Hírek

Ki a faszagyerek?

strong_vikiErős Pista, Erős Magyarország.” Ez a filozófiai sóhaj szakadt ki a kedves vezetőből – továbbiakban OVM -, mint kiinduló tétel, a Descartes-i cogito ergo sum, vagy a Schopenhaur-féle, a világ a képzetem, midőn erőspaprikával töltött szaloncukrot fogyasztott. (Vagy csak hazudta.) Illetve Erős Pistával, ami Hungaricum, mintha másutt nem is ismernék a kapszaicin gyönyöreit, de ez a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy OVM-nek mindenről ugyanaz jut eszébe, mégpedig, hogy micsoda hatalmas birodalom mekkora nagy királya ő, miközben kapargatja a ganajt a gumicsizmájáról, ami rátapadt a trágyadombon.

Ez a kocsis mentalitás akkor jött elő belőle, amikor Goodfriend ügyvivővel volt baja, akkor böfögte először létének leglényegét, hogyha férfi lenne ez az amerikai liberális köcsög, akkor kiállna vele, a szemébe nézne, mint Rózsa Sándor, amikor még Oszter volt, és nem halastavakban utazott. Hinye, meg hibbecsúf, ilyeneket mondott volna OVM ennek a Goodfriendnek, meglengette volna a karikás ustorát, és bő gatyájában ellovagolt volna az széles alföldi rónaságon. A magyar férfierő ilyen Szinetár-féle értelmezése az, ami a sarki kocsmában is megmutatkozik a nyolcadik feles után. Ez az orbáni ideál.
 
Már meséltem egyszer az én egyszerű nagyanyámról és a bérmakeresztapámról, akik szintén úgy mérték le, ki a faszább gyerek, hogy két pofára tömték a cseresznyepaprikát csak úgy magában. Ki bír többet, ki ájul le később, ez volt a tét. Ott csorgott a taknyuk meg a nyáluk, lilult a fejük, csuklottak meg ziháltak, és én, még apró Kázmérként nem tettem fel az egyedül üdvözítő kérdést, amit ma már megtennék, hogy hülyék ezek? Azok voltak sajnos, de nem lehetett hibáztatni őket, hiszen ez valami ősi ösztön, hogy megmutassuk, puszta kézzel terítjük le a medvét, egy kézzel tartjuk a petrencerudat.

 
Csak, amíg már Arany is belátta a Toldi estéjében, hogy az ilyen hősök kora lejárt – “Toldi vagy nem Toldi, hull előtte sorban, az ész ereje győz abban a kis porban” -, OVM képtelen elszakadni az avas szagú parasztudvartól azzal a sajátossággal, hogy a testi erőt és ügyességet tartja mindenek fölött valónak olyan a bánattal, hogy mindezekkel ő egészen sajnálatosan nem rendelkezik. Soha nem is volt neki ilyenje. A nép egyszerű gyermeke, a vagyontalan, puritán hős, aki Erős Pistát zabál, megtalálja benne az élet értelmét és az ország különlegességének forrását. “Erős Pista, erős Magyarország” – én édes Istenem.
 
Nőügyek, fodball, szotyola, pálinka, harc, kalbász, kirántott hús, meg a többi. Ezekkel lehet meghatározni OVM karakterét, s ha mindez megtörtént, ott áll előttünk csupaszon és lehangolón egy egészen, a primitívségig egyszerű alak, aki Móricznál olyan paraszti hős lenne, akit azért álmodott meg, hogy bemutassa Magyarország sötét, feudális oldalát. Mert az irodalom nem szokott hazudni, csak az átírt történelemkönyvek, Adytól is tudjuk, hogy gémes kút, malomalja, fokos, és ugyanott vagyunk, körbeértünk, csak közben eltelt száz év. De, hogy az Erős Pista ereje mutatja meg a nemzeti nagylétet, ez egészen sajátos idea.
 
OVM, mint avas szagú gyerek, nem ismeri a nagyvilág titkait, mert, ha ez a mérce, akkor Mexikó sokkal nagyobb nemzet nálunk, vagy egy óvatlan kaliforniai paraszt meg még nagyobb. A paprikafajták csípősségét a Scoville-skálán mérik ugyanis, a Scoville-féle csípősségi egységben (Scoville heat unit, azaz SHU). Egészen rossz hírem van OVM számára, a nagyon csípős magyar paprikák ezen a skálán maximum 2500 pontot kapnak, míg egy jófajta jalapeno már 8000-et. Tehát a foghíjas, poros arcú sombrerós faszább gyerek a magyar traktoristánál, ha ez az etalon, Mexikó pedig olyan erős ország, hogy beszarsz.
 
Ilyen egyszerű OVM élete, de még tudom fokozni. Egy egyszerű jamaicai csípős értéke 200.000, tehát már tudjuk, mitől volt boldog Bob Marley, sőt, ismeretlen és titokzatos helyeken általunk felfoghatatlan hatalmak termesztenek dorset naga névre hallgató atombombát (1.500.000), hogy a felfoghatatlan pepper x-ről ne is beszéljünk (3.200.000). Aki ilyet majszolgat, már nem is a Szíriuszról jött, mint mi, hanem a világűr távoli és misztikus mélyéről, az ilyenek már ismerik az aranycsinálás titkát, és fel tudják támasztani a halottakat, mert már találkoztak Istennel, míg viszont OVM meg nem.
 
És soha nem is fog, de ez az ő baja. “Erős Pista, erős Magyarország”, ez a kocsmai farokméregetés, szintje, de nincs meglepetés. Ez a nívó termeli ki magából a Fekete Pákóra kefélő polgármestert, a szaros pelenkát hajigáló leánygyermeket, ez a na, ki a faszagyerek habitusa, mint országunk elitje. El vagyunk veszve, azt hiszem. S nem azért, mert ezek ilyenek, hanem, mert mintát és példát adnak a bávatag népeknek, hogy mi az élet értelme. Olyan fertő ez, szellemi mélykatyvasz, amiből évtizedek alatt sem lehet kikecmeregni. Viszont epekedve várom, mikor nyilvánul meg újra OVM, a disznóölésnek van a szezonja ugyanis. Lesz még móka, efelől nincs kétségem egyáltalán.
 
 

www.youtube.com / \ / videó
OVTV Extra: Disznóvágás  / Közzététel: 2010. jan. 26.

 

Kapcsolódó cikkeink:

orbi24Aludj el szépen kis Balázs / Készült: 2019.11.28
Lesz megint magyar űrhajós. Kádárnak volt, Orbánnak is kell, csak azt nem tudom, miért kell ebből ekkora faksznit csinálni. Huszonötmillió dollárért bárkit fölvisznek, még magát Orbánt is. Sheldon is megmondta, amikor jó pofát kellett vágnia Leonard útjához, és ez kényszeredetten sikerült is, aztán Wolowitz beszólt neki, hogy egy pokol lehetett, amikor ő az űrbe ment: Nem – mondta Sheldon – nem zavart, már majmok is voltak az űrben. És ezzel lezárta a vitát.

Nemethszila3Petőfi és a rottyantós ember / Készült: 2019.07.04
Petőfit túlsztárolták a komcsik. Ezt a bölcsességet Németh Szilárdtól tudtuk meg, aki mindent is tud, ezt tehát miért ne. Arról ne beszéljünk, hogy a bácsit nem kellene emberek közé engedni, arról azonban igen, hogy megtanulhatná, maradjon a bográcsnál, hacsak nem az a cél már a létezésével is, hogy provokálja a normalitást, ezt azonban nem tudhatjuk. Azt viszont igen, hogy sikerül neki, és még csak nem is erőlködik.

gfg-lokal.h0Buzik és hazafiak / Készült: 2018.11.13
Azt hittem, én hülye, hogy ez a hétvége lájtos lesz, senki nem váltja meg a világot és nem is lesz vége, se nem eleje éppen. Szóval, hogy mélán heverészve írok egy mesét valami soha nem is volt hétfejű szódaszifonról és az ő kalandjairól a sarki kocsmában, egy rövidke verset hexameterben, vagy egy zeneművet kávéscsészére és kiskanalakra hangszerelve, esetleg egy népszínművet, de cseszhetem az egészet.

ovi_gepRepülővel Bicskéig / Készült: 2018.10.06
Amikor Orbán Viktor Mihály csütörtökön este ült a Stamford Bridge lelátóján, és nézte a meccset, az volt az a pillanat, amikor szembefordult a saját pártjával, a politikai ellenfeleivel, a választóival, és pofán köpte őket, miközben elhelyezte magát képzeletben az Olimposzon. Ám, hogy milyen taknyosan mókás ez a rongyos élet, épp Bálint György mondta, az nem újságírás, ha a társadalom arcába köpünk. Róla újságíró iskola kapta a nevét, ma pedig Habony lapjához úgy keresnek tollforgató embereket, hogy a szükséges készségek közt az írásé nem szerepel. A dolgok így felelnek meg egymásnak a NER-ben.