Hírek

Húsosfazékközeli pletykakörkép-híradónk következik

444_omgMa Magyarországon nem az a hír fontos, amit hivatalosan megerősítenek vagy bármiféle nyoma van, hanem az, amiről csak úgy beszélnek. Íme a mai legfontosabb "állítólag" hírek:

1. Állítólag eltűnt Csík Zoltán, Mészáros Lőrinc cégügyi desszantosa. A volt gyilkossági nyomozó, aki rendszeren megjelenik azokban a cégekben, amiket később Mészáros megvásárol, összekülönbözhetett a felcsúti polgármesterrel, és állítólag lelépett.

2. Állítólag Zsidai Roy kiesett a húsosfazék mellől: Orbán Ráhel kedvenc éttermesét leváltották a Pannon Gasztronómiai Akadémia éléről, helyére Csapody Balázs került.

3. Állítólag Parragh László tagja lesz a Nemzeti Versenyképességi Tanácsnak. Ugyan még nem tudni, hogy ki az az öt szakember, aki bekerül ebbe a testületbe (amit egy kormányrendelet szerint tavaly október 31.-ig kellett volna felállítani), de gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy az örökös iparikamara-elnök Parragh ne legyen köztük.

4. Állítólag nem csak Világi Oszkárnak és a MOL-nak, hanem Matolcsy Ádámnak is köze van a kormány Igazi Csíki Sör mellett, illetve a Heineken ellen vívott háborújához. A jegybankelnök fia ugyanis állítólag bérbe ad egy ingatlant egy sörfőzdének, márpedig kik húznak hasznot a Heineken elleni támadásból? A sörfőzdék.

444.hu

Állami média az Indexről: „amerikai érdekeket magyar adófizetői pénzekből is kiszolgáló oligarchaportál” / 2017.03.22.
10/10, 100/100, 1000000/1000000: újságot így még nem osztott ki az állam. - „Az amerikai érdekeket magyar adófizetői pénzekből (lásd 2015-ös index.hu állami reklámköltések, és Olimpiai bannerek) is kiszolgáló oligarchaportálok vádjaira a Közmédia nem kíván reagálni. Ugyan többször is kísérletet tettünk rá, de a nyíltan amerikai érdekeket szolgáló oligarchaportálok a Közmédiával kapcsolatban egyszer sem voltak nyitottak az igazság minden részletének kibontására, ezért a magunk részéről a légből kapott, bizonyítatlan értesüléseikkel sem kívánunk semmit sem kezdeni. Tisztelettel, MTVA Sajtóosztály”

444.hu
Orbán a szombati uniós csúcs miatt nem utazhat a portugál-magyarra / 2017.03.22.
A végén mégis mindig Brüsszel diktál. - Nem csak a közügyekre kiváncsi magyarokat, de kormánya tagjait is homályban hagyta a kormányfő, akik pedig lelkesen tervezték az útjukat Lisszabonba. Tállai András nagyobb sleppel, Balog Zoltán unokájával tervezett nekivágni Portugáliának, és Seszták Miklós is csomagolni készült, de bizonyára mind abban bíztak, hogy a miniszterelnök oldalán szoríthatnak.