Hírek
Mitől is félnél, kedvesem?
- Részletek
- Készült: 2019. december 19. csütörtök, 23:57
- Találatok: 1644
– Én félek, doktor úr. – ezt mondta a beteg a rendelőben, és tényleg elég ramaty állapotban volt. Az ilyen halmazállapotú organizmusokra szokta mondani a sparlheltek népe, hogy hálni jár belé a lélek. Betegünkben is ott szundikált, hallatszott a horkolása neki, szüttyögött a beteg és szörcsögött, mint a haldoklók a Varázshegyen Hans Castorp füle hallatára. Amúgy is jelei mutatkoztak az organizmuson az elhatalmasodó entrópiának, a füle lekonyult, ajkai lila színben pompáztak, egyik lába rángatózott, a másik csálén állt, és láztól csillogott a szeme.
– Ne féljen, Jóska bácsi. – búgta neki az orvos – Hallotta köztársasági elnök urunkat, ő is megmondta, szégyenteljesek azok, akik indokolatlanul keltenek félelmet az emberekben. Különösen advent idején. Advent van, tehát különösen ne féljen. Ki mondta magának hogy félnie kellene? Ki volt az a gyalázatos?
– Mariskám. – szörcsögte a beteg.
– Ó, a drága Mariska… – fuvolázta az orvos – Még mindig egyre csak olvas, tájékozódik, sürög-forog, mindent tudni akar?
– Igen, – szüttyögött Jóska bácsi, és hozzá tette – Azt is mondta, hogy el se jöjjek, úgyse gyógyít meg a doktor úr.
– Ne már. – horkant fel az orvos – Volt már olyan, hogy én magát vagy a drága Mariskát nem kúráltam ki valami nyavalyából?
– Nem.
– Na, ugye. – ezt mondta az orvos, amikor az asszisztense halk köhögéssel jelzett neki, magához intette, és a tb kártyára mutogatva suttogott valamit az orvos fülébe, aki hümmögött, meg azt mondta „jé”, sőt, „aha”, meg azt, hogy ”amindenit”. És gondterhelten ingatta a fejét. A beteg ettől kétségbe esett, úgy kérdezte.
– Nagy a baj? Még meg sem vizsgált, elájulok doktor úr. – ez már úgy szakadt ki belőle, mint a lelke egy foszlánya, amelyik elindul a fény felé, mint hülye amerikai filmekben szokásos.
– Hát, elég nagy a baj, Jóska bácsi… – sóhajtotta az orvos.
– Miféle? Érzem, hogy a lábam veszni készül, a szívem össze-vissza ver, csurog rólam a víz és reszketek, levegőt is alig kapok, meg fogok halni?
– Meg, Jóska bácsi, meg…
– Nem tud meggyógyítani, doktor úr?
– Én tudnám, de nem lehet. Magának nincs rendben a társadalombiztosítása, magához sem nyúlhatok, igazság szerint itt se lehetne a rendelőben.
– Hát hol lehetnék?
– Azt én nem tudom.
– De maga mondta, hogy a köztársasági elnök úr mondta, hogy indokolatlanul keltenek félelmet a nem tudom, kik.
– A köztársasági elnök úr hazudott.
– Szabad olyat neki?
– Ebbe most nem mennék bele.
– Mi lesz akkor most velem? – esett teljesen kétségbe Jóska bácsi.
– Meg fog halni. – mondta rezignáltan az orvos.
– Elemészt a láz.
– El.
– Lerohad a lábam.
– Le.
– Megfulladok.
– Meg.
– A szívem fölrobban.
– Föl. – mondta az orvos, és látszott rajta, hogy fáj ez neki nagyon.
Jóska bácsi öltözött, köhögetett, szörcsögött, néha elájult, de még a halálra ítéltek végső kétségbe esésével próbálkozott.
– Azt is mondta köztársasági elnök úr, hogy advent van. 
– Miniszterelnök úr meg boldog karácsonyt kívánt. – ezt felelte az orvos, ahogy az élőhalott levegőért kapkodott előtte, de, mert jó ember volt azért, hogy megkönnyítse ezt az egészet, szavalni kezdett a dülöngélő embernek.
„Én nem tudom, mi fenyeget
az estek csipkés árnyain;
mint romló halról a legyek,
szétszállnak tőle álmaim.
És nem tudom, mily dajkahang
cseng a szivembe csendesen:
nyugodj, hiszen csak este van
s mitől is félnél, kedvesem?”
Ez jött ki belőle, az asszisztens zokogott a sarokban, s amikor Jóska bácsi kizuhant a rendelő ajtaján, alig is tudta mondani, hogy kérem a következőt.
444.hu
Áder a tiltakozások ellenére is aláírja a tb-törvényt / 2019.12.18.A köztársasági elnök arra jutott, hogy nem a törvény szégyenteljes, hanem azok, akik advent idején indokolatlanul keltenek félelmet az emberekben.