Hírek

Az élet csodaszép

baltas_nAz egyik decens portál szívszaggató írását az alábbi címen reklámozta, emelte ki egy ilyen hírek összegyűjtésével foglalatoskodó oldal tegnap: “Így élnek most a félbevágott ikerlányok”. Mondom ekkor, ejj, Kázmér, milyen csuda dolgok vannak földön és egen, plánesőt, hogy nem sokkal mellette Novák szaporodásos nacsasszony azzal várta a fejébe a bátor utazót, hogy “Magyarország hisz abban, hogy a saját erejéből is gyarapodhat”.

 
Hoztam is a popcornt, hogy én innen el nem megyek, letelepedek örökre, ha már ikreket szeletelnek, Novák elvtársnő pedig gazdasági mágus lett, és elmeséli, hogyan lehet az Unió pénze nélkül is térkövekkel borítani az egész univerzumot. Sőt, kedveseim, nem sokkal odébb meg a Hidvéghi szócső fenyegette azzal a nagyérdeműt, hogy a fideszesek kirajzanak hamarost, elöntik a világot, ahogy J. A, is tudta már, hogy “a szennyes lé lapulva árad el”.
 
Egyszóval, hogy kétszáz fórumot tartanak szerte az országban a Fidesz eszei, a nagyágyúk viszik az igét, azt, hogyha nem a Viktorra ikszelnek, akkor szét lesz kúrva az ország, müezzin telepszik a plébániák tetejére, betiltják a töpörtyűt, és nagyböjt helyett a ramadán lesz előírva. És még, mint friss fejlemény, a Bangóné patkányméreggel járja majd a falvakat, tanyákat, és azt gyömi a kisdedek szájába cumi helyett.

 
Így képzelem a fórumokat, mert országunk krémjétől erre telik, erre fussa, ahogy az agyak leamortizálódtak, de mindegy is. És még telis de teli volt ez az oldal ilyen furaságokkal, ahová azért jár az ember, hogy nekilásson eligazodni a történések dzsungelében. És akkor ilyeneket kap a képibe, hogy ikreket szeletelnek-aprítanak, és ők mégis vidáman élnek, hát nem nagyszerű? Dicsérjük hát az Urat teljes szívünkkel, ha már az eszünkkel nem lehet.
 
Először a Novák nacsasszonyos irományt nyitottam ki, meghagyva az ikreket desszertnek, de már ez is legalább akkora örömöket okozott. Nem a gazdaságról beszélt az elvtársnő ugyanis, ahhoz még nem ért annyira, mint a gyarapodás-ügyhöz, de majd Isten és a Párt segedelmével meglesz az is. Hanem persze, hogy a szaporulat járt a fejében, mint valami csizmás nyúltenyésztőnek vagy génmanipulátornak, s persze, hogy hazudozott, mert mit tehetett volna mást, ha ez a természete neki, mint NER-embernek.
 
Arról delirált a drága, hogy Orbán Viktor Mihály kitartó munkája és emberfeletti erőfeszítései nyomán – amelyeket már tankönyvbe írtak és a csudájára járnak az usákok is – a magyar ember végre megtanul megfelelően toszni, és teli lesz az ország gőgicsélő friss kisdedekkel. Mit teli lesz, már teli is van, a kilakoltatottak a családok éve jegyében – s mert aluljáróban nem lehet – erdeinkben szülnek, onnan cipelik a kölkeket kereszteltetni csakis, mer’ a kultúra, megvédés meg a migráncs és természetesen Soros.
 
Nem én vagyok hülye, Novák nacsasszony nem olvas KSH-t, de lehet, hogy mást sem. És most képzeljünk el egy fórumot, ahol Novák elvtársnő, mint a Fidesz nagyágyúja, ilyenekkel buzdítja voksolásra a bávatag nagyérdeműt, és örülnek egymásnak. Ilyenkor az ember lehangoló melankóliával gondol hajdani fideszesekre, mondjuk Pokornira, aki szintén geci volt, de legalább okos geci, míg ezek a maiak csak elfolynak.
 
Viszont – gondoltam – Novák nacsasszony tud valamit, de titkolja. Mert ha ez a nemzet sokasodásnak új módja, hogy kettőbe szelem az ikret, és így, mintegy osztódással szaporodnak, akkor megemelem a kalapomat és még lengetem is. Ehhöz képest arról van szó csupán, hogy egy sziámi ikerpárt szétválasztottak, akik köszönik, jól vannak és még boldogok is. Ezt a kincset rejtette a félbevágott ikerlányok cím, és eszembe jutott drága Monika, aki szerint régebben ez egy szakma volt.
 
Mármint az újságírás. Aztán ide jutott ez is. Ám, mint tudjuk, semmi nincs ok nélkül ezen a világon, így, ha az embernek Novák nacsasszonya van az ő készségeivel, ahhoz épp elég a szeletelős újságírás, mert a magyar nyelv bonyolult. Lehetne bírni azért, de nem szükséges ma már ott, ahol egy Mészáros az Osvát Ernő, és Gajdics a NER Ignotusa. Ilyen közegben az élet legalább annyira csodaszép, mint Capra filmjében, akinek a főhőse, George Bailey épp készül elemészteni magát. Neki azért eljön egy angyal, de Magyarországot már ők is kerülik. Így jártunk.
 
 

hvg.hu
Menstruációs szegénység: ezreknek nincs pénzük betétre Magyarországon / 2019.04.30.
A Magyar Vöröskereszt idén 4350 fiatal lánynak juttat ingyen intimhigiéniás termékeket. A jelenség már nem csak a szegényebb országrészekben probléma, Budapestről is érkeztek jelzések a szakemberektől. - Ha ma azt kérdezné egy közvélemény-kutató, mit tartanak a nők a 21. század egyik legnagyobb higiéniai vívmányának, az intimbetét és a tampon gyártása valószínűleg az elsők között szerepelne. Magyarázatra nincs is szükség: a ma élő nők közül is sokan emlékeznek még arra, milyen volt vattákat és rongyokat használni, folyamatosan a szivárgástól tartani, és akár a munkahelyről vagy az iskolából is hiányozni egy-egy napon. Azt viszont már kevesebben gondolnák, hogy sokak számára ez egyáltalán nem a múlt, hanem a jelen: "Magyarországon 2019-ben is sok olyan fiatal lány van, aki havonta kimarad az iskolából, mert se betéthez, se tamponhoz nem jut hozzá."

Éjfélkor lejár a kilakoltatási moratórium - 2019.04.30. - Kedd éjfélkor lejár a kilakoltatási moratórium, ezért civilek és ellenzéki pártok azt szeretnék, hogy törvényben tiltsák meg azt, hogy gyermekes családokat elhelyezés nélkül kilakoltathassanak. A Házon kívül mai adásában bemutatjuk egy kilencgyermekes család történetét, akiknek napokon belül elárverezhetik otthonukat. Ha ez megtörténik, akkor a gyerekeket akár el is vehetik a családtól. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/ejfelkor-lejar-a-kilakoltatasi-moratorium-2019

Van, akinek egész évben üres a hűtőszekrénye és az ételosztás jelent számára minden reményt! - 2019.04.28. - Szilaj Péterné, a Krisnatudatú Hívők Közösségének szóvivője szerint olyan emberek is megfordulnak az ételosztáson, akiknek a kiosztott tartós élelmiszer jelenti az utolsó reményt. A szervezet 800 adag melegételt és több tonna tartós élelmiszercsomagot osztott ma szét rászorulók között a fővárosi Népligetben. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/van-akinek-egesz-evben-ures-a-hutoszekrenye-es-az-etelosztas-jelent-szamara-minden-remenyt-krista-2019