Hírek

Kedves Récsöl! – Nyílt levél egy bújkálóhoz

o_recsolAzért írok Neked, mert néhány tanácsra lenne szükségem. Hasonló korú gyermekem van, mint Te. Két diploma, 4 nyelv felsőfokú ismerete és tökéletes használata, míg további 3 idegen nyelv középszintű ismerete adott.

 
Saját kútfőből tanult Párizsban, Bécsben és Oxfordban neves egyetemeken kiemelkedő eredménnyel (itt jegyzem meg, egyik sem fizetős, mindössze a tudás volt a bejutási feltétel).
 

Rendkívül jól főz,

zseniális érzéke van hozzá, éppen ezért kielégítetlen vágya, hogy a svájci “kulinarnoscs” iskolában tanulhasson, ám anyagi lehetőségeink ezt nem teszik lehetővé. További tervei közt szerepel a párizsi Ritz szálloda megvásárlása is, így felújítás után. Rágja a fülem a gyerek, és már bosszant, hogy nem tudok neki pénzt adni, pedig megérdemelné.
 
Tudom, hogy Te is pont ebben az iskolában tanultál, így kérem segíts a bejutásban. Gondolom, pályáznom kéne valamilyen támogatásra. Jó lenne, ha nem kéne utcai lámpákban izzókat cserélni, mert tériszonyom van. Esetleg bevállalható lenne részemről egy Népszavazási beadvány benyújtása , bár nem tudom, hogy annak díjazása fedezné-e a Ritz szálloda megvásárlását. Amennyiben nem, akkor átmenetileg megfelelő a Grasham palota megvétele is, jó lesz ugródeszkának.

Már ideje lenne, ha a saját lábán állna, erre Te vagy a legjobb példa, hogyan kell ezt csinálni.

Kedves Récsöl!

Most szól a férjem, üti a fejem, hogy miket írok…szerinte ha Ő lenne a Miniszerelnök és az Ő lánya szállodát szeretne vásárolni, venne neki egy Monopoly társasjátékot. A férjem szerint tisztességes úton ennyi pénzt nem lehet keresni. Úgy gondolja, ha Ő mint az ország első embere több pénzzel rendelkezne, mint az MNB, akkor sem engedné meg, hogy a gyereke olyan pénzt költsön, amiért nem dolgozott meg. Ennek több oka is van – hiába próbálom leinteni, csak mondja és mondja…
  • Akkor értékeled amid van, ha azt Te érted el saját erődből, saját képességeidnek megfelelően
  • Tanuld meg beosztani a pénzt, azaz ismerd meg a pénz valós értékét és csak mértékkel költsd azt.
  • Ne a tárgyakat gyűjtsd amit pénzért kapsz meg, hanem a barátokat és az emberi értékeket becsüld.
  • Soha ne engedd, hogy bárki ( akár egy országnyi ember ) a szájára vegyen , erre ne adj okot.
  • A fejemet a falba verném, ha akkora ökör lennék, hogy ilyen támadási felületet hagynék az embereknek…a lányomnak honnan a fenéből lenne milliárdos vagyona, ha mindig szegények voltunk?!
  • Kizárólag a tisztes középosztálybeli zsebpénzt és juttatásokat biztosítanám a részére, meghagyva az egészséges elérhető vágyak idővel történő megérdemelt kielégítésével.
  • A politikában a családom nem létezik, a gyerekem nem lehet semmilyen beszédnek tárgya. kurir.hu
 

Szólok a férjemnek, hogy elég már…de Ő csak folytatja…

  • Ki az a hülye, aki a gyerekét ilyen kellemetlen helyzetbe hozza a lopott pénzével, és nem gondol arra, hogy a hatalma véges, a gyerekét is meghurcolják majd , ha eljön a számonkérés ideje?!

 Erre én:

…és milyen okos gyerek lehet az, aki ezeket nem utasítja vissza és nem akar tisztességesen élni?! Pedig megtehetné, talán még az emberek szimpátiáját is elnyerné….
 

Récsöl!

Látod, nálunk diktatúra van,

a férjem kiabál és hülyeségeket beszél…így sajnos nem tudom elfogadni tőled a pályázati pénzt, mert a fontossági sorrend nálunk nem olyan, mint nálatok a demokráciátokban…itt kemény diktatúra uralkodik, első a becsület!
 
Tarcali Emese
 
 

hvg.hu
Így lettünk Orbánék alatt a gazdasági kivándorlók országa / 2018.03.22.
Több százezer magyar hagyta el az országot 2010 óta. Ha valami igazán tragikus a hazai gazdaság szempontjából, ez az. A kormány válaszlépései még ennél is tragikusabbra sikerültek. - … Aztán jött 2010-2011, és minden megváltozott: elindult a magyar népvándorlás. Bár ez nem öltött olyan méreteket, mint Romániában, ám így is több százezres tömeget, a magyar munkaképes korú lakosságnak már majdnem a tizedét érinthette, még az után is, hogy az ország gazdasága kikecmergett a válságból. Ez utóbbi alapján nem egyszerűen a rossz anyagi helyzet vagy a munkanélküliség mozgatta meg a magyarokat, hanem ahogyan a 2016-os Munkaerőpiaci Tükör Sík Endre és Szeitl Blanka által jegyzett kutatásából kiderül, a kormánypártok iránt érzett ellenszenv növelte a kivándorlási hajlandóságot, még annak ellenére is, hogy a kivándorlók nem szívesen adták fel idehaza összegyűjtött vagyonukat, vagyis ez visszatartó erő lehetett számukra.

 

Kapcsolódó cikkeink:

78jfkb1lnouA Reuters elment Keszthelyre, hogy megmutassa az európai adófizetőknek, hogyan építkeznek a pénzükből Orbán emberei / Készült: 2018.03.17
A Reuters az egyik legnagyobb hírügynökség, ahová az egész világot lefedő tudósítói hálózat szállítja a híreket a nap 24 órájában. De emellett havonta egy-két nagy oknyomozó anyagot is letesznek az asztalra. Hatalmas visszhangja volt például a mianmari népirtásról készített februári anyaguknak, ami után az ENSZ és a nyugati hatalmak is megmozdultak. Azóta írtak a venezuelai menekültválságról, a benzol egészségkárosító hatásáról, az indiai kulturális forradalomról 

20140404orbeFábián András: Orbán és a családbarát turizmus / Készült: 2017.10.16
Orbán Viktor fényes és hosszú távú programot hirdetett a Turizmus Summit 2017 konferencián. A program lényegét egy mondatban foglalta össze: „Magyarország mára már világraszóló eredményeket mutathat fel, most már csak fejleszteni kell, és akkor a fejlesztések nyomán elfoglalhatja méltó helyét a világ turisztikai térképén is.” Ennek a mondatnak az értelmezésébe én most nem szívesen bocsátkoznék bele, mindenki tegye meg azt a maga ízlése és aktuális hangulata szerint.

orban-rahel2Orbán Ráhel lesz a CEU rektora / Készült: 2017.05.11
Információink szerint Soros György rájött végre a megoldásra. Levelet írt Orbán Viktornak, amelyben felajánlotta, hogy Orbán Ráhel legyen a CEU rektora, a Corvinus Egyetem kiváló professzor asszonya, akinek remek előadásai már bejárták a magyar sajtót.

444_omgHúsosfazékközeli pletykakörkép-híradónk következik / Készült: 2017.03.23
Ma Magyarországon nem az a hír fontos, amit hivatalosan megerősítenek vagy bármiféle nyoma van, hanem az, amiről csak úgy beszélnek. Íme a mai legfontosabb "állítólag" hírek:

orban_raheleOrbán Viktorné, született Orbán Ráhel? / Készült: 2016.08.31
Bulvárhírek következnek. Pontosabban egyetlen bulvárosodó hír. Egy olyan, ami tulajdonképpen nem is annak indult. Mert először felröppent, hogy Orbán Ráhel a magyar állam nevében tárgyalt Bahreinben. Aztán az érintett cáfolta. S miért is ne. Nem az első hír, amitől a saját lábára ál. Ámde...

bodajk2Újabb kastély került a Tiborczhoz köthető cégcsoport kezébe / Készült: 2016.06.15
Tavaly alakult meg a BDPST Zrt. nevű cég, ami azóta 3 nagy értékű magyar műemlék körül feltűnt. TRA Kft. nevű leányvállalata a turai Schossberger-kastélyt vette meg 200 millióért, az az AMX HS nevű leányvállalat a Városligeti fasorban lévő Spitz-villát (a volt Rátkai klubot), az AMX Nador House nevű leányvállalat pedig a volt Postabank-székházat a József nádor téren. Utóbbit idén tavasszal a cég eladta egy szaúdi milliárdosnak, akit korábban az FBI is körözött.