Hírek

Kicsattanóan derűlátó lett a kormány, ami veszélyes lehet

parlament-r4A kormány idén és a rákövetkező négy évben is négyessel kezdődő GDP-növekedést vár, derült ki a tegnap közzétett konvergenciaprogramból (pdf). Ez nagyon sok, az utóbbi évtizedben csak 2014-ben és 2017-ben sikerült elérni vagy meghaladni a 4 százalékos szintet. Ha hihetünk a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, 2022-re már ötvenezermilliárd forintnál is több lesz folyó értéken az országban megtermelt hozzáadott érték.

 
De mennyire reális ez? Az biztos, hogy a kormány hirtelen sokkal optimistább lett, 2017 végén még ők is lényegesen gyengébb növekedéssel számoltak. Pedig az NGM már a korábbi prognózisával is kirívóan derűlátó volt, a többi mértékadó intézmény (IMF, Európai Bizottság, OECD, sőt, a kormánnyal szorosan együttműködő Magyar Nemzeti Bank is) egyértelmű lassulást várnak a legfrissebb előrejelzéseik szerint.
 

Az IMF becslése szól a leghosszabb időhorizontra, és ahogy telik az idő, annál gyengébb növekedést jósol Magyarországnak a valutaalap. 2022-re például már majdnem kétszer akkora bővülést vár az NGM, mint az IMF.
 
Ez nem független attól, hogy az IMF április végén megjelent világgazdasági kitekintése szerint most lehet a világgazdaság a ciklus csúcspontján, mivel rengeteg fejlett ország a potenciális növekedési üteme felett bővül, és az ilyen időszakok általában nem tartanak a végtelenségig. Közben rengeteg kockázat leselkedik a globális gazdaságra, a populista protekcionizmustól kezdve az óriásira nőtt hitelállományon át a várható kamatemelésekig. Az ilyen fajta kockázatok és a várható lassulás különösen érzékenyen érinti a világgazdaságnak nagyon erősen kitett országokat, mint amilyen Magyarország. Az NGM ezzel szemben arról ír a konvergenciajelentésben – többek között az IMF fél évvel korábbi jelentésére hivatkozva -, hogy a világgazdaság “érett szakaszában” van a növekedés szempontjából, és ugyan vannak kockázatok, de a külső folyamatok alapvetően “támogató környezetet” teremtenek a magyar növekedésnek.
 
A most megjelent hiperoptimista előrejelzés azért is meglepő, mert az NGM-et nem lehetett egyoldalú vagy pontatlan előrejelzésekkel vádolni, ha több évet vetünk össze, nem olyan rossz a track rekordjuk. Az alábbi ábrán azt lehet látni, hogy az utóbbi években hogyan alakultak a kormány GDP-növekedési jóslatai, és ehhez képest milyenek lettek a valós számok.
 

A 2011-es, még a Matolcsy-féle elemzőgárda által készített konvergenciaprogram az egyetlen igazán durva mellélövés (2012-re 3 százalékos GDP-bővülést vártak, pedig, mint később kiderült, 1,6 százalékkal csökkent), a 2014-es GDP-növekedést ezzel szemben nagyon alábecsülték, még a 2014 tavaszán megjelent előrejelzésben is. A többi évben már kisebbek az eltérések, tehát eddig biztosan nem voltak módszeresen túl optimisták a becslések.
 
A kormány amellett számol ilyen lendületes, négy százalék feletti növekedéssel, hogy közben még a költségvetési politika is megszorító lenne: 2022-re 0,5 százalékra csökkenne a deficit az idei évre várt 2,4-ről, nagyrészt a kiadások visszafogása miatt. Emellett az EU-s pénzek is várhatóan csökkennek: idén a GDP 3,1 százaléka lehet az EU-s bevételekkel ellentételezett programokra kiadott pénz, ami 2022-re 0,8 százalékra eshet az NGM szerint.
 
Meglepően optimista felvetésnek tűnik, hogy a jelenleg is igen magas külkereskedelmi többlet tovább emelkedjen, ha egyszer nő a belső fogyasztás. A kormány a magyar potenciális növekedés szempontjából is rózsaszínűen látja a világot: hiába a tragikus demográfiai helyzet, a korlátozott migráció és a megcsappant munkaerőtartalék, még öt év múlva is bővülő munkaerőt várnak. Amellett, hogy a tőkeállomány is emelkedni fog – főleg az állami beruházások növekedése miatt -, még a termelékenység is őrült módon javul majd – derült ki a jelentésből.
 

Önmagában nem probléma, hogy a kormány mindenki másnál pozitívabban látja a hazai és a globális növekedést. Csakhogy a túl optimistán megjelölt költségvetési bevételi tervek visszaüthetnek, ha végül nem jönnek be: könnyen kiderülhet, hogy a kormány túltervezte a kiadásokat. Arról pedig már van tapasztalat, hogy ez a kormány nem éppen a növekedést leginkább segítő reformokat valósítja meg, amikor megszorításokra van szükség.
 
 

hirtv.hu /
Pozitívan látja a jövőt Varga Mihály / 2018.05.07 .

mfor.hu
Van, ami még Orbánéknak is túl nagy falat / 2018.05.07.
Hiába lett meglepően optimista a kormányzat a magyar gazdaság jövőjét illetően a legfrissebb konvergenciaprogramban, van, ami továbbra is nagy falatnak tűnik. - Az idén készített konvergenciaprogram - mint, ahogy azzal már több cikkben is foglalkoztunk (ezek lásd a cikkünk végén) - talán meglepően és váratlanul optimistára sikeredett a GDP-növekedéstől kezdve egészen a teljes foglalkoztatottságig, vagyis a 3 százaléknál kisebb munkanélküliségig. Találtunk azonban egy olyan területet, amit szinte pont ugyanúgy látnak, mint egy évvel ezelőtt is: ez pedig a foglalkoztatottak száma.

hirtv.hu /
Gazdasági növekedés: túlzóak a kormány elvárásai / 2018.05.05 .

nepszava.hu
Palócz Éva: Kastélyból nem lesz növekedés / 2018.05.04.
A bérkülönbség csak az egyik oka a kivándorlásnak, legalább ilyen fontos szempont a társadalmi közeg. - - Kormányzati és ellenzéki oldalról is lehetett hallani olyan hangokat, hogy összeszerelő ország vagyunk. Ez valós? - Ha a nemzetközi cégek nem is elsősorban a kutatás-fejlesztést hozzák ide, bár erre is akad példa, még így is a korszerű termelési technológiáknak, technikai berendezéseknek, irányítási rendszereknek köszönhetően ezek a nagy külföldi cégek 2,5-3-szor termelékenyebbek a hazai vállalatoknál. Vagyis az egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott érték háromszor akkora külföldi cégek esetében, mint a helyi vállalatoknál. Ez pedig a legnagyobb különbség Európában

zoom.hu
Brüsszel nem hisz a magyar csodában / 2015.05.03.
Az Európai Bizottság előrejelzése szerint az idei 4 százalék után jövőre már csak 3,2 százalékkal nőhet a magyar gazdaság. - A magyar kormány tegnap nyújtotta be Brüsszelnek aktualizált konvergencia programját, ebben az idei 4,3 százalék után 2019-re 4,1 százalékos gazdaságfi növekedést jósolnak. A programból az is kiderül, hogy a kormány 2022-ig minden évben 4 százalékos növekedést jósol. Úgy nézz ki Brüsszeli bürokraták még nem olvasták a magyar kormány meglehetősen optimista gazdasági prognózisát, ugyanis ők jóval óvatosabban terveznek. A magyar gazdaság növekedése 2018-ban is erős marad, de 2019-ben várhatóan lassulni fog, mivel az építőipar lehetőségei korlátozódnak és a minimálbér-emelkedés változásának hatására a fogyasztás növekedése lassul – közölte az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzésében csütörtökön. Szám szerint az idei százalék után 4 százalék után 2019-re 3,2 százalékos növekedést jósolnak.