Hírek

Viszontlátásra, pajtások

70a7d13247bMég nem tudjuk, sírjunk vagy nevessünk, igazából azt sem, mi vár reánk a tátongó, jéghideg űrben. A lelkünkben lüktető kínzó lukat Ady Bandival (írta Wass Albert) tudjuk csak méltóképp lefösteni, és így panaszolkodunk az ő tollaival: „Mint elárvult pipere-asztal,/ Mint falnak forditott tükör, Olyan a lelkünk, kér, marasztal/ Valakit, ki már nincs velünk…” – Vagy visszagondolva gumigatyás kölökkorunkra sóhajtunk, mit sóhajtunk, sikoltunk föl, mi lesz velünk nagymama, hogy Ceci néni itt hagyott? Eltűnt életünkből a fix pont, az útjelző bója, úgy is, mint Móka Miklós és az ő Hakapeszi Makija, senki nem búcsúzik már tőlünk, hogy eljövök még hozzátok, viszontlátásra, pajtások.

Nem lesz többet Operatív Törzs matiné a televízióban tizenegykor, hogy jó étvágyat csináljon az ebédhöz, nem kapunk már tanácsot soha többé Nyunyóka ápolásához, sem a tér és idő einsteini rejtelmeihez a távolságtartás miheztartása végett. S ha most, mint tapasztalható volt az utóbbi zivataros hetekben, mozgalom indulna, hogy mentsük meg Ceci nénit a Kázmér karmaiból, azt a Ceci nénit, aki ennen verejtékével dolgozott érettünk kifulladásig, míg viszont a Kázmér csak egy naplopó firkász, Kázmérnak tehát semmi joga a Ceci nénin élcelődni, míg viszont ő szívünk minden szeretetét érdemli nemzetmentő munkájáért, ahogyan lehetővé tette, hogy éljünk, s meg ne haljunk. – Akkor protestálni volnék kénytelen.
 
S ha már alább utaltam a nagymamához való fohászra, mint kilátástalanságunk fokára, itt és most gyurcsányilag szintén előkerül otthonkás víziója, midőn kijelentem, lófaszt mama. Mert ugyanis ezen a ponton kell csalódást okozva közölnöm, itt nem Ceci néniről van szó, mert ugyanis a szervilis butaság, a bábuként való élet és a kioktató pökhendiség, az nem Ceci néni, hanem a NER maga. Ennek Ceci néni csak a megtestesülése, ugyanakkor terméke, kőművese és építőköve is egyben, az ómega és az alfa, a kezdet és a vég, keresztelő és temetés, a semmibe vesző horizont az Operatív Törzzsel együtt. Ezeknek így közösen semmi nem indokolta a létezését.
 
Kézzel fogható funkciójuk nem volt, értelmük, hasznuk sem, ők Orbán lázáros agyának kivetülése, árnyképek a falon, s ha volt is fizikai valójuk, csakis azért, hogy a hitetlenek is higgyenek, a pogányok pediglen megtérjenek, így bűnös lelkük megmeneküljön. Lehetne itt idézni a Ceci néni összest, hogy mivel örvendeztette, hökkentette, nevettette vagy siratta meg Neria népét, ekkor viszont tévútra mennénk gondolkodásunkban, mert ugyanis, mint mondtam már és megállapítottam, akárha napkeleti bölcs, Ceci néni nem önálló entitás, hanem immár Orbán rosszabbik része. S ha most és ugyan megbúvik is majd a színfalak mögött, tudjuk, csak egyet csettint, és a kedves vezető ugrik is.
 
Sajátos lesz a leosztás, mert ugyanis, ha Ceci néni farkast kiált, megint lesz vészhelyzet, bár egyfolytában van amúgy. Úgy lesz az, hogy Orbán majd mondja Ceci néninek, mondjon veszélyt, amire lehet ugrania. Orbán majd rá mutogat, mint felettes énjére, mit tehetne mást, diktátorkodnia muszáj, mert a Ceci azt parancsolta, míg a Ceci nézegeti a levelet, amelyben azt parancsolja neki a vezető, hogy parancsolja neki, hogy ő meg azt parancsolja, és máris kész a paradoxon, ami maga az élet. Ceci néni nem jóságos nagyanyó, Ceci néni maga Orbán, ahogyan az Operatív Törzs, Varga Judit, Kovács Zoltán, ez mind Orbán, ahogyan álmában játszik egymással.
 
Viszont most, hogy elmeséltem az életemet, és mégis sírunk szomorúságunkban, hogy ma már szembe kell néznünk Ceci néni kínzó hiányával, mert azért mégis üdítő, bávatag színfolt volt ő, mindennapjaink része, mint a már megidézett Móka Miklós és a haverja, a Maki, állítsunk méltó emléket az elmúlt hónapoknak, amelyek nem jönnek vissza soha már. Levezetésként újólag Adyhoz fordulunk (írta Wass Albert), hogy bemutassuk a lelkünkben máma tátongó űrt: „…Kopott az arcunk, kopott minden,/ Kopott a világ s a szivünk/ S minden világ a szemeinkben:/ Mi hírért, sikerért szalasszon,/ Ösztönzőnk, igazi valónk,/ Kiszakadt belőlünk, az asszony.” – Avagy gumigatyás óvodásként, szerbusz Ceci néni.
 
 

444.hu
Kásler Miklós szerint azért védekezett sikeresen az ország, mert "a kormány által időben meghozott komplex intézkedésekre a lakosság jól reagált" / 2020.06.19.
A veszélyhelyzet idejére eldugott miniszter előkerült. - A veszélyhelyzet végével értékelő sajtótájékoztatót tartott Kásler Miklós pénteken. Az emberi erőforrások minisztere megállapította, hogy "Magyarország helytállt a koronavírus-járvány jelentette próbatételben, a kormány által időben meghozott komplex intézkedésekre a lakosság jól reagált." Szerinte "nemzeti egység alakult a járvány elleni küzdelemben, jól vizsgázott az egészségügy, a közegészségügy, az oktatás, jól reagált a szociális ágazat, jól vizsgáztak a tudomány képviselői." Az eseményen megjelent Müller Cecília országos tisztifőorvos is.

www.atv.hu / videó
Orbán Viktor: Több tízezer ember életét sikerült megmenteni / 2020.06.19.
Örüljünk, hogy sikerült, végre lehet élni. Így fogalmazott a miniszterelnök a járvány elleni védekezés sikerességéről. Orbán Viktor azt mondta: a siker előfeltétele a fegyelmezettség és az összefogás volt, és ha lesz a járványnak második hulláma, erre újra szükség lesz.

hirklikk.hu
Dr. Nyunyóka elköszönt / 2020.06.18.
Andy Warhol óta tudjuk, hogy 15 perc hírnév mindenkinek jár. Ehhez képest, dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus járványnak köszönhetően, 15 percnél is több időt kapott. A Nemzet Nagymamája – akire, bár sokunknál fiatalabb, ám mégis néniként tekintettünk –, ahogyan rosszabb helyeken mondani szokták, beköltözött a családok nappalijába. Most, hogy az operatív törzs bejelentette, megszűnik a napi tájékoztatás, a Nyunyóka néven ismertté vált Müller doktornő is visszatalálhat eredeti elfoglaltságához. Tévésztár helyett, újból tisztifőorvos lehet.

 

Kapcsolódó cikkeink:

74799Nemzeti konzultáció a nyunyókáról / Készült: 2020.06.01
Kedves Honfitársam! Magyarország miniszterelnökeként ismét Önhöz fordulok, mert fontos számomra a véleménye. Mint bizonyára tudja, szeretem azt a látszatot kelteni, mintha érdekelne az Ön véleménye. Ezért arra kérem, mondja el, hogy mit gondol arról, amiről Ön is tudja, hogy úgyis az lesz, amit én akarok. Ezúttal a koronavírusról osztom meg Önnel – kérdések formájában – a gondolataimat a gazdaság újraindításáról, valamint Soros György újabb tervéről.

uliktkpturbdNyunyóka és a tízparancsolat / Készült: 2020.05.14
Nyunyókát tisztítsuk gyakran, tartsuk be a tízparancsolatot, és mossunk sűrűn kezet. – Íme, hölgyeim és uraim a kásleri orvoslás és járványügy fundamentuma, de, ha belegondolunk, felépítménye is egyben, az egész, vaskos teste neki. Ha ezeket szem előtt-, és betartjuk, nem esz meg minket a Devla, és az örök élet vár mindannyiunkra. Juhhé! Mert ugyanis Ceci néni, úgy is, mint Kásler elvtárs kinyújtott karja a vészekben, tegnap értekezésében megemlékezett a kis szaros polgártársakról is, mert ezúttal az alábbi bölcsességet tudhattuk meg tőle: “A piciknél van valamiféle ragaszkodás – és itt nemcsak a cumikra gondolok -, hanem egy kis pelenkára vagy a nyunyókára, amit ő otthonról hoz és nagyon szereti. Próbáljuk meg ezeket otthon gyakran tisztítani!

apoltDrága nekünk nagyurunk egészsége / Készült: 2018.11.16
Vannak dolgok, melyeket nem nagyon vagyok képes megérteni, úgy látszik ez a hardware, amit itt a fejemben hordok, ezekhez kevés, de az is lehet, hogy a software elavult, legyen bár az agyam bármennyire soft. Pedig hányszor ütögettem meg a kobakom büszkén, mondván, hogy van itt egy arzenál, vénségemre kiderült, hogy nem csak a deriválás és a női gondolkodás marad örök rejtély számomra.