Hírek

Államformája: banánköztársaság

bananAzért az elég félelmetes, hogy a magyar kormány orosz fegyverkereskedőkön keresztül mexikói drogbandáknak ad el leselejtezett fegyvereket, majd amikor az amerikaiak leleplezik az orosz fegyverkereskedőket, akkor azokat nem az amerikaiaknak, hanem az oroszoknak adják ki.

Ez már tényleg nem vicces, mint ahogyan az is legföljebb nevetséges, hogy Magyarországon menedékjogot kapott a volt macedón miniszterelnök akit hazájában korrupció miatt ítéltek börtönbüntetésre. Sokan nem is tudják, hogy milyen veszélyes országban élünk. Persze, mindez nem most kezdődött. Talán vannak, akik még emlékeznek arra a tavalyi történetre, amikor Komáromy Gergő, akit a Ligetvédők aktivistájaként ismerhettek meg a nem kormánypárti sajtóból tájékozódó olvasók, festékes lufival dobálta meg a Szabadság téri szovjet emlékművet.
 
Komáromy, akit gyorsított eljárásban 30 ezer forintos pénzbírságra ítéltek, utóbb bocsánatot kért az emlékmű megdobálásáért, azt mondta, hogy nem kellett volna ezt tennie. Ebben a bocsánatkérésben és belátásban bizonyára nagy szerepe volt a Komáromy elmondása szerint nagydarab, határozott fellépésű csecsen illetőnek, bizonyos Magomed Daszajevnek. Komáromy ugyanis egy videó üzenetet tett fel az internetre, amelyből kiderül, hogy a tíz éve Budapesten élő Magomed azzal fenyegette meg, hogy ismer egy csomó embert, „akik másmilyenek, mint ő, és most teljesen fel vannak dúlva, és veszélyben vagyok én is meg a családom is” .
 
Ez a módszer nagyon emlékeztet azokra az eszközökre, amelyeket egy ideje Oroszországban használ az ottani üzleti és politikai alvilág. Elsősorban gazdasági konkurensek és a politikai ellenlábasok elhallgattatására vetik be az ilyesfajta figyelmeztetéseket, mely fenyegetések az esetek többségében nem merülnek ki a verbális megfélemlítésben, előfordult, hogy erőszakba, vagy éppen halállal végződő cselekedetbe torkolltak.
 
Nálunk ezt megelőzősen nemigen fordult elő, hogy egy magyar állampolgárt és a családját egy idegen ország polgára Magyarország területén megfenyegesse. Normális országban – mondjuk így: demokráciában – a történet ott kezdődik, ahol nálunk véget ért.
 
A rendőrség felkutatja a magyar állampolgárt fenyegető csecsen illetőt, őrizetbe veszik és kihallgatják. Ezt követően előzetes letartóztatásba helyezik, majd a nyomozás során feltárják az ügy minden részletét, különös tekintettel a nemzetbiztonsági kockázatokra. Megállapítják, hogy volt-e alapja a fenyegetésnek, vagyis, hogy tényleg abban a helyzetben volt-e Magomed, hogy beváltsa a fenyegetést, vagy csupán blöffölt. Utóbbi esetben is súlyos, amit elkövetett, ha azonban bebizonyosodik, hogy Magomed valóban rendelkezik olyan eszközökkel és – mint mondta -, politikai kapcsolatokkal, akkor még ennél is komolyabb a tényállás.
 
Végül, miután mindent tisztáztak, vádat emelnek a magyar állampolgárt és családját fenyegető külföldi ellen, bíróság elé állítják, és amennyiben a bíróság bűnösnek találja, elítélik.

Ennyire egyszerű lenne ez a történet, ha Orbán Viktor Magyarországa, az Európai Unió tagjaként nem ápolna a szükségesnél is szorosabb, valamint veszélyesen átláthatatlan viszonyt az egykori Szovjetunió KGB tisztje által vezetett Oroszországgal. Az említett normális esetben az is elképzelhetetlen lenne, hogy Magyarország, amely nem szovjet tagköztársaság, hanem – hangsúlyozzuk még egyszer – az Európai Unió tagja, megengedné, hogy a területén idegen országbeli, jelen esetben orosz ügynökök tevékenykedjenek, és az ő megbízásukból üzletembernek álcázott nagytestű férfiak magyar állampolgárokat fenyegessenek.
 
Ahol köztörvényes bűnelkövetőknek politikai menedékjogot adnak, ott – Orbán Viktor szavaival – minden megtörténhet.
 
Föld S. Péter
 
 

szabadhir.hu
Orbán döntött a most kibukott s eddig titkolt mexikói drogkartellnek csempésző fegyverbotrányról – állítja Tordai / 2018.11.23.
A Párbeszéd már 3 éve tudott az esetről, akkor feljelentést is tettek, de eltussolták a dolgot – nyilatkozta ma minderről Tordai Bence, a párt országgyűlési képviselője. A sztori nagyjából megegyezik a Tanú című film koncepciós dramaturgiájával: még 2015-ben egy alig látogatott, jelentéktelen forgalmú kis romantikus pilisi fegyverbolt nagy tételben vásárolt nehézfegyverzetet, gépágyúkat, géppuskákat, melyekkel ideális ürgebőrbe varrt békaemberekre, vagy drogkartellre vadászni. - A több mint bizarr akciósztorit a Direkt36 beszámolója szerint már két éve lezavarta a magyar kormány, de eddig titokban tartották, hogy amerikai segítséggel külföldi fegyvercsempészeket kaptak el Magyarországon, de érthetetlen okból nem az USA-nak, hanem Putyinnak adták ki az elkövetőket.

Kémfilmbe illő nemzetközi bűnügy Budapesten - 2018.11.23. - Leselejtezett magyar fegyvereket adtak volna el mexikói drogbáróknak orosz fegyverkereskedők Budapesten, az amerikai hatóságok azonban csapdába csalták őket. De hiába kérték, a magyar kormány mégsem az Egyesült Államoknak, hanem Oroszországnak adta ki a két férfit, apát és fiát. A kormánynál azt mondják, a nemzetközi szerződések szerint jártak el. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/kemfilmbe-illo-nemzetkozi-bunugy-budapesten

444.hu
Két orosz fegyverkereskedőt csaltak tőrbe Magyarországon amerikai ügynökök, de az Orbán-kormány Moszkvának adta őket / 2018.11.23.
Vlagyimir Ljubisinék azt hitték, hogy egy latin-amerikai drogkartellel üzletelnek, de valójában az amerikai kábítószerellenes hivatal állított nekik csapdát. Börtön várt rájuk New York-ban, de az oroszok közbeléptek, az Orbán-kormánynak pedig választani kellett saját szövetségese és Moszkva között.

 

Kapcsolódó cikkeink:

ovi_fohuszarSzele Tamás: Görbe tükrök / Készült: 2018.11.13
Kérem szépen, egy falevelet a legjobban az erdőben lehet elrejteni, egy embert egy nagyvárosban, egy hírt meg a többi hírek között. Meg merném kockáztatni, hogy Hajdu János részvétele az FSZB egy héttel ezelőtti, moszkvai konferenciáján sokkal kevesebb nyilvánosságot kapott így, hogy beszámolt róla az MTI, mintha hét pecsét alatt rejtegették volna – így a kutya sem vette észre.

Orbán, a szélkakas: most már elég vidám a barakk? / Készült: 2014.01.13
Holnap Moszkvába utazik Orbán Viktor miniszterelnök, hogy Putyin elnökkel egyeztessen. A pontos menetrend ismeretlen, de lapértesülések szerint az oroszok most kapják meg a paksi atomerőmű bővítésének munkálatait. Mit gondol Orbán Oroszországról?