Hírek

Nincs vége az amerikai nagykövet elleni tiltakozásnak

ivanyi-10680Nem várt felháborodási hullámot indított el David B. Cornstein, az új budapesti amerikai nagykövet a Szombat című zsidó magazinban adott interjújával, amelyben azt állította, hogy Magyarországon nem sérülnek a demokratikus jogok, mindenki elégedett, és senki nem panaszkodott a jogállami normák megsértésére.

Mindez mégsem meglepő, mert ez az állítás olyan mértékben hamisítja meg a valóságot, és éppen a demokrácia hazája, az Egyesült Államok negykövetének szájából, ami méltán vált ki döbbenetet. Mint megírtuk, David Cornstein nem mondott igazat akkor sem, amikor azt állította, hogy egyetlen vallási vezető sem panaszkodott a vallásszabadság sérelmére, mert Iványi Gábor szóban és írásban is elmondta a vallásszabadság korlátozásának mértékét.
 
Információink szerint a nagyköveti nyilatkozat után Iványi Gábor látogatásra hívta meg az amerikai nagykövetet, hogy személyesen még egyszer felvilágosítsa arról, hogy az Orbán-kormány egyházak szerzett jogait megvonta, egyházi státuszukat megszüntette, egyházi jellegüket eltörölte. Nem hajtja végre az erre vonatkozó európai bírósági határozatokat sem.
 
Emellett Kertész János, a CEU tanára, nyílt levelet írt a nagykövetnek, amelyet eredeti formájában közlünk magyarul és angolul. Ezek után nem mondhatja David B. Corntsein, hogy neki nem szólt senki, és még nem hallott semmi panaszt a demokratikus jogok és a jogállam csorbulásáról.
 

“Őexcellenciája David B. Cornstein úr
az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete részére
 
Tisztelt Nagykövet Úr!
Nagy érdeklődéssel olvastam a Szombat c. folyóiratban az Önnel készített interjút. Mint a CEU tanára, örömmel láttam, hogy egyetemünk sorsát a szívén viseli, és egyik fő feladatának tekinti a magyar kormány által előidézett tarthatatlan helyzet felszámolásában való közreműködést.
 
Meglepőnek tartom azonban, hogy a demokrácia magyarországi állapotával, a fékek és ellensúlyok rendszerével, a vallásszabadsággal, a sajtószabadsággal, korrupcióval, az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban semmilyen kifogásolni valót nem érzékelt. Ez meglehetősen ellentétes elődei álláspontjával, akiknek volt alkalmuk hosszabb ideig tanulmányozni a magyar viszonyokat.
 
Ön azt mondta, hogy csak annak hisz, amit közvetlenül tapasztal, és nem a sajtóból tájékozódik. Ezt csak üdvözölni lehet, ugyanis a magyarországi sajtó döntő mértékben a kormány, illetve a hozzá köthető személyek ellenőrzése alatt áll, így sokszorosan bizonyított módon elfogult. A közszolgálati média (európai intézmény, közpénzből finanszírozva, a pártatlan tájékoztatás feladatával) a kormány propagandagépezetévé silányult, és akár hazugságokat is terjesztve szolgálja a kormány, illetve az azt alkotó pártok érdekeit.
 
Az Egyesült Államok polgáraként ön nyilván elismeri a fékek és ellensúlyok jelentőségét, hiszen, Orbán Viktor miniszterelnököt idézve, „a fékek és ellensúlyok rendszere az amerikaiak találmánya”. Igaz, ő azt is hozzátette, hogy azt Európa „szellemi középszerűségből” vette át. Nem hiszem, hogy Ön osztaná ezt a véleményt. Sokan vagyunk még Magyarországon, akik a fékek és ellensúlyok rendszerét a demokrácia elengedhetetlen tartozékának tekintjük, és szomorúan látjuk, hogyan bontották le azt szisztematikusan. Az ügyészségtől az adóhivatalig, a számvevőszéktől a Nemzeti Bankig a fontos és függetlennek feltételezett intézményeket a központi hatalom szolgálatába állították. Ennek is következménye, hogy a korrupció korábban nem ismert méreteket öltött, a hatalomhoz közel állók mesés sebességű és mértékű gazdagodása elképesztő. A kormányzat a kisegyházak és a civil szféra területén drasztikus intézkedéseket hozott, és akár rendőri zaklatással is a civil szervezetek megfélemlítésére törekszik. A választások ugyan látszólag szabadok, de az esélyegyenlőség elve komolyan sérül, és a kormánypártoknál közpénz és kampányfinanszírozás összemosódik.
 
Tisztelt Nagykövet Úr! Egy ilyen levél nem alkalmas részletes információk továbbítására. Azért ragadtam tollat, mert az interjúban Ön úgy fogalmazott, hogy „senki sem mondta nekem, hogy ez vagy az rossz.” Íme, én most szólok. Öntől a hazája hiteles tájékoztatást vár az itteni viszonyokról. Ehhez azonban Önnek is szükséges lenne szélesebb körben tájékozódnia.
 
Tisztelettel,
 
Kertész János
egyetemi tanár”

 

“To His Excellency, Mr. David B. Cornstein
Ambassador to the United States of America in Budapest
 
Dear Mr. Ambassador,
I have read with great interest the interview with you in the magazine Szombat. As a professor at CEU, I was pleased to see that the fate of our university is close to your heart, and you consider it as one of your main tasks to contribute to the elimination of the untenable situation caused by the Hungarian Government.
 
However, I was surprised to read that you did not find anything to criticize concerning the state of democracy in Hungary, the erosion of system of checks and balances, freedom of religion, freedom of the press, corruption and the independence of the judiciary. This is stark contrast with the position of your predecessors, who had a chance to study the Hungarian conditions for longer time.
 
You argue that you believe only what you experience directly, and that you do not rely on information from the press. This can only be welcomed, as most of the Hungarian media is essentially controlled by the government and its affiliates. Consequently, it is biased, as it has been demonstrated in a number of cases. Public-service media (a European institution with the task of impartial information financed from public funds) have been incorporated into the government’s propaganda machine and serve the interests of the government and its constituent parties, even by spreading lies.
 
As a citizen of the United States, you surely appreciate the importance of the checks and balances, since, as Prime Minister Viktor Orbán said, “the system of checks and balances is an American invention.” True, he also added that Europe adapted it “due to intellectual mediocrity”. I do not think you would share that opinion. There remain citizens in Hungary who consider the system of checks and balances as an indispensable component of democracy and are saddened to see how it has been dismantled systematically. From the prosecutor’s office to the tax office, from the Court of Auditors to the National Bank, important and supposedly independent institutions have been put into the service of the central power. As a result, corruption has grown to previously unknown dimensions, and the miraculous speed and extent of the enrichment of persons close to the power is shocking. The government has taken drastic measures against small churches and the civil sphere, and NGOs are intended to be intimidated even by police harassment. While the elections are seemingly free, the principle of equal opportunities is seriously compromised, and public and party funds get mixed in the campaign of the governing parties.
 
Dear Mr. Ambassador, such a letter is not a suitable vehicle for conveying detailed information. I took to writing to you because in your interview you said, “nobody told me that this or that is bad.” Now I am telling you. Your country expects credible information from you about the conditions here. For this, you will surely need to collect more widespread information.
 
Yours sincerely,
János Kertész
Professor”

 
 

nepszava.us
Egy süket és vak amerikai nagykövet, aki nem is olvas / 2018.08.31.
David B. Cornstein, az Egyesült Államok új budapesti nagykövete azt állította a Szombat című zsidó magazinnak, hogy Magyarországon nem tapasztalta, nem is látta, nem is hallott róla, hogy a demokratikus szabadságjogok sérülnének, nyoma sincs a diktatúrának. - Mindezt azokra a kérdésekre válaszul mondta el, amikor a lap az amerikai demokratikus értékekkel szembesítette az amerikai nagykövetet. Cornstein azt mondta, “a demokrácia elkötelezett híve vagyok, ami a joguralmat és a számunkra oly fontos szabadságjogokat – vallásszabadságot, szólásszabadságot, sajtószabadságot – jelenti, amelyek életünket irányítják. (…) Ami az itteni helyzetet illeti, én csak annak alapján ítélhetek, amit látok és nem annak alapján, amit mondanak, amit a tévében látok vagy egy újságban olvasok. Ha valóban azt látnám, hogy bármely személy vagy intézmény szabadságát veszélyeztetik, azonnal felszólalnék az ügyében”. Mr. Cornstein szerint joguralom van Magyarországon. Oszt jónapot!

444.hu
Az új amerikai nagykövet naponta tíz programon vesz részt, és még így sem tapasztalta, hogy csorbulnának szabadságjogok Magyarországon / 2018.08.30.
Neki senki sem mondta, hogy bármi baj lenne, és még egyetlen elégedetlen emberrel sem találkozott Magyarországon. - Olyan interjút adott a Szombat magazinnak David B. Cornstein, az Egyesült Államok 80 éves budapesti nagykövete, hogy Szijjártó Péter és Kövér László perceken belül össze fog verekedni, hogy melyikük fogadja örökbe. Cornsteint már Donald Trump elnöksége idején, idén nyáron küldte Magyarországra az Egyesült Államok, és a mostani interjúból egyértelműen kiderült, hogy a szabadságjogokkal kapcsolatos problémák miatt ő egészen biztosan nem fog problémázni.

444.hu
Csak eljátsszuk, hogy ez egy ország / 2018.08.29.
Ha ez egy felelős társadalom lenne, ami kicsit is komolyan veszi a saját szabályait, ezek külön-külön sem történhetnének meg, nemhogy egyszerre. Bábszínház lett az ország. - Nyolc évvel a fideszes hatalomátvétel után, idén nyárra beérett a rendszerváltás: az új „kereszténydemokrácia” lényege, hogy kimúlt a többpártrendszer, a politika a hatalmat gyakorlók magánügyévé vált, és az állam szakított az emberi méltóság egyetemességét valló értékrenddel, hiszen általános és önfeledt rasszizmus folyik az államilag fenntartott magyar sajtóban.

USA-nagykövet: Nincs nagy gond - 2018.09.02. - Bár a korábbi nagyköveteket éles kritikákat is megfogalmaztak a magyar kormányról a diplomata egy lapinterjúban ezzel szemben azt mondta: ő nem tapasztalja a demokrácia leépítését és a korábban többször bírált korrupciót sem. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/usa-nagykovet-nincs-nagy-gond

 

Kapcsolódó cikkeink:

612c082ec67Évszázadokkal ezelőtt megfejtették, miért veszélyes Orbán mostani politikája / Készült: 2018.08.20
Az alkotmányos jogállam leépítését próbálja Orbán Viktor megideologizálni, amikor a liberális demokrácia végéről elmélkedik.