt  tíz évben  sokat 
            romlott.    Az egészségügyi közkiadások összegét  több  százmilliárd  forint   összeggel föl  kell 
            emelni   és   ennek  kétharmadát   az  orvosok   és  szakdolgozók  béremelésére   fordítani.   A 
            kormányban  önálló minisztérium  feleljen az egészségügyért! 
      2.   Méltányos  megélhetést  mindenkinek! 
            A   nyugdíjasok   kimaradtak   az  elmúlt    évek  gazdasági  növekedésének   nyertesei   közül. 
            Különösen súlyos a nyugdíjminimumból  élők  helyzete. Reális létminimum  számítások alapján 
            fel  kell emelni az alacsony nyugdíjakat, elsőként azokat, amelyek még a minimálbér felét  sem 
            érik  el. A minimálbért is szükséges növelni, a cél az európai minimálbér szint elérése legyen!  
      3.   A gyermekszegénység felszámolására szülessen kormányprogram! 
            A magát „családbarátnak”  nevező kormány az adók és támogatások révén főleg a tehetősebb 
            középosztályhoz  tartozó  családokat és gyermekeket  hozza helyzetbe,  miközben gyermekek 
            tízezrei  vesztik  el  az esélyeiket,  ha  szegény családba  születnek.  Átfogó  kormányprogram 
            állítsa  meg a gyermekszegénység terjedését, és mérsékelje a különféle – települési,  oktatási, 
            munkaerő  piaci, etnikai – hátrányokat!  
      4.   Igazságosabb adórendszert, csökkenjen az ÁFA!  
            Az emberek  életviszonyait  figyelembe vevő,  méltányosabb áfa-  és jövedelemadó szükséges. 
            A  fogyasztási javakat  terhelő,  kiugróan  magas általános  forgalmi  adót  az európai  átlaghoz 
            célszerű  közelíteni,  az élelmiszerek és  a lakáscélú ingatlanok  ÁFA kulcsát  pedig  5%-ra kell 
            csökkenteni.   Napirendre   kell   tűzni   a  többkulcsos   jövedelemadó   rendszer  bevezetését. 
            Minimális  cél legyen a minimálbér adómentessé tétele. 
      5.   Az általános tankötelezettséget   vissza kell emelni 18 éves korra! 
            Az iskolarendszer  18 éves korukig nevelje  a 21. század kihívásaira önállóan válaszolni képes 
            magyar   fiatalokat!    A  koronavírus   járvány   megmutatta    a  digitális   közoktatásban   rejlő 
            lehetőségeket,    de    a   hozzáférés   problémáit    is   megvilágította.    A    szegény  családok 
            gyermekeinek   támogatást   kell  nyújtani   digitális  eszközök  beszerzéséhez. A  kormányban 
            önálló  minisztérium feleljen  az oktatásért! 
      6.   Az első egyetemi diploma  legyen térítésmentes! 
            Az  egyetemi  képzés  nem  lehet  a  jómódúak  kiváltsága.  Az  első diploma   térítésmentessé 
            tételével    minél   több   tehetséges   fiatal   előtt    nyíljék   meg   az  egyetemi   továbbtanulás 
            lehetősége!   Egyetemeink  úgy  lehetnek  versenyképesek  külföldi  intézményekkel,   ha  itt  a 
            legjobb  oktatók tanítanak,  és a legtehetségesebb magyar fiatalok tanulhatnak tovább. 
      7.   Roma polgártársainkkal  együtt  gyarapodjunk  és boldoguljuk! 
            A   lakóhelyi,    iskolai   szegregáció   nem   enyhült,    a   közoktatás   is   növeli   az   esélybeli 
            különbségeket.  A  roma  felzárkóztatásra  szánt európai   uniós források   a kormány  klienseit 
            gazdagították.    Érdemi  intézkedés   kell   a   romák   helyzetének   javítására,   munkavállalói 
            képességeik  javítására,  valós  esélyeik   megteremtésére.   Roma  polgártársaink  társadalmi 
            arányaiknak megfelelően  vegyenek részt a közéletben! 
 

Tisztességes piacgazdaságot,erős munkavállalói érdekvédelmet!

      8.   Építsünk versenyképes, tudásalapú  gazdaságot! 
            Magyarország  számára  a  jövőt   a  válságoknak ellenálló,   tudásalapú  gazdaság fejlesztése 
            jelenti,  amely  támaszkodik a hazai kis és közepes vállalkozásokra. A vidékfejlesztési célok  az 
            egészséges  élelmiszerek   mezőgazdasági  termelésre   ösztönözzenek.   A   hazai  és   uniós 
            fejlesztési   források  a  hozzáadott   értéket   növelő  gazdaság kialakítását   mozdítsák  elő,  a 
            tisztességes és átlátható verseny szabályai szerint. 
      9.   Rendszeres társadalmi érdekegyeztetést! 
            A  kormány  nem tárgyal  érdemben  a  munkavállalók képviseleteivel,  eközben  folyamatosan 
            szigorítja  a munka  törvénykönyvét   a munkavállalók  kárára.  Szülessen új Munkatörvény!   A 
            munkavállalói   jogokat  és  a sztrájkjogot   a  munkaadók  és a  munkavállalók  szervezeteinek 
            bevonásával   kell  megfogalmazni.   A  szakszervezetek  érdemi   jogosítványait  és   pénzügyi 
            függetlenségét  törvény garantálja! 
      10. Az elmaradott régiók fejlesztése legyen össztársadalmi ügy! 
            A  Nyugathoz való  közeledés helyett   folytatódott   egész térségek leszakadása, kiürülése.  Az 
            elmaradott    területek    felzárkóztatására  érkező   uniós   források   nagy  részét   a  kormány 
            klientúrájának    anyagi  érdekei  szerint   költötték   el.   A  források   újszerű  és  igazságosabb 
            elosztására,  a  sorvadó  vidékek   és falvak   rehabilitálására  alakuljon   Regionális Fejlesztési 
            Tanács a kormány és az önkormányzati szövetségek részvételével!  
      11. Magyarország csatlakozzék az Európai Ügyészséghez! 
            A  magyarországi  közbeszerzéseknél az európai  uniós  irányelvekre   hivatkozó  jogszabályok 
            nem  érvényesülnek,  a  gyakorlat  a Fidesz-klientúra  meggazdagodását szolgálja. A polgárok 
            érdeke  az, hogy  a korrupció  semmilyen  formája  ne maradjon  büntetlen,   akkor sem,  ha az 
            érintettek     a  politikai    osztály   tagjai   vagy  hozzájuk   kötődő   vállalkozók.   Magyarország 
            csatlakozzék az Európai Ügyészséghez! 
      12. Tegyük zölddé Magyarországot! 
            Az  éghajlatváltozás   hatását  és  mértékét    a  Fidesz-kormány  alábecsüli.  Magyarország  is 
            csatlakozzék  a klímavédelemmel   kapcsolatos nemzetközi  megállapodásokhoz,  amelyek  az 
            egész  emberiség  jövőjét   szolgálják!   A  kormány   támogassa  környezetvédő  technológiák 
            bevezetését    és   olyan   helyi   termelési    és   fogyasztási   láncok   kiépítését,    amelyek   a 
            környezetterhelést  és a globális függőséget is csökkentik! 
       

Jogbiztonságot és szólásszabadságot! 

      13. Új és arányos választási törvényt!  
            A  Fidesz választási rendszere súlyosan torzítja a választói akarat érvényesítését, akadályozza 
            kormányképes  többpárti  koalíció létrejöttét.  Új és arányos választási törvényt kell alkotni!  Azt 
            is  lehetővé   kell  tenni,  hogy  az  országon kívül  élő  minden   magyar  állampolgár  egységes 
            módon  szavazhasson a hazai választásokon.  
      14. Miniszterelnököt legfeljebb két ciklusra  lehessen választani! 
            A  Fidesz a parlamenti  többség birtokában   fokozatosan leépítette  a  jogállam és a  többpárti 
            demokrácia  intézményeit,  és vezérelvű kormányzást valósított  meg. A választhatóság időbeli 
            korlátozása   garantálja,  hogy  a  hatalom  parlamenti   eszközökkel  se kerülhessen  egyetlen 
            ember  kezébe. Az Alkotmány  rögzítse, hogy miniszterelnöki  funkciót  egy személy legfeljebb 
            két  cikluson át tölthet  be! 
      15. A köztársasági elnököt közvetlenül válasszuk meg! 
            A   köztársasági  elnököt   mind  több   ország  választja  közvetlenül.   Az  elnök   alkotmányos 
            közfunkciói  gyakorlásakor ne az Országgyűlésnek, hanem a választóknak akarjon megfelelni, 
            közvetlen  megválasztása garantálhatja   a népfelség  elvének  érvényesítését.  A köztársasági 
            elnök  a nemzet egységén őrködjön,  és az alkotmányos normák  szerint döntsön  a parlament 
            által  alkotott  törvények aláírásáról!  
      16. Az önkormányzatok váljanak a polgári önigazgatás szervezeteivé! 
            A Fidesz leépíti az önkormányzatokat, a veszélyhelyzet ürügyén hozott intézkedéseivel már az 
            önkormányzatiság  pénzügyi alapjait rendíti meg. Az önkormányzatok kapják vissza az államtól 
            az alapfokú oktatást  és az egészségügyi alapellátást! A helyi kérdésekben az önkormányzatok 
            legyenek  ismét  illetékesek,  általuk  is  érvényesüljön  a társadalmi  ellenőrzés  és a  polgárok 
            személyes részvétele.  
      17. A közmédia kerüljön társadalmi ellenőrzés alá! 
            A  Fidesz a közmédiát  a  propaganda  eszközévé silányította,  az állami  hirdetésekkel  táplált 
            sajtómonopólium    kiadványaival  befolyásolja   és megtéveszti   a  közvéleményt.  Társadalmi 
            ellenőrzéssel   biztosítani   kell   az   állami   média   kiegyensúlyozott,   kormánytól    független 
            működését.   A  sajtómonopóliumok   felszámolásával  egyidejűleg   a  média  reklámpiacán  is 
            valódi  versenyfeltételek érvényesüljenek!  
 

Nemzeti és  európai külpolitikát! 

      18. Külkapcsolataink középpontjában az euro-atlanti szövetségi rendszer álljon!  
            A  rendszerváltoztatás egyik fő  célja a nyugati  modellhez  és szervezetekhez való csatlakozás 
            volt.  A polgárok  nagy többségének döntése  szerint biztonságunkat  ma a NATO garantálja, a 
            jólét  lehetőségét pedig elsősorban az Európai Unió kínálja számunkra. Magyarországnak az az 
            érdeke,  hogy  építse  és erősítse  a  saját  szövetségi rendszerét,  és ne  azon  kívül  keressen 
            kalandokat  gyanús és veszélyes partnerekkel. 
      19 Teremtsük meg az euró bevezetésének feltételeit! 
            Hazánkat  végre  nem  idegen  hatalmak   irányítják.  Az  Európai  Unió  politikai   és gazdasági 
            értékközösségéhez népszavazáson kifejezett erős  többségi akarattal  csatlakoztunk. Alapvető 
            érdekünk   az Európai Unió  jó  működése,  belső  problémáinak  megoldása. Használjuk  ki az 
            integráció   esélyeit!  Teremtsük  meg a  közös európai  valuta,  az  euró  hazai bevezetésének 
            gazdasági és társadalmi feltételeit.  
      20. Állítsuk le a soha meg nem térülő nagyberuházásokat! 
            2010   után   a  kormány   nagy   értékű   szerződéseket  kötött    távoli   külföldi   partnerekkel, 
            megfontolt    gazdasági szempontok  nélkül,   sanda  politikai   szándékoktól  vezetve.  A  paksi 
            nukleáris   erőmű   költséges  bővítése  orosz  technológiával   elhamarkodott    volt,   a  magas 
            kamatozású   orosz  hitel   eladósodottságunkat   is  növeli.  A  drága   kínai  kölcsönből  épülő 
            belgrádi  vasútra sincs az országnak szüksége. 
      21. Magyarország vállaljon szerepet a globális problémák megoldásában! 
            A Fidesz-kormány és Orbán Viktor úgy próbál  nemzetközi pozíciókat építeni, hogy a különféle 
            szervezetekben   és  fórumokon   a  többséggel   szembeszegülve akadályozza  a  konstruktív 
            megoldásokat.  Az a valódi érdekünk, hogy Magyarország vállaljon építő szerepet, és találjunk 
            közös   megoldásokat   a  globális   problémák,   köztük   az   éghajlatváltozás  és   a  migráció 
            számunkra is kedvező nemzetközi kezelésére! 
             
Budapest  2020.  szeptember 
 
                                           Balázs Péter                                            Bod Péter Ákos 
                                             társelnök                                                    társelnök 
                                                                                  
 továbbá   Andor  László, Bárándy  Péter,  Bozóki  András,  Érsek Ákos, Gábor  Péter,  Göncz Kinga, 
          Holoda   Attila,  Hegyesiné  Orsós Éva, Jeszenszky Géza,  Mellár  Tamás,  Nagy Zoltán, 
                                        Pusztai  Erzsébet,  Raskó György,  Székely Tamás 
 

https://www.v21.hu/nemzeti-minimum

www.atv.hu / videó
Elkészült a V21 nemzeti minimum program / 2020.09.29.
Az Egyenes Beszéd vendégei Balázs Péter volt külügyminiszter, a V21 csoport tagja és Bod Péter Ákos az MNB volt elnöke, a V21 csoport tagja.

www.atv.hu / videó
Ajánlást tett a V21 csoport a Nemzeti Minimum Program megalkotására / 2020.09.29.
Az ATV Start vendége Holoda Attila, a V21 csoport tagja.