Hírek

Murphy

0408-plasticPéntek nagy nap volt Neriában, innentől fogva száztizenhat településen nem viszik el a szemetet, mert elfogyott a benzin, lerohadtak az autók, s legfőképpen, mert a rezsicsökkentés miatt – amivel egyszer választást nyert ez a csürhe -, hiányzik két és félmilliárd pénz a rendszerből, ormányunk pedig nem hajlandó fizetni. Sőt, Gulyás elvtárs jó elvtárshoz méltón azt is kijelentette, nem engednek a zsarolásnak, ott rohadjon meg minden, és ebből az immár szó szerinti trutyiból egészen sok kilukadás következik, aminek megpróbálunk utána nézni az alábbiakban.

Az első és legfontosabb, az alapvetés mintegy, hogy ami elromolhat, az el is romlik, mint azt a modern kor legnagyobb filozófusától, Edward A. Murphy Jr. mérnök és pilótától tudhatjuk. Ennek a kiinduló tételnek a NER-es kiegészítése, hogy olykor az is elromlik, aminek nem is lehetne, illetve a végső folyomány: amihez ezek hozzá nyúlnak, az szarrá megy. Most épp a szemétszállítás, de az élet legapróbb szegletei is bizonyságok arra – oktatástól egészségügyig, sőt, uram ne hagyj el, a futballig – hogy a NER-rel fertőzött dolgok atomjaikra hullanak, elszáll belőlük az élet, aminek nagyon rossz vége lesz.
 
Mindig így van ez, ha egy ideológia irányítja a hétköznapokat. Az már a végső stádium, amikor a Kósa-Németh szakértői páros szemlézi a határt, hogy véd-e a tatár ellen, és megállapítják, hogy igen. A drótok megfelelően kanyarodnak, itt nincs mitől félni a megerőszakolásra és lefejezésre váró asszonyoknak és férfiaknak, és ez el fog tartani egészen az uniós választásokig mindannyiunk legnagyobb közös gyönyörűségére. Tehetik, hülyének nézhetik a választópolgárokat szerte Neriában, a tébolyt nincs erő, ami megállítaná. Ebben a szemét-ügyben is, ahelyett, hogy pofán verték volna azt, aki kitalálta a rezsizést, két MSZP-s bárányka kiállt a Kossuth térre két zacskó hulladékkal.
 
Ennek az lesz a folyománya, hogy holnaptól az eemúútnyóóc lesz a hibás, ha büdösek lesznek az utcák, sőt, az engedetlen kukások, akik ingyen nem viszik el a mocskot, meg Soros ügynökökké válnak, akik így rontanak rá a nemzetre. A vaddisznó gyomorbaját is egy migráncs okozta az eldobott szendvicsével, mint arra emlékezhetünk. És fájdalmasan kell tudomásul vennünk, hogy ennyit tudnak, és ennyivel is tarolnak, sőt, még betegesen agresszívek is, amire nem csak Gulyás elvtárs zsarolós dumája, hanem az is bizonyság, hogy Demeter elvtársnőre meg rászabadították a nemzetbiztonságot, miközben Orbán terroristákkal üzletel.
 
Máma vasárnap van, sőt, egy órával hosszabb, ami jó a mormotáknak, de rossz a szemétnek, tovább tud rohadni ugyanis. Érdekes dolog ez a biológia, kémia és fizika egyszerre – tehát az élet maga -, hogy mennyi idő alatt tűnik el magától a mocsok. Egyes nehézfémek millió évek alatt válnak ártalmatlanná, egy műanyag zacskó ezer év alatt, ellenben az emberi test ideális körülmények között két hét alatt eljuthat a szkeletonizáció, azaz a csontvázzá alakulás fázisába. Csak meleg kell hozzá, kis pára, és a kórház klozettjában hagyott hulla magától válik porrá és hamuvá keresztényileg. Ezért figyelmeztethetett pártunk arra, hogy szegényebb sorsú alattvalói okosan fűtsenek, viszont sehogyan sem fognak, de a fagyhalál után tavaszig is elállhatnak, ha kellően hideg van.
 

Ormányunk azt tervezi azonban, hogy a katasztrófavédők szedik majd össze a mocskot, így verik le a lázadást. 2011-ben Nápolyban is volt szemétválság, amely tulajdonképpen a Camorra – az ottani maffia, amely azonban csak jelenthet ennek a miénknek – és Luigi de Magistris polgármester közötti küzdelem eredménye volt. Ez a de Magistris “Öt nap alatt eltakarítom a szemetet” jelszóval győzött, de cseszhette, a katonáknak kellett a mocskot elhordani. Itt is javasolhatnám a TEK-et, mint köztisztasági segéderőt, de ez nálunk nem megy. Olaszországban a katonák a maffia ellen voltak ugyanis, ez a mi fegyveres erőnk pedig épp azt szolgálja. Innen is látszik, hogy tényleg minden elromlott, és végképp javíthatatlanul.

 
 

24.hu
A hatóságok tétlenek, még két héten át az utcán gyűlhet a szemét / 2018.10.30.
Hiába állnak kinn az utcán a szeméttel megpakolt kukák több tucatnyi, Pest és Nógrád megyei településen, úgy fest, ez csak rosszabb lesz. Az a cég, amelyiknek az ellátási körzetébe tartozik ez a térség, és amelyik nem bírta tovább, mert az állami kukaholdingtól a kelleténél kevesebb pénzt kaptak, és azt is sokszor csúszással, hétfőtől nem szállítja el a kommunális hulladékot a házaktól. Ez a cég, a Zöld Híd Kft. ma sajtótájékoztatót tartott, ahol jelezték, hogy a törvény értelmében akár még két hétig elszállítatlanul maradhat a szemét, csak az után merül fel egyáltalán a közegészségügyi járványveszély, amikor azonban haladéktalanul cselekedniük kell a hatóságoknak.

nepszava.hu
Szemétkrízis - Beszámíthatósági határon a kormány / 2018.10.30.
Cseresnyés Péter, a hulladékügyekért felelős innovációs és technológiai tárca államtitkára a parlamentben szemrebbenés nélkül letagadta, hogy bárhol is az utcán maradna a hulladék. Márpedig Észak-Pest és Nógrád megye több mint száz településén ez a helyzet. Senki sem tudja, milyen fertőzésnek kellene elterjednie ahhoz, hogy a kormány tudomást vegyen róla.

Szemétkörkép Budapestről