Hírek

Gondolj apádra

c9_svBizonyára él bennünk a kép, amelyben Müllerné viszi tolószéken Svejket a sorozóbizottság elé. Eközben ő lengeti a mankóját, és „Fel, Belgrádra” ordibálással veri fel a csendes prágai utcákat, elégedettséget csalva az akkori hülyék arcaira, miközben csak ő tudta, hogy mire készül. Mindezek előtt, mint emlékezhetünk, történt egy s más a Kehelyben. Elvitték Paliveczet, mert a legyek leszarták császár őfelsége arcképét, Svejket is átmenetileg, mert rémhírt terjesztett, egyszóval így, hogy épp bevonulás közben találkozunk a derék katonával, ha nem is in medias res vagyunk, de már majdnem.

Épp az Operatív Törzs tegnapi sajtótájékoztatóján, ahol megjelent Németh Szilárd is, és előadta a toborzónótáját azzal a kérlelhetetlen csökönyösséggel, amivel minden, a Párt által rátestált feladatot végez, legyen az rezsiharc, pacalkotyvasztás vagy most a verbunk. Ő az a pártkatona, aki nem kérdőjelez meg semmit, sőt, száztíz százalékon ég, ő a mi Dub hadnagyunk, ha már Svejket hívtuk mankónak, és még fogjuk is ma sokszor, mert katonásdit játszunk a hetedik napon. Németh Szilárd – mint azt Ceci néni helyén állva kifejtette – várja a seregbe a deli magyar férfiakat tizennyolc és ötvenöt év közt.
 
Arról szó nem esett, hogy jó lesz-e Svejk módján, tolószékben, mankóval integetve, s épp azt ordibálva, aktualizálva a történelmet, hogy „Fel, Brüsszelre”. Ha így érkeznék meg a béna hadfi, egyből akár kórházparancsnok is lehetne, kerítésfelügyelő vagy mit tudom én, mindenki mehet, aki lélegezni tud. A magyar különben is egészséges fajta, a féllábú sem rokkant, mint emlékezhetünk, az ilyen szimulánsok, mint Svejknél, teljes diétával, beöntéssel és hidegvizes borogatással hadra foghatók, sírva könyörgik magukat a menetszázadba. Ha delibbek, sajtótájékoztatón is pózolhatnak, esetleg huszármentében, lovon, akármi, mert már minden lehet.

Egyébként ez a téboly, ami kibontakozóban van hadsereg és katonaság ürügyén, szót sem érne, ha nem mondta volna Németh elvtárs, hogy ötvenöt éves férfiakat várnak kiképzésre. Másutt ilyen korban kapják meg az obsitot, és még Hitler is csak végső kétségbeesésében, Berlin ostromakor nyúlt ehhez a korosztályhoz a gyerekek mellett, annyira is ment vele, amennyire. Ötvenöt éves nagypapákat csuklóztatna a magyar állam honvédelem ürügyén, szemüveges, nadrágtartós, hónaljig húzott mackógatyás deli hadfikat faragna, mert az ilyen sereg elől sírva fut el minden ellenség.
 
Gondolj apádra,/ Ha rákerülsz a lapátra./ Megmondtam előre,/ Hogy fel ne menj a tetőre!/ Egyszer kell leesni, már nincs mit keresni!” – danászta a másik klasszikus, Hofi, és ezt épp ideillőnek vélem, amikor olyan ürüggyel, hogy elveszítette a munkáját, embereket terelnek bakának. Mert vagy nincs más ötletük, vagy, mert ezt kívánja a militáns lelkük, ez majd kiderül. Az egyik kitétel, hogy Dub hadnagyon mindenki röhögött, a másik, hogy a spanyol miniszterelnök tegnap bejelentette, a jövő héten bevezetik országában a létfenntartáshoz szükséges alapjövedelmet.
 
Csak azt hisszük, hogy ez nem tartozik ide, és mégis. Mert ugyanis, a spanyolok szívbéli jóságból és józan megfontolásokból tesznek azért, hogy az állampolgár ne vesszen éhen, míg pedig a magyar állam, ezt is feltételekhez köti. Az ötvenöt éves katona az egyáltalán nem ér semmit katonailag, viszont ugyanúgy fizetnek neki, mintha nem kellene katonáskodnia. Ez is pénzbe kerül, az is. A spanyolok odaadják, Orbán előtte megalázza az alattvalót, és ez nem kicsiny különbség. Sőt, még amikor haptákba állítja, akkor sem ad annyit neki, amiből megélhetne.
 
Közmunkás lehetsz vagy katona. Kínálja az állam a polgárainak, s ha a közmunkát – jó okkal – árokvakarásnak tételezzük, akkor a vele egyenrangú katonaság vajon mi lehet. Ebből az egészből csak egy dolog következik, az állam, következésképp Orbán bábunak tekinti az állampolgárt, akit most a járvány miatt úgy kezel, mintha a seggéből rángatta volna elő. Eddig is így volt, csak nem tűnt ki ilyen egyértelműen, s mindehhez állítanak oda katonabábukat. Rókázva röhejes ez a ganyé. De visszatérve a kályhánkhoz, Németh-Dub hadnagyunk meg ebben tapicskol elégedetten, de ő tudja. Vagy ezt sem.
 
 

nepszava.us
A katonaságot és a titkosszolgálati kontrollt erősítik, mint minden diktatúrában / 2020.05.23.
Orbán Viktor fasiszta állama abban különbözik a 20. századi klasszikus diktatúráktól, hogy megtartja a felszámolt jogállam látszatát, üres formai kereteit, látszólag törvényesen vezeti be az önkényuralmat és a totális kontrollt, valamint a propaganda agymosásával helyettesíti a fizikai erőszakot, ezért nem szorul rá. Így születnek a jogállami normákat, alkotmányosságot, emberi jogokat semmibe vevő törvénytelen “törvények”, amelyek paradox módon törvényen kívüli állapotot hoznak létre, parlamenti döntésnek álcázva. Alkotmányossági és minden egyéb kontrollt kikapcsolva. - A “salátatörvényekben” elrejtett módosítások – szakértők megkérdezése, valós parlamenti vita nélkül – statáriális gyorsasággal változtatják meg a jogállami rendelkezéseket a diktatúra szabályozásává. Így van ez most a titkosszolgálatok jogkörének módosításával, egy olyan kaliberű változtatás által, amilyet jogállamokban komoly előkészítés, normakontroll után legfeljebb egy év alatt fogadhatna el egy parlament, a többszörösen módosított formájában. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy a titkosszolgálat állami és önkormányzati szerverekben kutasson, mindenkiről bármilyen adatot megszerezzen, nyilvántartson …

 

Kapcsolódó cikkeink:

rsz1Bevándorlásellenes kabinet / Készült: 2019.12.02
– Lyuly. – mondta a dagadt, kopasz polgártárs, aki pacalfoltos otthonkában olajozgatta a tankja csövét, és apró malacszemeivel a végtelenbe meredt.
– Lyuly. – mondta megint, és lehetett hallani, ellipszilonnal mondja, hogy kitessék a nyelvi választékossága meg a helyesírási készsége, ugyanakkor az is, csak a népének él.
– Ideje összehívni a bevándorlásellenes kabinetet. – vetette oda a foga között egy szemüveges alaknak, aki a tank tövében homokozgatott, volt neki kis lapátja, kis vödre is. Ha a galambszaros anyagból olykor egy-egy söröskupakot kapart elő, ihletett, idióta vigyor jelent meg a száján, csillogott a szemüvegkerete és valami tuszikat és hutukat emlegetett. Senki nem értette, mit beszél, de nem is ezért tartották és szerették, neki az volt a dolga, hogy még a dagadt, kopasz polgártársnál is hülyébb legyen, és ezt becsülettel teljesítette is.

Nemethszila3Petőfi és a rottyantós ember / Készült: 2019.07.04
Petőfit túlsztárolták a komcsik. Ezt a bölcsességet Németh Szilárdtól tudtuk meg, aki mindent is tud, ezt tehát miért ne. Arról ne beszéljünk, hogy a bácsit nem kellene emberek közé engedni, arról azonban igen, hogy megtanulhatná, maradjon a bográcsnál, hacsak nem az a cél már a létezésével is, hogy provokálja a normalitást, ezt azonban nem tudhatjuk. Azt viszont igen, hogy sikerül neki, és még csak nem is erőlködik.

ovm_dnsIlle István: Orbán szerint a világ / Készült: 2019.05.08
Orbán, attól tartok, teljesen elveszítette a kapcsolatot a való világgal. Korábban is voltak téveszméi. Pl. azt képzelte, hogy ő Magyarország, no meg a magyar emberek, de ez eltörpül a mellett, hogy manapság jóformán Istennek képzeli magát, de legalábbis, fárosznak, követendő fénynek Európa sötét és viharos tengerén.

Orban_terhesSportpacal / Készült: 2019.04.26
"Nincs köztük kövér, az a halálom … pocakos tábornokok … jól néztek ki nagyon."