Hírek

Fogadás balról

orban_viktopTegnap a komplett operatív törzs ücsörgött „U” alakban a hosszú asztaloknál. Rengetegen van ez az operatív törzs aki megment minket, mindenféle szagemberek, rendőrök, nyunyókák vegyesen, akik népükért élnek, érette, s általa. Szóval ültek ott, így mutatta a kamera, mígnem balról megérkezett a tábornok – Isten vagy amőba – a jól ismert trottyos alak talpig gyomorban. Előtte mutatták, ahogyan hozza őtet a páncélozott fekete gépjármű, amely süvít a törzshöz át a hajnali városon. A kapuban két ember várta a trottyos amőbát, és aztán siettek föl a lépcsőn sebesen, ahogyan a gyomruk engedte nekik, és így érkeztek meg az „U” alakú operatív törzshöz.

Snitt. Egy másik kamera már azt mutatta, ahogyan belép a nagyságos úr a nyunyókákhoz, szagemberekhez, következésképp nem egy kamera volt, hanem több, egy komplett filmgyár rögzítette a utókor és az illékony jelen számára, ahogyan a gyomros amőba betolul az „U” alakú operatív törzshöz. És ekkor történt meg a csoda. Ahogy jött be balról először a gyomor, aztán a többi alkatrész, a nyunyókák, rendőrök és szagemberek úgy vágták magukat vigyázzba, akár valami díszőrség, viszont az ember azon csodálkozott, hogy ezzel egy időben nem köpték szembe magukat, illetve azt a valamit, amit a szervilis szolgaság belőlük „U” alakban ott hagyott.
 
És még csak nem is ez volt a drámai csúcspont, hanem, hogy az amőba gyomrából két kéz türemkedett elő, és mutatta karmesterként nyugtatva, hogy jó, nem kell annyira nyalni a seggem, leülhettek akár, ha akartok. A két kéz ujjai széttárva, a tenyér a föld felé néz, és le-föl mozgatva a karokat kifejezi a helyfoglalás fenséges megengedését, a hódolat befogadását mintegy, a mérhetetlen hatalom nyugtázását, ahogy az operatív törzs „U” alakban vigyázzban reszket előtte. Viszont ő nem löveti le őket, mert csálén áll a fülük, hanem szíve minden irgalmával engedélyezi a férgeknek a helyfoglalást. Egy diktátor az ilyen pillanatokért él, amikor egy másodpercben sűrűsödik össze a hatalma.
 
A teremben lévő nyunyókák, rendőrök és szagemberek pedig büszkén mutogathatják gyermekeiknek és hites társuknak, hogy lám, itt a bizonyság, egy levegőt szívhattam vele, majdnem éreztem a reggelire fölzabált kolbász fokhagyma szagát, a szétsprickoló koviubi ecetjét. A nyunyókák, rendőrök és szagemberek vigyázállása dönti romlásba az országot, midőn föladják, akik valaha voltak, és föloldódnak a NER szutykos gőzeiben. És az ilyen aktusok tévéműsorok bírnak lenni, mégpedig úgy, hogy másfél óra alatt ötször látja az ember, és voltaképp hálás is, hogy ilyet érzékelnie adatott, mert ugyanis ez maga volt a megvilágosodás, mert eddig nem tudta az ember, hol is él.

vm_diszno

Tegnap valami munka miatt M1 nézésre kényszerültem, mint az a fentiekből is kiderült talán, és most elmesélem, mit láttam arrafelé, abban a másik világban, amit ebből a mi keservesünkből gyúrnak össze, állítanak elő kirakatul, mételyül a bávatag népeknek. Ebben permanensen szaporodnak a fiatalok, a süldő lányok mindig terhesek, az első gyerek sincs meg, de már tervezik a következőt, mert a kormány ezt lehetővé teszi, simogatja a hasát a kismama és hálálkodik. Egy boldogság az élet, Novák még nem is miniszter is ezt magyarázza, hogy hiába a járvány is, még csak meg sem döglünk, náluk az örök élet itala, ami valami kisüsti lehet bizonyára, és otthoni főzésű.
 
Migráncsok is vannak természetesen Bakondival, Nógrádival elnyújtottan aggódva, bánatosan nézve a kamerába, meg még egy ürge, aki azt szajkózza, hány milliárdot hagytak a zembereknél megint. Pedig ez egyszerű képlet, épp annyit, amennyit nem szedtek el tőlük. És ezek, amőbák, „U” alakú vigyázzba álló operatív törzsek, szaporodó fiatalok, Nógrádik és Bakondik másfél óra alatt ötször, hogy beleégjen az ember agyába. Goebbels ezekhez képest kutyafasza, nyeretlen kétéves csupán. És ott lebeg ez az egész sűrű masszaként a valóság fölött, hogy akinek nézni mást módja nincs, garantáltan meghülyül vagy fölköti magát az első fára vagy villanyoszlopra.
 
Lehengerlő másfél óra volt, látni a színművet, rendezőt, szereplőket, statisztákat, akik előállítanak egy soha nem is volt világot csak azért, hogy Orbán hatalmon maradhasson. Szánni valóan félelmetes ez a gépezet, és meg kell követnem a szomszéd Józsit és mind az összes más Józsikat. Nem tehetnek róla, hogy tudatlan ostoba sötétek, mert ez csepeg beléjük a teleképből, ezt olvassák a lapokban és ezt mondja nekik a Kossuth. Ez egy színjáték, ami addig fog tartani, míg alattuk recsegve össze nem omlik az egész tákolmány, ami a NER. Viszont ez a cirkusz tartja életben is, ilyképp olyan illékony, mint a hazugság. Csak meg kell bontani valahol és recsegve dől össze az egész.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

73866547-103Nyunyóizmus / Készült: 2020.08.26
Nyugdíjba vonul hát a Pálffy Ili. Ez így kimondva olyan rezgéseket generál az emberben, mint amikor Svejk a császár őfelsége légyszaros képe alatt sóhajtott fel: megölték hát a Ferdinándot. Ez cezúrát jelent, ami után borzalmak vagy mókák következnek gusztus vagy történelmi szükségszerűség szerint, ami minden időben bizonytalan, így momentán sem tudható a kimenetele. Pálffy Ili alakja beleégett a retinánkba és az agyunkba 2018. április 8-án.

70a7d13247bViszontlátásra, pajtások / Készült: 2020.06.18
Még nem tudjuk, sírjunk vagy nevessünk, igazából azt sem, mi vár reánk a tátongó, jéghideg űrben. A lelkünkben lüktető kínzó lukat Ady Bandival (írta Wass Albert) tudjuk csak méltóképp lefösteni, és így panaszolkodunk az ő tollaival: „Mint elárvult pipere-asztal,/ Mint falnak forditott tükör, Olyan a lelkünk, kér, marasztal/ Valakit, ki már nincs velünk…” – Vagy visszagondolva gumigatyás kölökkorunkra sóhajtunk, mit sóhajtunk, sikoltunk föl, mi lesz velünk nagymama, hogy Ceci néni itt hagyott? Eltűnt életünkből a fix pont, az útjelző bója, úgy is, mint Móka Miklós és az ő Hakapeszi Makija, senki nem búcsúzik már tőlünk, hogy eljövök még hozzátok, viszontlátásra, pajtások.

74799Nemzeti konzultáció a nyunyókáról / Készült: 2020.06.01
Kedves Honfitársam! Magyarország miniszterelnökeként ismét Önhöz fordulok, mert fontos számomra a véleménye. Mint bizonyára tudja, szeretem azt a látszatot kelteni, mintha érdekelne az Ön véleménye. Ezért arra kérem, mondja el, hogy mit gondol arról, amiről Ön is tudja, hogy úgyis az lesz, amit én akarok. Ezúttal a koronavírusról osztom meg Önnel – kérdések formájában – a gondolataimat a gazdaság újraindításáról, valamint Soros György újabb tervéről.

kasler-miklsBele a képünkbe / Készült: 2020.05.21
Megyesi Gusztáv, szegény, határozta, adta meg a publicisztika tömör definícióját, miszerint az ilyen írásmű – mondta ő – nem egyéb, mint valahonnan eljutni valahová. Részemről szeretem ezt az utat, kóborolni itt-ott, erre-arra, gyűjtögetni a tényeket, aztán a célnál levonni belőle a következtetést és elégedetten hátradőlni. Ehhez képest Kásler miniszter megfoszt az efféle örömöktől, mert egyenesen a képünkbe hazudik bele. Le sem kell leplezni őt, elvesznek az intellektuális kihívások, a kalandos utak. Ez nem ér. Írástechnikailag sem, a társadalom szempontjából pedig, amelynek tagjait hülyének nézi, szintén. Illetve ebből a nézőpontból nevezhetjük tragédiának is.

uliktkpturbdNyunyóka és a tízparancsolat / Készült: 2020.05.14
Nyunyókát tisztítsuk gyakran, tartsuk be a tízparancsolatot, és mossunk sűrűn kezet. – Íme, hölgyeim és uraim a kásleri orvoslás és járványügy fundamentuma, de, ha belegondolunk, felépítménye is egyben, az egész, vaskos teste neki. Ha ezeket szem előtt-, és betartjuk, nem esz meg minket a Devla, és az örök élet vár mindannyiunkra. Juhhé! Mert ugyanis Ceci néni, úgy is, mint Kásler elvtárs kinyújtott karja a vészekben, tegnap értekezésében megemlékezett a kis szaros polgártársakról is, mert ezúttal az alábbi bölcsességet tudhattuk meg tőle: “A piciknél van valamiféle ragaszkodás – és itt nemcsak a cumikra gondolok -, hanem egy kis pelenkára vagy a nyunyókára, amit ő otthonról hoz és nagyon szereti. Próbáljuk meg ezeket otthon gyakran tisztítani!

vezerlocsillagunkFennsík / Készült: 2020.04.25
Nem azért mondom, de mindjárt május harmadika van, vészesen közelít, kettőt pislantunk és már benne is ülünk a közepében, ami maga csúcs, ugye. A járvány csúcsa Orbán Viktor Mihály szíves közlése szerint, s amióta ezt megmondta, mint a biztos és elkerülhetetlen jövendőt, mindenki azon görcsöl, hogy és vajon mit is akart mondani a költő, milyen titkos és titokzatos üzenete van a megalkotott képnek, amelynek a tartópillérei a harmadika és a csúcs, a tetőzés, meg az ormok. Tehát hogy ez mi a rossebet jelenthet, ennek a fölfejtése folyik. Viszont nem jelent semmit sem.

1378387_3233Kocsma gőze / Készült: 2020.04.23
Bencsik János, független képviselő megsértette a kocsmák jó hírét. Negatív színben tüntette fel a műintézményeket, amikor az ország házát hozzájuk hasonlította, mondván, kormánypárti képviselők a bezárt egységek helyett használják tivornyázásra a parlamentet. Az ivók ezt az összevetést kikérik maguknak, mert egyrészt ők kormánypárti képviselőket nem tűrnének meg a falaik között, másrészt pedig a kocsma nem egyszerű töltőhely, ahol hiphop bedűttünk valami szeszt, mint a parlamenti büfében, hanem ott filozófia is van, az élet nagy kérdései, az életé meg a halálé, valamint a csapos lány csöcsei.