Hírek

Farhát

11000vmTegnap második nekifutásra megtudtuk, hogy miniszterügynök elvtárs kiemelten foglalkozik a taxisokkal, mint járvány sújtotta iparág művelőivel és látens, potenciális forradalmárokkal. Ha ilyen részletességgel viseli gondját alattvalóinak, gondolhatott volna a kurvákra is, aki iparosok szintén megsínylik a kór terjedését, a zsebtolvajokról nem is beszélve, akik alól a tömeg eltűntével teljesen kicsúszott a talaj. Mindeközben pedig kétszeresére drágult a hús, kétezer fölött a csirkemell kilója. A farhátról nem kaptunk információt, pedig az a lényegesebb nyugdíjas közétkeztetési szempontból.

Ez az egész kupleráj egyébként 2006-ban kezdődött, amikor Gyurcsány elvtárs fölmosta a linóleumot Orbán elvtárssal a köztelevízióban. Még a pillanatot is meg lehet határozni. Az volt az, amikor Gyurcsány elvtárs annyit mondott „lárifári, miniszterelnök úr”, amivel a saját bejáratú Brehmjében a veszélyes hülyék közé sorolta őt, Orbán Viktor Mihályban viszont ekkor pattant el a húr. Mert, ha emlékszünk a pörformanszra, innentől fogva nem a vitavezetőre, s nem is arra nézett beszéd közben, akivel vitatkozott, hanem belefordult a kamerába, így intézve szózatot a néphez.
 
Elég degeneráltan nézett ki már akkor is, de azóta próbálja használni a technikát, csak nehezen megy. Tegnap is, belengetve, meghirdetve jó előre, hogy háromkor nagy bejelentés, a fél ország ott ül, hogy na, hogy ment meg minket a jótevőnk, erre ott tátog, mint egy partra vetett hal. Ez a vége szükség szerint, ha valaki a vészhelyzetet imázsépítésre használja, mint ahogyan Orbán Viktor Mihály, aki igyekszik azt a benyomást kelteni ezekben a napokban, mindenhol ott van, mindent személyesen intéz. Ha valaki véletlenül életben marad, az csak neki köszönhető.

 
Ilyen aljas szándékai vannak. Miközben ugyanis primadonnáskodik a kamerák előtt, a járványra szánt és arra kapott pénzből az egyházat stafírozza. Ez egyszerűen szólva sikkasztás, amikor a más pénzét a saját céljaimra költöm el. Valaki már számon kérhetné, másrészről a pofájába kéne dörgölni, hogy lárifári, miniszterelnök úr, ne rázza itt a nagy valagát a kamerák előtt, hanem leginkább ne lopja el az orvosra félretett pénzt, hogy ilyen háztartásosra fordítsam le a történéseket. Szóval ilyen felgondolásokkal nézzük őt, miközben a jót cselekszi velünk.
 
Egyébként megint a más farkával klopfolja a csalánt. Most épp a bankokéval, mert ugyan szép dolog ez a kölcsöntörlesztési moratórium, csak az sem neki fáj. Másrészt, ha ezzel bedönt egypár bankot, na, az lesz csak a móka és kacagás, sőt, ugyanakkor, amikor kiderült, hogy mit is tátogott az éterben, az addig is gyengélkedő forint átment Stukába. Visítva zuhant, és előttünk is van a kétezer forintos csirkemell. Igaz, ebbe belejátszik a kedves boltosok eget rengető pofátlansága is. Megjegyzem, háborús vagy forradalmi időkben az ilyeneket ki szokták végezni.
 
Ilyet én nem akarnék, csak a rend csíráit nézegetném, olyan viszont egyhamar itt nem lesz. Mert abból semmi jó nem fakad, ha miniszterügynök elvtársnak valami az eszébe jut, és rohan a kamerák elé bejelenteni, hogy az alattvalók szavazatilag érezhessék a szeretetét. Most sem országot vezet, hanem kampányol, mint amikor 2006-ban belefordult a kamerába, és úgy maradt. De őszintén, mit is akarhatunk, amikor az igazságügyise dekázik, az egészségügyise meg tízparancsolatoz, a többi meg karabéllyal a vállán bográcsban főz velőspacalt.
 
Ezért fogunk megdögleni, mert pancserok, ráadásul lopnak is. Érdekes idők jönnek mindenesetre, s nem csak amiatt, hogy mi lesz ennek a vége, hány halott, amit senki sem tud, hanem, hogy ez a vízválasztó hová viszi az országot. Bele a még sötétebb despotizmusba, ami ilyen tátogó, hangtalan vetítésekben manifesztálódik, vagy pediglen elsöpri a gonoszt. Még az is lehet. A vészhelyzetek – meg a kétezres csirkemell – sok minden váratlanságot hozhatnak elő, viszont nem fognak, a rossebeket. A magyar ugyanis annyira birka, hogy valószínűleg 48-at és 56-ot is az ufók csinálták. Másképpen nem lehetett.
 
 

nepszava.hu
Megkezdődtek az elbocsájtások, de a kormány úgy menti meg a munkahelyeket, hogy kiszolgáltatottá teszi a dolgozókat / 2020.03.19.
Hirtelen sokan lesznek munka nélkül, ám a kormány nemhogy megvédené, még kiszolgáltatottabbá teszi a munkásokat. - Miközben a csütörtöki kormányinfón a kancelláriaminiszter arról beszélt, hogy az operatív törzs a munkanélküliek számának drasztikus emelkedésével számol, a szakszervezetek arra hívják fel a figyelmet, hogy a szerdai kormányülésen meghozott munkajogi döntések teljesen kiszolgáltatott helyzetbe sodorhatják a munkavállalókat.

nepszava.hu
Ezermilliárdos költségvetési segítségre lenne szükség, a kormány csomagja kezdetnek is kevés / 2020.03.19.
A kormány 30-40 milliárdos adókönnyítésén túl ezer milliárdos csomag kellene a magyar cégek életben tartásához. - A kormány szerdán több járulék elengedésről döntött, de csak a válság sújtotta szektorokban. A teljes csomag költségvetési kihatása mintegy 30-40 milliárd forint lehet elemzői becslések szerint. A kormány a turizmusban, a vendéglátásban és a sportban, illetve a taxisoknak adott átmeneti járulék-, illetve adókedvezményeket. Azonban a következő napokban akár az ezer milliárdot is elérő intézkedésekről kellene döntenie a kormánynak annak érdekében, hogy elkerüljék több százeres elbocsátásokat – erre hívta fel a figyelmet Szabó László, a Hold Alapkezelő elnöke és Zsiday Viktor, a Citadella Alap alapkezelője a portfolio.hu-n megjelent írásukban.

 

Kapcsolódó cikkeink:

ovm_lovagSzorgos népünk győzni fog / Készült: 2020.03.18
Akkora a siker megint, hogy beleremegnek a bércek. Mint tegnap operálós törzsünktől megtudtuk, csak itt, csak most és csak a kipcsakok izolálták a vírust, és jó esély mutatkozik arra, hogy nemzetünk, bár cudarul bántak vele Trianonban, mégis megmenti a világot. Ehhöz képest izolációs jelentést máshonnan már februárban kaptunk, azt is hallani, hogy már készül a vakcina. Összevissza beszél mindenki mindent, miközben az olaszok hullanak, akár a legyek, mint mi is hamarost. Azt azonban a vén Európában egyedül minálunk nem árulják el nekünk, hol vannak a betegek, mennyire azok, és mért nincs szájmaszk, ha a szlovákoknak viszont adunk. Ilyenek.

apa&ivadekTájkép csata előtt / Készült: 2020.03.17
A neheze még hátravan, napokon belül új szakasz kezdődik, jönnek a csoportos megbetegedések. Ezt mondta Orbán Viktor hétfőn a parlamentben. Fáradtnak és megviseltnek tűnt a miniszterelnök, még a kezén sem látszottak a tintától származó kékes-lilás foltok. Pedig, akár jól is jöhetne ki a Vezénylő Tábornok a vírus elleni ütközetből, hiszen az igazi terepe a háború. Ő a tökéletlen katona: háborúban megfelel, békében alkalmatlan.

245dd277719Gomperz: Kormányzás megkoronázva / Készült: 2020.03.14
Minden sokkal egyszerűbb volt, amíg a távoli migránsok ellen kellett csatát nyerni, és nem a közeli vírust legyőzni.

apocOrbán Viktor megment, Orbán Viktor meggyógyít / Készült: 2020.03.06
Mielőtt teljesen és visszavonhatatlanul, pláne végérvényesen megmurdelunk ettől a koronától, egy másfajta náthától és főleg valami jóképű kórházi szepszistől – ami boldogság mostanában mintha feledésbe merülne –, vigasztaljon minket az a tudat, hogy viszont most Orbán Viktor Mihálynak milyen mennyire is jó. Lubickol a manus a gyönyörökben, migráncsok, vírusok, félelmek és reszketések garmadája, amik úgy jöttek neki, mint egy falat kenyér. Már épp a romákkal kellett riogatnia, nemzeti konzultálni róluk, amikor érkezett a felmentő sereg Erdogan és a járvány képében.