Hírek

A népi bölcsesség úgy tartja, hogy értelmet és agyat nem lehet a piacon vásárolni

nszAkinek politikusként a Gruevszki-ügyről (értsd: annak a köztörvényes, elítélt bűnözőnek az ügye, akinek szöktetésében, bújtatásában, örökbe fogadásában a magyar kormány a sorosozó-migránsozó tagadás és toporzékolás ellenére, valamint egyre több egy irányba mutató értesülés szerint aktív szerepet vállalt) Demeter Márta jut eszébe, és aki nép bölcsességekkel, valamint irodalmi művekben fellelhető patetikus nemevidenciákkal indokolja országa honvédelmi politikáját – a magyar hadiipar kiépítése, honvédelmi nevelés, toborzás, fegyverkezés: a kézifegyverek gyártásánál nem állunk meg! -, az vagy egy aljas, dilettáns, kártékony hazudozó, vagy Németh Szilárd, vagy a kettő együtt. Más lehetőség nincs.

Valahogy így tudnám összefoglalni annak a friss-ropogós, interjúnak jóindulattal sem nevezhető monológnak a tanulságait, amelyet Németh Szilárd fideszes kommunikációs verőember és HM-es parlamenti államtitkár előadott a Párt elsőszámú faliújságában. Ez pedig akkor is súlyos lenne, ha az a világbajnoki szintű abszurditás nem hagyta volna el a száját, hogy erős országhoz erős hadsereg kell, vagy ha nyolc évnyi fideszes uralkodás után nem még mindig az ellenzék szemének hányással beborítása lenne az egyik legfontosabb kormányzati programpont.
 
Miközben a Fidesz orosz haverjai éppen nekiestek újfent Ukrajnának (szerintem ez idő tájt Putyin nem az Egri csillagokból olvas fel Porosenkónak, hanem valószínűleg véresen komolyan gondolja ezt a háborúsdit, vagy területszerzésesdit, vagy mi is ez), az egészséges magyar konyha első számú reklámarca, a honi gasztronómia koronázatlan állócsillaga az alábbi veretes böszmeségekkel késztette heves szívdobogásra az állampárt híveit:
Magyar Idők: Holnap fog szavazni az Ország­gyűlés arról, hogy 50 év legyen a hadkötelezettség felső korhatára. Miért van erre szükség?
 
N. SZ.: A 40 és 50 év közöttiek korosztálya a legnagyobb létszámú. A népi bölcsesség úgy tartja, ekkorra válnak férfivá az ifjak. Nekik nehezen tudná bárki is bebizonyítani, sőt egyenesen sértésnek vennék azt, hogy háborús védelmi helyzetben egy 45 éves magyar ember alkalmatlan lenne arra, hogy megvédje családját, otthonát, hazáját.
 
Magyar Idők: Hány katonája lesz jelen állás szerint 2026-ban a Magyar Honvédségnek?
 
N. SZ.: Most 37 650 főben határoztuk meg a honvédség létszámát, ami 13 700 fős emelkedés 2010-hez képest. Az önkéntes tartalékosok létszáma pedig a 17 főről mára átlépte a 8000 főt, ez pedig 20 000-re fog nőni 2026-ig. Ki kell emelnem: a katonai eskü a legmagasabb szintű elköteleződést jelenti, azt, hogy a katona az élete árán is meg fogja védeni Magyarországot és a magyar embereket. Gárdonyi Géza az Egri csillagok című regényében Dobó István várkapitánnyal mondatja ki a ma is időszerű igaz-ságot: „A falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében.”
Nesze neked, honvédelem és haderőfejlesztés, csak a hazaáruló, a honvédséget leépítő bezzeg elmúlt nyolc év előtti elmúlt nyolc év ne lett volna:
N.SZ.: Az akkori döntéshozók fő érve az volt, hogy a NATO majd megvéd minket, ha baj lesz. Hiába figyelmeztettek a katonák, a szakértők, az akkori ellenzék, hogy ez nem így van, hazugság, amit az elvtársak állítanak. A NATO mi vagyunk, az egyes tagállamok önvédelmi, katonai és együttműködési képessége adja a szövetség erejét. 2010 előtt a NATO által elvárt hozzájárulást sem tudtuk teljesíteni. (…) Véleményem szerint a honvédség terén ugyanaz érvényesült, mint a külföldi cégeknek eladott energetikai szolgáltatóknál, a közműcégeknél is tapasztalható volt: a külföld szervilis kiszolgálása, a magyar érdek teljes háttérbe szorítása. Ezzel szemben mi azt valljuk, hogy Magyarország szuverenitásának és a magyar emberek biztonságának legfőbb garanciája a Magyar Honvédség.
 
… nem fogunk a kézifegyverek gyártásánál megállni. Itt is a magyar érdek a meghatározó.
Nem tudok olyan magasra felérni az agyammal, amilyen magából kivetkőzött, ostoba végrehajtó ez az ember, de azt érzékelem, hogy elég nagy szarban vagyunk. És nem azért, mert Németh Szilárd és a többi kivénhedt demokrata sajnos már elrúgta magától a hadkötelezettség felső korhatárát. Pedig szívesen megnéztem volna, ahogy Orbán-Kövér-Németh-Kósa & Co. a  kiskunfélegyházi Arzenál fegyvergyárban cseh licenc alapján gyártott gépkarabélyokkal kiegészülve, a több tíz kilós menetfelszerelésbe bújva, 43 fokban árkot ugorva, bokrok aljában csúszva-mászva védi a hont. Létező és nem létező ellenségekkel szemben. Mert ki az a negyvenes, ötven évét be nem töltött keresztény fehér magyar férfi (mutassák meg nekem!), aki nem érezné vérig sértve magát, ha egy úgynevezett háborús védelmi helyzetben nem harcolhatna kötelezően az első sorokban a Fideszért. Izé, pardon, a családjáért, az otthonáért, a hazájáért.
 
Nem, tényleg nincs kedvem elviccelni, de ha elolvassuk teljes egészében is, amit ez az ember összehalandzsázott arról, hogy miként leszünk Európa gazdasági gőzmozdonya után katonai szuperhatalma is, akkor a hisztérikus röhögőgörcs éri utol. Leginkább attól, hogy Németh Szilárd felfedezta a féloldalas spanyol viaszt: a NATO mi vagyunk. Kurvajó. Akkor az Európai Unió miért nem mi vagyunk? Akkor a tegnapi szomorú vasárnapon miért az Európai Unió vezetőit okolta Orbán Viktor a Brexit miatt? Ha a NATO mi vagyunk, az EU miért nem mi vagyunk, hanem távoli, senki által meg nem választott brüsszeliták gyülekezete, akik helyettünk döntenek mindenről, mintha mi ott sem lennénk?
 
Elkanyarodtam: szóval a helyzet kétségbeejtő, mert fingom nincs, mire készülnek, és potenciálisan mibe akarják belerángatni az országot momentán az Egri csillagokból vett – valósághajlított magyar emberi fülnek persze jól hangzó – egyébiránt közveszélyes baromságra hivatkozva? Ami nem elég, hanem folyatása is van neki:
"a katonai eskü a legmagasabb szintű elköteleződést jelenti, azt, hogy a katona az élete árán is meg fogja védeni Magyarországot és a magyar embereket."
Jó, és? Mire készülnek? Ki támadja/ki fogja támadni Magyarországot, akitől a NATO nem, de Németh Szilárd hadászati politikája, és a Fidesz által megújított magyar honvédség ereje, a hadra fogható középkorú férfi lakossággal kiegészülve meg tudja majd védeni? Gépkarabélyok, géppisztolyok és közönséges csupasz pisztolyok ide vagy oda, hány percig tudna ellenállni a Magyar Honvédség bármilyen éles helyzetben?
 
Én azt hittem, hogy az ember – legyen bármilyen erkölcstelen tróger is – 54 éves korára (isten éltessen, Szilus!) szert tesz annyi realitásérzékre (szilárdul fogalmazva: ekkorra érik férfivá az ifjú), hogy legalább ilyen komoly kérdésekben nem viccelődik. És nem gondolja, hogy mindenki annyira kretén, mint ő maga. Következésképpen van benne annyi becsület, hogy nem hülyíti a populációt azzal, hogy ennek a bivalyererős országnak valaha is olyan bivalyerős hadserege lehet, amelyhez 45-50 évesen egyenesen dicsőség lesz majd csatlakozni, amikor az interkontinentális-ballisztikus rakéták korában egy újabb totális világégés (már nem vagyok biztos abban, hogy nem érem meg) maximum negyed óra alatt kivitelezhető.
 
Közveszélyes népi bölcsesség azzal etetni a nemcsak foltokban éhező, nélkülöző, fázó, 50 éves korukra nem ritkán fizikailag is leamortizálódott férfiakat, hogy a hazaszeretet, a lelkesedés, az önfeláldozás majd bármire is elegendő lesz egy esetleges fegyveres konfliktus esetén, amikor olyan versenyzők vannak a pályán, akik évtizedek óta űzik ezt a hadászati, fegyverkezési ipart.
 
Közveszélyes, hogy ilyen kontraszelektált, dilettáns droidok olyan pozícióba kerülhetnek, ahol Németh Szilárd ül, és következmények nélkül onthatják magából a fentihez hasonló hülyeséget. Ez békeidőben is vérfagyasztó, úgyhogy bele sem akarok gondolni, mi lenne itt, ha valóban beütne a krach.
 
Ahelyett, hogy azon dolgoznának – ha már a NATO mi vagyunk -, hogy hozzátegyék a magukét ahhoz a szövetségi rendszerhez, amely gyakorlatilag az egyedüli, amelyik képes megvédeni valamennyi tagját, köztük minket is, emberkednek, döngetik a mellüket, 50 éves emberek majdani harcba küldését törvényesítik (ők persze tudják, hogy a háborúban, akárcsak a moziban, hátul vannak a legjobb helyek) és a cseh licenc alapú magyar érdekkel, valamint az Egri csillagokból vett ordas baromságokkal táplálják a butaságban gyökerező népi büszkeséget. Kétségbeejtő és tragikus, bárhogy is vélekedik erről a népi bölcsesség.
 
 

rezeda.blogin.hu
Dübörgő egér, avagy hadgyakorlat a drótnál | Rezeda világa / 2018.11.28.
Ha már migráncs nincs, mutogassuk a magyar parasztnak a feszkót, ahogyan rendeljünk majd tankokat a karácsonyi vásárba is, mert félni kell és félni jó. Egyébként is, mint azt a rezsiembertől tudhatjuk, az ötven év alatti férfiak egyenesen boldogtalanok a népi bölcsesség szerint, ha nem lődözhetnek ágyúval, a hetvenesek pedig a katéterükkel kardozva védenék a hazát szívük – és Németh Szilárd esze – szerint, tehát sehogyan sem. Olyan gyönyörűen beszél nerkatonául ez a pacalszakács, hogy kénytelen vagyok ideidézni szellemét …

nepszava.us
Németh Szilárd kereszttel védené a kereszténységet Csepelen / 2017.11.01.
Az a baj, hogy hiába van református lelkész emberminisztere a Fidesznek, nem tanítja meg ezt a sok ostoba embert arra, hogy mi a kereszténység. Németh Szilárd most azt javasolta a csepeli polgármesternek, hogy Csepel fogadjon be egy keresztet, amit az állam és egyház szétválasztása jegyében levesznek a francia bretagne-i kisváros, Ploërmel főterén álló II. János Pál szoborról. - Mondhatnánk, hogy hülyék mindenhol vannak az egyház és az állam szétválasztása nem a művészi alkotáson autentikusan szereplő kereszten múlik, de nem így van, és ezt Németh Szilárd bizonyítja, mert ő éppen az állam és az egyház összefonódása jelképeként akarná a szoborról leválasztott kereszttel a vörös Csepel keresztény jellegét s önazonosságát jelezni.

 

Kapcsolódó cikkeink:

alcantarill5Jelentés a pöcegödör aljáról / Készült: 2018.11.21
Tegnap úgy összesűrűsödött a kurvamagyar élet, hogy ember legyen a talpán, aki illendő szavakkal tud mesélni róla, miközben elönti az undor. Úgy figyeli, ahogyan végképp kiiratkoztunk már nemcsak Európából, hanem általában a kultúrnemzetek sorából is, és megérkeztünk Ázsia végtelen tájaira, ahová OVM kicsi szíve annyira vágyott.

1512722102-dBoldogok a tetőfedők / Készült: 2018.03.11
Németh Szilárd már megint magához igazította a világot, és egy nagyot feredőzött is benne. Pétfürdőn tartott előadást a saját, jól bejáratott közönségének, ebből fakadóan pedig egészen jól meg is értették egymást, így a szeánsz tanulsága az volt, hogy a részeges bölcsészek fölöslegesek a munka alapú társadalomban, mert elszívják a ’zoxigént és fölzabálják a felesleges zabot.