Kázmér evangéliuma
- Részletek
-
Készült: 2020. február 03. hétfő, 23:34
-
Találatok: 1705
Négy menekülő fiatalra bukkant egy kamionos az autójában kihűlve az almák között, Ukrajnában megállva. Észak-Macedóniából tartott Oroszországba, amikor a félig megfagyott élőlények véletlenül előkerültek. Kettejükről kiderült, hogy afgánok, mert volt náluk papír, kettőnél semmi sem, így akár álruhás marslakók is lehetnek, minden földi rendszeren kívül állva. Mint annak a magyar családnak a gyereke, akiktől a rendőrök az utcán vették el csecsemőt, mert neki sem voltak papírjai. Nem voltak hajlandók anyakönyveztetni, a civilizáció viszont a rendőrség képében magába szippantotta a kis krapekot, hogy magának nevelje fel őt.
Máris előttünk áll a spengleri dichotómia a civilizáció és kultúra kettősségéről meg ellentmondásosságáról, amelynek archetípusa a barbár rómaiak rendje, meg a világot felfedező és leíró, álmodozó görögöké. Az előbbiek a civilizáció, míg utóbbiak a kultúra, természetesen nem velőspacali értelemben, azaz németszilárdilag. Hogy mi kerítéssel védjük a civilizációnkat, amit keresztény kultúrának nevez az idióta hatalom, azzal a barbár rómaiak rendjébe soroljuk magunkat az ő bölcsességük vagy lustaságuk nélkül. Mert ők azzal éldegéltek jó darabig, hogy mindenféle kultúrákat beszippantottak és integráltak, így jutottak el Jupitertől Jézusig.
Aztán a rendjüket fölváltotta a szükségszerű rendetlenség mindenféle vizigótok formájában. A világmindenségnek alapállapota az entrópia, ha olykor stabilitás kerül bele, az átmeneti, a csillagok fölrobbannak, az emberek szétmállanak, a hegyek lekopnak és felgyűrődnek, az afgánok pedig almák között utazva fagynak meg egy kamionban. No most, az a kérdés, hogy ebbéli állapotukban is beléjük rúgna-e a mi Petránk, Bakondi pedig visítozna róluk az M1-en, de minden bizonnyal. Azzal az elszánással, hogy védik az ingatag civilizációjukat, aminek manapság a „Nélküled” a csúcsteljesítménye, én viszont inkább hallgatok Tinariwent, és ez nem ízlésbeli különbség.
Ez utóbbiban benne van a végtelen, míg újdonsült himnuszunk trianonista herevakarás, amivel jellemeztem is hatalmunk minőségét és elveit. Hogy hogyan ragad bele a trágyába minden, arra jó példa az Orbán seggét nyaló Nagy Feró, aki két hete Szombathelyen buzdította tanulásra a fiatalságot olyan mesével, hogy ő akkor hagyott fel a világ megismerésével, amikor találkozott a Laplace-transzformációval, ami kaput nyitott volna a világra, de ő inkább odahagyta, mert ettől megriadt. Most Orbánnal óbégat az erkélyen, Szombathelyen pedig kijelentette, hogy napjaink csúcszenéje a „Nélküled”, és látszott rajta, hogy nem szervilizmusból hiszi ezt.
Ő azzal, hogy lemondott a végtelenről, determinálta magát arra, amivé lett, nem is pénzért vált NER-katonává, hanem, mert hasonlatos a civilizációja mindenféle kultúra nélkül. Ezzel nem azt mondom, hogy tapló, hanem, hogy hiányzik belőle a távlat. Ilyen kilátástalan az ország is, a liberalizmus megtagadása ugyanis nem azt jelenti elsősorban, hogy menekülteket rugdosunk – ez csak a folyománya –, hanem azt is, hogy lemondunk a mindenségről. A NAT irodalomszemlélete is azt tükrözi, hogy a benne szereplő alkotókkal az írás, mint a valóság leképezése elérte fejlődésének ormait, és ennek kanonizálásából fakad a Fidesz mekegő, militarista nyelve is.
Faludy György a fasiszták elől menekülve hosszú hónapokig élt egy arabbal egy kasbah-ban, majd megjárva mind a hét világot, mielőtt Recskre vitte volna az akkori Fidesz, szénaboglyák tövében mesélt tátott szájú parasztlegényeknek és lányoknak mindenféle csodákról. Ez volt az a pillanat, amikor egy új kultúra kialakulhatott volna, de a kommunisták sem tűrték a lélek szabadságát, és ezek a mostaniak sem. Ez nem átok, hanem sorsszerűség, mert visszatérve még Spenglerhez kicsit, ő volt az, aki megállapította, bizonyos dolgok csak bizonyos feltételek megléte esetén következnek be, de ha ezek megvannak, szükségszerűen be is következnek.
Szerb Antal a spengleri történelemszemlélet felől közelítette meg az irodalom történetét, meg is vádolták azzal, hogy idegenszívű. Halála is igazolta, hogy helyesen gondolta, mert sehol máshol és semmilyen más időben nem verték volna agyon, csak akkor és ott, az akkori Magyarországon, amely ugyanúgy utálta az idegeneket, mint ez a mostani is. És máris visszaértünk az almák közt fagyoskodó afgánokhoz, akik Nagy Feróval ellentétben nem riadtak meg a Laplace-i horizontoktól, így nem is mehetnek az erkélyre iddogálni. Mai evangéliumunk tehát arról szólt Buddhában testvéreim, hogy a NER, bár szükségszerű képződmény, de ellenállni neki a lélek szabadságával lehet, amit röviden úgy is mondhatnánk: ki nem szarja le ezeket.
Kapcsolódó cikkeink:
Micsoda idők, micsoda ócska idők / Készült: 2020.01.27
Hiába mondja nekem bájosan akármely időjós a tévében mosolyogva, hogy három nap múlva már szinte tavasz lesz, fütyölnek a madarak, zümmögnek a gyerekek és donganak a lányok, ha most kinézve takony lóg a fákról és búbánat csepeg. A kukásautó beleveszik a ködbe, csak a szuszogását hallani, a munkások füttyentését, hogy mehet, és nem akar világosodni sehogyan sem. Győrben győzött a papagájos ember, viszont Salvini nem tudta bevenni Emilia-Romagnát, mert az olaszoknak valamivel több eszük van ezek szerint.
A hús lázadása / Készült: 2020.01.02
Azt mondja nekünk Gulyás miniszter az ATV-nek adott interjújában, hogy a fájdalmait megőrzi magának. Ebben két érdekes dolog akad: egyrészt, hogy vannak neki, a másik pedig, hogy miért szégyelli, ha vannak. Viszont ebből kirajzolódik egy erkölcsi és eszmei karakter, ami semmi jót nem ígér a jövőre nézvést. Ugyanis, míg Terentius, a vad és barbár római még azt mondta, „Ember vagyok, semmi sem idegen tőlem, ami emberi”, ma, Magyarországon pedig minden idegen egy szépreményű ifjúban, ami az emberre utalhatna. Ebből fakadóan pedig, ha még nem is robot egészen, de jó úton van az embertelenség felé, ha már nincs is ott egészen.
Bartus László: Az illiberalizmus barbár eszme / Készült: 2019.08.21
Áder János az alkotmányból kitörölt Köztársaság elnöke, akit emiatt újabban “államfőnek” hívnak, azt mondta a Parlament előtti állami ünnepségen, hogy “harminc esztendővel ezelőtt a szabadság magját vetettük el. 1989-ben visszatért a remény, hogy a haza végre újra a magyarok otthona lesz. Otthon, ahol a világot a szívünknek kedves módon rendezzük be, ahol magunk alkotjuk törvényeinket, és ahonnan kitessékeljük az idegen, barbár eszméket.”
Die Zeit: „Magyarország elveszett” / Készült: 2019.04.11
Ezzel a címmel közölt szokatlanul terjedelmes esszét a német liberális lap, és szerzőként Beda Magyart tüntette fel, akiről a bevezetőben közölte: ez álnév, amelyet a szerző, aki korábban a CEU-n dolgozott, azért választott, hogy védje magát és környezetét, de valósi személyazonossága a szerkesztőség számára ismert.
